ZULIAN

A kép az internetről származik

- 1 -

     Csupán ha a szokatlanul enyhe időjárást vesszük figyelembe az esemény helyszínén, igazán nem lehet semmiféle okunk a panaszra. Főleg úgy nem, hogy az árnyékban mért 25 °C fok jóformán trópusi hőségnek számít errefelé a lakosság körében.

     Mondjuk az igaz, hogy van egy kis szépséghibája a dolognak, ugyanis a hőmérő mínuszban mutatja az értéket, de hát itt Indiában, Uttar Pradesh várostól észak-keletre, a nepáli hegyekbe vezető ösvény alján ez kánikulának számít, és hinnünk kell a helyismeretek birtokában lévő birkapásztor és karavánvezető valóságérzetében, meg a viszonylag helyesnek tartható józan ítélőképességében. Amúgy semmi különös incidens nem történt ezen a napon a málharakodás alatt, aminek illett volna bekerülnie az útinaplóba, mindössze egy hosszúkás ládán üldögélő alakot, a Múmiát korholta kitartóan az expedíció megbízott vezetője, a kissé fázós, ezért atlétát viselő Zulian Dark, mellesleg igényes kávéház-tulajdonos.

Hé!, te tróger! - fejtette ki a zaklatott állapotát okozó Múmiának bővebben a felettese - besegíthetnél ezeknek a kultúrembereknek rakodni, ahelyett hogy ott lazsálsz és tömöd a fejed! 

Az egyikük, Gregor Muzsikovics egy aránylag könnyűnek tartott, hozzávetőleg olyan 80 kilós bálát cipelő, derékig meztelen és a szakállát kulturáltan, két ujjal vakargató szibériai paraszt egyetértően bólogatott. Azután a jurtától távolodván - a félig megpakolt jószágához menet - a sietős munkáját egy másodpercre félbehagyta, hogy hevenyészve Hé!, a Múmia felé köphessen. Ami után sajnálkozva vehesse tudomásul azt a nem várt tényt - ami az előtte haladó Félnótás Szepi spontán ötlete volt, de ő újratöltötte tartalommal - hogy sajnos nem talált, mert a levegőben diónyira fagyott jég nagyot koppant a hosszúkás faláda oldalán, majd a nyugodtan szalonnázgató lába elé gurult. Ott elvegyült a többi golyó között, amelyek tulajdonképpen a társaitól származtak, akik a jóízűen falatozgató alak előtti széles csapáson közlekedtek. Nemtetszésük egyenes arányban állt a halomnyi lövedék számával, minél dühödtebben hordták a batyukat a jakok és az öszvérek hátára, annál szaporábban küldözgették felé a darabos véleményüket, ahányszor csak el kellett a lógós előtt haladniuk.

Nekem te hiába ugatsz! - hárította el kedvesen magától a szerinte érdemtelenül neki címzett feddést - Az orvosom utasításait követem, tudhatnád hogy a doki bosszús lesz, ha nem tartják be az előírásait! 

Azzal lekanyarított egy vaskos karikát a tormából - amit az egyik őrizetlen kosárban talált még tegnap délután, és előrelátóan a korábban szerzett füstölt húsáru mellé rejtett a ládájába - majd a hüvelyknyi darabot a szájába, a félig megrágott szalonna mellé tömte. A deszkaalkotmány egyébként több funkcióra is remekül használható volt, mivel éjszakai hálóhelyéül is szolgált egyúttal. Még az ősszel bukkant rá a gazdátlan koporsóra Uttar Pradesh egyik elnéptelenedett sikátorában, s mivel nem látta sehol a tulajdonosát, jóhiszeműen a birtokába vette. Azután egy madzag hathatós támogatásával elvonszolta a külvárosi "Hatujjú Pávián Fogadóiroda & Kártyaszalon" italraktárába, és azóta ebben lakott, megspórolva ezzel az albérleti költségeket. Ami ugyan nem volt, mert Zulian Dark lebujának afféle tiszteletbeli és állandó törzsvendégeként mentesült az ilyen kiadások alól, de ha felmerült volna valaha is ehhez hasonló rendkívüli teher, akkor most dupla annyit megspórolt volna rajta. Jó szándékát mi sem bizonyítja jobban mint az, hogy akármilyen munkára szegődött is el, mindig magával vitte de csak azért, hogyha jelentkezne az eredeti használója, és ezt minden kétséget kizáróan bizonyítani is tudja, akkor annak visszaadja. 

Arról aztán végképp nem tehet, hogy eddig még senki nem reklamált nála, pedig lelkiismeretesen, szinte heti rendszerességgel takarította, hogyha netán úgy hozná a sors, akkor jóformán steril állapotban, aránylag tisztán és épségben visszaszolgáltassa. Ide is magával hozta hát, és nemrég a hóhatár elérésénél leszerelte alóla a kerekeket, hogy a helyére két széles sítalpat rögzítsen, amit a legutóbbi táborhelyük melletti falu egyik sátra mögött talált. Azonkívül kibélelte egy majdnem vadonatúj jakbőrrel is, ezt cserébe kapta a Lord egyik golfütőjéért, ami nagyon megtetszett az abban a sátorban lakó bennszülöttnek, amikor felajánlotta. Ezután már főleg ezen az egészen lakályossá tett, vízhatlan és kényelmes hálóhelyen tartózkodott az utazás alatt, csak akkor hagyta el egy időre, amikor a megcsappanó készleteit kívánta feljavítani. Azaz feltöltötte alkohollal a dokitól rablórömiben nyert korsót, vagy vételezett a közösből pár kiló füstölt sonkát, lekvárt, miegyebet, és ahhoz képest hogy napszúrást kapott, aránylag jó hangulatban és tűrhető étvággyal rendelkezett végig a kutatás alatt. 

A fent említett specialista, Dr. Gyök Huba állandó ügyeletben tartózkodott a "Hatujjú Pávián Fogadóiroda & Kártyaszalon" emeletén, mindjárt a folyosó legvégén kialakított magánrendelőjében. Ami azt jelenti, hogy egy - addig felmosókat és egyéb vegyszereket tároló - mintegy öt négyzetméternyi hasznos területnél alig több, sötét lyukban rendezte be a praxisát. Csak délutánonként járt ki friss levegőt szívni, no meg azért, hogy a szabadon garázdálkodó klientúráját leellenőrizze. A műtőnek is kitűnően bevált keskeny helyiség berendezése fényűző volt a körülményekhez képest, hiszen az egyik fal hosszában futó modern lócán, a rajta elhelyezett - fejpárnának is kiválóan alkalmas - épp ezért viseltes orvosi táskán, egy középre állított hokedlin, és a mennyezetről lógó petróleumlámpán kívül még egy almás-rekesz, valamint egy, a sarokban álló fonott korsó is a leltárhoz tartozott. A fonott korsót és az orvosi táskát hálából kapta az egyik páciensétől, aki pár hónappal utána érkezett a városba kerékpáron, és közvetlenül a szomszéd szobában talált menedéket. A rekeszben mindenféle orvosi eszközök, szikék, kanalak, fogók és csipeszek, horgas tűk és hímzőcérnák hevertek logikai sorrendben, tehát ahogy a szükség kívánta, míg az orvosi táskában egy újságpapírba csomagolva egy alig megkezdett oldalast, mellette füstölt sajtot és sózott heringet tartott. 

Továbbá volt még benne két és fél gerezd fokhagyma, aztán egy régi kiadású matematikai függvénytáblázat, amiknek a társaságához lehetett számítani azt a majdnem tele laposüveget, aminek a tartalma nem nyilvános, de az oldalába gravírozott koponya sokat sejtető lehet a beavatottabbak számára. A sebtében kialakított, ezért még korántsem kész műtőben általában vágott sebesüléseket kellett varrni, ezért a rekeszben egy feléig elhasznált cérnaguriga és egy beleszúrt zsákvarrótű hevert legfelül. Persze előfordult már hogy foghúzásra is sor került, és olykor az is, hogy a netán szilánkosra tört végtagok sínbe rakása kívánta meg a sürgős és szakszerű beavatkozást. Ilyenkor ugyan egyetlen páciens sem firtatta a specialista múltját, holott ha két üvöltés között szántak volna rá némi időt, megtudhatták volna tőle. Hiszen sosem titkolta ha kérdezték, hogy eredeti foglalkozása néprajzkutató, tehát rokonszakmának is lehetne tekinteni. Végül is az orvosi gyakorlatát azokon a húsz év előtti halotti torokon fejlesztette tökélyre, amiken hagyomány volt a disznóölés és a gömböckészítés, s amelyekre mint ahogy a közeli falubelit vagy a hozzátartozó rokont illik, állandóan meghívták. De ha valamilyen ismeretlen okból mégsem üzentek érte, ő akkor is elment, mert minden apróhirdetésben naprakész tájékozottsággal bírt, már ami a gyászjelentések rovatát illeti. Ilyenkor felkereste a hozzá legközelebb utcában lakó gyászolókat, illendően bemutatkozott, aztán egy tükörrel szakszerűen leellenőrizte az eltávozottat, vagy tapintással a hullamerevségét. Azután hajnalig ott ragadt.

Félnótás Szepi úgy került a kutató-expedíció állományába, hogy éppen nem volt munkája - mint általában a többinek -, tehát ráért. Nevét onnan kapta, hogy rengeteg slágert ismert de csak félig, ám ezeket meglehetős gyakorisággal dúdolta. Kicsit nagyot is hallott, ami Dr. Gyök szerint a korábbi foglalkozása ártalmaként rögződött, amiből rögtön levonta a tanulságot is, hogy bármilyen csapást mér rá a sors, ő bizony harangozást nem vállal. Ugyanis Szepi egyházi alkalmazott volt régen, de miután a felekezet kebelében végzett odaadó szolgálata kudarcot vallott, turista lett. Ez konkrétan úgy történt, hogy azon a sorfordító napon a sekrestyés kirúgta mert megitta az előkészített misebort, és az áldozati szertartáson nem tudták Krisztus vérével leöblíteni az ostyát, mire néhány méltatlankodó hívő más vallásra tért át. Ezért azon az ominózus estén az állástalanná vált templomszolga élt az adandó alkalommal, és magával vitte a már ismertetett fonott korsót, majd elhajtott a parókia kerítésének támasztott biciklivel, a kormányára akasztott orvosi táskával egyetemben. Amit afféle végkielégítésként fogott fel, akár egy istennek tetsző, eredendően tőle származó ajándékot. Így kerékpározott el egész Odesszáig körülbelül fél év alatt, mert azt hitte Milánó felé tart, ahol meg akarta kóstolni a sokszor hallott nemzeti ételt, a makarónit. Viszont fel sem merült benne közben a gyanú, hogy alkoholos mámorában eltéveszti valahol az útelágazást, és átkel pár folyam hídján, mert a tájékozódóképessége kritikán aluli volt már tapasztalt cserkészkorában is. 

Nagyjából további hat hónapig, nyugatról keleti irányba tartó útja során rengeteg elismerésben is részesült, városról-városra, kézről kézre adták tovább az őrültet, aki különös nyelven kér segítséget, állandóan valami Mi-lanóról meg Makar-óniról hadovál, megszállottan tekeri a pedált, de amúgy a légynek sem árt, csak meglehetősen furcsán dúdol, amikor épp nem valami innivalóért rimánkodik. A Dontól keletre már lovas futár járt előtte, hogy értesítse a következő tanyát a közeledő idiótáról aki a mongol rokonait, közöttük is főleg Makar Csudrát keresi, s akit lássanak el mindenféle ruhával, megfelelő mennyiségű étellel és szeszes-itallal, különben az odesszai pópa kiátkozza őket. Azt a néhány magányosan átvészelt napot leszámítva, amikor egy teremtett lélekkel sem találkozott addig, amíg kedélyesen átkelt az Urálon, vagy tolta a kerékpárt a végeláthatatlannak tűnő sztyeppéken, valóban büszke lehetett magára, és elégedett lehetett a teljesítményével.

Dr. Gyök, mint ezen az isten háta mögötti helyen az egyetlen élő, elismert sebész és belgyógyász, még a tegnap délután megállapította a Múmiáról, hogy napszúrást kapott. A Múmia először persze kiröhögte. Ám azután hirtelen észbe kapott és szomorúan belátta, hogy mégis csak lehet benne valami, mert dél óta szédült és hányingere is volt, és éppen azóta tűzött a nap, kápráztatta el a szemét és sütött rá hét ágra szikrázóan. Kézenfekvő gondolat, hogy mínusz 20°C-ban napszúrást lehet kapni, mert még a sztyeppe fölött keringő keselyűkön is látni hogy céltalanul kóvályognak, tehát helyes lehet a diagnózis. Feltehetőleg a szédüléssel járó hányingert az addig elfogyasztott kumisz is kiválthatta, de az a dokinál nem releváns, mert nem lépte át az általa kritikusnak vélt 2 és 5 liter közötti lélektani határt. Ezért nincs is helye a kórismében, mert ez a minimális mennyiség ebben az esetben teljességgel elhanyagolható. Mint fogadott kezelőorvos tehát kíméletlenül leszögezte, hogy a páciense vércukorszintje alacsony, és ha jót akar magának akkor két óránként eszik valamit, plusz gondoskodik a megfelelő folyadékmennyiség további beviteléről. Különben mire besötétedik - jelentette ki határozottan és összevont szemöldökökkel - attól kell tartania, hogy a koporsóban végzi. 

Ettől a rideg megállapítástól úgy megijedt az ápolt, hogy rájött a csuklás. Szerencsére ez sem tartott sokáig nála, mert egy bádogbögrényi alkohol és egy falat kovászos-uborka hamarosan elmulasztotta. Tulajdonképpen ha úgy vesszük - morfondírozott falatozás közben - végül is igazoltan tartja távol magától a munkát, mert első az egészsége! Hovatovább az is kijelenthető, hogy indokolatlanul illetik mindenféle jelzővel, ő nem simlis gazember hanem halálos beteg! És mint ilyen - szőtte tovább a gondolatmenetet - igenis jogos igényt formálhat a táppénzre, mert önhibáján kívül került abba a keresőképtelen állományba, amibe a szigorú Huba doki fenyegető jóslata kényszerítette. Az ilyenkor egyáltalán nem számít hogy nincs bejelentve, az a lényeg hogy a névsorban fel van tüntetve, és mint a felek között létrejött hallgatólagos egyezményben szerepel, a szokásos napidíj 75%-a is megilleti! Ezt kívánja az a tisztesség, ami minden olyan írott és íratlan szabályban benne van, ami egyúttal akár az alkalmi munkavállalók becsületkódexe is lehetne... 

Zulian Dark az utóbb hallott mondatokra csak legyintett. Ha valaki, ő aztán ismerte a Múmia tisztességről és becsületről alkotott nézetét, hiszen valaha egy cellában tartották őket, természetesen alkotmányellenesen és ártatlanul. Négy évvel az előzetes letartóztatásuk után sem készült el a vádirat ellenük, mert még csak a nyolcadik kasszafúrás helyszínelésén voltak túl, így az előírásos lakhelyelhagyási tilalom mellett, kénytelenek voltak Palermóban szabadlábra helyezni mindkettőjüket. Hé!, a Múmia nevet mellesleg a palermói vizsgálótiszt vezette rá az aktájára, mert eredeti nevét hosszas faggatások után sem volt hajlandó bevallani, a körözési listán pedig nem egyezett senkiével az ujjlenyomata. Mivel a gyakori verések alkalmával - mikor minden egyes pofon után csak annyit mondott hogy: Hé! - sem sikerült beazonosítani, a megjegyzési rovatban feltüntette a Hé!, a Múmia nevet, a különös ismertetőjeleknél pedig azt, hogy fején ismeretlen anyagból származó fáslit, afféle rétegelt burnuszt visel. 

Nem egészen tíz óra múlva a szabadulásuk után, másnap hajnalban már úton voltak az Orient-komp egyik mentőcsónakja alá hasalva Konstantinápoly felé, ahol egy indiai teherszállító rakományában elrejtőztek, és végül sok viszontagságos verekedés után, Kalkuttában kikötöttek. Itt a navigálásért és a fűtésért felszámított illetményüket kieszközölték, illetőleg szó szerint addig inzultálták a kapitányt és a hajópénztárost, amíg azok a jogos jussukat el nem ismerték, és kissé vonakodva bár, de a járandóságukat az utolsó rúpiáig kifizették. Azután könnyes búcsút vettek mindkettőjüktől, azaz amíg Dark és a Múmia zsebkendőt lobogtatva a kontinens belseje felé indult, addig a két hátramaradt tárgyalópartner sírt mint a záporeső, majd kiengedte a hajófenékbe zárt legénységet. Bizonyára afeletti bánatukban hullatták a könnyeiket, hogy úgy megszokták már a jelenlétüket, és ezután nagyon hiányozni fognak mindketten, és soha de soha, ezután soha többé már nem fogják elfelejteni őket...

A "Hatujjú Pávián Fogadóiroda & Kártyaszalon" eleinte szatócsboltként működött Uttar Pradesh külső peremén a II. világégés után, amit egy tisztességes grúz háborús veterán üzemeltetett. Itt minden megtalálható volt a kor igényei szerint, a vasserpenyőtől kezdve a szamovárig, a cipőpertlitől a gatyamadzagig, a grúz teától az indiai fűszerekig. A különböző helyekről importált áruféleségeket az emeleti karzatról lelógó szőnyegek választották el, mintegy keskeny falat képezve teszem azt az illatszerek, a pékáru, vagy az italkínálat között. Amúgy ideiglenesen itt látták el a postaforgalmat is amíg az új hivatal fel nem épült a régi helyén, ugyanis az bombatalálat áldozatává vált, és ugye egy kráter mégsem láthatja el ezt a nélkülözhetetlen közfeladatot, mivel nem tud írni. Az igazsághoz tartozik még hogy a grúz kereskedő sem tudott, számolni viszont igen, mert azt villámgyorsan megtanulta a helyi elöljárótól, a demokratikusan, a Vének Tanácsa által újra megválasztott Govi Ömnö-től. Elsősorban arra számoljon - mondta neki - hogy vagy itt lesz a posta és távíróhivatal vagy itt, ezek közül a lehetőségek közül lehet választani, de rögtön. Természetesen kapásból az elsőt választotta, mert nem kívánta a bombatölcsérbe hurcolni a páraérzékeny áruféleségeit. 

De ez már a múlt, a veterán váratlanul két éve felszámolta az érdekeltségét, és az időközben idetelepült szüleihez költözött. Ide mindjárt a dombokon túli ortodox temetőbe, hogy együtt szamovározhasson ősei szellemeivel. A lepusztult épület aztán sokáig üresen állt, a megmaradt készletet a hirtelen állásnélkülivé vált alkalmazott apránként hazahordta és értékesítette, majd a többi tennivalót az ügy érdekében, a városi elöljárókra hagyományozta. Azok hosszas töprengés után kifundálták hogy kiadják bérbe, hogy legalább a volt tulajdonos temetési költsége befolyjon a települési kasszába. Így is történt, a rozzant helyiségeket az ekkortájt a Múmiával, és a bengáli vándorlásuk során megismert, végül hozzájuk csapódó Gregor Muzsikoviccsal idevetődő Zulian meglátta, és mintegy háromhetes alkudozás után évi tíz rúpiáért, és az elöljárók számára biztosított havi egyszeres ingyenes belépőért kivette, majd a két hónapig tartó kemény felújítási munkák befejeztével megnyitotta. A kemény felújítási munkák jobbára azt jelentették, hogy pár újdonsült külvárosi cimborával kimeszelték, a Múmia szerzett valahonnan egy fél méter széles és három méter hosszú olajzöld lemezt, amit fehérre mázolt, és a száradása után viszonylag szabályosan, kékre festett betűkkel ellátott. Amikor Gregor a helyére erősítette az oromzatra, egy arra járó teherfuvarozó órákig csodálta, de nem merte szóvá tenni aggályait, hanem némi tűnődés után elhajtott. Fura, olajzöld színű járművel közlekedett, aminek a jobb oldali magasítóját valahol elvesztette, ezért a rakománya veszélyesen imbolygott. Bizonyára végigjárja az eddig megtett útvonalat, hátha feledékenységében valamelyik előző célállomásnál hagyta. 

A fogadó tehát megnyitott, és hamarosan nagy népszerűségre tett szert, főképpen a hivatalos ügyekben járatlan nomádok, és az ezeket kalauzoló önkéntesek körében. Közülük is kitűnt Gregor, a megtermett paraszt azaz szibériai medvetáncoltató, aki különben civilben a szórakoztatás zenei műfajában is erősnek látszott, ezért Zulian végleg leszerződtette, elsősorban kidobónak. Amikor a kártyapartikat békés italozgatás kísérte, másodlagosan Muzsikovics szolgáltatta az ideillő tajgai melódiákat a gombos harmonikáján, de ha nézeteltérés adódott a felek között ő letette, és rendet teremtett. Magyarul úgy elhúzta a nótájukat, hogy Dr. Gyök kiélhette rajtuk az anatómiai ismereteinek a továbbfejlesztését, az időközben segédápolóvá avanzsált Félnótás Szepi közreműködésével. Így éldegéltek jóformán nyugodtan, valamint a nemzetközi körözési listák zaklatásaitól távol és biztonságban, amíg egyszer csak betoppant egy hibbant angol, Lord Andrew Fireburry, aki fejébe vette hogy megtalálja a Nepál hegyeiben rejtőzködő Jetit, és megtanítja golfozni. Először kiröhögték, de aztán az aggá vénült Govi Ömnö megesküdött, hogy a nagylábú igenis létezik. Ezután némi huzavonával megalakították a "Zulian & Társai Betéti Társaság"-ot a kutatóexpedíció idejére, mindenki beleadta amije volt, kibérelték a városi elöljáró nomád unokaöccsét, Govi Öngbo-t útikalauznak a teherhordó állataival együtt, a többit már tudjuk...

     Most ott tartunk, hogy a Múmia egy jak vonta koporsón ül és orvosi utasításra eszik, miközben a többiek a tábort bontják, hogy útra keljenek... 

A kép az internetről származik

- 2 -

     Mr. Joseph Sullivan, a Lord komornyikja nyugtalanul matat a poggyászok között. Már háromszor nézte át a fél teherautónyi holmit, de egy golfütőnek nyoma veszett és sehol nem találja, pedig mindjárt fel kell ébresztenie a gazdáját, és még a pirítós is most van készülőben. Majd azzal a biztos tudattal hogy bizonyára az előző táborhelyen maradt, kezeiben a közben tálcára készített reggelit egyensúlyozva a kenyéradója sátrához siet, aztán megköszörüli a torkát, azaz bejelentkezik.

     Lord Andrew már fent van, és kiszól. - Bejöhet Mr. Sullivan, már vártam! - 
Joseph miután helyére igazította a ponyvát, az úr ágya melletti kempingasztalra helyezi az ételt, és köszön:
 - Jó reggelt Lord Fireburry! 
 - Önnek is Mr. Sullivan! Nos, hallgatom!
 - Lord Andrew, magam is meg vagyok döbbenve de kötelességem tájékoztatni, hogy történt egy kis malőr...
 - Ki vele Mr. Sullivan, ne kíméljen! Mi történt, talán még nem érkeztek meg a mai lapok?
 - ... Azaz helyesbítek, két malőr is történt... az újságokkal kapcsolatban már intézkedtem, viszont mélységes fájdalmamra a második rossz hírem az, hogy a hatos golfütője hiányzik a leltárból... szörnyen sajnálom a gondatlanságomat, ha megengedi a holnapi szabadnapomon visszamegyek, és felkutatom!

A Lord elmosolyodott. Tizenöt éve viseli gondját Mr. Joseph, de alig tudna rá példát mondani, amikor ennyire zavartnak látta. Inkább barátjának tekinti vagy idősebb rokonának mintsem inasának, de a szó jó értelmében vett bizalmasabb kapcsolatba nem sikerült bevonnia, pedig már többször éreztette vele, hogy benne tökéletesen megbízik. Róla nyugodtan mintát lehetne venni, hogyan kell viselkedni kínos helyzetekben, hiszen legendába illő hidegvére bámulatos. Még a rokonai temetésére is mindössze egy-két órás kimenőt kért, miután meggyőződött arról, hogy neki ezzel semmiféle kellemetlenséget nem okoz. A mindig szabatosan elegáns, távolságtartó viselkedése, hűsége vitathatatlan, ízig-vérig született úriember, bár ez egy komornyiknál amúgy is alapvető feltétel. A faarcú, idős agglegényt már többször próbálta átcsábítani az elit társasága valamelyik tagja, de ő ezeket a felkéréseket minden esetben kimérten, ugyanakkor nem sértően, ámde kereken visszautasította. Mondjuk néha a megfogalmazásai kissé kétértelműek, amiken a Lord jókat szokott derülni magában, de az vesse rá az első követ, aki minden hibától mentes a mai világban. A mostani hóbortját is ugyanolyan hűvösen vette tudomásul, mintha csak egy hétvégi kiruccanásra mentek volna a skóciai felvidékre. Ahol majd kellemesen eltöltenek néhány napot, és a birtokai szemrevételezése után visszatérnek a londoni kényelembe, s nem ide jöttek volna, ilyen távol az otthonuktól. Azonkívül sosem vette ki még egyetlen szabadnapját sem, bizonyára nagyon kétségbe lehet esve, ha ilyen lelkiállapotba került. Mindenesetre kissé komikus látvány ahogy tőle két lépésnyire az egyik lábáról a másikra áll, szemeit az egyik sátortartó rúdon pihenteti, fülei pirulnak a szégyenérzetétől és attól, hogy vele ilyesmi egyáltalán előfordulhatott.

 - Erre majd később visszatérünk Mr. Sullivan! Mondja barátom, milyen időre számíthatunk ma?
 - Üdítően friss, kissé szeles, csapadékmentes napot jelzett mára a meteorológiai szolgálat Lord Fireburry - gördült le az inasról a nyomasztó teher -, ezért bátorkodtam az esernyőjét elcsomagolni. Két öltözet ruhát előkészítettem, attól függően hogy lovon vagy gyalogszerrel óhajt felfelé közlekedni, továbbá elcsomagoltam néhány szendvicset ha út közben étkezni kíván, valamint közölnöm kell azt is, hogy a nepáli vezetőnk, Rukum Palpa mintegy fél órája megérkezett... 

Eközben odakint a meteorológiai szolgálat, Govi Öngbo émelygett. Az előbb látta a reggelivel foglalatoskodó komornyikot hogy előbb tejet, majd arra rá gőzölgő teát tölt egy csészébe, és ettől felkavarodott a gyomra. Még a kezeiben tartott, zöld-teát tartalmazó edényke tetején úszkáló jakvaj is remegve olvadozott, mintha hallatlanul bántaná ez a szentségtörés, amit a hagyományuk ellen elkövettek. Fura ízlése van az ütődött mágnásnak ez már biztos, amikor majd hazatér, lesz mit mesélnie róla a gyerekeinek! S miközben a rá- rátörő hányingerrel küszködve gondolt az idegenek undorító gusztusára a teázási szokásukkal kapcsolatban, néha-néha beleszürcsölt a sajátjába, és figyelte ahogy a nepáli kollégája mindenkihez odamegy, úgy négy lépésnyivel megtorpan az illető előtt, aztán szívélyesen üdvözli. Először ahhoz az alakhoz sétált oda, akit a többiek elég gyakran lusta disznónak neveztek, de a szóban forgó személy mindig lerázta magáról a súlyos vádakat, leginkább rokonértelmű kifejezések még sűrűbb felemlegetésével.

Hé!, a Múmia látta a közeledő hegyi-vezetőt, azt is hogy tisztes távolságban megáll, türelmesen nézi ahogy eszik, s már éppen meg akarta kínálni egy kanál lekvárral, amikor az az ágrólszakadt koldus váratlanul ráöltötte a nyelvét. Meghökkent. Ilyen csúnya és hosszú nyelvet rég nem látott, ez betegebb mint ő! Gyorsan a háta mögé pillantott hogy nincs-e ott a doki, mert biztosan hozzá jött csak összetéveszti vele, de ott nem volt senki. Erre megnyugodott. Ja, ha csak őt kóstolgatja, az egészen más! Mindjárt végez az előírt gyógymód végrehajtásával és befejezi a kalóriabevitelt, aztán nem bánja, tőle verekedhetnek. Legalább megmozgatja egy kicsit az elgémberedett tagjait. Csak azt nem érti... miért pontosan mindig őt pécézik ki egyből ezek a szánalmas csibészek? Intett neki hogy látta a manduláját, most már nyugodtan visszahúzhatja a szájába azt a rusnya gyíkját, hamarosan a rendelkezésére is áll, csak előbb még iszik valamit. Mire a viseltes prémruhába bújt fakír pislogott vagy hármat, aztán megint kicsúfolta, végül tenyérbemászó arccal, pimasz nézéssel bámulta tovább. Most már határozottan kezdett idegesítő lenni a bitang.

 - Na megállj csak te senkiházi kurafi! - borult el az agya - adok én neked olyan csúfolódást hogy megemlegeted! - 

Azzal letette a fonott korsót a láda mellé, hogy most úgy állon vágja ezt a nagyképű birkát, hogy el fogja harapni azt a randa nyelvét. Ha sokat akadékoskodik, a nyakára tekeri mint egy sálat és görcsre köti, majd akkor legyen ilyen nagy mellénye! Már éppen lendíteni akarta a lábát hogy mielőtt alaposan elagyabugyálja, előtte majd jól hasba rúgja hogy belegebed, mikor ebbéli előkészületeiben az odasiető Zulian megakadályozta: 

 - Hé!, megállj! Nem látod hogy csak köszön? 
 - Igen??? Akkor mondja azt hogy adj'isten jó napot vagy valami hasonlót, de nekem ne idétlenkedjen itt ez a kretén, mert megjárja! 

Aztán elhűlve, szoborrá dermedve nézte ahogy Zulian a fakírhoz lép, barátságosan viszonozza annak a köszöntését. Nézzenek oda! Dark igazán kíméletlenül hozza tudomására hogy mi a véleménye róla, mert látja ahogy a nemzetközi jelzéssel párszor elhúzza a saját homloka előtt a bal tenyerét, míg a jobbjával feléje mutogat. Még jó, hogy a koldus nem hitte el hogy ő megőrült, mert azt is észrevette ahogy tagadóan megrázza a fejét. Aztán szó nélkül faképnél hagyták, mire vállat vont és visszatelepedett a járműve szélére...

Dr. Gyök éppen egy csontfűrészt igazított a szikéi alá az egyik öszvérre kötözött rekeszében, mikor Zulian Dark a hegyi ember társaságában megállt mellette, aztán mint aki jól végezte a dolgát, egyedül hagyta vele és azután továbbsietett. Amint megpillantotta a hozzá képest hórihorgas fickót, azonnal eszébe villant az expedíció célja, és már épp kiáltani akart a többieknek hogy itt a Jeti, de meglátva a csizmáját gyorsan lemondott a tervéről. Mert igaz hogy egészen nagy lába volt, de ha összeveti a Muzsikovicséval, a szibériai paraszté ránézésre simán kenterbe veri. A hegylakó neki is bemutatkozott, az itteni bennszülöttekre jellemző udvariassággal. Amint kiöltötte rá a nyelvét, a doki vérében azonnal buzogni kezdett a hivatásával járó felelősségérzet, ezért szivarzsebéből elővett egy nagyítót, tüzetesen megvizsgálta minden oldalról, aztán ismertette a diagnózisát:

 - Önnek duzzadt és lepedékes a nyelve, ami minden valószínűség szerint maláriára utal, a kóros elváltozásokból ítélve, valamint az arcának a sápadtságát is figyelembe véve, lehet hogy hepatitisze is van. Még nem biztos hogy májbeteg, de a szembetűnő sárgasága nagyon is árulkodó. Ha holnap hajnalra nem esik kómába nyert ügyünk van, írok fel kinint és hashajtót, addig is sokat tartózkodjon a szabadban, és egyen rendszeresen. A dohányzástól egy ideig eltiltom, továbbá napi két, kivételes alkalmakkor legfeljebb három kávét ihat, azt is szimpla adagot. Megértette?

Rukum Palpa eddig engedelmesen tűrte a vizsgálatot, miközben minden idegszálával azt igyekezte kibogozni, hogy mit zagyvál össze neki ez a turista, de akármilyen figyelmesen is próbálta megfejteni, egy árva kukkot sem értett az egészből. Ezért neki is megrázta a fejét, és újra üdvözölte. A doktor méltatlankodva ráförmedt: 

- Mit képzel mi vagyok én, talán kezdő?! Egyszer már megvizsgáltam, és az orvosi diplomámra esküszöm, hogy a megállapításaim helytállóak! Hát nem érti jóember?! Én próbálom megmenteni az életét, de ha ilyesmivel tesszük próbára egymás türelmét, kifutunk az időből! Ezt azonnal vegye be, különben magára vessen a következményekért! Azzal a tenyerébe szórt néhány szem fehér tablettát, és addig erőszakoskodott az értetlenkedő hullajelölttel, amíg le nem nyelette vele az összest valami büdös és keserű korttyal egy gyanús üvegből, amin egy rémisztő halálfej domborodott. Aztán két- vagy háromszor jóindulatúan meglapogatta a hátát, majd otthagyta. Az idegenvezető magában meg volt győződve róla, hogy azzal az undorító löttyel most megmérgezték, és kész, itt a vége, hamarosan megboldogul. Tanácstalanul körbenézett, majd meglátva a legnagyobb jurtából kilépő, ránézésre gazdag és előkelő urat, üdvözlésére elébe sietett...

Lord Fireburry kilépett a sátorból, és majdnem hanyatt esett az üdítően friss, metszően lengedező szellőtől, amely fogadta. De lehet hogy csak az előtte felbukkanó havasi ember lepte meg egy kissé, netán a felőle áradó illatorgia, ez ma már nem érdekes. Viszont a Lordot kísérő személyi titkár tájékozottsága igen, mikor is felvilágosította hogy már ismeri:

 - Ő az uram, az új kísérőnk, aki reményeink szerint az egész környéken járatos! 
 - ... Ááá... Mr. Rukum Palpa! ... How are you? - érdeklődött Lord Andrew a közérzete felől...

A sátor mellé érkező, azt bontogatni akaró Félnótás Szepiben nyomban megállt az ütő. Még dúdolni is elfelejtett, annyira meglepte ahogy megütötte a fülét ez az újbóli, sürgetőnek tűnő kinyilatkoztatás a Lord részéről... 
- Hóvarjúúú?... Hol??? -
Mert ő itt nem látja sehol, a keselyűkön, meg ezeken a szegény páriákon kívül nincs semmi más csak fagyos hó és jég, magas hegyek, meg ez a néhány válogatott haramia, hiába is mereszti a szemét szanaszét mindenfelé! Már legalább tucatszor megkérdezte tőle is az úr amióta útra keltek, hogy nem látta-e valamerre, szinte minden reggel ezzel idegesíti amint belebotlik. Bizony isten már valósággal fél tőle és inkább kerüli, szinte menekül a zaklató szemrehányásai elől! Könyörgöm mondja már meg neki valaki, hogy nem ő lopta el, nála nincs az hétszentség, mert ha valaki, ő csak tudna róla, vagy talán nem?! ... Hogy pont Zuliannak is éppen őt kellett kiszúrnia és ideküldenie... kétségbeejtő! És a többieknél sem lehet, mert arról tudna... hacsak az a minden hájjal megkent Múmia nem rejtegeti a ládájában, mert az arra is képes hogy letagadja, és másra húzza a vizes-lepedőt! A dokinál biztos nincs, erre akár mérget is venne, mert akármilyen kicsi is legyen az a szárnyas, nála azért feltűnő lenne, ha csipogna! Különben hópárducról és hóbagolyról már hallott, sőt! Egyszer mintha már mutattak is volna róluk képeket valahol... talán a természettanára, az a kedves öreg tanító bácsi még gyermekkorában... de hóvarjúúú??? A vetésit ismeri, de azok százával nyüzsögnek a barázdákban, amikor megjelennek a friss szántás után, de hóvarjú??? Ritka egy madár lehet, biztosan legalább annyira ritka, mint akár a fehér holló! Na mindegy, majd ezután jobban nyitva tartja a szemét, mert ő is roppant kíváncsi rá, hogy vajon hogy néz ki, és melyik elvetemült dugdossa el az úr elől a saját beszélő papagáját... Mert csakis az lehet, most hirtelen más énekesmadár nem jut az eszébe... mindenesetre kölcsön fogja kérni a lakájtól a gukkert, azt amelyikkel éjjel is lehet látni, hátha ő fogja legelőször észrevenni, amikor valamelyik útonálló megröpteti a Lord tulajdonát! Mondjuk arról a tajgai parasztról fel lehet tételezni az ilyesmit, mert még a szeme sem áll jól... Gyanús egy alak, na majd alkalomadtán figyelmezteti is a dokit, hogy legyenek résen és tartsák szemmel az a jómadarat, mert olyan akár a szarka! Erről az eszébe ötlött egy másik nóta, és dúdolni kezdte az első két sorát amelyet megjegyzett: 
Darumadár fenn az égen, Hazafelé szálldogál...

A hóvarjú, azaz a nepáli idegenvezető arcán először átsuhant egy árnyék, mintha befelé figyelne... de aztán erőt vett magán, és illendően köszönt. Kicsit ugyan savanyú volt a kinézete mint aki az imént birsalmába harapott, de egyébként egész kellemes látvány volt ahogy meghajlott, példát vehetne róla egynémely etikát még hírből sem ismerő himpellér. Igaz először mindkét kezét a hasa elé kapta, s ahogy felemelte a fejét, úgy nézett ki az ábrázata mint akin átrohant az Európa-expressz, de végül is ha csak a zord körülményeket tekintjük mérvadónak, nincs ebben semmi kivetnivaló. Azért mondhatott volna pár szót mielőtt az egyik hasadék felé rohan, hogy legalább mindenki tudja mire számítson. Ámbár lehet hogy oda pányvázta ki az állatait, és most azért tipeg ilyen szapora lépésekkel, mert attól tart hogy elszabadultak.

   Összességében véve jó benyomást keltett a szívélyes bemutatkozása, kár hogy a végét elrontotta. No majd ha előkerül, kifaggatjuk hogy miféle sürgős dolga akadt, ami nem tűr el egy másodpercnyi halasztást sem...

A kép az internetről származik

- 3 -

     Rukum Palpa származását tekintve bízvást kijelenthetjük, hogy előkelő nepáli családból származott. Ugyanis egyetlen várományosa volt annak a magát szerencsésnek valló házaspár örökségének, akik a nepáli nép elenyésző kisebbségéhez, a mindössze 3,4 százaléknyi magar nemzetséghez tartoztak. Közülük is azoknak az ágához, akik csakis nomád állattenyésztéssel foglalkoztak, így ők voltak azok a  kiválasztottak is, akik körülbelül negyven évvel ezelőtt, az éhesen ordítozó csecsemőre rábukkanhattak.

     Ez a rájuk nézve boldog esemény Rapti tartománynak a Rukum körzetében, a napi rutinlegeltetés közben történt, és azért örvendeztek Brahma, a Teremtő ajándékának, mivel évek óta kétségbe voltak esve, hogy ki vigye tovább a családi hagyományt. Még a helyszínen áldozatot mutattak be a hálájuk kifejezéseként, aminek a befejeztével nevet is adtak neki, s ezentúl a saját nyelvükön Palpának, azaz magarul ajándéknak szólították. Ezután azonnal a gondjaikba vették, a gyermekükként bántak vele, annak is fogadták, örökre annak is tekintették. Amúgy ők az itteni viszonyokhoz képest vagyonosnak számítottak, mert rajtuk kívül csak kevesen mondhatták el, hogy több jószág fölött rendelkezhetnek. Persze az is igaz, hogy ezen az isten háta mögötti helyen mindössze ők laktak, tehát a leggazdagabbnak számítottak, de akkor is! Csupán a gerinc túloldali völgyében élő népesebb kaszt egy-egy elvetemültebb tagja mondhatta volna reájuk, hogy ágrólszakadt koldusok errefelé a tucatnyi birkájukkal, a két öszvérükkel meg a hat jakjukkal, ám ők nem törődtek az irigy szomszédok mendemondáival. Hanem minden igyekezetükkel azon fáradoztak, hogy a kis Rukum Palpából idővel derék parbatiyát, hegyi embert faragjanak. 

Megtanítottak neki mindent amit itt tudni kell a túléléshez, viszont a világirodalom remekeivel nem fárasztották az idegrendszerét, bizonyára abból az alapos indokból kifolyólag, mert ők sem ismerhették. Előrelátóan még szakmát is adtak a kezébe, azért hogy ha minden kötél szakad, vagy ha velük történik valami kivédhetetlen tragédia, akkor megálljon a saját lábán, és nélkülük is tudjon az ötről a hatra jutni. Ezért amikor felcseperedett, szívfacsaró könnyek között ugyan, de beíratták a jobbára tantermen kívül, gyakorlatilag csak természetes úton elsajátítható foglalkozásra, a főképpen két hágó közötti útvonalon zajló, serpaképző iskolába. Ezt afféle ókori mintájú oktatásnak is nevezhetnénk, amit a helyi sajátosságokhoz igazítva végeznek el, és amiben a hasonlósága szembetűnő az az, hogy mindkettő séta közben történik. A különbsége is kétségtelenül kidomborodik, mivel itt különös figyelmet fordítanak a hallgatók fizikai erőnlétére, az edzettségi szintjük továbbfejlesztésére, és ezt súlyos batyuk emelkedőre hordásával, általuk való feljuttatásával érik el. Azon a szép napon, amikor egy erre tévedt karavánvezető gondjaira bízták a csemetéjüket, meghatottan elbúcsúztak tőle, és Visnu, a Megtartó kegyelmébe ajánlották. Mondjuk nem ők zokogtak olyan keservesen hanem a kamasz Palpa, de ez a történet szempontjából teljesen fölösleges megjegyzés, igazából említésre sem méltó, inkább mellékvágányra terelő körülmény. 

Ám az nem, hogy mire a szülői házba, vagyis a jurtába vissza tudott volna menni mintegy három év múlva, a kámforrá vált családi fészeknek csak a hűlt helyét találta, mert elsodorta Síva, a Pusztító egyik fegyvere, jelen esetben egy gyors lefolyású lavina. Így visszatért az időközben megszeretett foglalkozásához, és ezen a kézenfekvő ötleten még az sem ronthat jelentősen, ha tisztában vagyunk is vele hogy a rengeteg választása közül, tulajdonképpen ez volt az egyetlen épkézláb lehetősége. 

Azóta sok gleccser leolvadt a hágókról és lefolyt azon a vízmosáson, amelyiknek az egyik hasadéka mögül előbukkan az előbb említett úr, bár a mostani viselkedése azért hagy maga után némi kívánnivalót. Igazán megigazíthatta volna az öltözékét a szurdokban is, mert így mindenki megtudta hogy miért időzik ott már jó fertályórája, viszont egy szempillantás alatt az is kiderült róla hogy őszinte ember, neki aztán tényleg nincs semmi takargatnivalója. Persze az már messziről lesír róla hogy volt gyerekszobája, és igenis ad a testi higiénére, ugyanis már harmadszor mossa meg a kezeit hóval a röpke idő alatt, miután a szükségleteit kielégítette. Ezt minden esetben olyan elánnal teszi, mintha valami ősi rítus kényszerítené a bemutatására. Valamint arra is, hogy ennyiszer megismételje, ahányszor csak errefelé közeledve félúton hirtelen megtorpan, egy ideig kővé meredten maga elé bámul, majd hanyatt-homlok visszasiet. Na de minden jó ha vége jó, hiszen ezúttal kötőféken maga után vonja a teherhordó lovát is, amelyet a serpái is követnek a rájuk bízott, felmálházott állataikkal. Őket olyan dallamos és egyedülálló nyelven irányítja ami furcsa mód ismerős Félnótás Szepinek, s bár ezt a nyelvjárást korántsem ismeri olyan jól mint mondjuk a palócot, de azért egy-egy szó rég áhított csengése nagyon is érthetőnek tűnik. - Nini, ezek Magyarok! - robban a tudatába, azzal legott melléjük is csapódik, hogy legalább tőlük halljon valami olyat, ami megdobogtatóan kedves az ő mellében lüktető szívének is. Ezért mindjárt vidámabbá válik, és ahogy a közelükbe ér, már köszönti is valamennyiüket, mintha legalábbis közös ügyvédjük lett volna valamelyik tárgyalásukon:

 - Hahó fegyencek, hogysmint? - örvendezik lelkesen, és az egyik serpaarcot a másik után tanulmányozva, érdeklődve várja a feleletüket. 

Azok meglepetten rákapják a tekintetüket, azután összenéznek. Az első szót mindannyian ismerik, mert amikor az állataikat terelik ők is gyakran szokták mondani hogy hóhhahhééj, főként akkor, ha valamelyik jószág "zabba menne", azaz szándékában állna elbitangolni valamerre. De a fegyenc meg a hogysmint jelentése egyáltalán nem világos előttük, mentségükre szolgálhat az a tény is, hogy még egyikük sem volt elítélve. Mindenesetre hogy barátságukat és tiszteletüket kifejezzék a szemmel láthatóan elmeháborodott jövevénynek, békésen és hosszan ráöltik a nyelvüket. Ennek ő roppant módon megörül, mert ha csúfolódnak, akkor az azt jelenti hogy az elevenükbe talált, ezért boldogan folytatja: 

- Szóval ide rejtőztetek el a hatóságok elől ugye? Ti kis huncut maffiózók! Na ki vele, most mit követtetek el? Ne is mondjátok, kitalálom! Fogadjunk hogy megléptetek az árváknak gyűjtött adományokkal ti pernahajderek! De tőlem ne féljetek, én tudom tartani a számat, hiszen egy hajóban evezünk! Gyertek a keblemre ti piszkos csibészek, hadd öleljelek meg benneteket! - Azzal mindegyikükhöz odamegy, alaposan meglapogatja őket, kezet ráz velük, mindegyikük szemébe kacsint, és általában véve odáig van a boldogságtól, hogy üdvözölheti a atyafiait. Végül két cuppanós csókot Rukum Palpa képére is nyom, aztán bizalmasan félrevonja az értetlenkedő karavánvezetőt, majd azt mondja neki:

 - Ne aggódj te tróger, ha valamit nem tudsz, majd én tolmácsolok! Itt van ni mindjárt ez a hibbant angol, na ezzel vigyázz mert ez minden tisztességes útonállót meggyanúsít! Ott is jön, fogadjunk hogy tőletek is majd a hóvarjúját követeli! De semmi pánik, majd szerzünk neki valahonnan egy fehér jércét vagy valami hasonló háziállatot! Az sem baj ha más színű csak repüljön, legfeljebb majd lefestjük, hogy olyan legyen mint a papagája! - Közben a közeledő Lord felé mutogat, aki a lovaglóbotjával visszaint, és amint hozzájuk ér, mosolyogva köszön, aztán aggódva megkérdi előbb Rukum Palpát, majd a társait:

 - Good day everyone! How are you? Is everyone all right? 

Erre a Félnótás jelentőségteljesen megszorítja Palpa karját, alattomban jól oldalba böki, mintha erőteljesen nyomatékosítaná benne azt amit már úgy is tud, hogy... na ugye megmondtam te zsivány?! Megint mindenkin a nyeszlett csirkéjét keresi! Viszont ami ezután történik, attól tátva marad a szája, mert az általa hegyi martalócnak vélt Palpa válaszol, méghozzá számára tökéletesen idegen nyelven és rejtélyes angolsággal:

 - Thank you Lord Fireburry, all fine! 
Ami annyit tesz körülbelül hogy: - köszönjük uram, mindannyian remekül! Hát még hogy álmélkodna, ha az utána következőkről is sejtené hogy mi az értelmük?!
- Gorgeous! And what news of the Hills man? Do you think that we can find? 
(Pompás! És mi hír a havasi emberről? Gondolja hogy megtaláljuk?)
 - Oh yes, at least do everything! 
(Ó igen, legalábbis mindent elkövetünk!) 

Szepi ebből annyit tudott kihámozni, hogyha megtalálják azt a gazembert aki meglovasította a papagájt, az első dolguk lesz hogy úgy meg fogják nyúzni, mint egy közönséges lókötőt, és erre a gondolatra kiverte a hideg veríték. Miközben félreoldalgott hogy bevárja a felfelé kapaszkodó karaván hátsó alakzatát, azon tűnődött, hogy hogyan fogja ezeknek bebizonyítani az ártatlanságát? Meg kell találnia az igazi bűnöst! Különben rajta fog csattani az ostor, és jól fog megnyúzva kinézni itt ebben a szörnyű hidegben! A végén még tüdőgyulladást kap, és akkor megüti a guta a dokit! Jó kis slamasztikába került az már biztos, hogy fog ő ebből ép bőrrel kimászni???

Zulian Dark a hosszúra nyúlt menetoszlop végét felügyelte, és hallgatta az előtte haladó serpák beszélgetését. Ők közvetlen a Múmiát szállító jármű mögött mendegéltek, és arról társalogtak miközben felfelé mutogattak, hogy vajon előbb a környéket fésülik át a havasi ember után, vagy megcélozzák a magasabban fekvő Darchula-fennsíkot? Élénk taglejtéseik közben kíváncsi pillantásokat vetettek a különös ládára, bizonyára ebben a zárt, nedvességtől mentes dobozban tartják azokat az ismeretlen tárgyakat, amelyeknek a létezéséről nem kell mindenkinek tudni. Bár az is meglehet, hogy a fennsíkon lévő Brahmanista-kolostor papjainak szánt ajándék lapul benne, és mint ilyen akkor az szent, számukra egyenesen érinthetetlen. Dark csak vigyorgott ezeken a feltételezéseken, s türelmesen várta mikor következik be az a fejlemény, ami minden ilyen esetben előre elképzelhető annak, aki ismeri az előzményeket. Mivel egyetlen élelmiszer-szállító öszvér mellett sem látta a Múmiát ténferegni, arra jutott hogy a helyén döglik és alszik, és hogy senki ne tudja az álmát megzavarni, magára csukta a fedelét. Az mindenképpen várható, hogy előbb-utóbb ki fog bújni a vackából már csak az evés miatt is, és ha mindeközben a szeme megakad egy használható holmin, amit valami csoda folytán őrizetlenül hagytak, ő biztosan a gondjaiba veszi... 

Zulian majd egy évtizede, még egy korzikai kikötőben  ismerkedett meg a Múmiával, amikor észrevette hogy a csomagjai körül ólálkodik. Magához intette a gyanús alakot, egyenként felnyitotta előtte a táskáit, és megkérdezte tőle: - mire van mindezek közül szüksége? Az némi tűnődés után kijelentette hogy semmire, ilyenek neki is vannak, és a fúróhegyekre mutatott. Szóba elegyedtek, és arra jutottak hogy sürgősen levegőváltozásra van szükségük, ezért elhatározták hogy mindketten Szicíliába mennek és ott, Palermóban találkoznak. Néhány hónap elteltével csakugyan összefutottak az egyik előkelőbb utcában, ahol az is kiderült hogy mindketten ugyanazt a villát szemelték ki, azzal az alapos indokkal alátámasztva, hogy égető anyagi gondjaikon enyhítsenek. Ilyenkor legfőképpen azok a - hanyag biztonsági felszereléssel ellátott - páncélszekrények kerültek látóterük elébe, amelyek könnyedén megfúrhatóak és kinyithatóak voltak, s azokból is leginkább a készpénz iránt mutattak módfelett érdeklődést. Ugyanis mint tudjuk a készpénznek nincs szaga, ezt a velős mondást bárki magára veheti, és mivel ők nem voltak akárkik, hát magukra nézve kötelezőnek tekintették a népszerűsítését. Ezután sokáig így éldegéltek egy vidéki panzió viszonylagos biztonságában, látszólag szerényen és takarékosan, mígnem egyszer álmukban meglepte, aztán őrizetbe vette őket a palermói csendőrség betörési csoportja. Hosszú éveket töltöttek vizsgálati fogságban a rács mögött, ahol a Múmia még azt sem vallotta be hogy őt ismeri, a szembesítésüknél kiderült hogy ő sem a Múmiát, így a nyomozás zsákutcába tévedt, a felderítés megfeneklett. A többit már tudjuk... most itt vannak és arra szegődtek el, hogy egy előkelő angol úrnak a legújabb hóbortja kiélésében segédkezet nyújtsanak, urambocsá' ezen talán még egy jót is szórakozzanak.

Hé!, a Múmia fekszik az ágyában, és rémisztő dolgokról álmodik. Valami szörnyen félelmetes kinézetű, ádáz és ördögi tekintetű denevéremberek röpködnek körülötte, mindenfelé iszonyatos mennyiségű vér folyik a mennyezeti gerendák közötti deszkák eresztékeiből, a falakon át a nyílászárókig, még az ajtó kulcslyukán is dől befelé a vörös folyadék, halálsikolyok és sátáni kacajok borzolják az idegeit, valamelyik ajtó mögött meg mintha a borzalmas hírű Drakula grófot hallaná emlegetni. Látja magát ahogy gúzsba kötve, kötelek között vergődik és moccanni is alig bír, a háta mögötti szobából pedig egyre közelebbről hallja egy rém lépteit, aki azért jön hogy átharapja a torkát és vámpírrá változtassa. Minden erejét megfeszítve próbálna kiszabadulni ebből a kelepcéből de nem megy, már a tarkóján érzi a vérszívó forró leheletét, pillanatokon belül a nyakába mélyeszti a szemfogait, ő meg zihálva levegőért kapkod, rúgkapál, torkában dobog a szíve. Agyába hirtelen belezúdul egy jókora adrenalinfröccs, erejét megsokszorozza, eltépi a köteleit, elrohan a tetőre vezető létráig és felkúszik rajta mint egy macska, a feje fölött lévő csapóajtót kivágja hogy nagyot döndül, és ő végre kint van a szabadban, és végre teljes tüdőből nagyokat lélegezhet, valósággal beleharaphat, belehabzsolhat a finom levegőbe... 

     A serpák meglepetve figyelik az előttük ide-oda csúszkáló ládát, hallják a belőle kiszökő zajos mocorgást, míg mögöttük Zulian jókat mulat. Érdeklődve nézi, ahogy a koporsó teteje hirtelen felpattan és oldalra csapódik, ugyanakkor a Múmia felül benne és nagyokat lélegzik, a serpák pedig merevre döbbennek a látványától...

A kép az internetről származik

- 4 - 

     Nemcsak az expedíció végén, hanem az elején tartózkodók is sűrű lélegzőgyakorlatokat végeztek, jobbára abból az önző, de számukra teljesen érthető indokból, hogy életben maradjanak. Persze elsősorban ezt a tevékenységet leginkább azok a hátul kullogók irigyelték tőlük, akik messze lemaradva csúszkáltak a jeges kaptatókon, és jócskán várt még rájuk olyan meredély, aminek a láttán legszívesebben visszafordultak volna.

     Az élcsapat tagjai a málhás-állataikat maguk után vezetve, lassan felkapaszkodtak a kitölcséresedő szurdok utolsó méterein, és  mindannyian - vérmérséklettől függően - fújtatva vagy szuszogva, esetleg ezeket kombinálva megérkeztek a két völgyet elválasztó gerinc tetejére. Mondhatnánk, hogy odafenn olyan csodás látvány tárult a társaság szemei elé, hogy ámulatukban csak nézték, és szinte elállt a lélegzetük... de nem mondjuk. Ugyanis az előttük lévő völgy olyan vastag ködbe burkolózott, hogy még egy öszvér is megbotránkozott rajta, legalábbis erre lehetett következtetni az elégedetlenkedő nyihogásából, meg abból ahogyan visszahőkölt. Egy megtermett szamár mutálva helyeselt, mire a gondozója úgy farba billentette de úgy, hogy csak az "Í"-t tudta valamennyire kiénekelni, az "Áaa"-ra már kizárt dolognak tartotta volna bárki, hogy marad még benne elegendő szusz. Valószínűleg a tag abból a meggyőződésből fojtotta belé az utolsó szótagot, mert megunta már tőle azt a rengeteg "á"-t, de sohasem hallotta még egyetlen egyszer sem legalább egy árva "bé"-t is kiordítani. Ám ez csak egy feltevés, nem kell mindjárt készpénznek venni, ahogyan azt sem hogy a nagyfülű esőjós örült volna annak, hogyha a lelkes egyetértése közben elharaptatják vele a nyelvét. Ezért némiképp szemrehányóan kapta hátra a fejét és nézett a gazdájára, és abban a pillanatban még olybá is tetszhetett, mintha valami szitkot is morzsolgatott volna a fogai között. Talán azt, hogy: - nem ezt vártam el tőled te hálátlan disznó! Ha már kénytelen-kelletlen hurcolnom kell az ingóságaidat, arról eddig egy fél bekezdést sem vartyogtál rakodás közben, hogy majd ilyen orvul fogsz részesíteni ebben a szemléltető oktatásban! Azazhogy így gyere nekem elő a farbával hogy farbarúgsz, ha valami neked nem tetszik! Szemét rasszista fajgyűlölő, remélem egyszer majd felelősségre von az Állatvédő Liga, és súlyos megrovásban részesít, hogy belesajog a tomporod! Szégyelld magad te lelketlen szamárszomorító gazember! - Aztán megvetően félrenézett...  

Mint néhány idomításban jártas úriember tudja, az állatok ösztönös mozdulataikkal fejezik ki a mondanivalójukat, és akképpen is kommunikálnak. Én nem tartozom a bennfentesek közé, ezért zsigerből az úri becsületszavamat adom rá, hogy eszem ágában sincs az ebbéli tudatlanságomat leleplezni. Viszont mint a természet mérhetetlen szépségét és utánozhatatlanságát kedvelők egyike, azok közé tartozónak vallom magam, akik szeretik nyugtával dicsérni a napot. Rukum Palpa is a természet gyermeke, csak épp nem tudni melyik utánozhatatlan természetű emberé, mert arról halvány sejtelme sincs az egy égmegadta' világon senkinek. Mármint az, hogy ki volt az a gondatlan illető, aki eléggé el nem ítélhető módon, merő szórakozottságból vagy trehányságból annak idején és rendje-módja szerint ott, az itatógödör felé vezető csapáson felejtette. De mindegy is, mert Pulpa egy szemernyit sem mereng ezen, hanem azt javasolja a megbízójának hogy üssenek tábort itt fent, még mielőtt a hegyek mögé, a jégágyába bukik le a nap. Ezt a tanácsát el is fogadja a többségi szavazattal rendelkező Lord Fireburry, már csak azért is, merthogy semmi kedve nyakát szegni valamelyik rejtett szakadékban, amit ez az utálatosan gomolygó páratakaró gonoszul, kelepcébe csalogatóan rejteget a palástja alatt. Ezért kiadja a vezényszót, és az előőrs két felemás részre oszlik. A nagyobbik fele mást sem csinál minthogy csak felállítja a sátrakat, míg a kisebbik a vacsorakészítés kellemesebb teendőihez lát, és a főzéshez szükséges szárazabb rőzse felkutatásába, és begyűjtéséért indul. 

Dr. Gyök Huba, mint a helyi ételspecialitások saját maga által elismert, és gyakran az egekig felmagasztalt szakavatott ismerője, bosszúsan kavargattatta az imént kuktából szakáccsá előléptetett Félnótással a kölest. Morózussá az odakozmált étel jellegzetes illata tette, mert míg ő a fűszerek tanulmányozásával volt elfoglalva, addig a kása alja odakapódott az edényhez. Fennhangon dicsérte a kétbalkezes kontárok népes csoportját - itt ott egy-egy rosszalló pillantást vetve az üst belső falát vehemensen vakargató Szepire -, akik nem átallnak belekotnyeleskedni olyan dolgokba, mint a speciális konyhaművészet. Az ilyen amatőrök miatt tart ott a világ ahol, hát hová, milyen mélyre, meddig tudunk még lesüllyedni?! - Hangsúlyozza gyomorforgató képmutatással, miközben a korholt személy megszeppenve munkálkodik. - Ezek a dilettánsok már valóságos istencsapásai a gasztronómia-tudományokban otthonosan mozgó jeles képviselőinek a számára! Mert micsoda dolog az kérem - méltatlankodott -, hogy egyetlen pillanatra sem veheti le a szemét az ember a tanítványairól, mert rögtön csúfot űznek belőle?! És jobban járnak, ha tüstént kiverik a fejükből azt a kósza gondolatot, hogy ártatlanok ebben! Az nem szolgálhat mentségül az imposztornak hogy itt sem volt, mert ha itt van, akkor egyéb dologgal tör borsot az orra alá a mesternek, ebben tökéletesen meg van győződve! Hja kérem - bizonygatja -, ettől jóval korábban kelljen fel az az elvetemült, aki az igazságot kétségbe vonja vagy vitatja, sőt mi több egyáltalán fontolóra veszi, hogy a valóságát megkérdőjelezi! Hát hol élünk kérem, talán a vadonban??? S míg zsörtölődve a kezében tartott só állagát méregeti, addig a karaván utolsó tagjai is megérkeznek, és a táborra rázuhan a hűvös est...

Úgy jött a maga súlyos mínuszaival, a lelket is kirázóan vacogtató, a dermesztően fagyos karmaival, mintha demonstrálni akarná, hogy ki is itt valójában az úr. Mondjuk ezt igazából senki nem merészelte volna kétségbe vonni, még az időközben sítalpas közlekedőeszközén felbukkanó Hé!, a Múmia sem, aki meglehetős blazírtsággal piszkálta a fogát egy zergeszarv-nyelű kés hegyével. Ezt az imént találta az egyik tábortűznél, ott volt a hóban leszúrva gazdátlanul, szinte sikított a magányosságtól való félelmében. Így hát menet közben lenyúlt érte, mert megszánta azt a szívet szorongató kétségbeesettségét, és amúgy is, ilyen típussal még sehol nem találkozott. Hiszen kíváncsi emberek vagyunk, vagy talán nem? Csak megvizsgálhatja tán tüzetesebben, ezen egyáltalán nem kell megütközni! Az eredeti használója, amikor észlelte a mögötte elsuhanó sötét tárgy által keltett csikorgó zajt, már hiába kapott a nélkülözhetetlen szerszáma után, már csak annyit látott hogy az "érinthetetlen" a magáévá teszi. Ugyanis a Múmia még lent járt valahol a hágó közepén, mikor már idefent is elterjedt az "érinthetetlen" híre, a szó legszorosabb értelmében. Most ezt nem úgy kell elképzelni hogy valami "szent ember"-nek tartották, sőt! Inkább éppen az ellenkezője, azok közé a páriák közé sorolták be, amelyektől jobb minél nagyobb távolságot tartani. Azaz körülbelül a tolvajok, utcalányok, gyermekkereskedők, gyepmesterek, vagy a leprások és az efféle "tisztátalanok" közé, akiknek a társaságában még egy magára valamit is adó hordár sem mutatkozhat szeplőtelenül. Így hát a tetszetős kés volt gazdája sem reklamált, hanem egy kölcsönkért szekercével vagdalta apró katonákra az aznapra kiporciózott húsadagját...

Gregor Muzsikovics eltűnt! Ekkora parasztot még a világ összes államában nem kerestek annyian, mint itt. Először is kereste a Zulian, meg a... meg a... na mindegy, a többiek nevére már nem emlékszem, de az egyik serpa elsőrendűnek tartott, fajtiszta kopója is szaglászta a nyomát. Legalábbis váltig állította a gazdája, hogy már több sikeres bevetésen is bizonyított, ám a kinézete egyáltalán nem volt díjnyertesnek mondható, még kissé elfogult jóindulattal sem. Mondjuk az igaz, hogy csak egyetlen szippantásra vette fel a mintát a randa korcs, és aztán fülét-farkát behúzva iszkolt az egyik sátor mögé, majd ott keservesen vonított, de akkor is! Legalább megpróbálta! Később az egyik irigy teherhordó állítólag azt híresztelte róla, hogy vad elánnal dörzsölte az orrát a hóba két nyüszítés között, de nem muszáj felülni mindenféle kacsának. Persze lehet némi valóságalapja, mert másnap hajnalban látszott a rémhír kiagyalóján ahogy sántikál, és az arcán sem volt mindenütt  ép a glazúr... De szinte biztos hogy egy gyökérben botlott meg gallyszedés közben, és nem a gazdi inzultálta tettleg, hogy így vegyen elégtételt rajta, amiért megtépázta a hű ebe feddhetetlen becsületét. Ezt a hordárt aztán a doki visszaküldte az alaptábor gyengélkedőjébe azzal az indokkal, hogy szerinte feltűnően vérmérgezés-gyanús, és kéri az ottani felcser sürgős tetanusz-oltását, valamint a jól kivehetően látható kutyaharapások okozta fognyomok azonnali, és szakszerű ellátását. 

Na szóval ott tartottunk, hogy Zulian keresni kezdte a szibériai muzsikot, mivel feltűnt neki, hogy nem jelentkezett a fejadagjáért. Ez utoljára még az ENSZ megalakulása környékén fordulhatott elő vele, feltéve ha jóindulatúan azt is feltételezzük az illetőről, hogy naprakész tájékozódottsággal bír a mindenkori világpolitika szenzációs eseményeiben. De az ilyen megalapozatlan gyanúsításokat ő bizonyára élből visszautasítaná ha hallaná, ezért erre nem is érdemes több szót vesztegetni. Azonkívül egy sátoron is megosztoztak, és mivel nem hallatszott el a hadtápvonalig a jellegzetes medvehorkolása, valószínűsíteni lehetett azt, hogy a hálóhelyén sem tartózkodik. Dark tehát fogott egy fáklyát, és a keresésére indult. A tisztán kirajzolódó lábnyomai a fák sűrűje felé vezettek, és ha csak nem valami halaszthatatlan dolog, valami sürgős elintéznivaló kényszerítette a félrevonulását, bátran kijelenthetjük hogy egyéb tennivaló szakította félbe a vacsorázáshoz készülődését. Ezt azonban már akár most kizárhatjuk, mert a doki négyjegyű függvénytáblázata még aránylag hiánytalanul lapult a táskájában, és csak a közepéből tépett ki valaki körülbelül negyven oldalt - ami a periódusos rendszert taglalja roppant érdekesen -, ám azzal kitörölheti a fenekét! 

Ez így van, mert a többi nélkül nem ér egy huncut petákot sem, az eleje és a vége nélkül nem fogja látni a lényeget! Vagyis nem fogja megérteni az a megátalkodott könyvrongáló gézengúz, teszem azt a dinamikaelmélet igazán lenyűgöző ismertetését, ami ugye az átlagpolgár alapvető kulturális képzettségéhez elengedhetetlenül szükséges, főleg itt, a zömében diplomás bennszülöttek között. Mire ezt kitárgyaltuk, már hallani is lehet a volt medvetáncoltató roppanó lépteit közeledni Zulian felé, aki a tőle telhető legmélyebb komolysággal próbálta leplezni az arcán tükröződő túlcsordult érzelmeit, amikor a fülébe hatolt a morc pór gyermekded gügyögése. Ugyanis ahogy melléért, a fáklya fénye megvilágította a karjaiban tartott párhetes leopárdkölyköt, amely dühösen morogva, és sebesen karmolászva szeretett volna kiszabadulni a gyengéd vasmarkok szorítása közül, ám örökbefogadója egyre csak anyáskodva csitítgatta. A látvány, ahogy egy nagydarab állat próbál megnyugtatni egy vadóc kismacskát, felejthetetlen élménnyel ajándékozta meg, ezért még ott, a helyszínen kiröhögte, a gondoskodó paraszt legnagyobb megrökönyödésére... 

Mr. Joseph Sullivan, a komornyik a szokásos Daily routine-nal, azaz a napi rutinfeladatok elvégzése után - amit a Lord lepihenése körüli ceremóniák lezárását jelentette -, fejezte be az arra a huszonnégy órára kiszabott penzumát, és miközben egy-egy vaskosabb ágat tolt a tűzbe amely mellett üldögélt, a térdére fektetett jegyzettömb fölött görnyedezett. Ebbe azokat az észrevételeit fektette bele, amik naponta történtek vele és aközben érte az érzékszerveit, amelyek esetleg nyomást gyakoroltak az idegrendszerét alkotó huzalrengetegre. Mint tudjuk, azok kábelkötelekből vannak fonva, de közöttük is akadhat gyengébb rostból előállított termék, ezt azzal is alá lehet támasztani hogy levelet ír, gondoskodva arról hogy választékosan fejezze ki magát. Lessünk hát bele a titkos levelezésébe, és lássuk hát az első papírra vetett gondolatmorzsáit...

Kedves húgom, kedves Mrs. Whitehause!

(Nocsak! Eddig még senki sem tájékoztatott arról, hogy az inasnak húga is van!?)
     Tudatom, hogy hál'istennek jó egészségnek örvendek kedves húgom, Isten tartsa meg ezt a jó szokásomat. Továbbá arról is meg kívánok emlékezni kedves Mrs. Whitehause, hogy Lord Fireburry ugyancsak tünetmentes, őt is tartsa meg az Úr kegyelme a mi örömünkre! 
     Tulajdonképpen azért terhellek ezekkel a sorokkal kedves húgom, mert szívességet óhajtok igényelni tőled, ha nem veszed zokon kedves rokon. Ugyanis nagy fájdalmamra út közben valahol elkallódott a Lord Andrew hatos golfütője kedves Mrs. Whitehause, és ezért vigasztalhatatlan lelkifurdalások gyötörnek. Arra kérlek ha módodban áll szánj rá egy kis időt kedves húgom, és kukkants be az úr sportszereket tároló szobájába, ahol a friss leltárkivonataim szerint lennie kell még öt teljes készletnek. Ha nem esik nehezedre kedves Mrs. Whitehause, és az idődből is kitelik akkor légy oly jó, és küldd utánunk a zöld színű táskát, a tartalmával egyetemben. Jó lenne ha még február 20.-a előtt megérkezne a küldeményed kedves húgom, ugyanis itt Nepálban akkor van a serpák napja, és ha késlekedést szenvedne a tartalékütők megérkezése, akkor a csomagkézbesítő szolgáltatás időn túl még külön rendkívüli, igencsak méltányos javadalmazás felkínálásával sem vehető bérbe a fentebb említett teherfuvarozó vállalkozóknál. 
Más, kedves Mrs. Whitehause! 
Légy szíves emlékeztesd Ms. Easther társalkodónőt kedves húgom, hogy csupán még csak tíz éve mélyült el annyira a kapcsolatunk hogy azóta udvarolok neki, ezért aggállyal tölt el az eljegyzésünk sürgetése, amelyet minden üdvözlő képeslapján a megrovásomra felró. Nekem még szükségem van némi időre kedves Mrs. Whitehause, hogy családalapítási szándékaimat felfedjem előtte, és végleges döntésre jussak, hogy esetleg vele képzelem el a közös jövőnket. Hát nincs igazam kedves húgom? 
Más, kedves Mrs. Whitehause! 
Egyébként itt az idő igazán kellemes kedves húgom, és várhatóan az is marad a legújabb előrejelzések szerint, amit közölhetsz is a Lord Fireburry-kastély alkalmazottaival, hadd legyen nekik is valami egész estét kitöltő szórakozásuk. 
Más, kedves Mrs. Whitehause! 
Kívánom hogy nem várt levelem ugyancsak jó egészségben találjon hál'istennek kedves húgom, és az Isten is tartsa meg a jó szokását veled kapcsolatban, mint ahogy a kedves családodat is nemkülönben.
Más nincs kedves Mrs. Whitehause!
     Ezért zárom soraimat kedves húgom, és türelmesen várom a legközelebbi szíves tájékoztatódat!

Kelt mint fent kedves Mrs. Whitehause!

Utóirat: Szeretettel ölellek a távolból kedves húgom!

      Hááát... mindenesetre elég sajátos a stílusa Mr. Sullivan-nak, óvakodnék erről bővebb fejtegetésekbe bocsátkozni. Legyen elég annyi, hogy amíg a levelét borítékolja, Zulian is a sátrában pihen egyedül, mert a behemót szibériai örökbefogadó épp azon mesterkedik az egyik tűz közelében, hogy egy hevenyészett cuclisüvegből a foltos gyámolítottját táplálékhoz juttassa. Miközben egyvégtében babusgatja, azon morfondírozik hogy milyen találó nevet alkosson neki, ami csakis rá és a fajtája-bélieket jellemezheti... 

A kép az internetről származik

- 5 - 

     Pirkadni kezdett. Igen, akármilyen megdöbbentő is, még az expedíció fölött is eltelik pár óra reggelig, és ugyanúgy leperegnek a másodpercek a végtelennek tűnő idő meghatározhatatlan űrméretű homokórájában, ami csak pereg és pereg, és egyszer csak azon vesszük észre magunkat, hogy megvirradt. 

      Különben Gregor hortyogása is annyiban hasonlít az idő múlására, hogy mintegy öt másodpercenként sípol akár a forrásban lévő teafőző, egyet kihagy és kettőt horkant, majd kis szünet közbeiktatásával kezdi elölről az egészet. Egy matematikuszseni viszonylag pillanatok alatt kiszámolná, hogyha percenként átlagosan négyszer harap ki körülbelül hat légköbméternyi friss levegőt a sátorból, mennyiszer fogja a jurta ponyváit megemelni pitymallatig az elhasznált és mérgező gázbuborék-elegyével. Ölbéli cicája a hóna alatt szuszog, és együtt álmodhat vele valami kívánatos dologról, mert nyáluk szinte összefolyik a gyönyörűségtől. A lakli még szolid pihenése közben sem nyugodhat, összeráncolt homloka mögött zakatolhatnak az együgyű gondolatok, biztos azon töri a fejét hogy milyen néven ajnározza ezentúl a legkedvencebb ragadozóját. Igen, eszetlen egy kissé, még a doki is felállította róla a diagnózisát a múltkor, miszerint gyógyíthatatlan együgyű, de a muzsik rövidre zárta a vitájukat azzal, hogy: 

- Na és, mi köze hozzá?! Faggatta ő valaha is, hogy melyik okirat-hamisító csinálta a diplomáját?! Úgyhogy csak ne nagyon hánytorgassa fel neki a múltbéli eltévelyedését, mert ő becsületesen kitöltötte az utolsó másodpercig a büntetését, és különben is az az ostoba ügy már olyan régen volt, hogy azóta minden fórumon elévült. Ha sokat analizálja az áldoktor úr, majd jól eltángálja, és akkor majd kárörvendezhet azon a gipszágyában, hogy belerángatta a második súlyos és maradandó fogyatékossággal járó testi sértésébe, és visszaesőt csinált belőle. Becstelen kontár, gonosz vajákos, lelketlen sarlatán! - 

Azzal a guvadtra kerekedett szemű, elképedt Dr. Gyököt dühösen otthagyta... 

De most valami olyan káprázatosat álmodhat, hogy a mély horkantásai közötti szünetben egy-egy elégedett vigyorálarc terül szét az arcán, amit aztán újra súlyos töprengés fátyla takar el, mintha a jókedvű álommanó smink-mesteresdit játszana az ábrázatán. Ezek a maszkok váltogatják egymást virradatig, és ahogy a fújtatásba némuló füttyögése meg- megszakad de csak azért, hogy aztán kapkodva helyet adjon az akadozó légvételeknek az orrában. Így szórakoztatja magát hajnalig, mikor is az álomkannában felforralt teavizet az álomkobold leemeli az álomtűzhelyről, mire a hortyogás félbeszakad mert a muzsik felül, a széles arcáról a felhők szétszaladnak, és a nap felderülve tündököl. Megvan! - örvendezik -Hát végre kitaláltam! Két mancsával gyöngéden az orra elé emeli leopárdbébijét, szeme közé néz a gyermekének és nevet ad neki. Méghozzá azt, hogy PU-MA! És ezen hiába is fintorog bárki, a döntés megszületett, hiszen ez az egyszerű gondolat, ez a fenségesen hangzó Puma szó kavargott egész éjjel a homloklebenye mögött, csak eddig a mély sötétségben szunnyadozott, akár egy béklyóit feszegető vulkán, és csak az alkalomra várt, hogy váratlanul a felszínre pöfékelje magából a lávakitörése előtti füstpamacsait...

Az aznapi életében óvodáskorát kinövő égitest iskolássá érett, és kíváncsian kémlelte első-osztályos olvasókönyvében a képek alá írt szótagokat. Délelőtt tíz felé járhatott, és a karaván óvatosan ereszkedett le a völgybe, hogy a mélyén csordogáló folyó gázlóján átkelve a túlsó sziklák közé épített kolostorhoz látogasson. Különben onnan lehet a legjobban megtippelni a pontos időt, hogy Hé!, a Múmia eszik, s mivel a reggeli óta eltelt néhány fertályóra, biztosak lehetünk benne hogy az ő belső időmérője nem siet, de nem is késik. Falatozás közben egyszer-egyszer nagyot kortyol a fonott korsójából, amit még a Hatujjú Pávián egyik sarokasztalánál nyert el a dokitól, meglehetősen sajátosan értelmezett játékszabályok szerint. Végülis ha úgy vesszük, a kuruzsló vette rá a rablórömi nevű játékra mivel a passziánszt már unta, és felajánlotta az italraktárban napi szinten, mondhatni rendszeresen leltározó alkalmazottnak, hogy megtanítja a szabályaira. A Múmia vállvonogatva odatelepedett, és figyelmesen bámulta a lapokat mutogató doki karvalyszerű ujjait. A magyarázatoknál nagyokat bólogatott mintha értené, a "hand" hallatán még szélesen el is mosolyodott. Ezt érti! Ha azt mondja valaki hogy: - hand!, akkor kiteríti a lapjait, és viszi a kasszát. Remek! Ez nagyon jó játék, tetszik is neki. Mivel pénze nem volt, a doki fonott-korsója ellenében feltette a Félnótás biciklijét, és zsugázni kezdtek. Ahogy megkapta és el kezdte sorba-rakni a lapjait, rögtön látta hogy ebből nem hogy handolni nem fog, még egy nyamvadt tercet sem fog összerámolni a büdös életben. Azt is látta, hogy a doki egyre vidámabban kombinálja össze a sajátjait, és ahogy mind izgatottabbá válik, úgy kapkodja sűrűbben a levegőt, meg az általa bedobálgatott fölöslegessé váló ászait. Amint észlelte, hogy a partner remegő kézzel a pakli alján lévő hand-lap felé nyúlkál, és már majdnem szóra nyílik a szája, gyorsan megelőzte egy "Halt!" felkiáltással. A römikirály atyáskodóan kiigazította, hogy: 

 - Azt nem úgy mondjuk hogy Halt!, hanem úgy, hogy Hand! - majd alaposan megfontolt mozdulatokkal, komótosan teregetni kezdte a sorait, miközben lesajnálóan odavetette:

 - Magának mije van fiacskám?
 - Nekem???
 - Igen, magának!
 - Pisztolyom! Ez elég?
 - Jól van nem bánom, majd a következő partiban felteheti!
 - Ez nem vicc!
 - Jó jó, tudom hogy komoly sérüléseket tud okozni, olykor még akár bele is hal az illető ha eltalálja vele, de ez legfeljebb csak a butéliám dugójával ér fel! Mije van még?
 - Pillangó-késem is!
 - Na látja, így már más! Ezt előbb is mondhatta volna!
 - Miért???
 - Mert azt már egész jól fogom tudni használni egy műtétnél, így rendben is lesz, a kettőt együtt akár el is fogadhatom! 
 - Dokikám, maga félreért engem!
 - Miért, talán azt hiszi viccelek?
 - Na ugye! Mondom hogy félreért...
 - Hogyan kérem???
 - Maga hiszi azt, hogy én viccelek... pedig ezúttal nem!
 - Na ne tréfáljon velem Múmia úr, én nem szoktam hozzá az ilyenféle morbid viselkedéshez!
 - Hát akkor most hozzá kell szokjon, tőlem akár most is megtanulhatja az alapjait!
 - Ezt úgy értsem, hogy... na de most komolyan Múmia úr, csak nem el akarja vinni előlem a kasszát?!
 - Sőt, még a kártyapaklit is!
 - De miért?
 - Mert tetszenek a szabályai! Ezért meg fogom vele tanítani azt a pár kecskepásztort annál az asztalnál, és amíg ők römiznek, én nyugodtan rabolhatok. 
 - Ez felháborító! Halló halló Zulian úr! Kérem, idefáradna egy pillanatra?   
 - Mondja Dokikám, min vitatkoznak?
 - Azon, hogy ez az elvetemült alak ki akar fosztani engem!
 - Legalább megígérte?
 - Természetesen!
 - Hát akkor itt nincs mit tenni, ha megígérte, akkor ez olyan hogy meg is teszi! És mit mondott?
 - Úgy érti, mivel indokolta meg?
 - Igen!
 - Pisztollyal és késsel!
 - Hát azok elég nyomós érvek... és mit vár tőlem, mit csináljak most?
 - Segítsen!
 - Segítseeek??? Úgy véli egyedül nem tudja végrehajtani???
 - Dehogy! 
 - Hát akkor???
 - Csak nem gondoltam volna róla, hogy ilyen aljasságokra képes!
 - Miért, mit játszottak?
 - Rabló-römit!
 - Akkor magára vessen, én ebben az ügyben semmit sem tehetek!
 - Hogyhogy?
 - Mert amióta a Múmiát ismerem, ő csak azokat jegyzi meg mindenféle játékszabályból, amelyek rá nézve nyereséggel járnak, azaz kedvezőek!
 - Akkor most mi lesz???
 - Bárányrostélyos savanyú-káposztával és majonézzel, utána máglyarakás!
 - Azt hiszi ezek után még lesz kedvem a desszerthez?
 - Miféle desszerthez?
 - A máglyarakáshoz!
 - Az nem desszert lesz, hanem a törzsvendégek felé egy gesztus, afféle óvintézkedés!
 - Ezt hogy érti???
 - Vacsora után mindenki elégetheti azokat a terhelő bizonyítékokat odakint a tűznél, amelyek egy váratlan razzia esetén ellene vallhatnak! 
 - Esküszöm ez a bebugyolált fejű Sobri Jóska olyan, mint egy részeges elmebeteg!
 - Az milyen???
 - Összehord hetet-havat, egyszerűen szólva félrebeszél!
 - Nyugodjon meg, ez egyáltalán nem baj!
 - Miért???
 - Azért, mert majd alszom rá egyet, és ha reggelre kijózanodtam akkor elmúlik!
Ezzel a levegőért kapkodó Dr. Gyököt magára hagyták, és ő még ott, annál az asztalnál megfogadta, hogy elégtételt vesz a Múmián. Ahányszor csak módja lesz rá, képzelt diagnózisokat állít fel róla, és olyan hipochonderré teszi hogy megemlegeti, amiért ilyen kurtán-furcsán kirabolta...

A kolostorhoz vezető út benépesedett. Egyre másra tértek rá a különböző ösvényekről becsatlakozó kisebb csoportok, színes ruhába öltözött pásztorok, serpák és egyéb foglalkozásokat űző bennszülöttek. Mivel az ország nagyjából 80%-a hindu, a legelterjedtebb a hinduizmus vallás, amit a követői a "dharma" elnevezéssel illetnek. 

"A dharma az egyetemes, a mindenséget átható világtörvény, amelyhez minden létezőnek igazodnia kell, legyen az élő, élettelen vagy isteni eredetű a világegyetemben. A követők szerint a dharma nem keletkezik és nem is múlik el, öröktől fogva létezik és örökké létező is marad, eredete a végtelenbe vész. Átfogja a természeti törvények rendszerét, az ember mentális életében pedig erkölcsi kötelezettséggé lesz".

Az idézőjelbe tett szövegrészt csak azért illesztettük be a történetbe, hogy valami fogalmat alkothassunk Hé!, a Múmia pálfordulásáról, ha egyáltalán tudja a semmirekellő, hogy az egész köré épült legendakör vagy közmondáshalmaz milyen történetből is ered. Ugyanis a szentély felé tartó utazása alatt rádöbbent, hogy bár ő nem tartozik egyik felekezet bárányai közé sem, de ez a letisztult hit egyre közelebb kerül a lelkivilágához. Mondjuk az is igaz, hogy főleg a követés ragadt meg benne, de legalább valami kis magkezdemény csírázni kezdett a kőlelke halvány törésvonalaiban. Talán azért, hogy ott amint gyökeret vert és megerősödött, növésnek indult sarja szétfeszítse, kitágítsa a sziklák közötti rést, és hasadékot repesszen a tömör falai közé. Jó jó, persze fiatalkorában is volt rá némi hatással a keresztényi szemlélet, mert lelkesen látogatta az egyházi intézmények belsejét, tekintet nélkül a vallási hovatartozásra. Viszont ennek eredményeként valamennyi épület látogatásától eltiltották az "Ájtatos Manót", s külön kiadványban emlékeztek meg az ebben az ügyben konszenzusra jutó iszlám, a katolikus valamint az ortodox zsidó-vallás jeles képviselői, hogy a kegytárgyaikat eltulajdonító istentelen sátánfajzatot minden valamirevaló imahelytől izoláljanak el, és a legközelebbi misén átkozzanak ki. Legyen az templom, bazilika, zsinagóga, minaret vagy magánkápolna. Tudniillik ebben a közös névben egyeztek meg a fent említett tárgyalópartnerek azon a nevezetes napon, hiszen eredeti hovatartozását nem tudták megállapítani, mert hol betérő reformátusként, hol vendégkatolikusként, hol dervisruhás zarándokként tette tiszteletét a szent helyeken, mielőtt másnap hajnalban az értéktárgyakkal olajra lépett volna. Mentségére szolgáljon hogy mindenütt gyújtott egy szál gyertyát vagy füstölőt, és hagyott a perselyben egy "imádkozó sáska" kitűzőt, amelyet akár a jelvényeként is lehetne értelmezni. Ám ez az kontinenseket felölelő ámokfutása egy idő után félbeszakadt, bizonyára az ellene induló hajtóvadászat végeredményeként. De az is lehet hogy csak megunta az örökös vándorlást, és kinőve ifjúkori botlásait komolyabb megélhetési forrás után nézett...

A Bráhmanák, azaz a hindu papok a négy kasztrendszer legfelső szintjét alkotják, akik a legnagyobb mértékű szellemi és erkölcsi tisztaságuk miatt a legközelebb állnak istenhez. Őket követi a ksatjírák - katonák - kasztja, akik a fennálló társadalmi rend védelméért felelnek, számukra a hús fogyasztása például engedélyezett. A harmadik a vaisják - dolgozók - kasztja, ehhez a három felső "csoporthoz" tartozók tanulmányozhatják a védákat. Az alattuk lévő negyedik kasztot alkotó súdrák alantas munkát végeznek, nekik az a feladatuk, hogy a három felsőt kiszolgálják. Ám ennél is van még lejjebb, összefoglaló nevük az asprísják azaz érinthetetlenek, ők azok a számkivetett páriák, akik tisztátalan életet élnek. Az azonban aki nem hinduként született, az összes kasztbelihez képest alacsonyabban áll ebben a hiedelemrendszerben, mert nincs besorolva sehová, hiszen születésekor nem kapott eredendő, számára kötelező törvényeket.

     Hát ebből a körből kell Zulian Darknak, Hé!, a Múmiának, Dr. Gyök Hubának, Félnótás Szepinek, és a szibériai paraszt Gregor Muzsikovicsnak, az angol Lord Andrew Fireburrynek és inasának Mr. Joseph Sullivannek, meg még egy-két más hitű egyénnek kiszakítaniuk magukat, ha azt akarják hogy a kolostor falai közé bebocsáttatást nyerjenek, s mintegy újjászületve vagy reinkarnálódva egy magasabb társadalmi szerepet betöltő személyben, megtalálják helyüket a világmindenségben...

A kép az internetről származik

- 6 -

     A karaván déli sziesztája alatt, amíg lehúzódtak az útról, hogy egy kis lélegzetvételnyi időre megpihenjenek és egyenek, egy  ismerős sziluettje tűnt fel váratlanul az egyik kanyarban. Már messziről örvendezve integetett, és harsány csodálkozással üdvözölte a betéti társaság korlátlanul prominens létrehozóit...

       - Dicsakmá'! Na végre a nyomotokra akadtam, most megvagytok ti átkozott jómadarak! Tudjátok, hogy még a kénköves pokolban is kerestelek benneteket?! Hát hol a sunyiban bujkáltatok eddig ördögfattyak?! 

Dicsakmá' A. Stefi - mert ő volt az aki olyan lelkesen, s nem mellékesen hívatlanul csatlakozott a társasághoz - családi nevének a kezdőbetűje Angelló, vagyis Angyal, és annyit kell róla megjegyezni, hogy egy jóravaló bankárcsalád jeles képviselője, afféle szamaritánus hitelintézet ügyvezető igazgatója. Bár a jóravalót idézőjelbe kellene tenni, mert azok a hiteligénylők, akiknek a feje alól rövid időn belül kihúzta az utolsó párnát is, egy jó magas fa legvastagabb ágára valónak találná a legméltóbb helyen tudni. S leginkább olyan függőleges pozícióban tartózkodva, hogy nyakát egy meglehetősen gondosan csomózott hurok fojtogassa tartósan amíg bele nem szorul a szusz, és a bokájáról lelógó és drótfonatokkal megerősített, őt alanyi jogon megillető vasnehezék alatt, akár még viszonylag zavartalanul, vidáman kosarazni is lehessen. Ugyanis az uzsorások diszkrét foglalkozását űzte, valamint azokat az adósait is, amelyek elmaradtak az aktuális törlesztőrészletekkel. Ide most a behajtási körútja során jutott el, magával hozva a számlakivonatokat valamint kísérőnek két, diófából faragott öltözőszekrényre hasonlító morcos gorillát is, annak prezentálására miszerint Hé!, a Múmia, egy jelentéktelennek mondható összeggel tartozik neki. Körülbelül mindössze annyival, mint a szaúdi koronaherceg éves költségvetése...

Ugyanis még a szicíliai közös üdülésük alatt kölcsönzött neki egy csipet sót - hogy megfűszerezze vele az ehetetlen börtönkosztot -, és ennek fedezetére később gyanútlanul elfogadta Róma egyik impozáns kerületében lévő, az ott igen régóta elfekvő ingatlanát. Stefi először meglepődött a kérésén, de amint belekóstolt az ízetlen ételbe, ő is kijelentette hogy dicsakmá', ez tényleg sótlan. Így hát adott neki a rejtett kincséből, azzal a feltétellel hogy másnap egy kilót szolgáltat vissza belőle. Ám ez a járandósága különböző okok miatt - jórészt készpénz hiánya - hogyhogynem elmaradt, ezért a béke megőrzése érdekében kreáltak egy átruházó elismervényt, ami a fentebb említett lakóépület pontos címét és fellehető koordinátáit tartalmazta, a lábjegyzetben a tanúkat is feltüntetve, melyeknek egyike Zulian. Szabadulása után Dicsakmá' A. Stefi azonnal a helyszínre sietett, hogy birtokba vegye a tulajdonába került szerzeményét, és érvényre juttassa a jogos igényét, de a vatikánvárosi testőrparancsnok mondhatni szabályosan és igénytelenül, de valósággal kéjes örömmel körberöhögte. Hiába lobogtatott az orra előtt egy - az alvilági közjegyzők által módosított, ámde hitelesített és elismerő - kötelezvényt, a lelketlen bürokrata rövid úton kipenderítette, az izomagyú bútorszállítóit pedig az egyik nyeszlett alabárdosa, az irodája várójában alaposan rendreutasította. Érthető ezek után a csalódottsága valamint az is, hogy időt és pénzt nem kímélve a Múmia után eredjen, és számon kérje rajta az elmaradt kamatokat, nem beszélve arról a hamis tulajdoni lapról, amivel kicsalta a sótartójából az aranytartalékát képező vagyona mintegy egy százalékát, tehát hozzávetőleg a tetemes részét. Most, hogy rálelt ahogy a nyitott ládája peremén üldögél és a fogát piszkálja, azonnal a közelébe loholt, és tőle telhető legközvetlenebb barátsággal megszólította...

 - Dicsakmá', hát szevasz te piszkos kurafi! Mondhatom jól átvertél engem azzal a tanúsítvánnyal, és vedd tudomásul, hogy most jössz nekem egy hajórakománnyi pénzzel! 
 - Most mit háborogsz itt te patkány? Különben is az anyád térgye kalácsát megyek én neked valamivel is! Te erősködtél hogy adjak valami olyat amit a magaménak vallok, úgyhogy hagyjál lógva, amíg türelmes és finom vagyok!
 - Dehát aláírtad te senkiházi aljadék!
 - Na és, most mit vagy úgy oda??? A Pápa is kihirdette hogy az isten háza mindenkié, úgyhogy eredj hozzá, és nála reklamálj!
 - Dicsakmá'! Azt hiszed te söpredék, hogy nem próbáltam meg kiköltöztetni a rezidenciájából???
 - És sikerült???
 - Szerinted???
 - Mert biztos vele is olyan erőszakosan akartál tárgyalni mint ahogy másokkal is, te rohadék gazember! Miért nem kértél tőle időpontot a fogadónapján?
 - De hiszen akartam!
 - És???
 - És a személyi titkára elutasított, így el sem juthattam az ajtajáig!
 - Na látod így jártál, az már a te bajod te hájas uzsorás disznó!
 - Dicsakmá'! Nézzenek oda, nem is vagyok hájas, igaz-e fiúk?!
 - Nem hát Főnök! Akarja hogy fizetésre bírjuk?
 - Azt hiszitek félek tőletek??? Na gyertek ti rozzant hentesáruk, ma még úgysem szeleteltem élve lomha orrszarvúakat!
 - Állj állj állj, abbahagyni a civakodást! Hátrébb a késekkel meg a bikacsökökkel! Mi ez a vircsaft???
 - Jó hogy jössz Zulian! Éppen a becsületes fizetési morálról csevegünk, de ezzel a mocskos kasszafúróval nem lehet a kultúra szabályai szerint zöld ágra vergődni! 
 - Nekem hiába ugatsz hájpacni, tőlem legfeljebb csak egy keskeny vasat kapsz, és aztán mehetsz a sóhivatalba!
 - És az ígéret az már smafu??? Szegény édesanyám azóta hüppögve eszi a kaviárt, mert csalódnia kellett egy olyan fegyencben, akinek a szavában addig mélységesen megbízott!
 - Na most lebuktál fukar kufár!
 - Dicsakmá', hát mivel???
 - Most vallottad be a saját csúf pofáddal hogy a tisztelt téns'asszony a legjobban a fiacskájában csalódott... úgyhogy nekem te ne szájalj te elfuserált zsírpacni, te minden hájjal megkent cellatöltelék!
 - Mi ez a személyeskedés kérem???
 - Zulian mondd már meg neki, hogy ismerje el a bűnösségét! 
 - Gondolod nekem menni fog, ha egy profi vizsgálótiszt gyengéd faggatásai, és a gyakorlott pribékjei hosszas ráhatásai sem győzték meg???
 - A fegyőrökre gondolsz?
 - Kire másokra? Szerinted kik voltak azok a rutinos vallatók, akik heti rendszerességgel és sorozatos testi fenyítésekkel próbálták kicsikarni a beismerő vallomását, és mégsem sikerült nekik rábeszélniük? Ezért csodálkozom azon, hogy szerinted rám hallgatni fog!
 - De ez akkor is felháborító! Hová lett a tisztesség és a szavahihetőség?
 - Te csak ne papolj itt becsületről, szemét uzsorakölcsönző!
 - Most nem az én foglalkozásom a téma, hanem az adott szó betartása!
 - Újabb ígéretet akarsz te moslékosdézsa?
 - Igen!
 - Rendben van, legyen!
 - Na halljuk, mikor törlesztesz?
 - Már most megígérhetem, ha még egyszer idejössz hozzám követelőzni, azt a sóhajt fogod utoljára hallani amikor a késem kihúzom a bordáid közül! Na, akkor hát mivel is tartozom még???
 - Zulian, te ehhez nem szólsz semmit??? Pedig te voltál az egyik tanú!
 - Azt csak azért írtam alá, hogy meglegyen az örömöd!
 - De akkor most mit adjak át a kedves mamának, ha hazamegyünk? 
 - Add át neki mélységes hódolatunkat!
 - Dehát az kevés!
 - Jó, akkor a szívélyes üdvözletünket is!
 - Ez azért már akkor is pofátlanság!
 - Az a pofátlan dolog, hogy még ezeket is kevesled! Na csak azért hogy lásd kivel van dolgod, add át neki a jókívánságainkat is! 
 - Miféle jókat kívánhattok ti neki???
 - Mondjuk azt, hogy reméljük hamarosan visszatér a jó étvágya, és ürítsetek az egészségünkre egy pohárkával a legjobb ánizslikőrjéből! 
 - Mindjárt elhányom magam!
 - Ha ennyire utálod, akkor te ne igyál belőle!
 - Tőletek van okádhatnékom!
 - Úgy próbálj az ágyamba rókázni hülye-gyerek, hogy az volt az utolsó kívánságod!
 - Dicsakmá'! Nini... hát az egy koporsó!
 - Igen, és ha még sokat akadékoskodsz itt nekem, szólok a Félnótásnak, hogy húzza meg a harangokat!
 - Miért???
 - Mert ma még temetni fogunk!
 - Kiket?
 - Van itt három jellemtelen hullajelölt, azokat kell majd elásni!
 - Azért még nem kell mindjárt idegesen a zsebed felé nyúlkálni!
 - Akkor utasítsd a kis ölebeidet, hogy hátrább az agarakkal! 
 - Miért, már viccelni sem lehet?
 - Azt lehet! Viszont akkor ne csodálkozzanak azon ha olyan tréfás kedvemben találnak, hogy csípőből sütök el nekik egy-egy magvas poént, aminek a nehézkes megértése után kiül az arcukra a döbbent halálvigyor! Az lesz aztán igazán morbid humor! 
 - Jól van na, értik ők a mókát!
 - ... Hogy mi van Főnök?! 
 - ... Azaz többnyire értik! Menjetek és készítsetek valami harapnivalót barmok! Képletesen azt akarja mondani a Múmia, hogy pisztoly van nála...
 - Sőt, kések is!
 - Na! Így már értitek???
 - .... Ahha...
 - Na kotródjatok bunkók, ma már eleget csacsogtatok! 
 - Honnan szedted ezt a két idétlen árvát? Az egyik olyan mint egy bánatos rinocérosz, a másik meg az ikertestvére, csak valamennyivel randább! 
 - Dicsakmá', tényleg! Most hogy jobban megnézem őket oldalról, valóban úgy is néznek ki!
 - Na ülj le, és igyál velünk a boldog viszontlátás örömére te bárgyú víziló!
 - Azért ez már kissé erős!
 - Micsoda?... Talán a víziló? 
 - Dicsakmá', hát dehogy! Csak nem érzem magam maradéktalanul boldognak!
 - Várj Stefi, mindjárt sajnálkozunk a sanyarú lelkivilágodon! Jut eszembe... tulajdonképpen az meg melyik cinikus parasztot érdekli??? Az a lényeg hogy mi boldogok vagyunk, és ezzel a legteljesebb mértékben elégedettek lehetünk!
Azzal összeültek, és kedélyes szórakozásba kezdtek. 

Ami náluk tulajdonképpen azt jelentette, hogy töméntelen mennyiségű és alkoholtartalmú szesz gyakori fogyasztása fog történni, és főleg ez lesz a napirend fő témája ennek a rögtönzött palávernek. Vagyis a tanácskozást a magasröptű eszmecsere által kiváltott nagyfokú izgalmi állapot fogja jellemezni, ami maga után vonja az azzal járó folyadékvesztés pótlását. Így hát bátran kijelenthetjük, hogy az úgyszólván elengedhetetlenül fontos, folyamatos biztosítása a folyékony kalóriabevitelnek, csupán az egészséges életmódjuk megóvása érdekében tett áldozatos erőfeszítéseik végeredménye. Persze ezt Dr. Gyök spontán alkoholizmusnak diagnosztizálná, külön taglalva a különleges megjegyzések rovatában az egyes páciensek előrehaladott szellemi leépülését, a rohamos emlékezetvesztését, valamint az indokolatlanul akut ámokfutásaikat és a heveny pánikrohamaikat. Nem mintha ez az előnytelen jellemzés sértené a fent említett urak magukról kialakult helyes értékítéletét, hiszen tisztában voltak a sarlatán sivár lelkivilágával vagy a sótalan humorérzékével. Ezért jobbára ügyet sem vetettek az intelmeire, sőt ha sokat tudálékoskodott, akkor egyszerűen leintették. Kicsivel később aztán, mikor órák múlva magához tért a sátrában, úgy tett mintha csak váratlan emlékezetkihagyása lett volna, és az okozta nála az idült és tartós eszméletvesztést...

Ez alatt az idő alatt Lord Fireburry a nepáli kalauz, Rukum Palpa társaságában mulatott, és élénken érdeklődött a big foot felbukkanási helyei felől.  A vezető elmesélte, hogy a nagylábú nyomát már igen sokfelé látták, egyes hiedelmek szerint egy letűnt kor utolsó túlélői, akik vastag szőrbundát viselnek akár a medvék, és gyakran rabolják meg a nomádok állatállományát. Állítólag az egyik serpa unokafivére látta is, ahogy a sziklák közé hurcol egy birkát, de az az alak annyi mindent látott már, az is csoda hogy még nem verték agyon az állandó víziói miatt. Egyszer járt itt egy angol zsurnaliszta, hogy riportot készítsen a Jetit látó bennszülöttel, és meg is látogatták azt a helyet ahol a havasi embert utoljára látni vélte. Le is fényképezett egy jókora lábnyomot, amely mellé egy hegymászó csákányt fektetett, hogy érzékeltesse a köztük lévő különbséget. Talán még Lord Andrew is látta valamelyik lapban a fotóját, amelyiknek az újságíró dolgozott. Igen láttam - bólogatott hevesen a lord - éppen amiatt vagyok most itt. Ugyanis fogadtam az egyik partneremmel a golfklubban, hogyha valóban létezik a big foot, akkor én megtanítom golfozni. Mire ő kételkedett az épelméjűségemben, ezért hogy megleckéztessem azt a sznobot, fogadást ajánlottam neki. Ha sikerül rábukkannom és erről hitelt érdemlő bizonyítékot is felmutatnom, akkor nyerek, viszont ellenkező esetben vállalnom kell a következményeket. Mégpedig azt, hogy amelyikünk veszít, egy évig köteles bárki ellen játszani Jetijelmezben és mezítláb, s hagyni hogy minden alkalommal köznevetség tárgya legyen... 

Távolabb tőlük Govi Öngbo fordított hátat nekik, mert nem bírta nézni, amint a frakkos lakáj ünnepélyes komolysággal tesz-vesz körülöttük, és helyezi a kezük ügyébe, a kempingasztalra a teát. Mintha valami olyan ritka ínyencséggel szolgálhatna nekik, ami máshol csak kivételes ünnepkor kerülhet terítékre, és ebből az alkalomból olyan fennhéjázó módon töltötte a fehér folyadékot a csészéjük aljába, akárha egy hiánycikk utolsó cseppjeiből szervírozna... Fújj ... tej! Brrr... a hideg futkosott a hátán ahogy belegondolt, ha neki minden nap így kellene meginnia, inkább alkoholista lenne. Undorító az egész, úgy ahogy van! Azzal beletört még egy darab jakvajat a bögréjébe, és várta hogy felolvadjon. Gyomra tiltakozását valamelyest csökkentette az a családi idill, ahogy a szibériai medve babusgatta a bocsát. Azaz a kis vadóc leopárdját etette, pépesre rágva minden falatot azelőtt, mielőtt az ölében fickándozó árva tűhegyes fogai közé dugja. És bárgyún röhög azon, ha az ujjai véresre horzsolva kerülnek elő a fűrészes satuból, mintha büszke lenne a kis gyámolítottja életrevalóságára. 

     Mivel ma már nem kapaszkodnak tovább a kolostor irányába, a muzsik hozzálát, hogy csinos pórázzal és meleg öltözék varrásával kedveskedjen dédelgetett kicsikéjének... 

A kép az internetről származik

- 7 -

    Zulian Dark polgári foglalkozása mint tudjuk, fogadó- és kártyaszalon, közismertebb nevén kávéház-tulajdonos. Tekintélyét a legfőbb erények egyikével, a diszkréciójával vívta ki a vendégei körében, titoktartását és felütéseit pedig legendába illő elismertséggel és népszerűséggel regélték mindenfelé.

     Ez leginkább a környező kisebb települések vacsoraasztalainál, és a vándorló bennszülöttek tábortüzeinél történt, az éjszakai nyugovóra térésük előtt, amit aztán esetlegesen egy hajnali szamárüdvözlés is igazán méltóságossá tehetett. Így fordulhatott elő, hogy India északi és Nepál déli határvidékén viszonylag hamar elterjedt a híre a lebujának, amire szinte mindenki kíváncsi volt, olykor még ha csak egy pofon erejéig is. Pozitív és belső tulajdonságai közé tartozott még az az eltökéltség, ahogy megválogatta és a bizalmába fogadta azt a néhány embert, amely a baráti társaságának számított kortól, nemtől, fajtól és vallási hovatartozásoktól függetlenül. Nála bátran érdeklődhetett bárki mindenről, kivéve arról hogy honnan származik, mert erre kényesen ügyelt, és az a pár kósza próbálkozás ennek firtatására minden egyes alkalommal gyorsan hamvába holt ötletnek bizonyult. Ezt azok a közkórházi zárójelentések is bizonyíthatják, amelyek egy inkorrekt oknyomozó közbenjárása során kerültek nyilvánosságra a helyi lapok címoldalán, és csupán azért ott és abból a jól felfogott üzleti megfontolásból, mert az érdeklődők szívesebben tanulmányozták azt, mint mondjuk a politikai hirdetéseket.

Később ez a tehetséges hírlapíró a feledés homályába, vagy az ortodox temető utáni terjedelmes lápba merült, bizonyára abból az okból kifolyólag, hogy annak mélységét is a legmesszebbre menőkig részletesen feltérképezhesse. Legalábbis ez a hír röppent fel abban a kikötői negyedben, ahol akkor egy kisebb szobát bérelt, és a felgyülemlett postáját valamint a lakbérszámláját hetek múlva sem tudta átvenni, vagy egy becsületes riporterhez méltóan kiperkálni. Amúgy ha ezeket az adatokat valaki apránként kigyűjti, összeállhat benne egy aránylag teljesnek véleményezhető információhalmaz Zulianról, amely nagyjából fedi is a valóságot, kivéve belőle pár torz hírlapi kacsát. Azokat, amelyekkel egy kezdő és tájékozatlan szerkesztő töltötte fel azokat a rovatokat, amiknek a jelentős része üresen tátongott a nyomdába kerülését megelőzően.

Ezekből megtudhatjuk, hogy Dark medium-hight, azaz középmagas ami úgy 180 centimétert jelent, körülbelüli súlya olyan 230-240 fontnak felelhet meg attól függően, hogy reggeli előtt vagy után saccolja meg valaki, aki veszi a fáradtságot és ekkor futólag szemügyre veszi. Ilyenkor szembeötlő lehet őszbe hajló rövid haja és markáns arca, amelynek napbarnítottságát nem a tűző nap, hanem öröklött géneknek tulajdoníthatunk. Ezért bátran kijelenthetjük, hogy valahová a mediterrán és a forró égöv közé lehet beilleszteni a világra csodálkozásának a körülményeit. Ebben azért nem lehetünk ezer százalékig pontosak, mert egy utazó cirkusz társulatának az arab hastáncosnő és a viking kötélakrobata között létrejött szerelmi vonzalmára, és testi románcára vezethető le tudományos alapon. Vagyis úgy, hogy közös időtöltésük a cirkusz összes alkalmazottja előtt nyíltan zajlott, s ez alól még a prűd bohóc vagy a szemérmes aligátor sem vonhatta ki igazolatlan távollét közbeiktatásával magát. Az összeillő párban az egymást követő közös fellépéseik alakították ki azt az idilli viszonyt, amelyből azután kifejlődött, majd megszületett két előadás szünetében az ifjabb Zulian.

Első felordítását dübörgő vastaps jutalmazta a nézőtér körkörös részéből, mivel azt hitték a látogatók, hogy ez is a látványosságok alapvető tartozékához dukál. Bizonyára az őseinek köszönhető a délceg testtartása, ami ugyanakkor a ruganyos járására is meglehetősen jellemző. Éleslátása és helyzetfelismerése a fentiekből is világosan leszűrhető, hiszen bármelyik amatőr elemző pillanatok alatt kikövetkezteti, aki kicsit is tud olvasni a sorok között. Szóval később, amikor már járóképessé érett a fiatalember, ugyanolyan otthonosan mozgott a szórakoztatóipar eme kisebb ágához vont női öltözőiben, mint teszem azt amilyen biztonsággal az oroszlánok ketrecében is. Ezenfelül ha nem a kártyabűvész vagy a késdobáló trükkjeit tanulmányozta, akkor hozzávetőleg hamar rá lehetett bukkanni a kis turistára az etetési idők közeledtével valamelyikben. Aki azután a felcseperedése alatt, az anyatejhez hasonlóan szinte magába szívta a cirkusz minden valamirevaló mutatványának a kulisszatitkait, s szülei biztosan büszkén figyelték volna a további életrevalóságának a rögzülését, ha idejekorán nem kerültek volna az égi manézs állományába.

Atyja  ugyanis egy figyelmetlen bemutatón nyakát szegte egy gondatlanul kivitelezett dupla-szaltó révén, ami ezúttal váratlan és végzetes, be nem tervezett tragikus talajra-érkezésbe torkollt. Anyja ettől látszólag könnyebben került a felhőcirkusz tagjainak a névsorába, mivel a beiktatását megelőzően megkörnyékezte egy környékbeli tífuszjárvány, s ő minden tiltakozása ellenére a közepébe csöppent. Amiből még a számára is megdöbbentően, az összes profizmusát és minden tudományát elővarázsolva sem tudott, alapjában véve egészséges önbizalommal kilábalni. Korai eltávozásuk után az egyik jegyszedőnő vonta a kebelére, aki a védőszárnyait a kedvenc árvája fölé úgy kiterjesztette, hogy ösztönös gondoskodását egyetlen irigy szemlélő sem merte megkérdőjelezni, aki látta nála a szívlapátnyi tenyereket. Elsősorban innen ered hát a világlátottsága és különböző foglalkozások méltó elsajátítása, és a gyors társadalmi beilleszkedése, meg a gyakorlati tájékozottsága is ide vezethető vissza.

Amint átlépte a tinédzserkor küszöbét és a koraérett felnőttek sorát gazdagította a jelenlétével, a közéjük kerülését azzal nyitotta meg, hogy gyakorlati ismereteket szerzett egy kereskedőhajón a Földközi-tengeren. Ami fő profilját tekintve tulajdonképpen csempészáruk és egyéb hiánycikkek beszerzésével és szállításával, valamint azok biztonságos célba juttatásával írható körül, ha a vízi hatóságok körülbelüli és meghatározó álláspontját vesszük precízen egy górcső alá. Ezekből a légből kapott információkból még az sem tűnhet semmi negatívnak senki számára, ha minden érintettet felvilágosítunk arról, hogy a partközeli halászfaluk településein élők vállalták magukra az áruterítés fizikai nehézségeit, annak minden bevált és rögtönzött fortélyával egyetemben. Egyik-másik halásztanyára Dark is elvetődött pár túlélt hajókatasztrófája nyomán, mikor is egy cirkáló torpedóromboló kegyetlenül kilőtte alóluk a hőn imádott vízen járó otthonukat és raktárbázisukat. Aminek az élvezőinek az életveszélyesen súlyos fenyegetések, és a megállásra vonatkozó parancsok figyelmen kívüli hagyása esetén fellépő retorziók bekövetkeztét, és azok kézzelfogható beváltását ígérték elsődlegesen. Partra sodródásuk azoknak a nem várt, tehát indokolatlanul nyers megközelítésnek köszönhető, hogy főképpen a teljes kapacitással működő kazánjukat ért telitalálatnak és a fűtőberendezés akut felrobbanásának, és az abból lett tátongó léknek róható fel, amely hatalmas károkat okozott a csempészek lelkivilágában. Nem beszélve a vagyoni helyzetükben beállt változásról, ami a készletük látványos leapasztását, ezáltal úgyszólván a csődközeli állapotba kerülésüket jelentette. Mikor Zulian egy roncsba kapaszkodva egy viszonylag csöndes helyen Málagán révbe ért, a főváros felé vette az irányt, ahová hol gyalogszerrel, hol egy teherautó platóján ücsörögve, de meg is érkezett. 

Madridban felhagyott az addigi bohém életmódjával, és magáévá tette a spanyolok nemzeti mottóját, a Plus Ultra-t, azaz a Tovább Felfelé-t, és beállt egy külvárosi motel árubeszerző alakulatának a kötelékébe, afféle pót trógernak. Hűsége és kitartó pofozkodása hamar fel is tűnt a tulajnak aki kiemelte az alacsony sorból, és kinevezte másodtestőrének, és ezután már mint a személyi titkára szerepelt, aki a tárgyalópartnerek közötti feszült konfliktusok hatásos elsimításában vállalt döntő, és alkotott bennük kiemelkedően megnyugtató teljesítményt. Ám az egyik ritka alkalommal, amikor nem bírt a többszörös túlerőn uralkodni, gazdája golyó általi szívinfarktust kapott, amiből aztán a rohammentők gyors közreműködése és a műtőbe szállítása dacára sem tudott kigyógyulni. Mint a boncorvosok megállapították, a végleges és visszafordíthatatlanul örök kómáját három kitevőből lehetne összeállítani ha akarnánk, de fölösleges, mert mindhárom lövedék egyenként is képes ilyen súlyos traumát okozni, amit még egy elefánt sem tudott volna lábon kihordani. Ő, mármint Dark megúszta néhány karcolással, bár egy ideig még érezte a tüdejéből kioperált szilánkok szúró hiányát, szerencsére ezt a gyógytornászok áldásos hókuszpókusza hamar kiverte a fejéből, miután mintegy három hónap elteltével az intenzív osztályról a lábadozók kórtermébe helyezték, és ott utókezelésre a kezükre játszották. Felépülése gyors előhaladásában egy csinos asszisztens nélkülözhetetlen jelenléte és aktív közreműködése vitte el a pálmát, aki olyan közvetlen stílusban rabolta el a szívét, hogy ma is hálásan gondol arra a kis tündérre. A bájos leányzó példásan rámutatott a léha élet hibavalóságára, s akivel azután éveken át együtt éltek, sőt, még együtt is derítették fel a vidékre települt éjszakai mulatókat és kaszinókat is. Egy idő után az intim kapcsolatuk barátsággá szelídült, de nem hűlt ki végérvényesen, mert bármikor vetődött is a filigrán hölgy közelébe a későbbi fővárosba ruccanásai alkalmából, alkalomadtán mindig odaadó fogadtatásra számíthatott a részéről.

       De ennek a harmóniának is vége szakad egyszer, mivel most itt van a lankás domb oldalában a betéti társaságával, s velük üli körbe a vidáman ropogó esti tábortüzet. Aminek a gyűlölt fényét a fenti sziklák árnyékából egy sárgán villogó szempár figyeli, és a ragadozók ösztönös, bármikor ugrásra kész izmaival lesi a körülötte heverészők minden gyanús mozdulatát... 

A kép az internetről származik

- 8 -

      Az átelleni sziklák mögül ugyancsak fürkész ragadozószemek röntgenezik a lenti tábort, csak az illető a kétlábú emlősök osztályába, azaz a csúcsragadozók díszes kategóriájába tartozik, azaz leginkább tarkítja. Amúgy ha egy rövid és találó jelzővel szeretnénk illetni, akkor ő egy közönséges díszpinty.

      Most ne a nepáli vadrezervátumok szárnyasaira gondoljunk, hanem egy olyan jóravaló haramiára akarom mondani jómadárra, aki megérett már egy jó erős pányva hurkára, vagyis pontosabban fogalmazva egy vastag ágon átvetett és lengedező kötél jó erős hurkára, szóval kötélhurkára. Őkelme a közeli, másfél napi kapaszkodásra lévő Lándzsa-hegyi barlangban tanyát verő martalócvezér, Sanda Ha-landzsa tiszteletbeli maharadzsa és a maharánija , a hatalmas Ma Ha-Ráni egyetemes parancsára, jóformán kiküldetésben leskelődik a karaván felé, mint zsákmányszerzés céljából kiküldött felderítő. Neki most azt kell kikémlelnie fura ura nógatására, hogy van-e az utazók között olyan "áru", akiért elég tetemes összegű váltságdíjra lehetne számítani. Ugyanis az összekuszált szemű, de naiv rablófőnök ártatlan emberrablásokra specializálta magát, és főleg ezekből a gyermekded bevételekből fedezte azokat az anyagi kiadásokat, amelyekhez ingyen és mindenféle ellenszolgáltatás nélkül, potyán és térítésmentesen semmiképpen sem juthatott volna hozzá. Ilyen mondjuk kevés volt, de azért kellett néha fegyvert és lőszert is beszereznie, és az emberveszteségei nyomán is merültek fel némi temetési költségek. 

Amik ugyan nem voltak túlzottan nagyok, mert igen előrelátó módon, humanitárius szemlélettel oldotta meg az ilyenkor esedékes szertartások zömét, és csak azokat a megboldogult banditáit nem égettette el, akiket a dögevők már széthurcoltak. Tehát a vállalkozó szellemű úri zsiványról elmondhatjuk, hogy gondoskodó tulajdonsággal ruházta fel a természet, mert minden elhullott beosztottja családját anyagi végkielégítéssel vigasztalta. A gyászoló özvegy igényt tarthatott egy agg jakra, amelynek már megváltás lenne a szakadékba zuhanás, vagy netán egy vén kecskére is, amelyből szinte már csak hosszas imádkozás után lehetett kipréselni egy kis tejet. Ugyan mindkét választási lehetőség sovány vigasz az igaz, de azért az. Ezeknek a halál utáni rítusoknak a betartásában és a betartatásában igen nagy segítségére volt a neje őméltósága, Ma Ha-Ráni maharáni, akit nagyjából húsz éve sózott a nyakába a karmája egy rögtönzött, uszkve balszerencsés portya máig is kiható alkalmából.

Ez úgy történt, hogy az akkor még nőtlen, de tucatnyi ágyassal rendelkező útonálló lecsapott egy gyönge kísérettel vonuló csoportra, akik a zarándokúton bandukoltak a lámakolostor irányába. A látszólag tehetősebbnek ítélteket túszul ejtette, a katonáikat lemészároltatta, a szolgáikat pedig arra utasította, hogy postafordultával és lóhalálában hozzák el az uruk vagy úrnőjük szabadon bocsátásáért járó váltságdíjat. A sarc mértékét a helyszínen állapította meg az árú súlyának megfelelően, tehát a kövérekre zsírosabbat, a soványabbak után pedig lájtosabbat vetett ki. Ez a meggondolatlan húzása végül rajta csattant, mert minden foglyát hetek alatt kiváltották, csupán egyetlen vendége után nem akart megérkezni a tetemes összeg, még hónapok múlva sem. A következő évi olvadás lezajlását követően megérkezett a régóta esedékes váltságdíj duplája, és az a félénk szolga hozta, akit életben hagyott a kézbesítés lebonyolítása okán. A rémült inas halálsápadt arccal és reszkető kézzel nyújtotta át a ládikát a benne lévő összeggel, és a tetején azzal a kis levélkével együtt, amely az tartalmazta, hogy: - és most itt a rablóhorda krónikását idézem, aki jelen volt az egész közjáték alatt, s jóformán betű szerint emlékszik az üzenetre... 

 Nagyrabecsült Lókötő Úr és Hatalmas Maharadzsa!

     Bocsánatodért esedezünk a némi késedelem okozásáért, de tudatnunk kell haramiaságoddal, hogy jogos váltságdíjigényed meghaladja az egész évi jövedelmünk felét. Ezért időbe telt amíg a kívánt összeget összekoldultuk a rokonoktól, akik több feltételt is szabtak a zsiványságodhoz eljuttatandó és vissza nem térítendő kölcsön folyósításának az elindítására, soroljuk: 

1. évente ugyanekkora fájdalomdíjat utalunk,
2. ötévente megduplázzuk,
3. tízévente megtriplázzuk,
4. a jubileumi huszonötödik évben pedig megötszörözzük, ha

a túszul ejtett nőszemélyt, a Maha nevű hárpiát örökre megtartod. 
       Megértésed előre is hálásan köszönjük, alázatos tisztelettel stb... stb. 

Kelt: Itt, ekkor és ekkor 

rokonság

----------

aláírás 

Utóirat: Reméljük levelünk meleg fogadtatásban részesül, és nem veszed fejét annak a szerencsétlennek, akire hosszas rimánkodások árán a kézbesítést rábíztuk, és a további szankcióidat elkerülendő hárítottuk...

Ebből azt lehet gyanítani, hogy a csóró szolgálót úgy kellett a kanyon bejáratáig elrugdosni, és többször megígérni neki Buddhára, hogyha mégsem térne vissza, az esetegesen kenyérkereset nélkül maradó porontyairól az életük végéig bőkezűen gondoskodnak... 

Így tehát az elfekvő készletét ezentúl jócskán gyarapító bestia nála ragadt, és fokozatosan átvette az egész bagázs fölött az irányítást. Először is az ágyába és aztán apránként a bizalmába férkőzött, a hurijait pedig egyenként kitúrta onnan - öngyilkosságnak álcázott mérgezés, szakadékba ugrás, vízbefúlás, a többit hadd ne részletezzem -, és az akkor még a H. Al. Andja névre hallgató angolszász származású imposztornak az ekképpen üressé tett lelkét teljes egészében kitöltötte a jelenlétével, mondhatni teste valódi teljes terjedelmével betakarta. Végezetül túszul ejtette, de azt aztán végérvényesen és megmásíthatatlanul örökre. Nemsokára férjül vette a pernahajdert...

Egyébként már akkor szemet vetett a teste és a szíve rabul ejtőjére, amikor az a kurafi azon az emlékezetes rajtaütésnek a végén megpillantotta, és úgy megbámulta, hogy csodálkozásában még a tenyerét is összecsapkodta. Maha úgy vélte hogy örömében tapsikol, mintha azt sugallta volna hogy ez igen! Ez a bámulatos nő kell nekem! Pedig csak azt akarta kifejezni vele hogy:

 - te szent tehén! - 

Vagy valami ilyesmit, mert ekkora böhöm leányzót még életében nem látott. Ellenben a vágytól sugárzó mátkajelöltben ez úgy tudatosult és nyilvánult meg, mint a szerelem első látásra, és úgy is csapódott benne le, mintha Cupidó a szíve kellős közepébe lőtte volna a szerelemnyilát. Szóval beleesett az ördögfattyába mint vak ló a gödörbe, és kissé durcásan konstatálta, hogy szerelmét a sátánfajzat nem hajlandó viszonozni csupán a testét kihasználni, pedig olthatatlan vágya majd' kiüti a szemét. És megtette. 

Szó szerint kiütötte a bal szemét, mert észrevette hogy az imádottja egy új nőstényre, egy friss portyán zsákmányolt jövevény takaros alakjára veti, és meglehetősen gusztustalan, amolyan malackodó pillantásokkal méregeti, amilyet csak abban az esetben lehetne megérteni, ha az ő keblét gusztálná emígyen. Ezért a további félreértések elkerülésére, és a feltételezhető félresandítások megelőzésére, kénytelen volt ezt a drasztikus figyelmeztetést finoman a tudomására hozni. Persze kicsit sírt is, mert nagy fájdalmat okozott neki a csibész tette, de a hüppögésén hamar túl tette magát, és a félvakon üvöltöző szoknyapecér szemtelenségét megbocsájtva ápolásába vette. Anyáskodó mozdulattal az ölébe fektette a fejét, s mialatt egy spongyával tisztogatta az odúvá változott szemüregéből az idegmaradványokat, meg a belőlük szivárgó vércsöppeket, szemrehányóan korholni kezdte, akár egy csősz a rajtakapott és fülön csípett gyümölcstolvajt...

Látod látod kicsikém, hát kellett ez neked?! Miért akarsz te más kertjében garázdálkodni, nem elég neked az én szamócásomat megdézsmálni te kis mohó?! Hisz tudod hogy nem szabad szemet vetni a máséra, most nézd meg mit csináltál magaddal! De ne aggódj, én úgy fogok rád vigyázni akár a szemem fényére, és amint összeházasodunk - és itt jól megtekergette a szemüregbe gyűrt rongyot, hogy a kicsikéje torka szakadtából, de sűrűn bólogatva vonított - kerítek neked egy olyan csodaszép üvegszemet, hogy párját fogja ritkítani! Meglásd, hogy tejben-vajban foglak füröszteni, csak soha többé ne kacsints más epresére, mert Sívá-ra mondom nem lesz mivel! És a csintalankodásaidnak ezennel vége, punktum!  - ordítás - Mert kinek kell majd egy vak koldus, megmondanád? Tehát nyugodj bele, hogy nem tűröm el a rakoncátlankodást, a szemezgetést pláne nem, hogy a félrelépést már ne is említsem! Azonkívül minden óhajod számomra parancs, akarod hogy azonnal bebizonyítsam?! 

Azzal a kézzel lábbal tiltakozó, félszemével az embereinek rimánkodó gazfickót a megszeppent martalócok, a válogatott csecsemőgyilkosok- és tömegmészárosok sorfala közt a barlang mélyére, az ugyancsak válogatott irhákból álló fekhelyükre cipelte, és ott alaposan, úgy istenigazában jól meg... ide kéne valami hasonlatot találni arra az eseményre, amikor egy fájdalommal küszködő, ennek ellenére makrancoskodó illetőt gyöngéden rendreutasítanak, mondjuk diótörés... neeem, ez nem jó... mogyoróhámozás... ááá, ez sem az igazi. Olyasmi kellene, mint amikor egy csontkovács minden porcikát alaposan megroppantgat többször is, és jól esik ugyan, de akkor lesz a legjobb amikor már abbahagyta. De amíg dolgozik rajtad addig úgy megizzadsz mint a csatamén, hogy még a könnyeid is tojáshab keménységűre verődnek a fájdalomgyönyörtől... megvan! Szóval ott hagytuk abba, hogy istenigazában jól megdögönyözte. Hogy a barlang szájáig hallatszott a jóízű nyögdécselése...

A bevezetésben említett díszpéldány, a zsiványivadék jómadár közben már a rajtaütésre készül, és arra vár, hogy a cimborái a völgy minden menekülési útját hermetikusan lezárják, a gyanútlanul szunyókáló tábort körülkerítsék, és adott jelre lecsapjanak. Vele átellenben, a túloldali ragadozó már az észlelésüket követően magasabbra húzódott, és egy más számára megközelíthetetlen, biztos fedezékből szemlélte az alant zajló eseményeket. Az ő érzékeny fülének hangos lopakodással felbukkanó banda tagjait jórészt ismerte, közöttük azt az eszelős bengát is, aki alatta irányította kézjelekkel és pisszegésekkel az osztagát, miközben szúrós szemmel fenyegette az egyik értetlenkedőt, egy kajla bérencet, hogyha még egyszer zajt csap, odamegy és letöri a derekát. Egy másik gnómnak szintén az értésére adta hogy ne tolja ki azt a rusnya képét az árnyékból, mert amint szerét ejti tüstént átharapja a torkát. A harmadik szerencsétlenkedővel pedig majd akkor számol le, ha a tanyájukra érnek, mert mára elege van az idiótákból. Ám ott bizton számíthat legalább egy szemkitolásra, és akkor még hálás is lehet. S közben türelmetlenül várt legalább egy felhőfoszlányt hogy betakarja ezt az átkozott holdat, hogy pont most jut az eszébe ennek is kerekre gömbölyödni. Nem tartotta magát egyáltalán babonásnak, de megette a fene az egészet, rossz ómen teleholdkor túszokat ejteni, mert később biztosan ráfáznak. A maharánit is olyankor fogták el, és most ő dirigál az egész haramiabandának. Rémes ez a fojtogató balsejtelem, ennek még megisszák a levét. Ezért háromszor a válla fölött hátraköpött, egyenesen a mögötte kuporgó sánta kollégája homlokára, nem babonából hanem csak a biztonság kedvéért, mert ugye sose lehet tudni...

Gregor, a muzsik hortyogását a kedvence finom harapdálása szakította félbe. Puma ösztönösen fel akarta kelteni a gazdit, ezért a fogait a hüvelykujjába mélyesztette, és addig-addig fogta mind szorosabb satuba, amíg a paraszt felszisszent. Mosolya pillanatok alatt torz vigyorba ugrott, mert mire felfogta volna hogy mi történik, valaki hálót dobott rá és egy puskatussal a tarkóját ütlegelte. A mesterséges kómából gúzsba kötve, sajgó izmokkal ébredt fel késő pitymallatkor, s ahogy körülötte testet öltöttek az árnyak, a betéti társaság megkötözött alakjai rajzolódtak ki előtte. Mindenfelé marcona őrök vigyáztak rájuk, és ha valamelyikük megpisszent, egy rúgással vagy egy jól irányzott dárdabökéssel elhallgattatták. Csak Mr. Joseph köhécselhetett, aki szabadon ácsoroghatott a lord sátra előtt, az úr bebocsátó engedélyére várakozva. Őt azért nem gyűjtötték a hosszúkás láda köré a többiekhez, mert az alvezérré lefokozott Sanda Ha-landzsa, a tiszteletbeli maharadzsa megtiltotta. Régen látott már komornyikot, és a pingvinére hasonlító ruhát viselő személy megmosolyogtatta. Azonkívül kíváncsi volt arra is, hogyan jelenti be a foglyul ejtésüket annak az őrültnek, aki ilyen szedett-vetett kísérettel idemerészkedik. Ezért közvetlenül ott állt ő is mellette, és a faarcú inas krahácsoló kopogtatásán élvezkedett, amíg csak ki nem szólt egy álmos hang a jurta takarásából...

 - Jó reggelt Mr. Sullivan, fáradjon beljebb! Mi ez a korai vircsaft? És hol a reggelim???

 - Jó reggelt Lord Andrew! Lord Fireburry, sajnálattal kell közölnöm, hogy a mai reggelit mély fájdalmamra nem áll módomban szervírozni!

 - Nocsak! És miért Mr. Joseph, talán igénybe óhajtja venni a szabadnapját?

 - Ilyen arcátlanságot soha nem tennék az ön előzetes jóváhagyása nélkül Lord Andrew!
 - Folytassa!
 - Csupán némi kivédhetetlen malőr miatt bátorkodtam idő előtt zavarni, ugyanis egy korai látogató megszakította a napi rutinom teljesítését. Lord Fireburry, az illető önnel szeretne beszélni.
 - Csakugyan? Hát akkor ne várakoztassuk odakint a vendéget, amint szalonképessé tettem magam kísérje be, és ha nem esik nehezére kedves barátom, akkor két személyre terítsen!
 - Remélhetőleg megbirkózom a feladattal Lord Andrew, feltéve ha annak az ismeretlen úrnak mindez nincs ellenére!
 - Ismeretlen úúúr? Ezek szerint még be sem mutatkozott?
 - Sajnos nem, és igencsak kényelmetlen helyzetbe hozott vele. Uram, tisztelettel fel kell hívnom a figyelmét, hogy a vizitálónak még a szeme sem áll jól! 
 - Úgy véli? Hát akkor majd kissé távolságtartóan bánunk vele nemigaz Mr Joseph? Kérem, bocsássa be!
 - Good morning Lord Andrew! ( Jó reggelt Lord ... )
 - You can also... Mr... Mr... ( Önnek is Mr... )
 - Sanda Ha-landzsa!
 - Azt látom, mondania sem kellett volna!
 - A kinézetem megtévesztő lehet Lord Fireburry, mentségemre szolgáljon, hogy a karmám tette ezt velem.
 - Nos... Mr. Sanda, mindenesetre elég sok minden száradhat a lelkén...
 - A valódi nevem H. Al. Andja, de szólítson csak Al-nak, ha ez nem okoz önnek különösebb gondot.
 - Nem hinném... szóval, Mr Al, mi járatban? De mielőtt belekezdene, vendégül láthatom egy kis könnyű reggelire? Mr. Joseph, legyen szíves...
 - Fölösleges ilyesmivel terhelni a pingvint, éppen azért vagyok itt, hogy vendégül lássam önöket egy kiadós week-endre!
 - És milyen alkalomnak köszönhetjük ezt a szíves invitálást?
 - Majd út közben elmesélem, de most készülődjenek, a maharáni már várja önöket!
 - Maharáániii? Kit tisztelhetünk az úrnőben?
 - A feleségemet! Üdvözletét küldi, és egy visszautasíthatatlan ajánlatot óhajt önnek tenni, de csak személyesen, a rezidenciájában kívánja megtenni. 
 - Valóban? Kíváncsivá tett!
 - Reméltem is hogy érdekelni fogja! Azonkívül szavát kell adnia, hogy amíg odaérkezünk, ön és a kísérete nem tesz semmiféle meggondolatlan lépést, ami megtorlást vonna maga után!
 - Megtorlááást? Miféle megtorlást, és tulajdonképpen ki az ördög maga?
 - Én a Lándzsa-hegyi maharadzsa vagyok, de errefelé csak simán haramiavezérnek titulálnak. Nos, ha becsukták a szájukat, akár indulhatunk is! Ugye nem kell megkötöztetnem önöket?
 - Becsületszavamra nem próbálunk addig megszökni, amíg nem beszéltünk a neje őméltóságával!
 - Ez elég nekem, ön igazi gentleman! kérem, kövessenek...

     Félnótás Szepivel madarat lehetett volna fogatni, ahogy a morc martalócok gyűrűjében letértek egy mellékösvényre, és a távoli zsiványtanya fellegvára felé igyekeztek, ahol tele van a vidék hóvarjúval. Legalább végre megpillantja azt a rejtélyes csirkét, mert itt mindenki minden reggel lát olyat csak éppen ő nem, és ezért jókedvűen dúdolgatott. Nincs szebb madár a fecskénél, Balatoni menyecskénél...

A kép az internetről származik

- 9 -

     Hé!, a Múmia két öszvér közé emelt lakódobozában üldögél, és elégedetten gyönyörködik a romantikus táj kies szépségében. A kopár ösvény mellékét tarkító csenevész bokrok látványán kívül még az is kedélyessé teszi, ahogy a köveket kerülgetve botladoznak a porkolábjai...

     Különösen egy sánta pribék azon igyekezetén nevetgél jókat, aki minden erejét latba veti hogy lépést tudjon tartani egy előtte haladó benga kacsázó járásával, de a koporsóját szállító jószág kötőféke minduntalan hátrarántja a karját, persze ilyenkor az ellenkező lába felemelkedik, és fenyegető közelségbe kerül az elől imbolygó széles üleppel. Aminek a tulajdonosa erről mit sem sejt, mert tőle nem messze egy dünnyögő ütődött köti le a figyelmét. A hibbant fogoly valami idegen hangzású és furcsa dallamú népdalt dúdol, és az benne a legfurább, hogy a zakkant szinte minden sorát más és más hangmagasságban és ritmussal kezdi meg, s alig duruzsol el valamennyit belőle, amikor csak hirtelen megszakítja. Mindenesetre ennyi idiótát már régen terelt össze egy csoportba, és a lelke mélyén határozottan meg van győződve arról, hogy ebből még biztosan lesz valami kalamajka. Időnként, úgy negyedóránként, még  hátra is pök háromszor a bal válla fölött, s ilyenkor a háta mögött leszegett fejjel bicegő, köpcös haramia megtörli a homlokát, és magában motyog... 

Aki egyszer-egyszer még oldalra is nyújtja a kézfejét mintha csapadékot ellenőrizne, majd bambán felpillant a szikrázó eget kémlelve, ám azon egy fia felhőt se lehet látni, mégis rendszeresen esik fentről valami. Rejtélyes ez az egész, ő már soha a büdös életben nem fogja megérteni ezt az átkozottan szélsőséges időjárást. És dühösen rángatja a vezetőszíjánál fogva a jószágát, ezzel a csökönyös állattal is jól kibabráltak vele... amíg egyszer erre az idegesítő rángatásra az öszvér rá nem un, és meg nem makacsolja magát, hogy a mellső patáival a levegőben kalimpálva a hátulsó lábaira ágaskodjon. Még a köves talajra érkeztekor is röhögve nyerít, ahogy a kis mérges gnóm fenékbe billenti a melákot, mire az a nagydarab eszelős egy pillanatra megmerevedik, mindössze csak azért, hogy legyen ideje ezen a függelemsértésen meglepődni. Aztán merevre fagyott hüledezéssel az arcán visszafordul az ösztövér kísérője felé, viszont a kérdőjelbe rándult szemöldöke nem igazán bizalomgerjesztő gondolatokról árulkodik vele kapcsolatban. A kis hazudozós kétségbeesetten mutogat az öszvérére hogy az a hibás, ő olyan ártatlan mint a ma született bérgyilkos, tulajdonképpen úgy is néz ki mert nincs is itt, ő nem is létezik mert nem is idevaló, és ezután elmegy hittérítőnek vagy adománygyűjtőnek a vöröskereszt kötelékébe. Mindazok a lókötők akik ezt a jelenetet az elejétől a végéig élvezhették, harsány otrombasággal röhögnek, s velük mulat Hé!, a Múmia is, mert tudja hogy a babonás lakli számára ő tabu, olyan akár az isten, vagyis érinthetetlen...

Erre tegnap jött rá a pokolravaló, amikor nyugodt álmából arra riadt fel hogy az ágya megmozdul és felemelkedik, és a meleg vacka üres részébe kintről beszűrődő hangok és nyögések áramlanak. Mivel ezt az illetlen ébresztést nem igazán respektálja, mert ahhoz van szokva hogy élelemosztáskor valaki kívülről belerúg a fejénél a deszkába - aki mellesleg többnyire Zulian de ebbe most ne menjünk bele -, elfordítja a belső kallantyút, felül és körbetekint. Körülbelül úgy lehetne érzékeltetni ahogy ilyenkor kitárja, ugyanakkor oldalra is löki a zsanéros csapófedelet amely alatt lapul, mint amikor egy dedós gyermek nyugtalan álmában lerúgja magáról a takaróját, és riadtságát csak a kíváncsisága palástolja amikor félig éber állapotában körbepislog. Ettől azért kissé lényegesen eltérőbb a Múmia látványa, ami leginkább egy behemót ábrázatán tükröződik, amikor farkasszemet néznek és tekintetük összefonódik. A vakmerőségéről hírhedt akasztófáravaló arca fehérre sápad, sok csetepaté hegeivel vörösre foltozott vonásain valami olyan ijesztő félelem döbbenete uralkodik, ami az egyébként mongoloid szemeibe kiterjeszti a hatalmát, azt diónyira dagasztja, és amelyből süt a lelkébe mélyedő és az azt marcangoló irtózata. Ilyen tetszhalottat még nem látott amelynek a körbebugyolált fejéből szinte csak a villogó szeme látszik, efféle testet öltő démonoktól akkor is kirázza a hideg, ha valamelyik pimasz beosztottja bárhol csak meg is említi. 

Pedig tudják a fattyúk hogy nem babonás még ha annak is vélik, csupán a megmagyarázhatatlan jelenségek ártó szándékait próbálja kiküszöbölni. Hiszen ő azon kevés kulturált rabló közé tartozik, aki minden zsákmányolt képeslapot átnyálaz, csak az alatta lévő ákombákomokat nem érti. De ez fölösleges is egy ilyen művészi tehetséggel megáldott egyénnek, amit különben már számtalanszor kinyilvánított a tábori javasasszony, aki heti rendszerességgel kártyát vet neki és a tenyeréből is jósol. Úgyhogy amelyik hullajelölt gúnyolni merészeli ezért, általában elküldi latrinát ásni vagy a málhás-állatokat csutakolni, hogy leszokjon az ilyesmiről amikor ő jelen van. Szellemek márpedig nincsenek, hiába is huhognak a baglyok indokolatlanul, hogy bebizonyítsák neki az ellenkezőjét. Felvilágosultságát mi sem jelzi jobban, hogy ő bizony meg nem fogná a legfelső gombját ha kéményseprőt látna, ami  valljuk be már csak azért is hihető, mivel errefelé nem túl gyakori ez a foglalkozás. 

Olyannyira nem, hogy még egyetlen egyet sem ismert meg a helyi lakosság köréből, pedig eléggé jól eltájékozódik ezen az istenverte környéken. Még az emberei is meghökkennek a koporsóból előbukkanó rémség láttán, akinek biztos azért van kapcaszerű rongyokkal betekerve a feje, mert leprás. Nyomban hátrább is húzódik velük együtt a közeléből, és inkább hagyja az időközben szabaddá tett néhány serpa szakértelmét érvényesülni. Azok be is emelik a leejtett ládát két öszvér közé, és mindkét oldalát egy-egy hosszanti rúdhoz erősítik, ezáltal úgy néz ki az egész mint egy szárazföldi és nyolclábú katamarán. Aminek a végében egy olyan zombi ücsörög aki bizonyára éhes, mert valahonnan elővesz egy darab cipót meg egy jókora vöröshagymát egy vastag kolbászfélével, és halálos nyugalommal falatozásba kezd.   

Most azonban gúnyosan röhög az osztagparancsnokon, még a térdeit is csapkodja a jó kedvében a túlvilágról visszajáró rém. A nagydarab altiszt hiába nem néz oda de akkor is érzékeli, ám úgy tesz mint aki észre sem veszi, hanem azzal van elfoglalva hogy a tiszteletlenségéért mentegetődző apródját rendreutasítsa. Magához rendeli egy kézmozdulattal, és kegyetlenül az ódzkodva elébe oldalgó briganti szeme közé fúrja a saját tekintetét. Ennek nem sokáig lehet ellenállni, a gnóm lehorgasztja a fejét, arca két oldaláról gyöngyözően gurul le az izzadsága, vállait behúzva várja a büntetését. Ekkorára már egész népes társaság gyűlt köréjük, a karaván közepe megtorpan és megáll, és az összesereglett közönség tudatlan részét a jól informáltak világosítják fel, ami valószínűleg sikerrel jár, mert imitt-amott felharsan egy-két fülsértő kacaj. Ami később feszült várakozássá csitul, és valamennyi érdekelt kíváncsian bámul középre, hogy a megtorlásról nehogy egy pillanatra is lemaradjon. Ekkor már a jakok bőgése sem töri meg a csöndet, még Puma sem nyivákol táplálék után a muzsik ölében, mindannyian szemtanúi szeretnének lenni a retorziónak. Az nem is várat magára sokáig, a köpcös felordít, aztán összegörnyedve tapogatja a sípcsontját, amelybe egy hatalmas rúgást kapott. Végül is egész jól jött ki belőle, mert most mindkét lábára egyformán sántít ahogy visszavánszorog a kijelölt helyére, bár kissé bántja a társai hahotázása, meg az öszvére csúfolódó nyelvnyújtogatása. Dr. Gyökben felébred a hivatástudat, átfurakodik az oszladozó tömegen, amit ő maga is megpróbál szétszéleszteni...

 - Nincs itt semmi látnivaló kérem, engedjenek oda a páciensemhez, úgy gondolom sürgős ellátásra van szüksége. -

Azzal odasiet a sérült mellé, és a közelükben tehénkedő egyik kőtömbre leteszi a táskáját, majd matatni kezd benne és kisvártatva előhúz egy heringet. Egy ideig tűnődve szemügyre veszi, párszor még meg is vonogatja a vállát, mintha fogalma se lenne arról hogy került az orvosi kellékei közé a penészesre zöldült élelem. Visszateszi, és előkap egy könyvet. Azt középtájt felüti, de mivel hiányzik belőle a periódusos rendszer, visszalapoz benne. Egészen addig ahol az egyenes vonalú egyenletes mozgást taglalják roppant érdekfeszítően benne, sőt, az egyik képleten még kicsit el is mereng, majd arra rábólint. Azután a könyv helyett a kezébe varázsol egy csontfűrészt. Így felszerelkezve a delikvens felé fordul, aki sziszegve tapogatja a lábát, és csak akkor néz fel, amikor két bakancsba gyűrt sötét nadrágszár kerül a látóterébe. Azokon felszalad a pillantása a doki kezére, onnan az arcára, aztán sajnálkozva széttárja a kezét hogy nála nincs kovakő, kérjen mástól. Adna ő szívesen, de ha egyszer nincs akkor nincs, mert amúgy ha úgy vesszük, összességében véve aránylag segítőkész. Ezt a doki úgy értelmezi, hogy felőle csináljon amit akar, ezért lehajol hogy közelebbről megvizsgálja a sebesülés mértékét. Már éppen meg akarja nyomkodni a pórul járt testrészt, ám furcsán tartott keze és főleg az abban tartott fűrész gyanút kelt a tulajdonosban. Abban nem lehetünk biztosak hogy ismeri a dinamikus mozgás alapvető feltételeit, ám a fizikai törvények újragondolását nem ártana napirendre venni. Ugyanis az állapotához képest és helyből olyan fürgén ugrott a levegőbe, hogy egy kutatólaboratórium teljes személyzete évekig elemezhetné a mozgását. Az önjáró katamaránról felröhög egy leprás, mire mindketten odakapják a fejüket, hogy vajon mi lehet ebben annyira mulatságos. 

 - Dokikám! - fulladozik a Múmia - Hagyja békén azt az ágrólszakadtat, a főnöke az előbb alkalmazott nála egy olyan gyógymódot, amiről maga azt sem tudja hogy eszik-e vagy isszák!
 - Kikérem magamnak ezt a lekezelő hangot! Múmia úr, ön csak azzal törődjön, hogy betartsa az utasításaimat, ellenkező esetben ki fogom zárni a klientúrámból! A szakmai fogások alkalmazását pedig bízza rám, és többé ne vonja kétségbe a hozzáértésemet, és ne kontárkodjon bele a praxisomba!
 - Felőlem meg is operálhatja, csak nem hinném hogy a bicebóca díjazná az ötletet!
 - Eh, nem állok le én olyanokkal vitázni, akiknek több közük van a kaszinókhoz mint az orvostudományhoz! 
 - Ezt meg kitől hallotta? Én nem beszéltem róla senkinek! 
 - Az mellékes, az a lényeg hogy bankot már robbantott!
 - Na és, tán irigyli? 
 - Nem!
 - Akkor meg mit forszírozza az előéletem? Különben sem tudták rám verni egyiket sem, mert elrejtettem a maradék dinamitrudakat. Úgyhogy csak ne üsse bele az orrát ha megkérhetem!
 - Maga klinikai eset! 
 - Mondjon még ilyeneket kuruzslócskám, és akkor maga meg határeset lesz!
 - Miféle határeset?
 - Az olyan határ, ami az élők és a holtak közt van, amolyan félholt állapotban! Nekem elhiheti, többször is elküldtem már odáig azokat, akik túl kíváncsiak voltak. Akárcsak ön, maga kísérletezgető sarlatán!
 - Szóval így állunk Múmia úr??? Ön idegbeteg, kezeltetnie kellene magát, de tőlem aztán meg is tébolyodhat, én ezennel mosom kezeimet és önnel végérvényesen befejeztem! Fog még nekem ön rimánkodni hogy operáljam meg vakbelét, de azt lesheti! Pimasz butykostolvaj!
 - Hiába udvarol, akkor sem kapja vissza a korsóját! Hentes!
 - Most meg ön foglalkozik az előéletemmel! De nyugodjon meg, majd az ön boncolását is úgy fogom elvégezni, akár egy sertését!
 - Hogyan?
 - Feltrancsírozom!
Hé!, a Múmia ezen is csak vigyorgott. Esze ágában sem volt elhinni azt, hogy valamikor is odáig fajulna a dolog.

Eközben a karaván eleje egy szurdokhoz ér, ahol bevárja a lemaradozókat. Amint összeérnek, az élcsapat befordul egy kanyarulatba, aminek a vége után elébük tárul egy völgy, az alján csörgedező patakkal. A folyócska egyik oldalát felülnézetből egy lándzsához hasonlító hosszú sziklaképződmény zár le, középtáján egy ásítozó barlang szájával, míg a másik partját lankás dombok szegélyezik, rajtuk elszórva jurtákkal és körülöttük különböző állatcsoportokkal. Ez az eldugott hely a maharadzsa birodalma, amelyet nagyon könnyű védeni, elég ha csak a szurdok bejáratához állít fegyveres őrséget. A dombok mögött ugyanis meredek sziklafalak állják körbe az egész kis édenkertet, ami valóságos zsákutca, és csak egy keskeny menekülőút létezik még, amelyet évek megfeszített munkájával vágatott a barlang hátuljába. Erről is csak az a néhány bennfentes tud, akiknek érdekükben áll tartani a szájukat, ha nem akarnak azok sorsára kerülni, akikbe úgy kellett belefojtani a szót. A félelem nagy úr, pláne akkor ha nőnemű és a Maha néven emlegetik, tőle csak az nem tart aki még nem ismeri...

     A maharáni a barlang szájából fixírozza a szoros kísérettel közeledő foglyait, különös tekintettel a nőstény egyedekre. Mivel ilyet nem talál, visszavonultakor a további teendőket illetően a  néhány közelében lebzselő szolgájának utasítást vakkant, aztán a terebélyes csípőjét a hátsó sziklába vájt székébe ereszti, és a maga nagyszerű fenségétől eltelve várja az alattvalóit...   

A kép az internetről származik

- 10 - 

     A kiöblösödő barlangot fáklyák gyér sora világítja meg, amelyeknek jellegzetes füstjét több kisebb mesterséges kürtő szippantja magába. A jókora üreg alakja egy lopótökre emlékeztet, aminek a hosszabb szára átnyújtózik a hegy túlsó oldalára, és ott egy völgybe vezet.

     A bemutatási szertartáson alig történt valami említésre méltó, mindössze Stefi ámuldozott azon az ülő Buddha-szobron, amelynek a mereven előrenéző, bronzszínű arcára sejtelmes árnyjátékokat varázsolt a fény, s ahogy le és föl ugrált rajta, valami bámulatos ragyogást tükrözött. Rögtön élre is furakodott hogy ő simogassa meg a hasát legelőször, mert valahol azt hallotta, hogy aki megdörzsöli a gömbölyded testrészt, akkor azt a mázlistát dúsgazdaggá teszi. Kicsit azért furcsállotta amikor hátrapillantott, hogy mindenki meredt-döbbenten figyel előre, de ezt betudta annak az áhítatnak, ami az egész szentélyt körbelengte. Mondjuk az is igaz, hogy ez a szobor kisebbnek tűnik mint amikről hallott, mert ennek a terjedelme sacperká olyan három mázsás lehet, de kis embernek is lehet nagy tudománya. Ebben olyan biztos volt akár a feltámadásban, hiszen ha az édesanyja megmondta, akkor az úgy is van! Gondolatban el is tervezte amíg a csodatévő elé ért, hogy mit fog kezdeni azzal a temérdek kinccsel a tarsolyában amit majd tőle kap jutalmul, és tenyerével már szinte rátapadt a hordónyi pocakra, csak még arra nem emlékezett hogy jobbra, avagy balra kell az egész rítust elvégezni... 

Csak ne lenne olyan gyanús a csönd! Lopva hátrasandít, persze a többiek még mindig tátott szájjal ácsorognak. Hehhe, biztos azon csodálkoznak hogy nem nekik jutott először eszükbe ez a lehetőség, de most már fújhatják. Szemesnek áll a világ, talán nem? Újra nekiveselkedik, de előbb felpillant a szoborfejre, hátha az nyújt valami támpontot hogy most merre vagy honnan is kezdje hozzá a művelethez. Dicsakmá'! - ütődik meg azon a változáson ami az arcon történt -, az előbb még előrefelé nézett, most meg közvetlen az ő mozdulatait figyeli... Ez tényleg csodatévő lehet, mert ahogy balra akarná fordítani a tenyerét, az egy szemöldökrándítással megállítja. Hoppsza, hát persze! Most már emlékszik, jobb kézzel kell és jobbra dörzsölni, mert csak így tudja beteljesíteni az isteni bőségszaru megnyitását. Ezért tüstént kezet is vált, és kérdő tekintettel pislog a szerencsehozóra, s tétovázó tenyere már-már majdnem megérinti, mikor a szobor életre kelve feláll, összevonja magán a leplet és mint valami kiskirály, méltóságosan elsétál mellette. Dicsakmá'! És még mondja neki valaki ezek után, hogy csodák márpedig nincsenek... 

Maha kővé dermedt azon a meghökkentő pimaszságon, ahogy az egyik túsz előrefurakodik, és arcátlanul végigméri mint egy közönséges tárgyat. Ilyen még nem fordult elő a majd' húszéves uralkodása alatt, hogy az engedélye nélkül bárki is öt lépésnél beljebb, a közvetlen közelébe merészkedjen. Mit akar tőle ez a kis vakmerő pondró? A moccanni készülő őröket egy szemcsippentéssel visszaparancsolja, aztán tekintetét a tiszteletlen fogolyra veti. Csak nem meg akarja érinteni ez a kis csúszómászó állat? Nocsak, ez tényleg a hasára akarja tenni azt a tisztátalan kezét... vajon tényleg annyira ostoba hogy megpróbálja? Neeem, hátrakapja! Nézzenek oda, a másikkal akar valamit! ... Eh, ezzel a retardálttal majd később foglalkozik, előbb megnézi a többi betolakodót hogy miféle szerzetek? Közben a sorfalat állókhoz lépdel, és egyenként végigméri őket. Nézzük csak... ez az alak mintha orvos lenne a kezében a táskával, a mellette dünnyögő kretén pedig csakis egy elmebeteg páciens lehet. A következő egy medvebundás állatszelídítő, ez világosan látszik a kölyökleopárdja viselkedéséből. A két karavánvezető nem érdekes, ellenben arra a leprásra és a kissé oldalt álló zsoldosra jó lesz vigyázni. Ez a jól öltözött gentleman viszont roppant értékes, ennek a bőre alatt is pénzt gyanítok, biztos fizet a szolgájáért is mint a katonatiszt. Kétségtelenül előkelő származású, már csak azt kell megtudni melyik házból?
 - Ma Ha-Ráni vagyok, ennek a kis közösségnek a maharánija! És kit tisztelhetek önben?
 - Ah, Firstlédy Maha! Én Lord Andrew Fireburry vagyok, fenséges asszonyom szolgálatára! How are you?

 Ezt az utolsó megjegyzést a  közelben lebzselő Félnótás Szepi meghallotta, és menten torkára akadt az utolsó strófa. Kínzó hápogásában amíg levegőért kapkodott, beleragadt a doki karjába, mintha figyelmeztetni szeretné a Lord ízléstelenségére. Hát ez már tényleg faragatlanság tőle, akármennyire is finom úr! Egyből a hóvarjúját követelni az úrnőn kissé korai nem? Még alig ismeri, először nem inkább azt kellene megkérdeznie a naccs'asszonytól teszem azt hogy: - Hogy van? - Igazán megválogathatná a szavait, mielőtt ilyen kellemetlen helyzetbe hozza valamennyiüket... nézzenek oda! Hallatlan, még mosolyog is mintha valami tréfásat mondott volna neki! Nálunk odahaza legutóbb, amikor a sütödésné asszonyságot gyanúsította meg ilyesmivel egy városi ficsúr, hát megmutatta neki milyen is az a csülök pékné módra! Olyan maflást kevert le neki csak úgy visszakézből, azt hittem mehetek a szerencsétlen flótás lelki üdvéért harangozni... Jó... jó... vicc ami vicc, de azért ez az ijesztő bárdolatlanság már túlmegy minden határon! Na hiszen! Azt hiszi, hogy egy kézcsókkal fátylat boríthat ekkora modortalanságra? Mindenesetre némelyeknek nem ártana néhány illemórát venni... attól még hogy nemes, nem jelenti azt is hogy előjogában áll parasztként viselkedni. Bizony isten már helyette is én restellem magam...

- Igazán remekül, főleg hogy volt szíves elfogadni az invitálásomat, és vendégül láthatom! Mondja kedvesem, ön is olyan bohém alkat mint a férjem?
 - Ezt hogy érti kegyelmes asszonyom?
 - Úgy, hogy az én huncutom is kissé szoknyabolond volt eleinte, de aztán kénytelen volt belátni, hogy bizony errefelé más nemzeti sport dívik!
 - Valóban? És melyik az, talán a gyeplabda?
 - Többek közt igen! De mondhatnám az ön nyelvén is, ha sportosan akarnám kifejezni magam...
 - Éspedig?
 - Ha vendégpályán golfozik, akkor nem érdemes több lyukra játszania, mert abból csak bonyodalom származik! Igazam van drágám?
 - Tökéletesen! Mindazonáltal szabadjon előrebocsátanom, hogy bár korábban ugyan elég léha életmódot folytattam, de mára már abszolúte megkomolyodtam, hála a gyöngéd figyelmeztetéseidnek. Ezt úgy lehetne lefordítani mondjuk biliárdnyelvre, hogy tiltott lyukba nem gurítunk golyót, mert számolnunk kell azzal hogy amit kapunk érte, azt nem tesszük zsebre! Akarja a golf nyelvén szólva is hallani?
 - Természetesen!
 - Na szóval... addig nem vesszük célba a következő zászlót, amíg biztosak nem vagyunk abban, hogy az előzőt már a magunkévá nem tettük. Jól mondom életem?
 - Látja kedves Lord, ez a titka a boldog házasságnak. 
 - Éspedig?
 - Hogy bármennyire is nehezére esik, de tud uralkodni magán, és kizárólag a szíve választottjára pazarolja az összes szeretetét. Hát nem édes? Mit szólnának hozzá ha teázás közben folytatnánk ezt a szórakoztató csevejt? Legalább Lord Andrew lesz oly jó, és bemutatja nekünk az útitársait! 
 - Igazán pompás ötlet, lekötelez vele!
 - Kérem, akkor kövessenek!

Eközben a lent kanyargó folyócska túlsó partján, az egyik lankás emelkedőre felállított csicsás jurtából, egy meglehetősen zavarodott melák támolyog ki, aki hol a tenyerét nézi hol az előbb elhagyott sátrat, mintha a köztük lévő szoros összefüggés megoldhatatlan feladatot rakott volna a hátára. Most honnan szedjen télvíz idején macskagyökeret, nem beszélve a farkasalmáról, a keselyűtojásról meg a többiről, az összesen hétféle összetevőről? Meg van átkozva! Ezt a jósnő mondta az előbb, aki csak úgy tudja levenni róla a rontást, ha saját kezűleg szerzi be, darálja le és gyúrja egybe az alapanyagokat. Amint összegyűjtötte az összest, már csak annyi dolga lesz hogy még aznap éjjel, pontosan éjfélkor az adott jelre háromszor köpjön rá, és háttal, bal kézzel vesse a tűzre. Hogy ez szamárbőgés vagy bagolyhuhogás lesz az teljesen mindegy, a lényeg az hogy így tegyen. Ideje van bőven, ráér egy hét alatt összeszedni a hiányzó darabokat, mert addig biztosan élni fog még, legalábbis a tenyere életfonala ezt mutatja. Amúgy nem kell elkeserednie amiért a mai kártyavetésnél is először a szerencsétlenség, azután a betegség, és végül a halál jött ki, mert ez csak a babonásokra érvényes. Mint tudjuk, a felvilágosult és művelt emberekre ez egyáltalán nem vonatkozik. Még jó hogy ő ebbe a csoportba tartozik, különben főhetne a feje hogyan tartsa távol magától az ártó szellemeket...

     S amíg odafent a barlangrezidencia vendégei élvezik az uzsonnát, azaz a teához felszolgált sütemények ízléses harmóniáját, a benga haramiatiszt a nyomában egy sánta köpcössel a szállása felé igyekszik. Szokásához híven a bal válla fölött háromszor hátraköp, csak úgy a biztonság kedvéért, és ilyenkor a kísérője, egy leszegett fejű apród bambán felnéz, aztán értetlenkedve megtörölközik.

A kép az internetről származik

- 11 -


     Néhány hónappal ezelőtt különös természeti jelenség okozott változásokat a zsiványtanya egyhangú életében. Jöttére újra kellett definiálni a közösség számára azokat a fogalmakat, mint a hózivatar, a hegyomlás, az árvíz vagy a földrengés, mert ezeket az egyenként is súlyos katasztrófákat képes volt egyedül is előidézni, ráadásul egyszerre. 

     A különös természeti jelenség egyébként miss Andrea névre hallgatott, és amikor felbukkant a szurdok bejáratánál társaságában egy hegyi-vezetővel, a szorost őrző négy marcona rablógyilkos közérzetét alaposan feldúlta. S amikor mézízű hangján üdvözölte őket úgy, mintha régi, szinte bensőséges ismerőseit köszöntené, egyszerre bűbájt is vont köréjük a varázslatos szavaival. Pedig csak annyit mondott, hogy: - Helló fiúkák, hogysmint? -, de ez a rövid mondat is beláthatatlan következményekkel járt a későbbi eseményeket illetően. Az első akasztófáravaló például két kézzel dörzsölgette a szemeit, mintha napok óta egy hófúvásban kóvályogna, és ő maga sem akarja elhinni, hogy most lelt rá a megmenekülést jelentő kiútra. Ugyanekkor a második pokolravalóra akkora teher rakódott, aminek a tömege alatt csak összeroskadni lehet, mert ennyi nyomást már huzamosabb időn keresztül, a legedzettebb teherhordó állat sem bírna el egészségkárosodás nélkül. A harmadik fegyencet helyben kiverte a víz, mintha az előbb hirdették volna ki rá az azonnal végrehajtandó halálos ítéletet, míg viszont a negyedik szemtanú jobb híján a harmadik fülébe kapaszkodott, mert hirtelen nem talált egyé fogódzót, hogy egyensúlyban maradhasson. Legalábbis így mesélték el az esti tábortűznél az irigykedő kollégáiknak, amikor a hosszú combú és vörös hajú nő megjelent,  és aki rájuk vetette a hihetetlenül nefelejcskék színű szemeit de úgy, hogy tüstént a káprázatosan gyönyörű, paradicsomból leszállt szépség démoni hatalma alá kerültek. Mindezt a másodperc töredéke, mindössze egyetlen szempillantásnyi idő alatt. Azalatt, amíg elhitette velük hogy igenis létezik az Éden, ahol az ilyen fantasztikusan vonzó, legendákba illő szépségű hurik, tehát istennők lakoznak.

Az itteni tájfunokhoz képest nagyságrendekkel nagyobb, nőnemű hurrikán Európából érkezett, és viharos gyorsasággal törte össze vagy hódította meg a férfiszíveket. Még a maharáni kérges lelkébe is befurakodott, miután a dédelgetett kicsikéje, az anyai szeretete által bő kétmázsásra táplált húsz év körüli fiacskája értelmesen megszólalt. Ez azért is sorolható a csodák közé, mert eddig a saját táltosai sem bírták semmiféle ráolvasásokkal és hókuszpókuszokkal kommunikációra bírni, kivéve azokat a gyakori pillanatokat, amikor jóllakottan nyögdécselt. Mások talán ezt büfögésnek alacsonyítanák le, de Maha erre is rettenetesen büszke lehetett. Ki ne értékelné azt az egyedülálló képességet, hogy amikor a mindenkori étkezése után kitör belőle az elégedett ordítás, az öt méteren belül lévő poharak összekoccannak? Benne is dagadozott hát az az ösztönös majomszeretet, ami minden anya keblét hatalmasra duzzasztja a szeme fénye minden értelmezhető megnyilvánulásától. Ilyen ritka esemény következett akkor is be, amint a tünemény a lakmározó csöppsége látóterébe került, és a böhöm magzat maga elé ejtette a kezéből a félig lerágott birkacombot, amivel addig foglalatoskodott. Ugyanis a szokásos baaa! bődülése helyett most csak egy szolid jeah! szakadt ki belőle, ámbár az is kisebb halláskárosodást okozott volna a közelében serénykedő óvatlan személyzetnek, ha az ilyesmire már jó előre fel nem lettek volna készülve. Ám ők a tapasztalt szolgák körébe tartoztak, és mindannyian gyapotfüldugót viseltek az efféle dobhártyaszaggató támadások kivédésére. Egy szó mint száz, lenyűgözte a kis gézengúzt a látogató, és ez a bámulatos cselekedete a maharáni kivételezett vendégeinek sorába, annak is a megbecsült élére repítette. Ettől kezdve miss Andrea olyan nevelőnővé lett előléptetve, aki mindenki más számára elérhetetlen magasságba, amolyan érinthetetlen papnő státusba lett helyezve. Ez abból is kézenfekvő lehet, hogy a durva lelkű rablóhorda jelentős hányada - még a családdal rendelkezők is - lefekvés előtti zsolozsmáinak a döntő részét az ő neve, és a köré font vágyálmok valóra könyörgése uralta...  

Az eddigi hagyományokat felrúgó, reformnak tekinthető változások kézzel foghatóvá, statisztikailag is kimutathatóvá fejlődtek röpke pár nap leforgása alatt. Miss Andrea befolyása nyomán először is felfüggesztették hétvégi kivégzéseket, és a fejedelmi hóhérnak más hivatást találtak. Olyan munkakört jelöltek ki a számára ahol érvényesítheti az utánozhatatlan szakértelmét. Mondjuk ki, ő lett a legtehetségesebb zöldségaprító a belső konyhán, ami minden érdekelt félnek a legnagyobb megelégedésére szolgált, kivéve talán a metélőhagymákat. Hétköznap szabadtéri szemináriumokat is tartottak, és ezeken minden egyes szolgálaton kívüli martalóc részt vehetett, aki érzett magában kellő késztetést a tudásszomja csillapítására. A profi haramiacsemetéknek, akik már járóképessé nőtték ki magukat, azok számára ez egyenesen kötelező jellegűvé írták elő, és csak meglehetősen súlyos mértékű büntetés elviselése által lehetett alóla felmentést kérvényezniük. Ez általában az alanyi jogon sikeres vizsgát tévők jutalomdesszertjeként beharangozott, orosz krémtorta fedőnevű nyalánkság megvonásának a kilátásba helyezését jelentette, s bár egyikük sem ismerte hogy mi is az valójában, de már maga a fenyegető kizárás is Damoklész kardjaként lebegett a fejük felett. Ez a pedagógiai ösztönzés talán még valahol érthető is, hiszen ők is felemelkedhettek azok közé a kiváltságosak közé, akik megtanulhatták leírni a nevüket. Nem beszélve arról, hogy együtt örülhettek az uralkodóasszonnyal azoknak a tétova szavaknak, amelyeket a trónörökös herceg kiejtett, s amikre születése óta olyan repesve áhítozott a világra vajúdója. Maha szívébe édes ragyogással vésődött bele imádott fiacskája első szava, aki amikor hetek múlva összefüggően kimondta a mama szót, örök hálára kötelezte vele a türelmes tanítónő iránt. Miss Andrea ezentúl azt csinált, amit csak akart. Szabadon járhatott kelhetett az egész völgyben, bárhová bekukkanthatott, tanácsai nyomán rendszeressé vált a napi tisztálkodás, összességében véve a jelenléte új perspektívába helyezte, és jó irányba, a civilizált társadalom felé ösztökélte az alattvalók unalmas mindennapjait. 

Így történt, hogy a kikelet ébredésekor nem csak a pacsirták köszönthették az üde tavasz mámorítóan boldogító elérkezését, hanem a foglyokat őrző porkolábok is szögre akaszthatták a kulcskarikájukat, és nézhettek valami olyan tevékenység után, ami eredeti hivatásukkal rokon, azaz ahhoz ránézésre is ezernyi szállal kötődik. Ekképpen megörökölték, és munkaköri feladatukként kellett kezelniük, s leginkább a napi rítusos sorsolás útján megoldaniuk azon jószágpásztoroknak a helyettesítését a legelőkön, akiknek ezen időszak alatt a szabadtéri iskolában számolták fel az analfabetizmusukat. Az igaz, hogy az állatállomány őrzése mellett a fellelt trágya szárítása és a téli tüzelésre való begyűjtése is a tennivalóik közé sorolódott, de miután tapintatosan értésükre adták a rájuk is vonatkozó helyi rendelet idevonatkozó paragrafusait, rövid időn lelkes támogatóivá avanzsáltak. Ennek első cikkelye úgy szólt, hogy aki nem dolgozik az ne is egyék, és az ilyen közérdekű, s főleg népszerű hivatkozásnak egyszerűen nem állt módjukban ellenállni. Főképpen úgy nem, hogy a volt foglyaik is szabaddá váltak, és összebútorozhattak az addig külön cellákban sínylődő hozzátartozóikkal, ráadásul visszaadatták nekik a tőlük úgymond megőrzésre kölcsön vett holmijaik nagy részét. Némelyikük, mint teszem azt egy tanult agrárszakember vagy egy volt kazánfűtő, aki tulajdonképpen tüzelő-technikus, még fölöttes ellenőrző szervé is lényegült a későbbiekben. Az új idők szele kisöpörte a maradi  gondolkodást a fejekből, leverte róla a vaskalapokat, és egészen hamar átformálta azokat a konok ellenállókat is, akiknek ez a változás presztízsveszteséget okozott. Ugyanis kerek-perek választhattak, hogy vagy beállnak a sorba, vagy mennek isten hírével, és akkor fel is út, le is út! Hát nem jobb itt a világtól elzártan békében éldegélni, mint odakint űzött vadként állandóan menekülni?

Amikor a fent említett természeti jelenség, miss Andrea harmadnapra megjelent a betéti társaság vacsoraasztalánál, csupán azokban az érzéketlen alakokban nem keltett semmiféle feltűnést maga iránt, akik már addig is ismerték. A többiek viszont mozdulataikkal vagy taglejtéseikkel elárulták izgatottságukat, mégpedig balról jobbra és a szemben ülőket előrevéve, srégen fölfelé az asztal végétől az elejére, a következőképpen. 

 - Gregor Muzsikovics, a szibériai paraszt a Pumája helyett a saját szájába dugta a hüvelykujját.

 - A. Stefi, a vele szemközt ülő szamaritánus uzsorabankár a "di" szócskát még kinyögte ugyan, de csak tucatnyi ádámcsutka mozgatás után tudta utánalehelni a "csakmá" szavakat, miután a torkára akadt ámulatát lenyeldekelte.

 - A mellette ücsörgő Hé!, a Múmia lányos zavarában odakínálta a butykosát az átelleni szomszédjának.

 - Ám Dr. Gyök Huba ebből nem látott semmit, mert a cvikkerét törölgette sebesen, hogy arról azt a láthatatlan porszemet is eltüntesse, amely élvezhetetlenné tenné a tünemény szigorúan orvosi tanulmányozását, mondhatni gyors anatómiai vizsgálatát és akut rendszerbe illesztését.

 - A balján helyet foglaló Félnótás Szepinek percekig nem jutott eszébe egyetlen ideillő nóta sem, s csak hosszas töprengések után ötlött fel benne a "Vágyom egy nő után" kezdetű sláger, amelyet még ott helyben végtelenített. 

 - Vele szemben Zulian Dark összevonta a szemöldökét, és úgy tett, mintha tudomást sem venne róla.

 - Lord Andrew Fireburry letette az evőeszközeit, felállt, és elébe sietett.

 - Az oldalt mögötte álló Mr. Joseph Sullivan előbb kissé hidegvérűen meghajolt miss Andrea felé, aztán kötelességtudóan visszaigazította a gazdátlanná vált ülőalkalmatosságot a helyére. 

 - A főhelyen ülő Sanda Ha-Landzsa, alias H. Al Andja maharadzsa, és hitvese Ma Ha-Ráni maharáni nem csak egyszerűen elégedetten, hanem annál jóval fenségesebben mosolygott. 

       Zulian Dark pimasz unottsága nyomban felkeltette miss Andrea, azaz Lord Fireburry húgának az érdeklődését. Nem is sejtette hogy a szembetűnően jóképű, de nyilván a saját beképzeltségével törődő pasas mindent tud róla azóta hogy az első, képekkel illusztrált riportját az International Herald Tribun lehozta... 

A kép az internetről származik

- 12 -

       Miss Andrea Fireburry igazán mesés körülmények között született huszonnyolc évvel ezelőtt Bristolban, Londontól 185 kilométerrel nyugatra. Annak a településnek az egyik előkelő házában, amely már Hódító Vilmos idejében is falakkal körülvett város volt, tehát az XIII. század elejétől kezdve.

         A mesébe illő körülmények amúgy azt jelentik, hogy szülei nemcsak a kisasszony világrajövetelének, hanem a Királynő kitüntetésének is örülhettek, aki a világháború megnyerése után két évvel lovaggá ütötte Anthony Fireburry-t, és a Sir előjel mellé még a Lord megtisztelő címével is megjutalmazta. Ezt azzal a bátor helytállásával érdemelte ki, amivel hónapokon át szervezte meg és védelmezte a kikötőváros épületeit a Luftwaffe támadásai ellen, és az ő hősiességének is köszönhető, hogy a bombázások alatt a lakosság döntő része életben maradhatott. Különben ha úgy vesszük, az akkori városparancsnok helyettes egy romantikusnak mondható randevún ismerkedett meg a csinos nővérrel, a későbbi feleségével. Méghozzá egy légópincében berendezett műtőben. Ugyanis oda vitték le hordágyra hasaltatva a bosszús Anthony-t a szanitécek, akiből miss Elisa-nek egy igen kellemetlen helyre fúródott repeszt kellett eltávolítania. Az ügyesen kihúzott szilánk egyszersmind a páciens morózusságát is kedélyes évődéssé változtatta, hiszen azzal a halk sóhajjal amivel a gyötrő kíntól megszabadult, egyúttal helyet adott az örömteli élcelődésnek is. Persze a halk sóhajt mások üvöltve elhaló nyögésnek vélték, de ezeket a gonosz mendemondákat csak azok az irigyek terjeszthették, akiket az alagút végi lábadozóban helyeztek el, és meghallották a sebesült sakál ordítására emlékeztető visszhangot. Nem muszáj mindenféle pletykafészek alaptalan híresztelésének felülni, és ez még akkor is igaz, ha néhány napig hasalva kell fújnia a levest egyeseknek. Viszont a napi rutinnal járó kötözések azzal az előnnyel jártak, hogy a két fiatal kapcsolata elmélyült, különös tekintettel arra, hogy az ápolt a maga pőre valóságában nem árulhatott többé semmiféle zsákbamacskát. 

Szóval miss Andrea érkeztét szeretetteljes várakozás övezte, csupán csak egy nála négy évvel idősebb fiúcska nem díjazta a kis vörös éhes beköszönését. Ebben nem találhatunk semmi meglepőt, ha tudjuk hogy hintalovat várt és nem egy vadul ordítozó bőgőmasinát. Akitől mellesleg csak akkor lehetett nyugta a szegény emberfiának, amikor jóllakottan elaludt. Szerencsére a kis vadóc bölcsője nagyjából gyermek-nyíllövésnyire feküdt az ő birodalmától, bár meg kell hagyni, hogy a körülbelüli háromóránkénti ordítozása akkor is áthatolt négy vastag falon, és éjszakánként fel is ébresztette. A kis bestia már ekkor a hatalma alá vonta az egész házat szinte még tudattalanul. Amiből világosan következik, hogy a hódítás ösztönös tulajdonság, s nem amolyan születés utáni kialakuló, vagy elsajátítható valami. A zsigerből ízig-vérig nő eleinte az akaratával, felcseperedése után pusztán a bájával tudott ellenállhatatlanná, és férfiszíveket darabokra tipróvá válni. Az már csak hab a tortán, hogy szépségéhez akkora intelligencia párosult, amihez nem lehet csak úgy, akármilyen széles skálával rendelkező bevásárlóközpontban hozzájutni. Ugyanis hiába hirdetjük bármilyen harsányan is az eladó portékánkat, ha a vevő az egyedit, a megismételhetetlent, az utánozhatatlant keresi...

Mondjuk ez nem igaz Dicsakmá' A. Stefire, mert szerinte az intelligenciahányados egyenesen aránylik a hanghoz, azaz minél magasabb oktánszámú decibellel üvöltözik valaki, annál kifejezőbb mértékű az okossága, meg a kulturált viselkedése. Ezt rögtön be is bizonyítandó, hátralökte a székét hogy az felborult, odaviharzott az asztal végénél ölelkező testvérpárhoz, és tüstént közéjük furakodott. Elismerő pillantásait még a Lord irányában is messzemenően kimutatta, mert amikor finoman bordán bökte hogy álljon arrébb, még szelíden meg is rótta: 

- Hát te hol bujtogattad ezt a gyönyörű Csajét hogy eddig nem láthattuk he? A devla vakítsa meg a Múmiát, ha valaha is megbámulhattam ilyen szépséget! Testvér, ha ez a dögös vörös az enyém lenne, dugnám mint a lopott biciklit nekem elhiheted!

A testvére, Lord Andrew a felocsúdása után mindössze hűvösen végigmérte:

 - Mr Stefi, igencsak méltányolnám, ha megválogatná a szavait. Ellenkező esetben olyan szankciókat kellene alkalmaznom, ami mindkettőnkre nézve lealacsonyító, de önre nézve különösen fájdalmas következményekkel is jár, ugye megérti?

Azzal a meghökkent udvarlót faképnél hagyta, és húgát karonfogva az időközben felálló asztaltársaság elé vezette. Ott sorban, illendően bemutatott mindenkit, s legvégül elértek Zulianig, aki jöttükre meglehetősen pimaszul kihívóan, amolyan pökhendien tenyérbemászóan, egyenesen ellenszenvesen viselkedik. Azért kissé meghajol, mintha csak a protokoll szabályai kényszerítenék, szürke szeméből süt az unalom, miközben faarccal megjegyzi:

 - Elnézést miss Andrea a barátom otrombaságáért, de szabadjon mentségére felhoznom, hogy az az ökör akkor járt úri szalonokban, amikor a pribékjeivel behajtókörútra ment. Ám őszintesége akkor is méltányolandó nem gondolja? Amiben viszont nem tudok egyetérteni ezzel a köztörvényessel az sajnos az, hogy nekem kizárólag a fekete hajú hölgyek a zsánereim. De bizonyára az én fanyalgásom nem szegi kedvét, és jól fogja magát érezni a meghódítottak körében. Miss Fireburry, ugye most megbocsát?

Azzal sietősen a szállására indult, hogy a csodaszép nefelejcskék szemek bűbája alól kivonja magát. Csakis a saját fegyverével győzheti le a bestiát, ha úgy tesz mintha a szépsége, az egész lénye hidegen hagyná. Nem szabad kimutatnia, hogy mindig is odavolt az okos, ráadásul dögös vörösökért... 

Zulian Dark úgy három éve kísérte figyelemmel a kezdő zsurnaliszta karrierjét, mikor az első komolyabb, Fidel Castróval készített bátor interjúját a Daily Mirror lehozta. Ezután nem sokkal már az International Herald Tribun közölte a cikkeit, ahová azért szerződött át, mert külön rovatot vezethetett, és mint afféle szabadúszó és utazó riporterként, a világ bármely neki tetsző pontjáról bejelentkezhetett. Sorra küldte hát a képekkel illusztrált tudósításait, amit szinte nem is kellett a korrektoroknak átfésülni, annyira természetesek és ami a fő, valósághűek voltak. Járt a kenguruk földjén Ausztráliában, ahol busmanok oktatták a túlélés törvényeire. Megfordult a lappoknál is, többek között neki is köszönhető a rénszarvasos üdvözlőlapok elterjedése. De ugyanúgy közeli képekkel adta hírül az egyik indonéz vulkán kitörését, mint az Atlantát végigsöprő és letaroló hurrikán dühöngését is, hogy a nílusi krokodilokról készült beszámolóját már ne is említsük. Szóval nyüzsgő életmódot folytatott, állandóan valami rendkívülit keresett, amire szakmája csúcsaként feltehetné a pontot. A nagylábúról is egy alaszkai prémvadásztól hallott, és amikor onnan visszatérve utánanézett több sajtóorgánum levéltárában, rábukkant egy széljegyzetre az egyikben, amit a nepáli Yeti-ről, a havasi emberről firkantott oda valaki. Ez nyomban felkeltette az érdeklődését, mondhatni szagot fogott akár egy kopó, és némi nélkülözhetetlen ruházatot beszerezve, a Leicáját a vállára akasztva és felfogadva egy itteni vezetőt, az ismeretlen lény felkutatásába kezdett. Előtte természetesen értesítette a kiadóját, valamint a testvérét is, hogy jelenleg hol és milyen ügyben fáradozik. A többit már tudjuk. Lord Andrew már csak a családi hírnév megőrzése miatt is utánajött, és a testi épségük megóvása érdekében felfogadta Zuliant és társaival egyetemben. Az sem volt utolsó indok a döntésében, hogy az Uttar Pradeshi hatóságok melegen ajánlották figyelmébe az elhíresült alakot. Akik bizonyára abban reménykedtek, hogy végre megszabadul tőle a környék, és ha még van egy kis szerencséjük is, a törzsvendégeivel együtt elsodorja egy baráti lavina. De legalábbis ha csak egyet-kettőt elvisz közülük az ördög, már az is jóval kedvezőbbé teszi az éves bűnelkövetési statisztikát...

       Miss Andrea egyébként már hetek óta tudja, hogy ki rejtőzik a Jeti álarca alatt. Abban a minutumban tudta, amikor az egyik helybélivel farkasszemet nézett, és egyetlen pillantásával rabjává tudta tenni a legendás serpariogatót...

A kép az internetről származik

- 13 -

      A benga altiszt szomorúan figyelte ahogy Hé!, a Múmia a saját mellére tűzi azt a kitüntetést, amely az előbb még az ő zubbonyát ékesítette. A "Lándzsa-hegy Hőse" vaskarmokkal díszített emlékérmét azért a felejthetetlen, és jól előkészített majd végrehajtott portyáért kapta a szóban forgó melák, ami néhány éve úgy felborzolta a világ közvéleményét, hogy több civil szervezet is azonnali megtorlást sürgetett.

     Ugyanis annak idején ő volt az az útonálló, aki szó szerint elrabolta a dalai út felé poroszkáló karaván ingó vagyonát, ami több ketrecben szállított és errefelé ismeretlen állatfajt jelentett, mint például afrikai karakált, ausztráliai dingót, vagy éppen dél-amerikai lámát. Ebben még nincs is semmi kivetnivaló, hiszen nem is ezt sérelmezte például a kínai vezetés hanem mondjuk azt, hogy nem a valódi Lámát ejtette foglyul, aki abban az időben lett híressé az elnyomó hatalmak elleni békemeneteléseiről. Természetesen az altiszt köpött a világ, és főleg a kínaiak utólagos véleményére, hiszen neki elsősorban az számított, hogy a maharáni elégedett legyen. Ami azt illeti, Maha elégedett is volt amikor a zsákmányszerzők visszatértek, és némileg még az sem szegte a kedvét, hogy a nagydarab haramiáját négy másik zsivány cipelte elébe egy hevenyészett hordágyon. Neki az volt a legfőbb gondja, hogy csemetéjének bemutassa a föld azon állatait amelyek ezen a tájon nem voltak honosak, s ezért semmiféle áldozattól nem riadt vissza. Hogy tüdőlövést kapott emiatt a hóbortja miatt az egyik alattvalója, hát istenem, ennyi igazán belefér. Az a legfontosabb, hogy most már nemcsak zebra, strucc és kenguru él a vadasparkjában, hanem láma is, amelyet a dél-amerikai hívei küldtek ajándékba a Dalai Lámának. Ebből nem muszáj azt a gúnyos következtetést levonni, hogy azok a lelkes hívek csupa rosszindulatból próbálták volna Nepálon keresztül eljuttatni a világszerte elismert jóhiszemű békeharcoshoz - mondván hogy lásson egy békebeli andoki lámát is -, sokkal inkább az ellenkezője a valószínűbb, miszerint minden lámának kutya kötelessége együtt tüntetni a legnemesebb célok egyikében, a világbéke megteremtése érdekében. Ám a láma - mármint az andoki - ugyanúgy köpött az egészre akár a túszejtője, mondhatni köpött mindenre ami élt és mozgott, legyen az zebra, strucc, kenguru vagy egy sebesült benga altiszt, őt kizárólag a saját sorsa érdekelte. De visszakanyarodva az elejéhez, a lakli martalóc csak azért cserélte el a véres verejtékkel kiérdemelt medálját három cikk fokhagymára, mert egyáltalán nem volt babonás, de azért jobb az elővigyázatosság, mert sose lehet tudni, és ugye hátha az ördög nem alszik...

Az persze nem is alszik, hanem ott sütögeti a pecsenyéjét az egyik tábortűz mellett meglehetősen elégedetten, és a Múmia néven is szokták az ismerősei emlegetni. Az emlegetett sátánfajzat amúgy azért volt ennyire vidám, mert valahol talált két és fél gerezd fokhagymát, ami az ízletes rablóhús előállításához elengedhetetlenül szükséges. A sózott hering nem érdekelte, ezért azt visszalökte a doki táskájába, ám a fokhagymának megörült, mert torma és csilipaprika hozzáreszelésével már egész jó kis fűszerkeveréket tudott előállítani. Ahogy sült a messzire illatozó vacsorája, egyre több kíváncsiskodó gyűlt köréje, mert nem tudták mire vélni azt a bűzt, ami az egész környéket körbelengte. Aztán ezek a kíváncsi alakok eloldalogtak amikor előhúzott egy zergenyelű kést, és sokat sejtető mozdulatokkal élezni kezdte. Az acél és a kova idegtépő összecsendülése még a közelben ólálkodó korcsokat is tisztes távolba iszkoltatta, és csak onnan merték vicsorgó véleményüket kifejezésre juttatni. Ekkor sodródott oda a benga is, akit a soros jóslásából térített erre az eszelőssége. Kissé be volt gyulladva őkelme, hogy honnan szerez legalább egy fél gerezd fokhagymát, mert csak az hiányzott a listából, a többi hatot ekkora már beszerezte. Az idő is sürgette valamennyire, mert holnap holdtölte, és ha addig nem keríti elő valahonnan a hetedik alkotóelemet, akkor megette a fene az egészet. Van már farkasalmája, macskagyökere, lámatrágyája, zuzmója, csilipaprikája, és a keselyűtojást az imént hosszas alkudozások után, és némi ezüst árán kiválthatta egy struccéval, de vagy meg kell fejnie egy kengurut, vagy szereznie kell fokhagymát, különben holnap éjfélkor pokolra jut. Ez a jóslat annyira nyomta a vállát, mintha máris a nyakában ülne egy lidérc, aki már csak arra vár hogy sarkantyúit a bordájába vájja és meg sem álljon vele az ördögkatlanig. Ezért hát szinte az eszét veszti örömében, amikor az illatorgiából kiérzi a jellegzetes fokhagymaszagot, aminek a megszerzése érdekében kész bármilyen üzletet kötni még a... még az érinthetetlen kurafival is. Így hát a tőle telhető legalázatosabb tisztelettel a tűz közelébe somfordál, és félve megszólítja a nyársat forgató páriát:

 - Múmia úr kérem, ha szabadna egy percre...
 - Na mi van pupák?! Nyögjed, mert mindjárt kész a kajám, és olyankor morcos vagyok ha evés közben megzavarnak!
 - Szeretnék a fokhagymájából vásárolni, amíg nem késő...
 - Már késő! Nekem is csak ez a fél gerezd maradt!
 - Éppen annyira lenne szükségem, bármit megteszek érte!
 - Jó, akkor hozz két litert a maharadzsa legjobb pálinkájából!
 - Mással fizetnék, ha lehetne...
 - Tőlem... na mutasd, mid van?
 - Adok érte kilenc ezüstrúpiát. 
 - Ennyire fontos neked?
 - Igen!
 - Akkor az kevés! Mid van még?
 - Egy hétig moshat rád az apródom!
 - Ez akkor is legfeljebb két cikk fokhagymát ér! És még akkor igen nagylelkű vagyok! Egyéb?
 - Másom nincs... kérem, Múmia úr!
 - Hiába könyörögsz, akkor is kevés... mi az ott a zubbonyodon?
 - Az az amulettem, a fényességes maharadzsa jutalmazott meg vele, a maharáni óhajára!
 - Hát akkor viseld egészséggel, szervusz!
 - De Múmia úr!
 - Mi van már megint?!
 - Képes lenne megfosztani ettől a kitüntetéstől, amiért két hétig vért köptem?
 - Köpök rá meddig köptél vért, ha kell a fokhagyma, akkor cserélhetünk... bár meg kell jegyeznem, hogy ilyen aljas kufárral is régen volt már dolgom, aki kiforgat minden vagyonomból!
 - Dehát ez az érem sokkal többet ér, mint az a fokhagyma!
 - Neked! Nekem csak egy semmitmondó tárgy, a hagyma viszont az egészséges táplálkozás alapvető feltétele. Na szervusz!
 - Rendben van Múmia úr, odaadom azért a fél gerezdért!
 - Mondd sügér, te engem teljesen idiótának nézel?!
 - Miért???
 - Akkor miből gondolod azt, hogy az összeset neked adom érte? Olyan érmét bármikor szerzek, de nekem gondolnom kell a holnapra is... honnan fogok keríteni fokhagymát ilyenkor?
 - Akkor mennyit ad érte?
 - Hogy lásd kivel van dolgod, kapsz érte három cikket, de akkor ide a kilenc rúpiával, és két hétig enyém az apródod!
 - Ez rablás!
 - Ez nem rablás, hanem üzlet! Na kell vagy nem kell, mert kész az ennivalóm, és ha sokáig feltartasz elhűl, de akkor itt helyben megátkozlak!
 - Itt van, Síva legyen hozzád irgalmas!
 - A hálálkodást csak hagyjuk te minden hájjal megkent lókötő, azt hiszem én jöttem ki rosszabbul ebből az egészből. Na szervusz!

Azzal a kifosztott rablóról tudomást se véve mellére tűzte az érmét, majd leült egy kőre, és jóízű falatozásba kezdett...

Ekkorára már jó ideje mindenki számára világos volt, hogy az idegen civilizáció elől bujkáló havasi ember öntudatra ébredt. Ezt csupán azért kell csak így, jóformán unottan kijelenteni, mert ezen nincs mit tovább cifrázni, tudomást kell róla venni, mintegy tényként kell kezelni. Nem mintha néhány bulvárlap nem kapva kapna az alkalmon, és nem hozná le címoldalon az egész sztorit öles betűkkel, a lapot népszerűsítő rikkancsok pedig rekedtre ordibálnák magukat az óriási szenzációt reklámozván, de valljuk be:  - érdekel minket a kiadók eladási statisztikája? Legfeljebb csak akkor, ha a lap részvényeseinek a szűk körébe tartozunk, és jogos igényt tartunk mondjuk az osztalékra. De mivel ilyen tragédia talán még a távoli jövőben sem fenyeget bennünket, elégedjünk meg annyival, hogy az öntudatra ébredt Jeti magatartásában a helyes irány felé mutató változást üdvözöljük. Persze néhány tudós, a kétlábú emlősök osztályába tartozóak viselkedéstudományával foglalkozó kutató ezt évtizedekig tartó elemzés után merné csak ilyen egyértelműen kijelenteni, ám ha arra várunk amíg az eredményeiket publikálják, jó hosszú szakállat eresztenének a csecsemők is. Nem beszélve arról, hogy amíg ezerszer leellenőrzik az esetleges tévedések kizárása céljából, hát elég jó anyagi bázissal kell annak rendelkeznie, aki mindezt finanszírozza. Mi ne legyünk ennyire kákán is csomót kereső személyek, hanem kockáztassuk meg amit az egész zsiványtanya rebesget, azt hogy a Jeti szerelmes lett. 

Igen, akármilyen meglepő, még az állati ösztönök vezérelte bárgyú emberszabásúakban is kialakulhat a környezetére kedvezően kiható változás, ha éppen a megfelelő időben toppan elébe egy vonzó nőstény, aki ráadásul még csodálatra méltóan gyönyörű is. Így volt ezzel Ye-Ti is, a Lándzsa-hegyi királyság trónvárományosa. A megtermett herceg száját először hagyta el értelmes szó amióta megszületett, mert a fura makogás ami az addigi kommunikációját jellemezte, na hát azt megfejthetetlen zagyvaságot éppenséggel nem lehetett beszédnek nevezni. Ebből is kitűnően látszik hogy a szerelem mindent legyőz, s egyetlen szempillantás alatt képes ledönteni akkora magasságokban végződő természeti korlátokat is, amelyeknek a csúcsát leküzdeni embert próbáló feladat még a legedzettebb sziklamászónak is. Ilyeténképpen az is hihető, hogy miss Andrea szépsége olyan szemmel látható változásokat okozott a hercegnél, ami eddig elképzelhetetlen volt, s ezek a pozitív irányba mutató jelek egyre erőteljesebben éreztették hatásukat. Először is rövid időn belül képes volt összefüggő szavakat mondani, leszokott a büfögésről sőt, már arra is rá lehetett venni, hogy nem neki muszáj elejteni az aznapi vacsorára-valót. Szóval egyre jobban kezdett a civilizált társadalomhoz méltó szokásokat elsajátítani. Ám az állati vonásaiból annyi még mindig maradt, hogy mindenfelé úgy kövesse az "úrnőjét" akár a kiskutya. Bár a jókora grizzlymedvéhez hasonlító ölebhez a kiskutya jelzőt illeszteni, még szerény megfogalmazásban is nemcsak bátorság, hanem egyenesen vakmerőség. Így hát nem is csoda, hogy az önkéntes testőr nagyobb biztonságot nyújtott mint a legjobban kiképzett elit szakasz, és az együtt barangolásaik során egészen szépen haladt előre a fejlődésben, mondhatni röpke pár hónap alatt kijárta az óvodát... 


Eközben Bristolban, a belváros egyik fényűző palotájának egy kisebb alkalmazotti szobájában Mrs. Whitehause egy levelet olvasgat, amit a bátyjától, Mr. Joseph Sullivan-től kapott...

Kedves húgom, kedves Mrs. Whitehause!

      Örömmel értesítelek kedves húgom, hogy expedíciónk sikerrel járt, és szíves tájékoztatásodra még azt is tudatnom kell, hogy élünk. Amint módodban áll kedves Mrs. Whitehause, légy szíves nyugtasd meg Earl of Burmingham házvezetőnőjét, hogy kezdjen el aggódni a gazdája jó híréért. 
     Az sem árt kedves húgom, ha felvilágosítod hogy varrasson neki Jetijelmezt, mert amint hazaérünk, Lord Andrew Fireburry fel fogja keresni Mr. Burmingham-et a golfklubjukban. Addig is jó lenne kedves Mrs. Whitehause, ha Mr. Earl gyakorolná a mezítlábas járást, ugyanis kissé nevetséges lenne, amikor az egész úri társaság figyelmének a középpontjában óhajtana először nekikezdeni. Nemkülönben arról is fel kell világosítsalak kedves húgom, hogy
miss Andrea néhány fotón meg is örökítette Lord Andrew-t amint golfozik Mr. Ye-Tivel, és arra kér hogy a mellékelt illusztrációkat juttasd el a szerkesztőségébe.
Más, kedves húgom!
Tartom szerencsémnek bejelenteni kedves Mrs. Whitehause, hogy hosszas tépelődés után elhatározásra jutottam Ms. Eastherrel kapcsolatban, és légy oly jó a tudomására hozni, hogy fellélegezhet, és hozzákezdhet az eljegyzési ceremónia előkészületeihez. Ám nagyon jól fontolja meg kedves húgom, hogy kinek nyújtja oda a kezét, ha már a folytonos sürgetése okán nekem le kellett róla mondanom. 
Más nincs kedves Mrs. Whitehause! 
      Hacsak az nem kedves húgom, hogy az idő itt is olyan kellemesen hűs, akárcsak a ködös Albion egyik jellegzetes januári napján.

Kelt: Pitymallatkor, rögtön napfelkelte után reggel nyolc órakor.

U.i.: Lord Fireburry szerint mindjárt hamarosan hazatérünk kedves húgom, ám amíg addig eltelik négy hónap és beköszönt a május, ezért innen a távolból is szeretettel ölellek.

Ugyanekkor Félnótás Szepi búsan könyökölt a karám egyik rúdján ami a vadasparkot zárta körül, és egy tapírt szemlélt amely lógatta az orrát. Szomorú látvány egy ilyen levert jószág, teljesen együtt is érzett vele, mert most éppen úgy néz ki akárcsak ő a minap, amikor a miss Andrea szíven döfte a hóvarjú felemlegetésével. Ráadásul még mosolygott is hozzá az a kedves teremtés, mintha tisztában lenne vele hogy ő a ludas az eltűnésében, pedig nála nincs és nem is látta, erre akár a bibliára is megesküdne! Milyen kár, hogy mindenki azt hiszi ő lopta el! Így is elég bűn terheli a lelkét, bárcsak visszacsinálhatná az egészet... ezért biztosan a pokolra jut, és ha valahogy addig jóvá nem teszi valamivel, hát megnézheti magát az hóttziher. Az igaz hogy egyszer eltévelyedett, de az már azért nem járja hogy még ezért is őt teszik felelőssé! Legalább azt tudná, hogy hogy néz ki az a csirke valójában! Az világos hogy fehér, de vajon mekkora lehet? Mindenesetre attól a strucctól biztosan kisebb, de egy ökörszemnél jóval testesebb lehet, mondjuk olyan méretű, mint az a páva... nini, de hiszen az fehér! Na most megvagy jómadár, hogy mit kellett nekem kiállnod miattad! El ne mozdulj innen amíg vissza nem jövök a hibbant angollal vagy a kisasszonnyal, mert másképp nem tudok kimászni abból a slamasztikából amibe belekeveredtem miattad! Azzal boldogan a keresésükre indul, és vidáman dúdolja a "Fölszállott a páva" kezdetű népdal első két strófáját...

 Zulian Dark arra készül, hogy összehívja a betéti társaság alapító tagjait ahol közölni akarja velük az alábbiakat: 

• együttműködésük hamarosan véget ér, és aki akar, ugyanolyan szívesen látott törzsvendég lesz a Hatujjú Pávián Fogadóiroda & Kártyaszalonban, mint korábban. 
• Azonkívül tisztelettel felhívja az alulírottak figyelmét, hogy belépésük oda bármikor díjtalan lesz mint eddig, de a kilépésért már mindenki saját magának tartozik felelősséggel, szintén ugyanúgy mint eddig. 
• Tájékoztatja az érintetteket hogy nemsokára megnősül, és az esketési szertartásról csak abban az esetben fogadhat el igazolt távollétet bárkitől, hogyha azt egy írástudó kőfaragó márványtáblába vési.
• Végezetül de nem utolsósorban, köszönet illet minden jelenlévőt, még azt is akit az expedíció során kizárólag csak a saját nyamvadt kis életét tartotta a legfontosabbnak.

      A többi lehetséges napirendi pont felsorolásától eltekintünk, kizárólag azok személyiségi jogainak a tiszteletben tartása érdekében, akik valamelyik nemzetközi szervezet körözési listájának előkelő helyén szerepelnek. Ám rájuk is ugyanúgy vonatkozik a közhely, hogy mindenütt jó, de legjobb ha... VÉGE.