 |
| A kép az internetről származik |
A keleti végek elhanyagolt aszfaltjain robogó, zöldre festett szállítójármű hajnalonta magába kebelezi a két szomszédos községből verbuvált rabjait, hogy aztán az általában mintegy félórányi távolságra lévő rendeltetési helyre fuvarozza őket. Szélvédője jobb felső sarkában fehér alapon kék felirat látható, méghozzá az, hogy KÜLÖNJÁRAT.
Ezt az elnevezést szinte pillanatok alatt megváltoztatta egy pihent elme, amely bizonyára látta azt a filmet, amelyben egy hasonló, de rácsokkal megerősített busz vitte a társadalom elitéltjeit a szabadulás felé, és azon nyomban átkeresztelte fegyencjárattá. A találó jelzőt hangos felröhögések méltatták, s még a sofőrje is mosolyogva vette tudomásul, hogy akármilyen gőzborotvával is tisztítja ezentul a munkaeszköze külsejét, ezt a nevet már semmiképp sem moshatja le róla. Mire délután a járat meg-megállva kiöklendezte magából utasait, már mindkét falu teljes népessége, és valamennyi átutazó vendége, aki csak egy másodpercre is megpihent valahol, tudott a sajátos névadásról. A futótűzként terjedő hírt minden valószínűség szerint egy telefonnal rendelkező megátalkodott pletykás bocsátotta útjára, amikor értesítette ismerőseit, és pecsételte meg vele a járgány sorsát. Ezután ez a tiszteletteljes megszólítás végigkisérte úgy, mintha elválaszthatatlan árnyéka lenne, a végső métereken át, egészen az enyészetig.
Ám az még odébb van. Jelenleg nap mint nap, pirkadat után nem sokkal híven teljesíti az elszegődésekor tett ígéretét, és cipeli a belsejében üldögélve tréfálkozó köztörvényeseit az előre kijelölt vasúti nyomvonal még legjobban megközelíthető szomszédságába. S hogy miért is köztörvényesek ezek az ártatlan emberek? Csupán azért, mert az ismert országos köztisztasági programban vesznek részt, ami közügy, és törvény szabályozza a munkavégzés feltételeit. Természetesen ez úgy van megállapítva, hogy kizárólag annak kedvezzen, aki foglalkoztatja őket, tehát a vállalkozónak. Mert ugye az éhbért nem lehet kedvezőnek titulálni, a munkavégzés körülményeit még kevésbé, a bekerülést ebbe a munkavállalói körbe pedig végképp nem. Ide ugyanis olyan feltételekkel jutott be a fegyenc, hogy két lehetősége volt... - vagy elfogadja a minimálbért a próbaidő tartalmára, vagy búcsút mondhat a szociális segélyének is. - Ez nem törvényes zsarolás, ááá, dehogy! Csak éppen elzárták előle a csapot, amelyen át eddig a köz vérét szívta, törvényesen. Persze ezt a felajánlott munkakört sem kötelező elfogadni, de enni sem kötelező, ilyen egyszerű.
Ezeket a huncut elvetemülteket azonban nem illik ilyen átlátszó trükkökkel megvezetni, mert ismerik a mondást, amilyen a mosdó, olyan a törölköző, és a maguk hasznára fordítják. Ezt legjobban azzal a példával lehetne jelezni, hogy a minimálbérért cserébe éppencsak a minimálisan elvárható normát teljesítik, csak azért, hogy a rabszolgatartójuk is igen jól érezze magát. Hiába üzenget a távolból, hogy így úgy amúgy, aki háromszor igazolatlanul hiányzik, azt fegyelmivel elbocsájtjuk, és egy vasat sem fog kapni legalább egy évig, ez nem hatásos. Orvosi igazolás van, legfeljebb az a napja lesz fizetetlen az illetőnek, akinek még így is megéri, hogy otthon maradjon. A fenyegetés pedig falrahányt borsó a tapasztaltabbjának, hiszen van szemük, látják, hogy az időközben lemorzsolódott tíz fő helyére csak nyolc érkezett, azokat is lasszóval kellett összefogdosni, nem egészen egy hónap alatt. Hát nem fineszesek ezek a kitanult rabok? Az ígéret pedig, hogy jövőre is megtarthatják ezt a jól fizető munkahelyet ha inuk szakadtáig dolgoznak, gúnyos mosolyra húzza szét a szájukat. Vigyorognivaló az a feltételezés, hogy óvodásnak nézik valamennyiüket, és ilyen pedagógiai eszközökkel akarják nagyobb teljesítményre ösztönözni a pernahajdereket.
Egyesek tudni vélik, legalábbis hallottak már róla, hogy van közöttük okostóni is. Ez a beépített tégla időről időre eszükbe juttatja, hogy hiába van a vállalkozónak olyan nagy hatalma, azért a törvény őt is köti. Például a hőségriadóban ő sem dolgoztathatja halálra a rabszolgáit, főleg ha az elegendő, hűtött, és megfelelő védőital nem áll rendelkezésre a közelben. A kötelező pihenőidőről, a kigyómarás és kullancscsípés elleni szérumokról már nem is szólva, bár olykor-olykor még ezeket is firtatja, mintegy témát szolgáltatva a porkolábok és a foglyok között. Néha még az is felötlik némelyikben, hogy nem véletlen ez a hosszabb távra beígért munka, hiszen a Lyme-kór ennyi idő elteltével a legvalószínűbb. Mert ugye első az egészség, és az egészséges humor szinte valamennyi monoton munkát végző alaptermészetében ott lapít, csak alkalom kell az elővarázsolásához. A jó kedély fontos, és közösséggé kovácsolja azokat, akik alapjában véve hajlamosak egy kis vidámságra.
Nem is oly régen valaki szándékosan sütötte el azt a mondást, hogy hullik már a férgese, amikor kiderült, hogy már a harmadik ember adta be a kulcsot és a felmondólevelét, mert valami mondva csinált ürüggyel büdös neki a munka. Tüstént jött valahonnan hátulról a riposzt, hogy sok jó ember kis helyen is büdös, kissé átköltve az eredeti szólás tartalmát egy szócserével. Ezt a munkát is ki lehet bírni, bár akinek vaj van a fején, ne menjen a napra, mert allergiát kap. Ugyanis kiütést ajándékoznak neki a cellatársai, és rövid úton eltanácsolják a társaságukból, amint rájönnek, hogy sumákol. Itt nem az a fő cél, hogy úgymond egymást szívassák, és úgy álljanak hozzá, hogy más is odaférjen, hanem az, hogyha tényleg allergiás a bogarakra vagy a pollenre az illető, mondja meg, menjen táppénzre, keressen más munkát, de ne velük végeztesse el a dolog rá eső részét, mert erre kifejezetten allergiásak lesznek.
A kitanultabbja, akinek már legalább nyolc befejezett évfolyam is van a háta mögött jó esetben ugyanannyi idő alatt, még arra is képes, hogy fejben összeadjon. Nem könnyű, de azért néha megpróbálják. Például azt is ki tudták okoskodni ezek a vidéki intelligenciával sújtott zsenik, hogy a havi teljesítményüket értékelő adatlap szerinti második helyük csak a csoportvezetőjük számára kínos. A legfőbb porkolábot hajtja a bizonyítási vágy, és a megfelelési kényszer, mert szeretné még nyugdíját jövőre is kiegészíteni ezzel a mellékjövedelemmel. Lehet, hogy őt idegesíti az a maszlag, miszerint az öt keleti csoportból csak a legjobb, azaz az egész évi átlag alapján első helyen végző marad, de ez a fegyenceket egyáltalán nem érdekli. Valamelyikük bedobta a köztudatba szerény számításait, miszerint a többszáz vagy ezer kilométernyi szakaszt harminc főnyi csoporttal nem lehet naprakész állapotra kaszálni, mert ez fizikailag is lehetetlen. Mivel szavahihetőnek tartják a többiek, hamarabb elhiszik neki ezt, mint a politikusoknak a hazáért tett áldozatkész erőfeszítéseiket. Kinőttek már a gyermekkorból, s meglátják, ha valahol varjú ül a karón, vagy sántít egy kutya. Fenyegetés, ígéret, hízelgés nem hat már rájuk, ám az emberi szó talán még megdobogtatná kérges szívüket. Olyat azonban ritkán hallanak, ezért magasról tesznek az alkotmányra, mert a példa ragadós, éppen a honatyáktól lesték el. Hiába, ezek a köztörvényes fegyencek már csak ilyenek.
A munka nemesít és felszabadít. Akárkitől származik valamiféle hasonló tartalmú közhely, a fegyencjáraton utazó munka rabjai csak elnézően vigyorognak, majd hozzáteszik. Igen, de ez csak abban az esetben, ha MEGFIZETIK!
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 |
| A kép az internetről származik |
Bozótharc
(Fegyencjárat2)
Immár hónapok óta folyik a bozótharc keleti végek vasúti szárnyvonalait zömében szegélyező kökény, vadrózsa és egyéb elburjánzott bokrai, valamint a Fegyencjárat utasait kitevő silány minőségűnek vélt, ezért harmadrendű állampolgárnak sem mondható bérrabszolgahad között.
Ez az előre megfontolt szándékkal kifundált, jobbára a munkanélküli segélyeken tengődő embereken segíteni szándékozó terv amolyan állóháború jelleget öltött, amelyből ki ki levonhatja a számára legmegfelelőbb konzekvenciát. Akik meghirdették, bizonyára döngetik a mellüket, sűrűn lebegtetve a munkanélküliség csökkenését bizonyító statisztikát. Hát igen, könnyű onnan fentről csakis a számokkal zsonglőrködni, de itt lent mindenki tudja, hogy aki nem fogadja el ezt a munkát, egy évre kiesik a pixisből, azaz úgy eltűnik a munkaügyi és más ellátószervek névsorából, mintha ismeretlen helyre költözött volna. A saját működőképességükért küzdő, eladósodott önkormányzatok napi likviditási gondokkal küszködnek, s egyáltalán nem örülnek annak, ha a nem olyan rég még álláshoz juttatott, de azzal elégedetlen, és inkább szoc.-segélyért folyamodó delikvens a hivataluk ajtaján kopogtat. Nincsből nem lehet adni, pláne olyannak, aki semmilyen munkahelyet nem bír ki néhány napnál tovább. Mert azonnal kiütést kap a naptól, allergiás lesz mindenféle gyomnövényre, de legfőképp a munkára, amelybe belebetegszik, és a lehető legnagyobb ívben elkerül. Az ilyeneket sehol nem látják szívesen, ami érthető.
A Fegyencjárat kemény magja, azaz az a kétharmadnyi rab, amely a kezdetektől fogva húzza az igát, és némelyikük szerint az ő farkával verik a csalánt, egyáltalán nincs elragadtatva azoktól az ujoncoktól, akiket soraik közé verbuváltak, úgyszólván a nyakukba varrtak. Mert igaz, hogy közöttük is vannak még lógósok, akiknek a szekérrudja kifelé áll, de az új foglyok zöme szintén zenész. A felhigított csoport teljesítménycsökkenése nagyrészt ennek köszönhető, bár be kell vallani, hogy a fentről megállapított normatíva sem kismiska, ha havi szinten levetítik egy-egy fogolyra. Kiváncsiak lennének ezek a rabszolgák, melyik finomkezű úr tudna kistermetű kulik számára tervezett, afféle kínai szabvány-kaszával levágni napi ezer négyzetméter gazt, vagy kiirtani a meredek töltésoldalt beborító bokrokat olyan kétkaros ollóval, amelyek jórészt egy hüvelykujj vastagságú, száraz kórótól is eltörnek. Mert ennyit követelnek, legalábbis a hozzájuk lejuttatott információ szerint. Vagy talán úgy gondolják, a Selejteseknek jó a selejtszerszám? Naná, legalább majd a bérükből le lehet vonni az eltört, használhatatlan, semmirevaló gyártmányok árát, jó esetben csak szimplán. Mert biztos, hogy szándékosan rongálják meg, törik el, csorbítják ki élüket, forgatják ki vagyonából munkaadójukat ezek a hálátlan gonosztevők.
A velük való kommunikáció is egyfajta bozótháború, mert minduntalan felüti a fejét a szabotázs, a morcos elégedetlenkedés, amiért egyre több teljesítményt követelnek tőlük. Nem lehet húsz emberrel harmincnak a normatíváját összegereblyézni, bár egyszer-kétszer volt már rá példa. De az nem mérvadó, sík terepen könnyebb előrehaladni, mint a bokaficamító, térdizület-koptató partoldalon. Ám ezt nehéz a klimatizált irodában ülőknek felfogni, pláne ha sértik az érdekeiket. Kit érdekel pár kényszermunkás egészsége, mikor annyian vannak mint a tetü? Úgy is hemzsegnek, akár a nyű, legfeljebb az okostónikat kirúgják, a többi pedig befogja a pofáját, és örül ha lyuk van rajta, amely még szelel. Ezt a felülről jövő fenyegetést, amolyan Damoklész-kardját a fegyencek humorral oldják fel, s egészséges röhögésekkel próbálják csapásait elhárítani.
Az egyik új mókamester tréfás megjegyzései tulajdonképpen hasznára van mindenkinek, ennek a közösségnek legfőképpen. Mert mit is lehet arra mondani, amikor első munkanapjait ledolgozva, egy ismerőse érdeklődésére válaszolva, aki azt firtatta, hogy: - milyen a meló? - ezt felelte: - remek! Egy doboz cigi nem elég! - Ami alatt azt kell érteni, hogy annyiszor gyújt rá, ahányszor csak akar, az általa kreált cigerettaszünetnek, amelyet munkaidőben tölt el se vége, se hossza. Persze ez erős túlzás, de jókat lehet vigyorogni rajta, ez nem vitás.
A Megfigyelő jobbára csak hallgat, de mivel a falubelijéről, mi több, közeli ismerőséről van szó, utazás közben gyakran viccelődnek egy-egy kifejezésen, ugyanis egymás mellett ülnek, jövet és menet. Olykor még az előttük lévő fegyenctársuk is bekapcsolódik, és úgy kicsavarják a szóba került szavak értelmét, akár a citromot. Vegyük például a "vág" igét. Értelmezése szerint azt jelenti, valamit szel, lemetsz belőle, kettéoszt, megfelez, lenyes, és a többi. Az illetőknél azt is jelenti, hogy amikor bokrot irt vagy kaszál, olyankor pofákat vág, grimaszol, valahányszor felszólítják a munkavégzésre. Vagy egy buszbeli terefere során kifejlődött gondolatmenetre is lehet asszociálni, ami valahogy így hangzott el nem is olyan rég:
- Figyelj csak cimbi!
- Na mi a kórság van!
- Van egy jól fizető meló, jössz?
- Ja! Hogyé' aggyák? (Mit kell csinálni, és mennyiért?)
- Fefogtam' egy kis kaszálást, kökényirtást perkop, neked csak annyi a dógod', hogy vágod! VÁGOD?
- Vágom há'! Osztán' mennyi cigit vigyek?
- Áááh, a' nem kell, uccse' fogod kívánni! Így is VÁGOD?
- Vágom há'! Te micsinyász' közbe'?
- Ahho' semmi közöd! Deha' tunni akarod, én csinyálom' a statisztikát, meg a kimutatást!
- Hát aszt' meg hogy kell!?
- Há' úgy, hogy kimutatok oda a sinek mellé, te meg harminc fokban is vágod! VÁGOD?
- Vágom há'! Mettő' meddig?
- Úgy négy méter szélesen, mikulásig! VÁGOD?
- Vágom há'! Oszt' a lé kábé mennyi?
- Osztalék nincs, csak minyimálbér! VÁGOD?
- Vágom há'! Mikó' kezdünk?
- Hatkor, de ahho' az kell, hogy má' négykor felkejj', hogy odaérjünk! VÁGOD?
- Vágom há'! Amúgyse tudok sokáig alunnyi', mer' egész éccaka a vetésforgón jár az eszem, és csak forgolódom! Te VÁGOD?
- Vágom há! Mit is???
- Hát a forgómat! VÁGOD?
- Vágom há'! A bugáját?
- Nem, hanem amivel bé'vetettem!
- Mit vetetté' bele?
- Tavaly minden bizodalmamat és bátorságomat összeszedtem, és bukfencet vetettem bele!
- És idén?
- Tavasszal vagy húsz hektár cigánykereket, de aztán rájöttem, hogy keresztet vethetek az egész termésre amilyen idők járnak! Úgyhogy azóta inkább vályogot vetek!
- Há' azt meg minek?
- Hogy a helyén maradó vájásokba betelepítsek vagy hat vizicsirkét!
- ???
- Azok jövő tavaszra szépen felnőnek, és belőlük lesznek a hattyúk! Úgy fogom hívni a vályogvető gödröt, hogy hat tyúk tava! VÁGOD?
- A tyúkokat? Vágom há'!
- Na abból nem eszel, mer' ajándékba szánom a munkaadóimnak! VÁGOD?
Hadd vágjanak fel szegények a legújabb A8-assal, mert különben lelkibetegek lesznek, ha nem vághatnak elébe gyorsan minden bajnak!
Például annak, hogy az (iskolázatlan!) osztályon aluli minőség ne lázadozzon, s legfeljebb olyan helyen vágjon pofákat, ahol a méltóságos szemeik nem láthatják éhenkórász ábrázatjukat! És Te, Barátom, VÁGOD?
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 |
| A kép az internetről származik |
Az Első Kaszás
(fegyencjárat3)
Semmi és senki nem tökéletes! Legalábbis így hallotta a Fegyencjárat egyik tökéletlen kaszása, aki ezt a gondolatot, mint valami tálcán kínált étel-különlegességet azonnal és mohón magáévá teszi.
Mert kaszálni tudni kell! Mint a nagyvilág bármely részén véletlenül kialakult, vagy szándékosan létrehozott közösségeiben, ebben a csapatban is fellelhető egyfajta hierarchia, ahol Első Kaszásnak lenni kiváltság! Persze óriási felelősség is, amit kevesen vállalnak fel, de akik igen, azokra felnéznek a többiek. A hátuk mögött meg jól kiröhögik. Ki az az idióta, aki szeret élen járni a munkával, és élenjáróként mutatni az utat a hátulkullogóknak? Senki! De valakinek menni kell, és ezt általában a nagyobb tapasztalattal bíró, a paraszti munkában jártasabb, ezért mélyen lesajnált rabok közül teszi meg az, aki a Soros. Akiket a Követők kifiguráznak, és jó nagyokat mulatnak rajtuk, de csak addig, amíg rájuk nem kerül a sor, hogy élenjárók, azaz Első Kaszások legyenek.
Elől menni dupla fáradtság. Főleg akkor, ha embermagasságú nádban, parlagfűben, bogáncsban kell utat vágni a többiek előtt, s minden egyes rend után végigcikázik a fájdalom az izomban, jó esetben válltól könyékig. Amikor az egész karon úgy kidagadnak az erek a kaszáló mozdulatra, mintha el akarnának pattanni, ahogy megfeszülnek. Mindezt nehezítik még a terepviszonyok is, amelyek az enyhén emelkedő rézsűtől a meredek partoldalig váltakoznak. Ezért kialakult egyféle rend is a kaszások között, váltják egymást, aki először Első volt, az pihenésképp hátramarad Utolsónak a következő szakaszra. Egy-egy szakasz kb. ötven méternyit tesz ki, ami két telefonoszlop közötti távolságnak felel meg a nyomvonal mentén.
Ám itt is vannak Sumákok! A legfeltűnőbb a Szószátyár, akinek az az egyik tulajdonsága, hogy sűrűn emlegeti a vasúttisztasági programot, naponta alig ezerszer, amivel mindenkinek az idegeire megy. Más témája nincs, ahogyan párja sem akar lenni senki, mert vele dolgozni büntetésnek számít. A harmincöt körüli "férfi" másik jellemző jellegzetessége úgy állni a munkához, hogy lehetőleg más is odaférjen. Ezért a két adottságáért közútálatnak örvend, és mint ilyent, mindenki széles ívben elkerüli a társaságát, amikor csak megteheti. De nem oda Buda! Hősünket nem olyan fából faragták, s nem lehet csak úgy, spontán lerázni mint egy havas kabátot, mert tapad, akár a kullancs. Olyan süketnek teszi magát, aki érzéketlen a környezetére, nem veszi a jeleket, nem tud, sokak szerint nem akar olvasni azokból, pedig jobban tenné hogyha inkább befogná a száját, és örülne annak, hogy megtűrik maguk mellett. Könnyebb lóval imádkozni, mert hiába kap ötpercenként figyelmeztetést hogy: - hallgass már! - egyik fülén be, a másikon ki, és folytatja tovább a köztisztaságról alkotott sajátos véleményét, a Monoton-Monológot. Őrületbe kergeti vele a fogolytársait, akik a pokolba kívánják azt a percet, amikor soraik közé vetette a kiszámíthatatlan sors, s nyakukba varrta ezt az istencsapását.
Védekezni csak úgy lehet ellene, ha hátra hagyják, és az Ollózók csoportjába osztatják be, azokat "boldogítani". Persze ők kézzel-lábbal tiltakoznak ez ellen a kiváltság ellen, de apelláta nincs, mehetnek az Istenhez panaszra. Ezt meg is teszik, és sűrűn fohászkodnak hozzá, hatástalanul. Még Ő, a Tökéletes sem tudja megváltoztatni a Kaszások brigádvezetőjének parancsát, és bizonyára szélesen vigyorog saját arcára alkotott teremtményei fancsali ábrázatán, amikor letekint reájuk, s látja mély szomorúságukat amivel beletörődnek, úgyszólván fogcsikorgatva tudomásul veszik, hogy azon a napon őket tiszteli meg, és tünteti ki figyelmes hozzáállásával a Szószátyár. Ám ez nincs mindig így, tudniillik amikor több a kaszálnivaló, ő is kézbekaparintja sajátját, és akkor egyet-kettőt ide-oda csapkod a kéziszerszámával, hogy jól összeborzolja a rendet vágók sorát, azoknak is főképpen az idegeit. Ilyenkor az Ollózók kárörvendenek, és a Kaszások dühöngenek, mert tudják, hogy akárkikhez is csapódik, az a pár ember délre nemcsak fizikailag, de lelkileg is kikészül. Itt többszörösen érvényesül az a mondás, hogy: - "Isten nem vér bottal..."
Az Első Kaszás viszi magával a többieket. Ő diktálja az ütemet, és ahogy a derengő félhomályban meg tudja különböztetni a harmatos fűszálakat, beáll az élre, hátralendíti a pengéjét, amellyel egy pillanatnyi tétovázás után lesújt, és jóízűen beléjük harap. Ezt még többször megismétli, és mintegy három-négy méternyi előrehaladás után mögé áll a Következő. Aki felveszi a pózt és a ritmust, s ekkor már két pár kar lendül oldalra, két pár láb lép egyet-egyet előre egyszerre. Sihííí... - bal láb egyet előre - suhííí... - jobb láb felzárkózik - . Messzebbről nézve félelmetes látvány. A lendülő kasza lesújt, hersenő hangja a fülekbe vetíti azt, ahogy a bokájáról lemetszett sarjú a következő pillanatban eldől, s miközben a pengére rogyva azon egy méternyit utazik az enyészet felé, még egyet felsóhajt, és ezzel a rövidke, halk lélegzetvétellel elénekli beletörődő hattyúdalát. Vele sír a selyemfű, patakokban hullik a könnye, fényesre zokogja az acélt, s utoljára még bosszút áll rajta. Ehhez segítséget is kap a szedertől, mely hosszú indája futásával rátekeredik, megakasztja a mozdulatot, s olybá tűnik, mintha porszemet akarna játszani a fogaskerekek között. Azt hihetnénk, hogy együtt képesek megállítani az időt, megtörni a lendületet, élét venni minden borzadálynak, s afféle kamikaze-akcióban feláldozni magukat a többiekért.
Ideig-óráig fel is tarthatják a végzetet. Addig, amíg a kasza pártjára áll a fenőkő, és hozzádörgölődzik, hogy még halálosabbá tegye. Csak addig, míg a verejtékező homlokról legördül néhány izzadságcsepp, a mellkason-háton terjedelmes-nedves foltok áztatják át a pólót vagy inget, s a reggel még száraz hónaljak alól bűzlő szagokat vegyít a légmozgás a virágok közé, majd ezt a pézsma és kökörcsinkeveréket, ezt a rögtönzött, trágyaillatú bukét szanaszét hinti, elszórja mindenfelé. Ezen idő alatt a kovakő ingát utánoz a kasza ívén, vagy inkább egy metronómot, s ahogy pengve feni gyilkos szablyává az eszközt, magából is hánt le egy leheletfinom réteget. A szusszanásnyi idő arra elég, hogy az összepréselt tüdőbe némi friss levegő jusson, s egy-két korty jeges víz csusszanhasson le a kitikkadt torkokon. Arra is, hogy az izomláz sajgássá tompuljon, s némi erő költözzön a rogyadozó lábakba is. A gondolatok is felfrissülhetnek kissé, egy-egy visszanéző bágyadt mosoly palástot borít a katonás rendre vágott gyomnövényekre, s mintha szemfedőként leplezné el a rájuk mért, rosszindulatú csapásokat. Csupán néhány szál ürömfű marad lábon, és kajánul tekint az előrehaladók után. Talán azon somolyog, hogy hiába taroltátok le négyméternyi szélesen a töltés oldalát, velünk sohasem fogtok végérvényesen elbánni... Ez így is van rendjén. A természet teszi a dolgát, és újra kineveli azokat a gazokat, amelyek megkeserítik a foglyok életét. A földből úgy nőnek ki a különböző gyomok, mintha készakarva szeretnének keresztbe tenni a rabszolgasorsba vetett kényszermunkásoknak.
A Megfigyelő együtt kaszál velük. Hol élen jár, hol hátul kullog, de ott van, és közösen tárgyalja ki azokat az intézkedéseket, amiket a fejük fölött hoztak meg az arra illetékesek. Természetesen azok, akik nemhogy kaszát, még valószínűleg egyetlen olyan vasat sem fogtak kézbe, amelyre nyél van erősítve. Mert azzal ugye dolgozni kell, azért is találták ki. Hát ők azt találták ki, hogy túl sok a hatvanvalahányezer ezért a munkáért, elég az ötvenhétezer is, azt sem tudják ezek a parasztok tisztességesen elkölteni. Akiket csak egy hétig szeretnének a soraik között tudni, és akkor megmutatnák nekik, hol lakik az a Magasságos, aki úgy fölvitte a dolgukat. Mert látatlanba le mernék fogadni, hogy már az első napon sírva könyörögnének öt perc szünetért, vagy csak azért, hogy gyorsan, és fájdalommentesen az árnyékba ájuljanak nemcsak a hőség elől, hanem fáradtságukban is. Ott azután biztosan eltűnődnének azon, mennyi is az annyi, s vajon elég jól meg van-e fizetve az ezer négyzetméternyi norma, cirka kétezerhatszázért naponta.
Amit a munka rabjainak, a mezőgazdasági segédmunkásnak csúfoltaknak ítéltek meg, akik jó nagyokat kaszálnak a napi betévő minimálbérért. S még így is tökéletesen túl vannak fizetve ezek a tökéletlenek honatyáink szerint...
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 |
| A kép az internetről származik |
Büdöspesta
(fegyencjárat4)
Az alább lejegyzett történet alakja kitalált, bárkire hasonlító neve és személyisége csupán a véletlennek köszönhető...
A fegyencjárat új utasai néhány nap alatt beépültek a régiek közé, és hamar felvették azt a ritmust, ami kisebb-nagyobb surlódással, de közös megegyezéssel alakult ki a kezdetek kezdetén az elitéltek között.
Persze velük is előfordul olykor, hogy lekésik a korai indulást, ilyenkor már csak a rabszállító busz helyzetjelzőit kisérhetik figyelemmel, ahogyan elhalványulnak a távolban. Természetesen másnap kora reggel megkapják érte a kellő feddést, amelynek a lényege finoman fogalmazva is hálószobatitkot firtató kérdésnek tűnhet az avatott hallgatóság számára. Általában az első kérdések így záporoznak az elalvó lógósra gyors egymásutánban: - mi van tesókám, megdöglött a kakas, vagy az asszony feküdt rá a gatyádra? Igazolást hoztál tőle? Legalább megérte? Csörgessek rád hajnal négykor? - A szenvedő alany ilyenkor nem győzi kapkodni a fejét, lányos zavarában azt sem tudja hirtelenjében, hogy melyik kérdésre válaszoljon legelőször. A rutinosabbja elintézi egyetlen kézmozdulattal, ami lehet egy lemondó legyintés, de azért sem haragszanak meg a kérdezőbiztosok, ha a nemzetközi jelzést használja, és felfelé bök egyet a középső ujjával. Tulajdonképpen nem is kell válaszolnia, azt a napját egy utólagos szabadsággal, ami lehet fizetetlen is, vagy egy orvostól származó "rendelésen megjelent" igazolólappal válthatja meg, moshatja tisztára. A legfontosabb mulatság benne az, hogy szinte minden reggel megszületik az a kezdő tréfás löket, ami ezeknek a megrögzött, notórius visszaeső raboknak, a kényszermunka szerelmeseinek von földöntúlian bárgyú, néha széles mosolyt az elgyötört ábrázatára.
A fegyencek zömét Istvánnak hívják. Merő véletlen is lehet, hogy ennyi Pista gyűljön össze egyetlen közösségbe, de mint tudjuk, a sors útjai kifürkészhetetlenek. Megkülönböztetésük néha még a kemény magnak is fejtörést okoz, ezt az anomáliát oly módon próbálják megszüntetni, hogy egy-egy jelzőt aggatnak a név elé. Példának okáért itt van mindjárt az öregebb Brigadéros, akit a kisebb faluból verbuvált önkéntes foglyok képviseletére nevezett ki a Csoportvezető, urambocsá' a Főfoglár. Azóta már biztosan ezerszer megbánta ezt a meggondolatlan cselekedetét, mert a Lúúspistából árad a tömény lótrágya illata, amely beleette magát ritkán mosott ruházatába, és körülbelül ugyanolyan gyakran vizet látott bőrébe. Nem elírás a Lúúspista, mert az említett személy szabadidejében lovak hízlalásával foglalkozik, és kizárólag így, hosszú úkkal megnyújtott szóval fejezi ki e nemes négylábúak iránt érzett feltétel nélküli rokonszenvét. Szóval annó kocsis volt az istenadta, és a fuvarosok által használt szleng szinte már az anyanyelvévé avanzsált az eltelt történelmi idők folyamán. Minden második szava lúú, ehhez hasonlít és mér bármit, ami csak szóba kerül. Egyébként a légynek sem árt, sőt bizonyára szereti is őket, mert rajokban követik őt, akármerre is viszi a lába előre. A háta mögött Büdöspestának nevezett egyén ott ül közvetlen az első üléssor jobb oldalán, mellette balról a Főfoglár, akiről sokszor lerí, hogy legszívesebben helyet cserélne valakivel ott hátul. Ez főképp akkor szembetűnő, amikor elkanyarodik az út, és a Büdöspestán tanyát vert penetráns bűznek váratlanul teniszlabdát utánozni támad kedve. Szinte szemmel követhető, amint rettenetes erőfeszítéssel elrugaszkodik róla, de nem tudja bevenni a kanyart, ezért gellert kap valamelyik belső oldalfalán a busznak, és onnan ide-oda pattog, le-fel-hátra és visszacsapódik. Az orrfacsaró szagú labda végigdühöng az üléssorok között, áthatol a cserzett arcokra erőltetett maszkokon, bebújik az orrjáratokba, és a bennük található szőrt alaposan, kivétel nélkül kíméletlenül összeborzolja. Ekkor valaki példálódzni kezd olyan közhelyekkel, mint mondjuk: - ki milyen virágot szakít, olyat szagol, vagy - egy kissé átköltve a mondást - sok jó ember kis helyen is büdös -.
Némelyik fogoly, akit finnyás szaglószervvel vert meg az Úr, nyomban elcsomagolja alig megkezdett reggelijét, és sűrűn emlegetve az égieket, megemeli a kalapját, valamint a jármű mennyezetén található csapóajtó elülső részét, a félautomata légkondicionálót. Ez azért félautomata, mert aki előbb fél hogy megfullad mint a többi, az automatikusan feláll, és két kézzel felnyomja a kibúvót, hogy némi lélegzethez juthasson. Ebben az esetben senki nem bánja a rajta betóduló friss levegőt, inkább fogvacogva fázik, és többször érdeklődik az uticél hosszáról a pilótánál. Irigylik őt. Neki könnyű, mert valahol szerzett egy kisebb ipari ventillátort, azt felszerelte közvetlen a jobb válla fölé úgy fél méterrel, és vigyorogva figyeli a visszapillantó tükrében, amint az utastérben fuldoklók könnyeznek örömükben. A szemeiket csípí a sajátos egyveleg, s azokat gyakori köhécselések közben vadul törölgetik. Ilyen illatkompozícióért, mint ami az utazás közben szétterül, a görény térden állva könyörögne, a receptért pedig vidáman felajánlaná a lelki üdvét is. Ebből egy fiolányi adag három hektárnyi vadont képes lenne megjelölni, a ragadozók, az öreg rókák vagy a fiatal vérfarkasok pedig vonítva kotródnának valami sivatagosabb táj felé, hogy szaglásuk visszanyerje eredeti épségét.
Ám itt is vannak olyanok, akik már az első napok óta levonták a megfelelő tanulságot. Ezek eleve benedvesített zsebkendővel szálltak fel, amelybe némi repülősóhoz hasonló anyagot is dörzsöltek, ekképpen óvták meg testük és lelkük egészségét. Az óvatosabbja már gázmaszkot is hord a táskájában, minden eshetőségre felkészülve. Az csak mendemonda, hogy pár táppénzcsaló illető azért volt képzelt beteg, mivel a tüdejét ért atrocitást csak egy sókamrában eltöltött kéthetes kúra volt képes semmissé tenni. Dehogy a Büdöspesta elviseléséért már petíciót készülnek beterjeszteni az Országgyűlés Illetékeseihez, netán az ÁNTSZ-hez, ahhoz kétség sem férhet.
A tartalmára vonatkozóan több hír szivárgott eddig ki, aminek a legelső pontja szerint a Büdöspestát szívesen felajánlják a mélyen tisztelt képviselőknek, megőrzés céljára. A második pont arról nevezetes, hogyha eme ajándékot visszautasítják, akkor kéretik törvénybe iktatni a köztisztasági programban részt vevőkre vonatkozóan az általános, és mindennapi rendszeres tisztálkodást. Ehhez biztosítják a megfelelő feltételeket, mint például alig használt szappan, amivel mossák a kezeiket, de már nekik nincs rá szükségük. Egyesek azt is megfontolás tárgyává javasolják, hogy külön higiénés szakember járjon minden egyes fegyencjárathoz, mint alapvető, elemi tartozék. Nem ártana, ha pszichológus végzettséggel bíró személy lenne az illető, mert ezekhez a lelki finomsághoz szokott, durván fogalmazva alulinformált parasztoknak csak egy hozzáértő lélekbúvár tudná bebeszélni, hogy milyen jó nekik, és hogy az éhbérért végzett robottal megfogták az isten lábát. Ja, és hogy jövőre boldogan dolgozzanak heti negyvennégy órát, ötvenhétezerért. Külön felhívják a figyelmüket az értük aggódóknak arra, hogy különben jól vannak, és megértik azt is, hogy akinek büdös a munka, az ne egyék.
Ám azt is tudatni szeretnék, hogy megrendült a bizalmuk a szakértő kormányuk munkahelyteremtő hozzáértésében. Nem biztos, hogy jövőre is vállalják ilyen feltételekkel. Oszt' jónapot!
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 |
| A kép az internetről származik |
A Nyerítő
(fegyencjárat5)
Amikor bokros teendői engedik, és éppen megtiszteli látogatásával a fegyencjárat utasait, beül a neki fenn tartott helyére, és időnként felnyerít. Amúgy akár zsák a foltja lehetne Büdöspestának, azzal a kitétellel, hogy ruházatából hiányzik a trágyaillat, ő csak egyszerűen szagos.
A vastag fekete pulóvert kissé már szürkére szívta rajta a nap, bizonyára kedvenc ruhadarabja lehet, ha még a rekkenő hőségben sem válik meg tőle, amit bőségesen átitatott a nikotin. Ettől függetlenül közkedveltségnek örvend, mindenki kedveli benne azt, hogy közbeiktat magának olykor egy-egy szabadnapot. Egyébként menő rádiótulajdonos hírében áll, éjszakai kivánságműsorokat vezet, ezért az egyik szomszédja el is nevezte EfeMegy-nek. A múltkor is csak azért aludt el, mert csúcsot döntött a hallgatottsága, 97 kívánságzenét kellett teljesítenie pitymallatig. Ez nagy szó, szemben a 8-10 kéréssel, ámbátor némelyek gyanítják, hogy ezek a pernahajder fegyencek szórakoztak akkor vele. Szinte beleszögezték a stúdiója székébe, annyi klasszikus zenét kellett összeválogatnia, hogy nem csoda, ha belezsibbadtak a tagjai. Ezek a nóták csak a nevükben hasonlítanak a klasszikusokra, mert kizárólag csakis klassz, ma is divatos, közkedvelt slágerekből állnak. Mint például Dízsi-Csoki szerzeményei, amik felölelnek a mulatós-daloktól a sirató-énekekig szinte mindent, népi hangszerekre komponálva, vagy egy szólógitárból előcsalogatott akkordokkal megspékelten. Természetesen az ínyencek lefitymálják ezt a számukra fülsértő, népi motívumokba oltott macskazenét, de nem kötelező őket hallgatni, azért találták fel a füldugót. Jó-jó, azért néha azon is áthatol egy-egy magasabb oktáv, de a közbeiktatott nyerítő röhögés nagyban megnöveli a népszerűségi indexét.
Ennek is betudható az a megértő magatartás, amit a Csoportvezető Efemegy irányába tanúsít. Igaz, hogy már az összes szabadságát előre kivette, az orvosi rendelésen megjelent igazolásokkal már Dunát lehetne rekeszteni, néhány fizetetlen szabadságkérelmet is aláírt már, de a művészetet pártolni kell, ezt még a kívülálló is megértheti. A jámbor foglyok támogatása is egyértelmű, mindenki egyet ért abban, ha nem ér rá tegyük fel bokrot vágni, és odahaza marad, egyáltalán nem hiányolják a társaságát. Irigykednek rá is, ehhez kétség sem férhet. Ő biztosan megállná a helyét például az ikszfaktor-ban is, ha más nem, a közönsége bejuttatná a legjobbak közé. Már a gondolata is közönséges, hogy kimaradt belőle. Pedig váltig biztatták a mellette ülők, hogy jelentkezzen a megmérettetésre, elintézik neki a Főfoglárnál a további, ehhez szükséges szabadnapokat. Ám ő ettől okosabb, nem ül fel ilyen átlátszó trükköknek, különben is fontosabb neki a munkája, a hőn imádott rádiója, és a hallgatósága kívánságainak azonnali teljesítése. Amikor ilyen nincs, egy keresett kutyaeledelt reklámoz, ebből finanszírozza meglehetősen nagy költségvetését. Ez körülbelül ki is merül az internet-előfizetésben, de az áramszámlához már neki is tennie kell valamicskét. Ezért alkalomadtán felül a buszra. Az előző, 8. havi bérlapja szerint alig nyolc igazolt távolléte volt a huszonhárom munkanapból, ez már igazán derék dolog volt tőle, bárki beláthatja. Keresett is vele úgy negyven körül, ebből bőven futja az élelmezésére, bár hó vége felé már cigarettahiányban szenved. Mázlista abban is, hogy megveti az alkoholt, ezért még a borotválkozást is hajlandó mellőzni, nehogy szó érje a ház elejét.
A rossz nyelvek szerint pár éve elszökött egy vándorcirkusszal, és ott tanulta ki a kommunikáció csínját-bínját. Többek között a lovak gondozása is a feladataihoz tartozott, tőlük ragadhatott rá az a sajátos nevetés, ami messziről is nyerítésnek hangzik. Azt is beszélik, hogy az idomított mének sztrájkba léptek, mert nem egyforma porciót osztott ki nekik, amiért később ki is rúgták. Felháborító ez a feltételezés, az csak merő véletlen lehet, hogy elnézte az adagokat összekuszált szemeivel. Arról nem tehet, hogy egyik szeme kutakodóan néz a másik felé, mintha szálkát próbálna felfedezni benne. Ott ilyen nincs, ezt többször is tudatták vele a rabtársai. Kicsire nem adnak, a gerendát meg már tavaly feltüzelték volna, ha nem tették már meg tavalyelőtt. Efemegy érti ám a viccet is, gyakori nyerítése főleg a saját, akkor rögtönzött poénoknak szól. Ezen némelyek hüledeznek, tátott szájjal bámulják a sztárbemondó sárga fogait és az időnként kilökődő nyelvét, amely rájuk is fröccsent néhány nyálcseppet a jóízű, belőle gejzírként kitörő humorból. Aki már régóta ismeri ezt a szokását, megfelelő, tisztes távolságot tart tőle, amennyiben ez utazás közben nem lehetséges, a láthatósági mellénye mögé búvik el, oda rejti rosszalló fejcsóválását. Tisztában van minden képességével, ugyanolyan jól kezeli a konfliktusokat, mint például az olvasókönyvet. Érdeklődési köre széles, egyszer már járt könyvtárban is, de ezt nagy valószínűséggel csak a rosszakarói pletykálják róla. A hobbija a zene, szenvedélyesen gyűjti a legújabb melódiákat, tárolását egy ötszáz gigás "vinyó" kapacitásával oldja meg. Csak azon sajnálkozik, hogy erre már nem fér több klassz nóta, ezért repertoárja véges, törölnie kellett az egyetlen Beethoven szerzeményt is. Igaz hallott már Antonio Vivaldi Négy Évszakjáról is, de abba a kocsmába nem jár mert messze van, és egyébként is anti. Ezen ismét nyerít egyet, a körülötte lévők megtörölköznek, páran hátba is veregetik a jól irányzott élcet díjazván. Azért dicsérendő az optimizmusa. Hiszi, hogy erőfeszítései egyszer megérlelik jól elültetett fáján a gyümölcsöket, és bezsebeli a száz fős álomhatár átlépését, már ami a hallgatósága zenére szóló kívánságát illeti.
Karácsonyra talán megkapja. Mert a kérges szívű fegyenctársaitól minden kitellik, még az is, hogy dédelgetett ábrándjait valósággá teszik, és inkognítóban felhívják a stúdiójában, hogy teljesítse három, zeneküldésre szóló jókívánságukat.
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 |
| A kép az internetről származik |
A Csavargó
(fegyencjárat6)
Az alábbi történetben előforduló trágár szavakért előre is elnézést kérek, csupán a hitelesség kedvéért kerültek a szövegkörnyezetbe, jócskán korlátozottan...
A javakorabeli férfi szintén az ujonc fegyencek közé tartozik a járaton. Tarkóig érő homlokát a fülei mögött őszülő két hajpamacs teszi mókássá, s amikor a tűző nap heve ellen egy babos kendőt köt fejére védekezésül, bármelyik falusi lócán pletykálkodó vénasszonyok között simán elvegyülhetne.
Közvetlen egyéniség, az már szentigaz. Közvetlen a Főfoglár mögött ül, hallószerveit radartányérként fordítja mindig abba az irányba, ahonnan valamiféle sutyorgást vél felfedezni. Ezeket pár pillanatig elemzi, azután félig hátrafordulva továbbadja észrevételeit. Természetesen jócskán ferdít az igazságon, de a hátánál ülőket sem lehet maszületett bárányoknak nevezni, így nagyjából tisztában vannak az elhangzottak valóságtartalmával. Világlátott ember, mintegy tíz éve bejárta Amerika huszonegy államát, ezekről ránézésre is körülbelül ötszáz fotót hord táskájában bizonyítékként. Elhiszik neki, csupán a fényképeken látható méteres halakról nehéz bebeszélnie, hogy mindet ő fogta. Ő azt próbálja elhitetni, hogy dolgozni meg pecázni volt kint nagyjából két évig, de ezeket a hétpróbás gazembereket nehéz megvezetni. Sokszor nem elég neki egy doboz cigi, amit saját maga tölt, válogatott és boltban kapható tehát adózott, többféle dohánykeverékből. A vele egy csapatban bokroló néha rá is szól, amikor rágyújt:
- Most mit csinálod a fesztivált, a szofi már nem is jó???
- De jó! - vágja rá - Azt is hozzávágom, ide a dohányt!
Ezt olyan csípőből tüzelően adja elő, mintha világéletében bokorirtásból, vagy dohánytermesztésből kereste volna meg a kenyerét. Komolytalan egy fráter, szó se róla. Még az egyik, fekete pólójára szitanyomott felirat is hirdeti becsületes mivoltát, mert három, egymás alatti félköríves sorban ítéli el a nagyotmondást, ekképp: - ISTENEM SEGÍTS! Csak egyszer foghassak akkora HALAT, hogy többé ne kelljen HAZUDNOM! - De azért kiveszi a részét a feladatokból, ezért hamar belopta magát a közösség szívébe.
A minap, amikor már mindenki befejezte a munkát, és egy árnyékos partoldalon pihegte ki fáradalmait ebédhez készülődvén, Csavargónk elővette gondosan őrzött fotóit. A közelében heverészők kézről-kézre adogatták tovább, némelyikhez egy-egy megjegyzést fűztek. Valóban szemkápráztató helyeken fordult meg, mint például zsúfolt kikötők, eldugott repülőterek, hegyekkel körülvett tavak, végeláthatatlan síkságokon nyílegyenesen távolbavesző országutak. Az egyik fényképsorozaton egy gyárépület belsejében tűnik fel, mint (fekete) vendégmunkás. Az édesiparral foglalkozó üzem mogyorómasszát gyártó részlegénél kapott munkát, ám hogy mikor dolgozik az rejtély, mert legtöbbször csak belevigyorog az objektívba. Bár egyszer mintha fogna valami slaghoz hasonlatos tárgyat, de többek szerint ez csak álca, mert egy csöppnyi víz sem csurran ki a végén, bizonyára csak megbotlott benne. A következő kép hátterében feltűnik egy kapcsolószekrény, melyen különböző színű és feliratú gombok sokasága látható. Erről eszébe jut egy sztori, amit a maga közvetlen, egyéni stílusában ad elő, imígyen.
- Hááát, gyerekek, a faszom se gondolta volna, hogy így kibabrál velem az a doboz! Nagyban slagolom le a szállítószalagról lecsorgó mogyorómasszát a lefolyóba a picsába, amikor csak villogni kezd az egyik gomb, és megszólal egy kürt. A többi melós azonnal elzárja a maga tömlőjét, előveszi a kajáját, zabál. Én nemrég majszoltam el egy szendvicset, éhség egy szál se, nézelődöm. De csak villog az a gomb, hát közelebb megyek, próbálom kisilabizálni az alatta lévő írást. Kopott, hiányos, nem megy. A többiek közönyösen esznek, hablatyolnak, a bánat se érti mi a picsáról dumálnak, lehet anyámat szidják, ha megtudom faszolnak. Na mindegy, csak irritál az a gomb. Megnyomom a felette lévőt, semmi. Az alatta lévőt is, dettó. A jobb oldalit, majd a balt, szintén semmi, ettől begurulok a faszomba. Csak villog a picsába, a frász kerülget. Szemem sarkából látom, hogy mindenki kimegy cigizni, megyek én is, de előtte eljátszom rajtuk a kombiné, kombiné, csipkés kombinét, mint egy gombos harmónikán. Valahol a távolban beindul egy szállítószalag, vállat vonok, kimegyek a faszomba. Kábé öt perc múlva visszajövünk, a kapcsolótábla előtt tömeg, a fehérköpenyesek tanakodnak. Az egyik magyar srác közelebb dugja a fejét, hallgatódzik a picsába. Arról dumálnak, hogy valaki átprogramozta a rendszert, és kábé hat mázsányi mogyorómassza pottyant le a picsába, majdnem agyonütve a közelben tartózkodó faszkalapokat. Érdeklődnek, hogy járt-e valaki ennél a kapcsolódoboznál. Teszem a hülyét. Én nem érteni angol, én nem mogyoró a picsába hanem magyarul, a faszom se járt ott. Vonogatom a vállaimat, kezeimet széttárom, hótt komolyan forgatom a szemeimet, nézelődök körbe-körbe, tűvé teszem azért a faszért az egész részleget. Alakításom elhiszik, a haverok kussolnak, nem köpnek. Nagy nehezen eloszlik a tömeg a picsába, mindenki visszatér a melójához, este vettem a fiúknak egy-egy hatos badvejzert a faszomba. Két hét múlva átmentem egy kamionrakodóba a picsába, több lóvéért a faszomba. Ennyi. -
A vizuálisan érzékeny fegyencek röhögnek. S amint egyre több és több történetet ad elő, hogy hány helyen dolgozott a másfél év alatt, és hogyan élt jó négy hónapig a vizsgálati fogságban hazatoloncolásáig, a hangulat csak fokozódik, a hallgatóság könnyesre sírja magát derültében.
Pláne akkor, amikor a rengeteg róla készült fotó láttán megszólal a Tégla. - Vazze', te nem is dolgozni mentél ki oda, hanem fotómodellnek. Különben megérte???
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 |
| A kép az internetről származik |
A Kuncogó
(fegyencjárat7)
Üde szinfoltja lett a társaságnak az újonnan közéjük került Kuncogó, aki egycsapásra belopta magát a fegyencjárat zömének szívébe szókimondásával. A vontatott beszédmódját erősen mulatságossá teszi a gyakorta használt kettős aá hangzó, ezt a stílust csak egy profi utánozó tudná hitelt érdemlően eljátszani.
A változatosság kedvéért szintén Istvánnak hívják, és épp csak átlépett a felnőttkor küszöbén, érdeklődési köre tulajdonképpen ki is merül a telefonjára telepített pornófilmek, a mai zenék, és mások sorsa iránt érzett őszinte kiváncsiságában. Istiben a megfontoltság afféle alaptartozék, s ha mégis olykor szóvá teszi nemtetszését, legtöbbször az őt ért pszichés sérelmeket akarja kendőzetlen mondanivalójával szertefoszlatni. Általában csak hallgat és oda sem bagózik, úgy tűnik nincs is képben, de ez csak a látszat. Nagyon is ott van amikor történik valami lényeges, a némi fáziskéséssel kibukkanó reagálása javarészt annak tudható be, hogy hosszú az a reakcióidő, ami a tudatához eljutott információk feldolgozását illeti. Szóval kissé nagyothall, ezért az átlagostól hangosabban fejezi ki magát, ám ez az adottsága semmit nem von le értékéből, sőt, egyes rabok szerint még előnyére is válik. Az is, hogy elfoglaltsága közben gyakran felkuncog, ilyenkor bizonyára a humoros oldaláról közelíti meg az elméjét fogva tartó történéseket. Mintha elszámolna magában tízig, és csak azután kiabálná világgá aktuális észrevételeit.
A napokban is két részre oszlott a csapat. A Kaszások szokás szerint előrehaladtak, az Ollósok jócskán lemaradva tőlük, mögöttük irtották-vágták a hüvelykujjnyi bozótot, az ettől vastagabb törzsű fákat és bokrokat pedig kézifűrésszel, baltával távolították el kijelölt szélességben a töltésoldalról. Zs. bá', a Csoportvezető általában hátulról biztosítja a biztonságos munkavégzéshez szükséges feltételeket, míg elől az arra a feladatra beosztott Vonalbejáró felügyel. Ám azon a napon a Főfoglárnak kellett kétfelé szakadnia, és hol elől, hol hátul bukkant fel, nem kevés kilométert téve meg fel-alá ingázva. Ilyenkor kinevez félórányi időre egy-egy helyettes vonalbejárót, akinek mindenki engedelmességgel tartozik addig, amíg vissza nem tér. Alig tűnt el a nyomvonal kanyarulatában, a smasszernak előléptetett jó harmincas kényszermunkásból máris előtört a parancsolási vágy. Persze - mint ezt később röhögve mesélte el a Téglának -, csak roppant kiváncsi volt azokra a reakciókra, amiket az utasításaival vált ki az alárendelt foglyokból. Tehát elnyomta félig szívott cigarettáját, felállt a sinpár közé, és tapsolt egyet. Minden szempár rászegeződött, a gyanakvást szinte tapintani lehetett a nézésükben. Isti már eleve valami kibabrálást orrintott...
- Na emberek! A lazsálásnak vége, munkára! Mit is mondott Zsé bácsi, milyen szélesen kell vágni? (mintha nem tudná a bitang...)
- Jaájj, haát négy méteren, ennyit vaágtunk eddig is! - felel rá Isti aggódó pillantásokkal.
- Akkor innentől kezdve hat méter mélységet kell vágni, mert jön a kanyar, és beláthatjátok, hogy nem lehet belátni a bozóttól!
- ... Jaájj Anyááám! ... Haát még alig szijjtuk' el félibe', és mán' köcsögöl velünk ez aá vaámzer!
- Nem érdekel, mozgás! Különben hogy is hívják magát fiam? Mert jelentenem kell azt, aki nem hajlandó dolgozni!
- Jaájj ezáz' ember... Még most átták' a kezíbe' a hátálmát, és mán' szivát! Mennyünk' dik, mer' még télleg' bemószerol ez aá köcsög! Még mágáz is a fószer, emmá' nem vicc! Tik meg ne bámujjatok', haánem csinyájjuk'! Jaájj ányááám, hovaá kerüűtem'! ...
Azzal mindenki dologhoz lát. A fószer a hátuk mögött vigyorog, de amint érzékeli, hogy valaki feléje küld egy zord gyilokvillámot, azonnal felveszi a szigor komor álarcát, majd összevont szemöldökkel a zsebéhez nyúl, onnan elővesz egy papirfecnit, amire írásfélét imitál tollával. Erre buzgó ollócsattogás a válasz, amibe a bokrok mögül sűrű jaájjgatásokkal rondít bele egy összetéveszthetetlen hang. Tulajdonosa nemcsak a váratlanul előállt helyzettel nincs kibékülve, hanem a mellette álldogáló gallyszedővel sem, akit korhol lustaságáért.
- Haát csinyaáld mán te is, émmá' aálig érzem a kaárom, legálább aáz aágákát huúznád aárrébb!
- Ééén-e??? Hát ki kóstolgatja a főnököt, nem én szóltam be neki, én nem csináltam semmit!
- ... Hihihi... dik haát éppen ez aáz, egész naáp nem csinyálsz' semmit, csaák itt aácsorogsz! ... Naá csaák jöjjön visszaá Zsé baácsi, én aátkérem mágám a kászásokhoz, ázok nem olyán köcsög buzik mint tik!
A töltés magasából ledübörög egy dorongoló mondat, amely fejbekólintja bunkósbotjával a Kuncogót. - Nem dumál, dolgozik! ... - Jaájj aányááám...
A délutáni nap már együtt találja a hazakészülődő rabszolgák bágyadtan nevetgélő csoportját. Megszámolják a náluk lévő kéziszerszámokat, majd hiánytalanul a busz alváza fölötti rakodótérbe, a kinevezett eszközszertárba helyezik valamennyit. Ilyenkor van némi idő egy kis felfrissülésre, arclemosásra, a napi események kitárgyalására. A Kuncogó leveti magát az árnyékba, előveszi telefonját, amin pornót néz, fészbukol, esetleg zenét hallgat. Amikor csukott szájjal, a maga különös fejhangján hihizik, akkor legvalószínűbben a legelső dologra koncentrál elsősorban. Mellé heveredő társa egy ideig némán szemléli, végül csak kiböki ami a begyét nyomja.
- Te Isti, küld már át az én telefonomra azt a filmet infrán, én is hadd élvezkedjek!
- ...Haát meg aá raákot! Ne ággyám neked a telefonomat is???
Ez a mindenki számára hallható közjáték hatalmas derültséget okoz, még az egyébként holtfáradt Főfoglár, Zsé bácsi arcán is átsuhan egy mosolyféle. Aki aztán a rabok felé is intéz néhány halaszthatatlan, rájuk tartozó mondanivalót.
- Idefigyeljenek emberek! Most beszéltem a főnökséggel, azt üzenik, hogy a jelenlegi állás szerint továbbra is kifizetik a minimálbért havi szinten erre az évre azoknak, akik AKARNAK itt dolgozni. Előrebocsájtják, hogy nem látnak a kormányzópárt lapjaiba, ha rajtuk múlik, ők nem mérsékelik le ötvenhétezerre, bár olyasmit is hallanak rebesgetni, hogy októbertől negyvennyolcezer lesz a nyolcórás munkabér havonta. Továbbra is számítanak magukra, bár itt is van egy-két illető, aki csak agyonütni jött az időt, és nem dolgozni. De adnak még egy esélyt Szószátyárnak és Pisztolynak hogy bebizonyítsák alkalmasságukat. Különben ha nem változtatnak hozzáállásukon, fegyelmivel fogják elküldeni ezeket a notórius munkakerülőket, akik semmilyen ellátást nem kapnak egy évig, erről kezeskednek. Köszönöm a figyelmüket! -
A két emlegetett fogoly ledöbbent. Ők szentül meg vannak győződve arról, hogy már így is rengeteget dolgoznak ezért a pénzért, de ahogy látják a Kaszások némelyikét bólogatni, nem mernek megszólalni. Szájukat bizonyára összeragasztja a fülük mögül lecsorgó vaj, melyet eddig elég régóta el tudtak titkolni legfőképpen maguk elől. Miközben mindenki elhelyezkedik megszokott helyére, és vár arra a pár percre, amíg a pilóta alapjáratra kapcsol, és a kompresszorral feltölti a légtartályt, a motorzaj elnyomja a fegyencjáraton ülők csöndes beszélgetését. Majd a sofőr egyesbe löki a botváltót, és a busz nekirugaszkodik a hazafelé kanyargó útnak. Aztán beáll a menetsebességbe, és miközben nehézkesen eszegeti a kilométereket, a középtáj jobb oldalán ülő Isti talán fészbukol, mert olykor-olykor felkuncog. Néha át is néz a bal oldali üléssoron lévő megkukult Szószátyárra, mintha valami erősen foglalkoztatná vele kapcsolatban.
Mintegy tízpercnyi robogás után csak nem állja meg, felnéz, balra fordítja a fejét, és így szól: - ...Te Jaáózsi! ... Te maájnem elbásztád mágádtul ezt á jaáó kis kájeftét, haát figyejjé odaá maáskor! ... Ásztán máj meginn mehecc száváznijá fideszre vázze'! ... - Hazáig röhög és döcög az egész különjárat, fegyencestől.
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 |
| A kép az internetről származik |
Csoportterápia
(fegyencjárat8)
Először csak egy kósza ötletnek, egy spontán felvetésnek indult. Kifundálója brigádbulinak szánta, amolyan összeröffenésnek, amelyen bográcsolás közben könnyed csevej és móka töltené ki a ráfordított idő nagy részét.
Az eszme nagy tetszést aratott a fegyencjáraton munkába járók körében, de csupán addig, amíg ki nem rajzolódott a valódi célja. A hétvégére, péntek délutánra tervezett összejövetel kötetlen szórakozást igért mindnyájuknak, amelyen megerősödik az egymás iránt érzett bizalom, összébb kovácsolódik a két faluból verbuváltak barátsága, elsimulnak a nézeteltérések. Így, ebben a formában mindenki benne volt abban, hogy azon a napon a szakácsok normáját is teljesíti, és ha kell, mindannyian kettőzött erővel dolgoznak a mielőbbi befejezésért. Beadják egynapi bérük felét, ebből megveszik a szükséges alapanyagokat a gulyáshoz, s jut némi üditőre és egy-két sörre is, hogy ne érje szó a ház elejét. Ám amikor kiderült a bujtatott agymosás ténye, a Tégla kifejtette véleményét az efféle csoportterápiát illetően. Ez sokaknak nem tetszett. Kár.
Kár, hogy egy kiváló ötlet hirtelenjében olyan népünnepéllyé fejlődik, amelyre meg kell hívni boldog-boldogtalant. Kár, hogy egy remek terv afféle fiesztába torkoll, mintha valakinek érdekében állna az, hogy merjenek nagyot álmodni. S kár, hogy meglett férfiak fejében még mindig akkora a káosz, amit nem lehet néhány világos mondattal könnyen áttekinthetővé tenni. Kár, hogy a beidegződött szolgalelkűséget nem lehet egy csapásra semmissé tenni.
A Megfigyelő osztja azt a nézetet, hogy nem kell egy brigádbográcsolást nagydobra verni. Nem kell oda meghívni mást, csak a Vonalbejárókat. Azt a pár személyt, akik velük együtt főzték szét az agyukat a legnagyobb kánikulában, s akik végig vigyáztak testi épségük megóvására, a balesetek elkerülésére. Mert az Őrzők is ugyanolyan egyszerű emberek, akárcsak ők.
A módosított indítvány szerint meg kell hívni a Vezérkart, mindkét község polgármesterét, és még néhány olyan embert, akiről azt sem tudják ki fia-borja, de közreműködésükért hálával tartozik nekik a buta paraszt. Tehát meg kell traktálni őket, mert nekik köszönhetik meg azt, hogy egyáltalán munkához jutottak. Hm. Talán még ünnepélyes köszöntőt is illene mondani, nem? Nem kellene inkább kétnapi bért összedobni, hogy beleférjen egy-egy ajándékkosár is? Sőt, tán még piros szőnyeget is kellene keríteni valahonnan, hogy a Feljebbvalókat kellő alázattal tudják fogadni.
A Tégla szerint nem ártana meghívni az Államfőt, a közjogi Méltóságokat, valamint minden számításba jöhető Vezetőt, akinek csak befolyása van a további sorsuk kimenetelében. Itt szerepet kaphat a számlájukra utaló, és az azt kezelő Pézügyi Adminisztrátor, a helyi Nyugdíjas-klub, mert sose lehet tudni, hátha megérik azt a kort, amikor közéjük léphetnek. De jó lenne, ha zenéről is gondoskodnának, ezért hívjanak meg minden X-Faktor Győztest, s a jobb hangulat kedvéért néhány VV Szereplőt, akik felvilágosítással szolgálnának arról, hogyan lehetnek sikeresek. Természetesen a biztonságról az ENSZ békefenntartói gondoskodnának, úgyhogy inkább süssenek ökröt nyárson, mert biztosan befut még váratlanul néhány Sztárceleb, akiknek nem ártana néhány figyelmes aprósággal kedveskedni. Ha megkérik rá, ő készséggel kidolgozza a napirendi pontokat, az alábbi főbb vonalak szerint.
Szokásos hajnali ébresztő, gyülekezés a kijelölt helyen a bankjegyautomatánál, mindenki felveszi a jókora, mintegy a minimálbérnek megfelelő fizetését, és bedobja a közösbe. Ezután a megbízott Anyagbeszerzők megvásárolják a szükséges dolgokat, lehűtik a márkás italokat, azután kötényt kötnek, és nekiállnak a krumpli, a zöldség, és a hagymapucolásnak. A pilótát kinevezik Főszakácsnak, a kukták pedig főképp azok lesznek, akik amúgy is szeretnek a tűz közelében ácsorogni. Alig vannak vagy tízen, ha nagyon összekapják magukat, akkor meggyőzik ezt a rengeteg munkát. A többiek az aktuális Vonalbejáróval elmennek kaszálni, teljesítik azt az alig ezerötszáz négyzetmétert per koponyánként. Mindössze két okból. Az első ok szerint úgy korrekt, ha azok helyett is megvágják a normát, akik addig önfeláldozóan bemelegítenek helyettük pár stampedlivel, és megadják az alaphangot az egésznek. A második meg azért, hogy ugye nehogy behozhatatlan bevételkiesés, vagyis anyagi hátrány érje a munkáltatót. Ezután vidáman és fitten visszasétálnak felváltani a kuktákat, forgatják helyettük a nyársat, amíg ők az árnyékban pihenik ki az értük hozott áldozatos fáradalmakat. Közben szórakoztatják a beeső vendégeket, s ha véletlenül mégis felemelik a cipőjükre szegezett tekintetüket, azt csak az önfejű pimaszságukból származó viselkedésnek lehet betudni. Ezekkel a különc eLBéPé-kkel, a Lázadó Büdös Parasztokkal majd később leszámolnak.
A Tégla látja az összevont szemöldökű, mély töprengésbe esett Nyaligátorok arckifejezését, és vigyorog rajtuk. Mert a Torpedója célba talált, tűnődésre késztette valamennyiüket, s némelyikük arcáról lerobbantotta vele a számító, mohón meghunyászkodni vágyó, alázatos hálamosolyokat.
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 |
| A kép az internetről származik |
A Kaméleon
(fegyencjárat9)
A novemberi fagy különös virágokat rajzol a fegyencjárat ablakaira, amelyen kitekinteni oldalra a jégkristályok között szinte lehetetlen. De azért az első szélvédő panorámaüvegén átsejlik a szembejövő járművek ködlámpáinak páros fénye, ezek a lézerkardok előrenyúló karként nyalábolnak utat a kerekek alá, a szürkén gomolygó homály vaskos falából.
Egy-egy mélyedésben tejszerű pára tehénkedik rá a felezővonalra, mintha szándékosan szaggatná szét, tördelné darabokra, hogy a végén könnyebb legyen neki felzabálnia. Ám a természetet itt is kijátssza az emberi találékonyság, mert a szabályos fehér csíkok lumineszkáló festékből vannak, és nem csak az időjárás támadásait verik vissza, hanem a munka rabjait szállító buszból előretapogatódzó sárga ragyogást is. A látóhatár beszűkül, alacsony peremén imitt-amott átdereng a felkelő nap korongja, amelybe néha ellipszist csempész egy-egy fa zúzmarás ágaival, s olykor még az is kivehető ahogy a csillogó szemcsék aláhullanak, mert a pajkos kobold, a szél hintázik rajtuk. Bár az is lehet, hogy csak így küld szikrázó üzenetet az utasok felé, mintha ő is tudná, hogy idén már nem sokszor üdvözölheti errefelé őket.
A Megfigyelő körbepillant. A monoton utazásba belekacag néhány hátulról jövő poén, amelyet tovább fokoz a mellette ülő szomszédja, a Kaméleon közismert humorérzéke. Úgy néz ki a bojtos, norvég-mintás sapkája alól, mintha éppen egy dráma szereplője lenne, de az egérszemeiben bujkáló huncutság elárulja. Simán bele tudna bújni egy karakterszínész bőrébe, bármely szerepet pillanatok alatt el tudna játszani arcmimikájával, azokat kísérő taglejtéseivel. Most éppen egy Nyaligátor alakját ölti fel, aki hűséges füleléssel fordul a Csoportvezetője felé, hátha ezzel a meghunyászkodó, bólogató magatartással előnyt tud magának kicsikarni. Zs. Bá' feláll az első ülésről, hátrafordul, majd előterjeszti javaslatát az utolsó hetek munkamenetét illetően. Ami többek között azt is tartalmazza, hogy a Régiek közül ki lesz nevezve hét rajvezető, akik négy fegyenc fölött lesznek élet-halál urai, nekik azok engedelmességgel tartoznak a hátralévő idő alatt. Főleg bokorirtás lesz a feladat, ezért rajonként két Ollós, egy Fűrészes, és két Gallypakoló szükségeltetik. Az egyik rajpéká, mint a kezdetektől fogva raboskodó, a Megfigyelő lesz. ( Róla senki még csak nem is sejti, hogy valójában ő a Tégla. Aki a vele történtekről, és a társairól mindenféle jelentést összefirkál, és azokat egész virtuális világ elébe tárja, amíg egyszer valaki jól pofán nem vágja...)
Ez az infó eltárolódik a Kaméleon agyába, aki aztán eljátssza, hogy a hír valósággal letaglózza. Mintha azt várta volna, hogy az egyik ilyen előléptetés őt illetné, és most méltánytalanul mellőzik, legalábbis az arcán átsuhanó csalódottság ezt tükrözi. Ám a túlélő ösztön benne is működik, és nyomban felpattan a képzelt piros biciklire, amelyre szinte menet közben veszi fel újra a Nyaligátorbőrt, és most már oldalt fordulva pedálozik. - Jájj Főnök, nyálom á fását, ugyi éngem nem teccik megköcsögölni? - Nem vazze'! Az én csapatomban nem lesz ilyen meleg fogadtatásban részed! Hétfőtől újítást vezetek be, akkortól kezdve óra ötvenkor nem cigarettaszünet lesz, hanem pipaszünet! Úgyhogy jó lesz addig beszerezni térdvédőt, nehogy a kalácsot lehorzsolja a töltésoldal kavicságya! -
Ezen jót derülnek, tovább ragozzák, bekapcsolódik az előttük ülő Csavargó is, mert vizuális ember lévén ő is el tud képzelni mindenféle élethelyzetet. Méltatlankodó arccal jeleníti meg, mintha épp szünet lenne és ő lenne a következő térdeplő, emígy: - Jájj, má meginn éngem teccett kiszúrni, én má kéccer vótam pipálni, mostan ű gyün, ű a soros! - S miközben rámutat a Kaméleon-Nyaligátorra, forgatja a szemét, segítséget kérve körbenéz, meglátja a közeledő Csoportvezetőt, lába elé borul, és imára kulcsolt kezekkel könyörgésbe kezd: - Zs. Bácsi tessen má leváltani ezt a Főnököt, mer mijóta kinevezték, három százas papírzsebkendőmbe kerütt! Én má nem bírom ezt a hajtást, idegileg tejjesen kész vok, muszáj mindég betartani nékünk, és betartanyija cigiszünyetet? - röhögés percekig... - De igenis Te gyüssz, há mit gondúsz, ki főzött má öt órakor kávét, hogy azzal kőccse fel a Főnököt he??? Direkt má négyko bementem a szokásos túrós batyujáér a teszkóba, hogy azon frissibe reggeliznyi is tuggyon! Meg itten van a termoszomban jó kis citronyos teja, hogy nehogymá megfázzék! Mennyi rummal kéri Főnyök??? - röhögés - Főnök, beszélhetünk a naccsasszonyával??? - Miért? - Há azér hogy megmongyuk néki, tessék má valamit csinyálni a zurával, osztán teljesíccse házastársi kötelességit, mer mink má eztet a strapát nem bírjuk! - röhögés - Amúgy meg vihetem a táskáját Főnök? Mer én elbírom a tőtésen, fel teccik ülnyi a nyakamba? Mostan jutott eszembe, a feleségem kűdi jezta kis egész csirkét, direkt má éjfélkor betette a blóderbe, hogy jól átsűjjön! - röhögés...
Röhög az egész kompánia. Még a busz is tántorogva billen jobbról-balra ahogy előre araszol, a kormányát tekergető sofőr is megtörli a szemét, mintha a könnyei miatt nem látná maga előtt a kátyúkat. Vigyorog mindenki, az igazi Nyaligátorok hahotáznak a legjobban, mert eszükbe sem jut, hogy most éppen ők vannak kifigurázva. A Kaméleon a térdeit csapkodja, a Csavargó megtörli a száját egy zsepivel, a Tégla előreint Büdöspesta felé, aki az égvilágon semmit nem ért az egészből, mert bambán bámul hátra. Hátul a Kuncogó is belehihizik, és beolvassa a fészbúkról az alábbiakat: - Filmforgatásra felszopólányokat keresünk! - röhögés ... - Hallod ezt Ártány? Itt a lehetőséged a kiugrásra, mán úgyis unom hogy állandójan én álljak neked modellt! Mikor vizsgázol mán le végre kisköcsög??? Meg különben is harakszok rád, mer elárútááá!!! - Mit árútam én rúlad el a rákegyeki a koszmós tüdődet??? - Há azt, hogy az enyém banyánízű! Muszáj vót ezt mindenkinek mektunni??? - Kitör az általános elmebaj, a fegyencjárat döcögve röhögve parkol be az aktuális átjáró földútjára, s míg a jelenléti ív egyesével aláíródik, a jégvirágok is mosolyogva leolvadnak ablakairól.
Lesz még egy év végi záróbuli. Az utolsó nap utolsó óráit közösen töltik el, és talán már akkor kiderül a fegyencjárat további sorsa, hogy lesz-e, s főleg milyen jövőjük lesz itt, még az is lehet együtt, a sötét, keleti végeken.
U.i.: Elnézést kérek mindenkitől akit sért az obszcén tartalom!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése