Felvillanások - 7 - /Rózsakoszorú

A kép az internetről származik

     A zsinórfalu főutcájának jobb oldalán elterülő horgásztavon gondos kezek által koszorúba font rózsaszálak imbolyognak csöndesen. Talán el akarnak ringatni valakiket, és ehhez a tó hullámzó fodrai adják a megfelelő ritmust, a halkan csobogó zenei kíséretet.
     Az alig bimbódzó, vagy csak félig-meddig kinyílt virágok úgy kapaszkodnak egymásba, mintha valami rítusos körtáncot lejtő lányok lennének, akik alig várják, hogy a legények szemei megakadjanak rajtuk. Vagy mintha azt a tragikus pirkadatot szeretnék az utókor elébe tárni, ami akkor történt, 1905 május ötödik napjának ötödik órájában. Amikor éppencsak kikandikált ágyából a nap, aminek melengető sugarai szinte azonnal szép reményeket, hajbavaló újabb pántlikát, mosolyfakasztó tükröt, netán más színes csecsebecsét varázsolt a túlparti birtokra igyekvő napszámosleánykák derűs ábrándjaiba. Amiket majd abból a húsz krajcárból vesznek a soros hetivásáron, amit az uraság földjén végzett szúrókázásukért kapnak, egész napra. Hiszen nem olyan nehéz a térdig sem érő buzatáblákból az acatot, a szúrós gyomnövényt kivágni egy házilag készített szerszámmal, egy hosszú nyélre erősített törött sarló vagy kasza pengéjével, a szúrókával. Ez még a bakfisoknak sem okozhat gondot, nem először csinálják már rövidke életük során. Különben is ezzel nemcsak magukon, hanem szüleiken is segítenek, mert az eljövendő aratáskor nem karistolja össze meztelen karjaikat a tüskés gyom, és a marokszedők tenyereit sem marja véresre, amikor csak alattomban megteheti. 
      A révnél várakozó csitrik, és eladósorba fejlődött hajadonok kedélyesen tréfálkoznak az innenső parton. A túloldali földeken már javában dolgozik az a pár falubeli, akik az első fuvarokkal átjutottak. Igyekezni kéne utolérni őket, és bizonyára ez járhatott a rozoga csónakot hajtó révészasszony gondolataiban, amikor valamennyiüket lélekvesztőjébe eresztette. Tavasztól őszig rászakadt még ez a teher is, a személyszállítás, mert a vasúti hidat nem használhatta más, csak az illetékes közlekedési társaság, és közönséges földi halandó, mint a zsellér, nem mehetett csak úgy át saját kényére és kedvére, ezt még rendeletben is kidobolták. Maradt a rév, és ha úgy hozta a dolog, akkor azon át vezetett az út a mindennapi betévő megszerzéséhez. Lehet, hogy sürgős teendői voltak az asszonynak, talán őröltetni indult volna a malomba, és talán még az aprójószágot sem látta el, a főzésről már nem is beszélve, vagy egyszerűen unta már az ingajáratot, és emiatt hozta meg ezt a meggondolatlan és felelőtlen döntést. Mindenesetre a zsúfolt hajócska pereméig süllyedt amikor ellökte, és a jobbra-balra dülöngélő járműbe egyre több víz került, mintha ezzel akarta volna részegességét valamennyire álcázni, a himbálódzásból stabilabb helyzetbe kerülni. 
A súlyosan megterhelt ladik deszkái nyögve cipelték a hasukban álló utasokat, akik egyensúlyozni próbáltak benne. Ám az eresztékek sem lehettek valami nagy pontossággal összillesztve, mert közöttük is beszivárgott a víz, és úgy kavargott a csónak alján, mintha valami sötét tervet fontolgatna. Bizonyára bosszút akart állni a tó mélyében lakozó lidérc azokon a sérelmeken, amelyek a tiszta forrásait beszennyezték, amikor az agyagot kivájták medréből, vagy kendert és mosnivalót áztattak bele az odajáró fehérnépek. Mindenesetre úgy viselkedett, mintha halálos ölelésbe akarná fojtani az ellenszegülőket, hogy végleg letörölje bájos arcukról a mosolyt, hogy helyébe iszonyatos halálfélelmet véssen irgalmatlanul. S az egyre veszélyesebben imbolygó hajó engedett parancsolójának, és felborult. Maga alá szorított kilenc kis sikoltozó lelket, kilenc egymásba kapaszkodó kis rózsabimbót, és lenyomta őket prédaként a mélybe. Talán saját korhadtságát akarta leplezni, vagy alkut kötött az ördöggel, ezt már sohasem tudja meg senki. Akik a partra evickéltek, alig öten, ezután már soha többé nem fognak ebben a gyilkos tóban, annak Anica nevű vájatában megfürödni. Egyikük állítólag azóta dadog, bár nem kell felülni mindenféle legendának. 
    A penyigei tavon minden év májusában egy rózsákból font koszorú ringatódzik csöndesen. Mintha azért dobta volna bele valaki, hogy egy szívfacsaró balladát lebegjen el a valaha beleveszett kilenc kislány emlékére...  

A kép az internetről származik

Besenyei Ida 13 éves, ev. ref. vallású, állása, foglalkozása — 
apja: Besenyei János éjjeliőr 

anyja: Szilágyi Anna háztartásbeli

Székely Ida 13 éves, ev. ref. vallású, foglalkozása: segítő cs. t. 

apja: Székely József földműves napszámos 

anyja: néhai Sólyom Borbála háztartásbeli

Varga Borbála 15 éves, ev. ref. vallású, foglalkozása: segítő cs. t. 

apja: Varga László földműves 

anyja: Demeter Erzsébet háztartásbeli

Bodnár Mária 14 éves, ev. ref. vallású, fogl. segítő családtag 

apja: Bodnár Ferenc földműves napszámos 

anyja: Nagy Erzsébet háztartásbeli

Szabó Gizella 13 éves, ev. ref. vallású, fogl. segítő családtag 

apja: Szabó Lajos földműves napszámos 

anyja: Szabó Eszter háztartásbeli

Juhász Zsuzsanna (Ziza) 17 éves, ev. ref. vallású, segítő cs. tag 

apja: Juhász Dániel földműves napszámos 

anyja: Juhász Lidia háztartásbeli

Nagy Róza 14 éves, ev. ref. vallású, foglalkozása — 

apja: Nagy Péter földműves napszámos 

anyja: Virág Eszter bába

Végh Eszter 17 éves, ev. ref. vallású, segítő családtag 

apja: Végh János földműves napszámos 

anyja: Szabó Terézia háztartásbeli

Kondor Antónia 14 éves, ev. ref. vallású, segítő családtag 

apja: Kondor Mihály földműves 
anyja: Edelényi Antónia háztartásbeli

Mindannyiuknál a halál időpontja reggel 5 óra, a halál oka: baleseti vízbefúlás.

Megj: A névsor Penyige község honlapjáról származik