2012. január 26., csütörtök

Alkonyattól...

A kép az internetről származik





Pirkadattól...





A kisvárosi bérház tetőlakására rálopakodott az est. Sötét palástját ráterítette a cserepekre, onnan az ereszben megkapaszkodva lelógatta magát a nyitott ablakokra, hogy aztán mint egy rögtönzött kötélen, beosonhasson rajta a helyiségekbe, és mindenfelé elterpeszkedjen...


Rátehénkedett a bútorokra, a széles ágyra, az abban lázasan fekvő fiatalember könnyű takarójára. Aztán addig-addig izgett-mozgott, amíg a beteg is forgolódni kezdett. Hidegen verítékező testét ide-oda ráncigálta, belekönyökölt a bordáiba, torkát szorongatta, tüdejét satuba fogta, és összepréselte. Valósággal meg akarta fojtani, legalábbis ezt a benyomást keltette áldozata  nehéz és szabálytalan lélegzése, ritmustalan köhécselése. Nyakán fehér borogatás próbált enyhíteni mandulagyulladásán, de a csontszárazra szikkadt priznic vízért fohászkodott, s úgy nyújtogatta kemény végét az éjjeliszekrényen ülő tálka felé, mintha utolsó esélye lenne megmártózni benne, mielőtt aszalódásnak indul, s végleg szerteporlad.
A hőség már-már kibirhatatlan. A lenyugodott nap bizonyára elfelejtkezett arról, hogy magával rántsa, amikor fél órája fejest ugrott a templomkert szélén ácsorgó égerfa csúcsáról, az árnyékában megpihenő  tóba. Bár az is meglehet, hogy egy arra portyázó harcsa rugaszkodott fel érte, és magával ragadta a mélybe, hogy ott senkitől sem zavartatva bekebelezhesse. A nagy csobbanásra összecsődültek az alkonyati hangok, a harangtoronyból kiröppenő bim-bamok parancsszavára a paplak udvarán gubbasztó tyúkok kárálva válaszoltak, s méltatlankodva ültek fel deszkalétrájuk fokaira, hogy aztán beletörődve elbóbiskolhassanak. Kakas harámbasájuk peckesen megszámlálta őket, aztán közéjük telepedett, s elégedetten szendergett velük valami csodás aranytojásról álmodozva.
Az állóvíz mögötti hegy barlangjából denevérek indultak éjszakai vadászatra. Kihussantak préda után kutakodva, sajátos antennarendszerük ultrarövid hullámokat bocsátott ki és fogta fel a visszaverődő jeleket, csalhatatlanul magabiztossá téve csöndes vérengzésük megtorolhatatlanságát. Egyikőjük valahogy mégis faképnél hagyta a rokonságot, és rácsüccsent a bérház legfelső ablakpárkányára, befelé meresztgetve szemét a lázálomban fetrengő, nyugtalan képzelgéseket átélő páciensére. Valami különleges gyógymódon gondolkodott. Bőrlebernyegét néha megemelintette, mintha hűsítő szellőt akarna rálegyezni, elűzve annak hallucinációit. A bent tanyázó fülledt meleg szitkozódva kapaszkodott fel a padlásra, és a tetőléceket rugdosta dühében, hogy azok recsegő kínokat nyögtek ki magukból fájdalmukban.
A friss levegő rátenyerelt a maródi homlokára, és kisimította arca barázdáit is, letörölgette róla az izzadtságot, és érzéki ábrándokat csent a zihálást nyugodt alvásra cserélő álmaiba. Azt álmodta, hogy egy denevérlány látogatta meg, aki ott ül az ablakpárkányon, és őt figyeli. Amikor tekintetük egymásba kapcsolódott, ő levette bőrkabátját, és csupasz, párductestű nővé változott. Nem szólt, csak rámeredt, delejes nézésével teljesen elvarázsolta, hatása alá került, nem védekezhetett. A bűbájos közelebb lépett, erre a plédje lecsusszant az ágya mellé, izmos alakját pőrére vetkőztetve szolgáltatta ki a néma utasítást adónak. S az birtokba vette, mint egy tárgyat, egy megkívánt csecsebecsét, egy rég áhított ajándékot szokás.  Magához ölelte, csókolgatta, simogatta, dédelgetni kezdte, tetőtől talpig végigtapogatta, masszirozó mozdulatokkal elernyesztette. Torkáról leoldotta a kötést, ujjait mágnesként használva kivonta a lobot a garatból, s ütemes légzésre késztette tüdőlebenyeit. Aztán bódító kéjgázt puszilt szemeire, kötözte akaratát gúzsba, s tette vele magatehetetlenné. Végül tűhegyes fogait nyaki vénájába mélyesztette, és vérével együtt az összes kórt kiszipolyozta, s ájulásáig ivott belőle. Virradatig őrizte kiválasztottját.
Hajnalhasadáskor arra eszmélt, hogy fázik. A félrelibbenő függöny udvariasan betessékelte a hűvös szelet, ami végigszáguldott a berendezéseken, koccintott egy pohárral jó egészséget kívánva, majd továbbállt sürgős teendőire hivatkozva. Kinyitotta a tyúkülő ajtaját, a kakas lehuppant a földre, és kelet felé rikoltozva dicsekedett háreme asszonnyainak szépségével. A fiatalember elhitte neki, mintha valami hasonló éjszakai tüneményre ő is emlékezett volna. Csak ezt az ólmos bágyadságot nem tudta mire vélni. Olyan furán levert volt, mintha tagjaiból nyaralni mentek volna az izmai, és erejüket is magukkal vitték volna, hogy kedélyes társasággal üssék agyon az időt. Nagy nehezen mégis feltápászkodott, és kibotorkált a fürdőszobába. Vakon tapogatódzva kihajtotta szekrénye ajtaját, és a felső polcról néhány szem aszpirint szórt tenyerébe, és engedett egy pohár vizet. Ahogy szájába gyömöszölte a pirulákat, és inni kezdte a folyadékot, szemeit résnyire nyitotta, és a tükörbe nézett. Egy sápadt, didergő, rémülettől elkerekedő szemű alak figyelte és utánozta mozdulatait. 
Akinek a nyakán két apró seb varasodó hege látszott, s valami szörnyű balsejtelemről árulkodott. Alkonyattól pirkadatig tartó látomása nem is álom volt, s a kakas csúfolódására velőtrázó sikolyokkal, döbbent visítozással válaszolgatott.



... alkonyatig


A fiatalember hajnali vérfagyasztó sikolyait egy kakas élő bejelentkezése közvetítette a parókia udvarán tollászkodó fehérnépének, akik kárálva tárgyalták meg a bemondó frissen kapott híreit. Erre az éktelen zenebonára meghasadt az ég alja, s a bíbortakaró alól előkandikált a nap, mert szerette, ha az elsők között értesül minden éjszakai eseményről.
Alighogy kikukucskált a könnyű lepel fedezéke mögül, fényes morzejelekkel nyugtázta, hogy vette az adást, bevillogott minden szemben lévő ablakon, hogy maga is utánajárjon a hencegő riporter helyszíni tudósításának, annak valóságtartalmának. Amint a padláslakás sima ablaküvegére siklott a tekintete, mintha csúszós jégpályán találta volna magát, a lábai kiszaladtak alóla, s ő belerobbant egy fürdőszobai tükörbe. Szinte visszahőkölt a rémült szemektől, amelyekkel összeütközött, de rohanását mégsem tudta megállítani, és beszánkázott a pupillákon át a kifeszített látóidegekig, s azok finom hálóját megrezegtette, mintha egy gitár húrjait megszólaltató pengető lenne. A fülsértő akkord egészen a férfi agyáig furakodott, ott azon nyomban egy rá várakozó gondolatkatapult ülésébe jutott, amely előrecsapódott, hogy visszarepítse az élő hasonmásába, ahol a nagy kilengések végül lágyan belehintáztatták az éjszakai rémlátomások közé. Az áldozat tudatába aztán belegyökeredzett valamilyen idegeket borzoló dallam nyikorgó refrénje, ami időnként megcsikorgatta az összes bent található szellemjárta kamra ajtózsanérját, egy távoli pincelejáratból előkúszó kisértetes melódiát ismételgetve. 
Fülében még mindig visszhangzott a nap lézerpallosa által keltett pokoli szerzemény, ami addig tartott, amíg teljesen le nem eresztette a redőnyöket. Valahogy öntudatlanul is ezt tartotta logikusnak, hogyha retinájába belehasít ez a fajta ragyogás, el kell sötétítenie, és akkor már elviselhetőbbé válik a közérzete. Befelé kezdett figyelni, és a következtetései meg sem lepték úgy, mint ahogy elsőre azokat feltételezte. Nem is találta annyira érdekesnek, mindössze tudomásul vette, hogy érzékszervei mintha kifinomultabbá váltak volna a félhomályban. Hallása fokozatosan kitisztult, látása pedig az éjszakai vadászok élességével vetekedett, amint a testnedvektől szennyes ágyneműt lecserélte, amelyek szaglószervét irritálták már néhány perce. Meg is éhezett, ezért a konyhában álldogáló hűtőszekrényéhez vánszorgott. Izmai még nem nyerték vissza eredeti rugalmasságukat, talán fáradtak voltak a több napos böjttől, amit mandulagyulladása erőszakolt rá kíméletlenül. 
Ám ez ma reggelre elmúlt, s ez azonnali étvágycsillapító cselekvésre késztette, miközben egyik kezében egy vastag szelet nyers hússal, a másikban egy palack vörösborral az ebédlőasztal székeinek egyikébe telepedett. Nyelve izlelőbimbói már előre örültek a régen nélkülözött zamatoknak, s nyáltermelésre álltak át az eddigi kényszerpihenőjük helyett. Szemfogait belemélyesztette a húsba, s véres cafatokat marcangolt ki belőle, mintha maga is egy ragadozó állatá alakult volna át, úgy tépte-harapta ki belőle az ínycsiklandozó falatokat. Habzsolva-tépve tömte magába az élelmet, olykor-olykor jó nagy korty nedűvel kisérte le a kalóriahegyeket, hogy minél előbb erőre kaphasson energiájuknak köszönhetően. Arcán a sápadtság átadta a helyét a pírnak, mintha teste pőresége fölött szégyenkezne, holott meg sem fordult a fejében ilyen ötlet, egészen más dolgokon töprengett. 
Például azon, hogy mihez kezdjen ezután magával, s azzal is, hogy az az átokfajzat kakas miért nem fogja be már végre a csőrét, miért idegesíti harsogó pökhendisége, mit van úgy oda magamagától, mintha ő találta volna fel a spanyolviaszt. Ha még sokáig incselkedik a türelmével, személyesen fogja kérdőre vonni azért, amiért szemtelen módon a magánéletében vájkált. Most nincs kedve elsétálni a templomkertig, de ha a torony beharangozza az esti misét, és még akkor sem nyugszik, megmutatja neki, ki is az igazi úr még az ő szemétdombján is. Most inkább pihenne, mert ereiben kellemes bizsergést érez, és ez elálmosítja. Gyorsan és alaposan letusol, bőre kipirosodik, amint pórusaiból kiöblögeti a belerakódott váladékot, s a lefolyóban eltűnik nemcsak a levakart koszos hámréteg, hanem a felhalmozódott aggodalma is. Már-már kéjesen nyújtózott el a hatalmas ágyán, s elégedetten vette tudomásul, hogy majd kicsattan az egészségtől. Alvását csak néha-néha zavarta meg egy gőgös kakas rikoltozása, akinek számlájára mindannyiszor karcolt egy-egy láthatatlan strigulát, valahányszor belekontárkodott édes szunyókálásába, egy alkonyatig tartó csodás ábrándozásba. Álmokat szőtt egy denevérlányról, egy újbóli randevúról, egy vele töltött felejthetetlen éjszaka megismétléséről. 
S arról is, ha egymás testével már valamennyire beteltek, majd desszertért egy közeli baromfiudvart látogatnak meg. Csupán azért, hogy vágyaik kielégítése után szomjukat is méltóképp elolthassák, s a kakas vérével mossák le a lelkükről az általa ejtett gyógyíthatatlan sérelmeket. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése