Óriásbébi

A kép az internetről származik

Azok úgy viselkednek, mintha mindenre lenne felhatalmazásuk, és úgy vájkálnak a magánéletében, mintha a közügy lenne akármilyen cselekedete. Még a méhéről készült ultrahangvizsgálat másolatát is megszerezték, és úgy tálalják, mintha kizárólag az ő jóslatukat váltaná valóra, és előre beharangozzák terjedelmes cikkekkel, színes képekkel  az érkezését. Pokoli kínok között, gyötrelmes és hosszú vajúdás után jött a világra. Pedig anyja nem akarta nagydobra verni, hogy mindenórás kismama, de a mindenhol megtalálható lesifotósok és tudósítók elől nem lehetett titokban tartani várandósságát. 
Amikor még csak magzat volt, békében szundikált a biztonságos rejtekhelyet nyújtó hasban, és nyugodtan álmodozott mindenféle csodás dolgokról. Hallgatta édesanyja neki szóló dúdolgatását, és csendesen ringatódzott a folyadékban, amely kitöltötte a burkot. De amint az első felvételeket meglátták a szülészorvosok, már akkor megállapították, hogy nem mindennapi csecsemő növekszik és fejlődik óriássá abban a gömbölyű pocakban. 
Hogy ezt adatokkal is alá tudják támasztani, egy hosszú és hegyes tűvel még a köldökzsinórból is mintát vettek, minden egyes terhesgondozás alkalmával. Gyakorlatilag percre pontosan vezették az erről szóló dokumentumot, nehogy az a vád érje az orvosi csapat tagjait, hogy nem tartják be az előírásokat és az ajánlásokat. Vagy nemtörődöm bábák, és figyelmetlen munkájuk következménye lesz, ha balul sül el a dolog. Az elemzés sem hagyott semmi kétséget a hozzáértőknek, mekkora szenzáció küszöbén is áll a világ. Ha a folyosói pletykáknak hinni lehet, még a legalacsonyabb beosztású kórházi dolgozó is tudott létezéséről. Már előre ujjal mutogattak rá, mintha valami torzszülött lenne, akitől majd csúf kinézete miatt mindenki csak elfordul. Persze kíváncsiak is voltak rá, mert ilyet csak ritkán lát az ember olyan közelről, hogy tisztán megőrizheti  alakját az emlékezetében. 
Egyes pesszimista egyének úgy emlegetik, mint a púpost, aki gonosz tetteket fog elkövetni, ha hagyják lélegzethez jutni. Ezért életbe akarnak léptetni egy olyan törvényt, amely az ilyen óriásbébik megszületését korlátok közé szorítaná, és helyhez kötné, hogy aztán tudományos kisérletek alanyává tegye őket, és a megfigyelésüket később a társadalom javára fordíthassák. De a kidolgozás még hosszadalmas, és nem biztos, hogy minden szavazóképes polgár áldását adná a jogerőre emelkedésének. Azt nem tudni, hány titkos  laboratóriumban folyik efféle kisérlet, mert erről csak a bennfenntesek tudnak, és nincs szándékukban, hogy rémhírekkel traktálják a lakosságot. Valószínűleg nem akarnak pánikot kelteni az emberekben. 
Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy néhányan lázasan gondolkodnak olyan technológiai folyamat kifundálásán, ami az olyan bagatell eseményt, mint egy gyermek világrahozatala, megreformálná. Ebből adódóan latba vetik minden emberi tudásukat, a természet viselkedéséről tanult szabályokat, az alapigazságokról kialakult véleményüket, nézetüket, fogalmukat. 
Ezekről a róla terjengő mendemondákról az óriásbébi mit sem sejt, ő csak teszi a genetikailag beléplántált feladatát, erősödik és hízik, növekszik anyja méhében. És amikor úgy érzi, hogy itt az idő, útra kel a szülőcsatornán át a szabad világ felé. Az anyja összeszorított foggal, patakzó könnyekkel szemeiben válik meg tőle, és mintha érzéstelenítés nélküli gátmetszést hajtottak volna végre rajta, torkát bődületes fájdalomsikoly hagyja el. Olyan elementáris erővel szakad ki belőle magzata, hogy a falak megrepednek, a bálványok ledőlnek, az épületek magukba roskadnak. 
Az óriásbébi megszületett, de senki nem örül világrajöttének. A túlélők zokogva keresik a romok alatt hozzátartozóikat. A földrengést gyászolni szokás, nem ünnepelni.