Perpatvar

A kép az internetről származik

Fellegné asszonyság komor ábrázattal vetett egy-egy mérges pillantást a pitvar sarkában hanyattfekvő urára, miközben mosóteknőben súrolta a gyerekeik piszkos fehérneműit. Vállig feltűrt ingruhát viselt, amelyen telt kebléig vizes-habos foltok mutatták a felcsapódó fröccsenéseket.
Fortyogó indulatai kiültek az arcára, nem rejtette véka alá dühét, amiért ez a jómadár élete párja sütteti a hasát a nappal, ahelyett, hogy dolog után nézne. Meglocsolhatná a veteményest, megitathatná az aprójószágot, vagy fát is hasogathatna, mert nemsokára vacsoraidő, és a tűzhely alatti ládában alig van néhány forgács. De nem csinál semmit ez a semmirekellő, csak henyél, és ott tehénkedik mindenki szeme láttára! Ej, hogy miért is ment hozzá annak idején! Több esze is lehetett volna annál, minthogy felüljön ilyen átlászó szemfényvesztésnek! Dehát nem tudott ellenállni azoknak a csábító ígéreteknek, amiket udvarlása kezdetén füleibe suttogott. Olyan szépeket mondott, hogy még ma is beleborzong a gyönyörbe, ha azokra a szerelmes szavakra gondol. 
A pernahajder mindent latba vetett, csakhogy bizalmába férkőzzön, és kegyeiben részesülhessen. Pedig mondták rá, hogy hatalmas széltoló, aki minden látókörébe kerülő fehérnépnek csapja a szelet, akinek a szoknyája körül forgolódik. Miért is nem hitt a mendemondának! A multkori aratóbálon is az a hír járta, hogy úgy derékon kapta, és úgy megtáncoltatta legkedvesebb barátnőjét, mint aki nap mint nap együtt hál vele. És ez már nem az első eset volt, mert azelőtt is előfordult már, hogy mással járta a csűrdöngölőt. Ezt a Szél uram szajkózta világgá, mert a vén kujon mindenütt ott van, ahol valami történik, és persze rögvest felnagyítva adja elő, bolhából azonmód elefántot csinál. S mire a falu alvégéről a felvégre ér a hír, mindenki csak csóválja a fejét, mintha szánakozna asszonyi sorsán, ennek a szószátyár  pletykafészeknek köszönhetően. Mert ez sem különb a Deákné vásznánál! 
Ej, hogyan is képzelhette azt, hogy a tenyerén fogja hordozni, és úgy vigyáz rá, mint legdrágább kincsére! Mert ilyenekkel ámította kapcsolatuk tavaszán, meg azzal, hogy olyan neki, akár a levegő, ami nélkül nem lehet élni! Addig-addig mondogatta az ehhez hasonló bókokat, hogy végül csak beadta a derekát, és kötélnek állt, igent bólintott, aztán nemsokára összeházasodtak. Az utódok meg úgy jöttek egymás után, akár a nappalok és éjszakák. Már a nászéjükön teherbe ejtette, s alig kelt fel a gyermekágyból, szinte azonnal viselős lett ismét. Bár az is igaz, hogy odavan mindegyik báránykájáért, és egy percig sem bánja világrahozatalukat. Akik kinézetre kiköpött apjuk, és mint az orgonasíp a templomban, úgy sorakoznak egymás mellett. Nőnek is hála az égnek, mert étvágyuk, az van!
Nini, épp ott jönnek a délutáni iskolából a kertek alatt, s láttukra szélesen elmosolyodik. Aztán tekintete megint a hitvesére irányul, aki olyanokat horkol, hogy a galambok ijedten rebbennek fel a háztetőről, valahányszor meghallják. Az utolsó pendelyt hóna alá szorítva még néhányat csavar rajta, szinte egy cseppig kiszorítja belőle a szuszt, s közben jelentőségteljesen nézi parancsolója nyakát. Aztán elhessegeti a bűnös gondolatokat, mégiscsak neki esküdött örök hűséget, hogyan is vetemedhetne ilyesmire? Még lopva keresztet is vet, mielőtt szárítókötélre aggatja a tisztára sikált és mosott göncöket. Közben hozzá szállingóznak a csemetéi, és ő mindegyiket cuppanos csókkal terelgeti be a konyhába, s ott szárnya alá veszi őket, akár a kotlós a csibéit. Egyiküket felszalajtja a padlásra egy kis disznóságért, ma hideget eszünk mondja nekik, mert a drágalátos apátok még annyi gallyat sem volt képes behordani, amivel egy teát főzzek. Hívja már be valamelyikőtök, mert kialussza a földből a krumplit jódolgában!  
Az úr becammog beviharzó fiacskája után, és az asztalfőhöz telepedik. Körülnéz a társaságon, felvont szemöldöke jelzi, kissé morózus, mert legszebb álmaiból keltették fel. Várhattak még volna egy fertályórát mielőtt felébresztik, mostmár sohasem tudja meg, hogy a menyecske csak évődött vele, a bolondját járatta, vagy csak mórikálta magát előtte, mielőtt karjaiban keresett volna enyhet égető vágyára? A neje eközben szüntelenül mondogatta a magáét, szapulta restségét, azt, hogy szégyenszemre azt esznek amit találnak, még egy tisztességes rántottát sem tud sütni, mit fog szólni a világ ilyen csúfsághoz? - Hallja-é kend, magához beszélek, most hogy menjek az esti misére, biztosan összesúgnak a hátam mögött a falubeliek! Ezután már röstelljem magam, valahányszor ismerőssel találkozok? He? Szóljék már valamit, hogyan nézzek most a szomszédaim szemébe?! - S még rak rá hideget-meleget, minden egykor vele esett bút és bánatot az orra alá dörgöl, ami akkor az emlékezete kamrájából az eszébe jut.
De egyszeriben elhallgat, amint az ura arcára pillant. Mert az kezdett elveresedni, s nyakán úgy kidagadtak az erek, mintha egy bődületes dörgedelemre készítenék elő a torkot, s homlokráncai között az árnyékok elsötétedtek, akár a frissen szántott ugaron a mély barázdák. Jó lesz visszább venni a pörlekedést, mert ha felbőszítik, akkor lesz nemulass, itt kő kövön nem marad! Ismeri már a természetét, hirtelen haragú, ha felmegy a vérnyomása, akkor nem nézi hová csap, kap áldásaiból boldog-boldogtalan. Jobb lesz valahogy lecsendesíteni, mielőtt beüt a mennykő, már kezdi megbánni, hogy éppen szalonnázás közben hozta szóba a sérelmeit. Ám ekkor már késő, eső után köpönyeggé gomolyogtak a gondolatai, mert a jelenlévők agyába úgy dörrent bele az úr ökölcsapása az asztalra, s úgy is cikázott végig rajtuk a pozdorjává zúzódott butordarab hangja, akár a villám.
A pillanatnyi fagyos csöndet felváltja egy zengzetes égiháború, hogy beleremegnek a falak, mintha előre rettegnének attól, hogy éles szóváltásuk kacifántos veszekedésig fajul. 
Veri az ördög a feleségét, s a falubeliek bezárnak minden ablakot, és azért imádkoznak az Úrhoz, csak jeget ne hozzon ez a családi perpatvar, mert akkor lesz itt haddelhadd és felhőszakadás.