Pofozkodó

A kép az internetről származik

 A pofon olyan egyszerű, mint maga a szó. Lehet adni és kapni, cserélni, váltani, igényelni és átutalni. Hasonlít a pénzhez, ki lehet vele fizetni másokat, de arra is fel kell készülni, hogy váratlanul elhalmozhatnak vele.
Az is tény, hogy az ÉLET a legnagyobb pofonosztó. Mindenféle előzetes kérés nélkül, változatosan kínálja arculcsapásait. Semmiféle tekintettel sincs korra, nemre, lakhelyre és felekezeti hovatartozásra. Minden különösebb kacifántot mellőzve, összes tekintélyét latba véve, boldog-boldogtalannak osztogatja szolgáltatásait. Akár kell, akár nem, bőkezűen ad, mint egy gondodat viselő atya. Rendelkezik a szükséges mennyiség létrehozásával, folyamatosan pótolja a már elajándékozottak újratermelését. Erősségét szabályozni tudja. Meglegyint, valósággal szándékosan melléüt, akár a májusi szellő, ekkor csak enyhe figyelmeztetést küld, szinte csak megdorgál. Úgyszólván összeráncolja a szemöldökeit. Ilyenkor jó, ha odapillantunk intelmeire, a későbbi egészségi állapotunk nagyban függ ettől a másodperctől kezdve. Aki hanyag és trehány, rá se bagózik, félvállról veszi ezt a finom célzást, az nagy bajba kerül. Utána már hiába veri a falba a fejét, késő. Úgy is meghatározhatjuk népies nyelven, hogy eső után köpönyeg. Ezért ajánlatos a dörgedelmeket komolyan venni, mert minden tréfa és átmenet nélkül kiutalja az újabbat.
Világosságot gyújt az arra fogékony elmében, hogy ott van, vigyáz rá, egyengeti pályafutását, és lekever egy aprócskát. Arcon simít, hogy belecseng a füled, és belesápadsz. Na, ez már kissé pontosabban eltalál! Ettől könnybelábad a szemed, azon nyomban elszáll a mosolygós kedved, mint a politikusok ígérete. Letörli ábrázatodról a kételkedésedet, hogy veled ilyen is megtörténhet. Ekkor érezhető, hogy súlya van a mondanivalójának. Jó lesz betartani az íratlan szabályokat, ha el akarod kerülni további intéseit. Akik tudnak olvasni a jelekből, és rátérnek az egyenes útra, szusszanásnyi lélegzethez jutnak. Az analfabéták megszívják. Szívhatják a fogukat, hogy miért nem gondoltak erre előbb? Rövid úton, könyörtelen szigorral hajtja be rajtuk azt az igényét, miszerint akár tetszik, akár nem, de akkor is megtanulják, mihez tartsák magukat. Csupán a miheztartás végett. Sorozatos csapásait az arra hajlamos egyének megértik, kegyelemért folyamodnak, és hezitálás nélkül beülnek az iskolapadba. Az eminensek elkerülhetik aktuális ajándékait, elsősorban az első sorba ülteti kegyeltjeit, hogy a hátul lapítók is láthassák, példaképül válasszák, példaképként tiszteljék őket. A jó diákokra rámosolyog, és széttárja karjait, mintegy kedélyesen veszi tudomásul tanulni vágyásukat. De akik el akarják bliccelni, nem szomjúhoznak a tudásra, azok megbuknak. Összecsapja vállmagasságban tenyereit, ha kell, ezt többször is nyomatékosan megismétli. Pedagógiai tapasztaltsága kézenfekvő, s erről rendszeres továbbképzéseket, szemináriumokat tart, korrepetálást is vállal. Addig súlykolja az évismétlőkbe a bizalmát, amíg végre észbekapnak, és buzgón nekilátnak kisilabizálni az első olvasókönyvüket.

A figyelmes apa olvas gyermekei gondolatában. Fejük fölé helyezi a pofonokkal telelapátolt bőség szaruját, a lemaradókat abban a szerencsében részesíti, hogy rájuk zúdítja kifogyhatatlan tartalmát. Magyarán szólva ösztökéli a gyorsabb előrehaladás érdekében. Minden érdemi érdeklődést magára von, és új köntösbe öltöztet. Egyszer-egyszer tart néhány perces szünetet, de ekkor is folyamatosan szemmel tartja a rétre kicsapott jószágait, mintegy állandó kontroll alá vonja az egész állományt. Érdekében áll összetartani a szétszéledő nyájat, az elbitangoló báránykákat egybeterelni, egy-egy jól irányzott suttogással a helyes ösvényre irányítani lépteiket. Ám vannak javíthatatlan, megátalkodott birkák is, a soha semmiből nem tanuló okostónik, ezeket nevelési módszereiről tájékoztatja, széles skálán mutatja be nekik abszolút uralkodó nézeteit. Úgy szájon kapja az eltévelyedetteket, a renitenskedőket, hogy belezsibbadnak még a gondolatába is. Türelmesen elmagyarázza nemtetszése okait, felvilágosítja abbéli törekvéseiről a rászorulókat, hogy nem hagyja elkallódni még a menthetetlenül taníthatatlan nebulókat sem.  Mert az ÉLET olyan igazságtalan, mint a gazdagok törvénye. A szegény papokat holtukig oktatja, abban a hitben ringatja őket, hogy majd egyszer prófétát csinál belőlük. Hihetetlen, de néha meg is teszi, alkot szenteket és mártírokat. Végig az orruknál fogva vezeti a kiválasztottakat, azaz kivétel nélkül mindannyiunkat. Aztán kajánul vigyorog hiszékenységünkön, mint egy pajkos manó, akit turpisságon kaptak. Olykor halogató taktikát választ, ezzel is ködösítve a róla kialakult képet, hogy ő a mindenható. Az időtlenül idétlen latolgató. Mérlegelésébe nem enged beleszólást, saját kezébe veszi az ügyek intézését, közhírré teszi azt a megmásíthatatlan, kőbe vésett törvényét, amit, szavahihetőségét bizonyítandó, nem enged átírni. Ezt beleégeti mindenkibe, mint egy billogot, megpecsételi azt a szándékát, hogy előle nem menekülhetsz, akárhol vagy, megtalál. Akkor belefúrja tekintetét a lelkedbe, és az éppen abban a pillanatban látottakat kénye-kedve szerint honorálja. Alkudozni fölösleges, vesékig lát, előbb-utóbb kiszúrja a hazudozót, és megfelelő ellátásban részesíti. Ilyen téren lelkifurdalása nincs, ám a tiedbe beleszól, és visszavonhatatlanul kételkedik igazmondásodban. Tudja, hogy igaza van, s erről semmi kétséget nem hagy.
Hidd el, szemét rajta tartja sorsodon egész halálodig, amikor is belefárad az állandó felügyelettel járó babusgatásába, és egy hatalmas frász kíséretében átsegít a túlvilágban tartózkodó testvéréhez, akit úgy hívnak ÖRÖKKÉVALÓSÁG. Örökös gondjaira bíz, majd egy utolsó lemondó sóhajjal utánad integet, és véglegesen elbúcsúzik.