 |
| A kép az internetről származik |
- Következőőő!
- Jóóónapot kííívánok!
- Ááá jónapot, éppen magára gondoltam, fáradjon beljebb!
- Köszönöm! Mondja, mi jó jutott rólam eszébe?
- Biztosan kíváncsi rá???
- Csak bátran, ne kíméljen!
- Na szóval, hogy is mondjam finoman...
- Ne köntörfalazzon, nem vagyok sértődékeny!
- Na jó, maga akarta, de előre figyelmeztetem...
- Gyerünk, ki vele!
- Gyökér!
- Hogy mi???
- Maga egy gyökér!
- Ezt nem akarom elhinni!
- Pedig az, nekem elhiheti!
- Ezt miből gondolja???
- Már ránézésre is gyanús volt, ami később aztán ezerszázalékig bizonyossá vált...
- Mi?
- Hogy maga gyökér gyökér gyökér!
- Jól van na! Muszáj volt háromszor is elismételnie???
- Kevesli?
- Ellenkezőleg!
- Akárhogy ellenkezik, minden jel arra mutat, hogy maga egy gyökér!
- Finomabban is körülírhatná!
- Most megsértődött???
- Csodálkozik?
- Nézze, maga akarta... kíváncsi a részletekre?
- Halljuk!
- Szóval az összes levéltári adatok szerint amihez csak hozzájuthattam, feketén-fehéren kiderült, hogy maga egy gyökér!
- Tudja mit? Inkább ne mondja többé ezt a szót, mert most már kissé irritál!
- Melyiket? Hogy gyökér???
- Maga szerint???
- Ahha, szóval azt... értem! És mit mondjak helyette?
- Például rokon értelmű szót!
- Megpróbálom, bár az összes felmenő rokona az volt...
- Most vigasztal?
- Veheti annak is, de én inkább meg akartam nyugtatni!
- Milyen figyelmes... köszönöm szépen!
- Köszönje meg annak az ősének, aki gyökeret vert ezen a tájon...
- ???
- Akarom mondani aki először letelepedett!
- Így már szebben hangzik!
- De attól még gyö... szóval izé... olyan tő maradt, amiből minden valamirevaló fa sarjadzik!
- Na azért! Folytassa...
- Tehát aki először sátrat vert ezen a kies vidéken, minden kétséget kizáróan Bunkó volt...
- Ez már azért sok!
- Sokan voltak, mert az összes pereputtyal együtt kitettek...
- Elég!
- Elég sokan voltak ahhoz, hogy...
- Mondom állj!
- De uram, tényleg így hívták!
- Azért próbálja meg úgy fogalmazni, hogy ne legyen sértő!
- Értem... tehát amikor leverték az első cövekeket egy bun... khm baltával, azaz lecövekeltek, mindenki tudta róluk, hogy kicsodák.
- Miért???
- Lerítt róluk az eltökéltség, hogy elszántan körülvegyék magukat mindenféle őshonos állattal, ami csak létezik.
- Például?
- Például tapírral, ami a...
- Állj! Nehogy bemesélje már, hogy a tapír itt őshonos állat!
- Pedig a címerében nem egy ökör van mint amire elsőre számítani lehetett, hanem két ormányos emlős, amint lógatja az orrát... Nézze!
- Az nem egy elefánt???
- Hááát, ha maga ragaszkodik hozzá! Ismerek egy jó tímárt aki remek kutyabőröket készít, nem gond neki tapírból elefántot csinálni...
- Úgy véli???
- Akár a szavamat adom rá, a múltkor láttam tőle ugyanezt bolhával!
- Ezt majd később... folytassa!
- Na szóval, ahogy ott éltek állattenyésztésből, és szabad mezőgazdasági tevékenységet folytattak, még arra is volt idejük, hogy elkalandozzanak...
- A kalandozó magyarokkal???
- A gondolataikkal, hogy mint jövevény társaság, hogyan tegyenek szert egy nemesi kutyabőrre, ha csak a birkákat és a favágást bízták rájuk!
- Értem... folytassa!
- És akkor a derült égből hirtelen jött ötlettel lecsapott rájuk...
- A villám?
- Nem, hanem a hír, hogy aki nem tudja hitelt érdemlően igazolni eredetét, annak befellegzett!
- Úgy érti... végük van?
- Végük van mint a bun... botnak, és elküldik őket a bús...
- Szóval vissza, ahonnan jöttek?
- Igen! Ám akkor jött a felmentő...
- Sereg?
- ...hír, hogy van egy eladó kutyabőr, amit az egyik kalandozó magyar árul potom pénzért.
- Mennyiért?
- Három elefánt, valamint kilenc szekér felkuglizott fa volt az ára, amibe hosszas alkudozás után meg is egyeztek a felek...
- Tehát alkut kötöttek!
- Igen, hogy kiválthatják az elefántokat kecskékkel. Cserébe kaptak egy két tapírt ábrázoló bőrdarabot, amit átlósan keresztezett szintén két, össze nem téveszthető fadarab.
- Bunkó?
- Maga mondta!
- Csak tippeltem... folytassa!
- Az már a múlt homályába vész, hogy kinek szúrta a szemét ez a kétes eredet, de alig öt évszázaddal később már úgy jelenik meg az egyházi kivonatokban, mint Tuskó!
Innen már csak röpke hétszáznyolc év kellett, hogy valaki nagy fába vágja a fejszéjét és magyarosítson, de már az ükapja a Tő nevet viselte az anyakönyvi kivonata szerint. Bizonyára dédapja szégyellte ezt a rövid nevet, mert itt van előttem a beadványa a névváltoztatás iránt, amit az akkori hatalom engedélyezett is. Így lett magukból tősgyökeres Tulok!
- Ez borzasztó!
- Nekem mondja? Tudja mennyi utánajárásomba került mindezt kideríteni???
- Mennyibe???
- Olyan százhúsz...
- Napba?
- ...ezer forintba, amit a pénztáros kisasszonynál most befizethet. Aláírná az elismervényt?
- Nincs nálam toll...
- Tessék!
- A szemüvegem nélkül se látok...
- Jól van, elég lesz három kereszt... köszönöm! Mondja Tulok úr, akarja a cserzővarga címét???
- Mondja!
- Tapírfalva, Gyökér út 53, mindjárt az ököritatónál balra! Biztosan ráismer, mert akkora parasztot még a tükörben sem látott!
- Miért???
- Ááá nem akarom kedvét szegni, majd meglátja!
- Rendben dr. Pór! Viszontlátásra!
- Viszlát! Következőőő!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése