| A kép az internetről származik |
A benga altiszt szomorúan figyelte ahogy Hé!, a Múmia a saját mellére tűzi azt a kitüntetést, amely az előbb még az ő zubbonyát ékesítette. A "Lándzsa-hegy Hőse" vaskarmokkal díszített emlékérmét azért a felejthetetlen, és jól előkészített majd végrehajtott portyáért kapta a szóban forgó melák, ami néhány éve úgy felborzolta a világ közvéleményét, hogy több civil szervezet is azonnali megtorlást sürgetett.
Ugyanis annak idején ő volt az az útonálló, aki szó szerint elrabolta a dalai út felé poroszkáló karaván ingó vagyonát, ami több ketrecben szállított és errefelé ismeretlen állatfajt jelentett, mint például afrikai karakált, ausztráliai dingót, vagy éppen dél-amerikai lámát. Ebben még nincs is semmi kivetnivaló, hiszen nem is ezt sérelmezte például a kínai vezetés hanem mondjuk azt, hogy nem a valódi Lámát ejtette foglyul, aki abban az időben lett híressé az elnyomó hatalmak elleni békemeneteléseiről. Természetesen az altiszt köpött a világ, és főleg a kínaiak utólagos véleményére, hiszen neki elsősorban az számított, hogy a maharáni elégedett legyen. Ami azt illeti, Maha elégedett is volt amikor a zsákmányszerzők visszatértek, és némileg még az sem szegte a kedvét, hogy a nagydarab haramiáját négy másik zsivány cipelte elébe egy hevenyészett hordágyon. Neki az volt a legfőbb gondja, hogy csemetéjének bemutassa a föld azon állatait amelyek ezen a tájon nem voltak honosak, s ezért semmiféle áldozattól nem riadt vissza. Hogy tüdőlövést kapott emiatt a hóbortja miatt az egyik alattvalója, hát istenem, ennyi igazán belefér. Az a legfontosabb, hogy most már nemcsak zebra, strucc és kenguru él a vadasparkjában, hanem láma is, amelyet a dél-amerikai hívei küldtek ajándékba a Dalai Lámának. Ebből nem muszáj azt a gúnyos következtetést levonni, hogy azok a lelkes hívek csupa rosszindulatból próbálták volna Nepálon keresztül eljuttatni a világszerte elismert jóhiszemű békeharcoshoz - mondván hogy lásson egy békebeli andoki lámát is -, sokkal inkább az ellenkezője a valószínűbb, miszerint minden lámának kutya kötelessége együtt tüntetni a legnemesebb célok egyikében, a világbéke megteremtése érdekében. Ám a láma - mármint az andoki - ugyanúgy köpött az egészre akár a túszejtője, mondhatni köpött mindenre ami élt és mozgott, legyen az zebra, strucc, kenguru vagy egy sebesült benga altiszt, őt kizárólag a saját sorsa érdekelte. De visszakanyarodva az elejéhez, a lakli martalóc csak azért cserélte el a véres verejtékkel kiérdemelt medálját három cikk fokhagymára, mert egyáltalán nem volt babonás, de azért jobb az elővigyázatosság, mert sose lehet tudni, és ugye hátha az ördög nem alszik...
Az persze nem is alszik, hanem ott sütögeti a pecsenyéjét az egyik tábortűz mellett meglehetősen elégedetten, és a Múmia néven is szokták az ismerősei emlegetni. Az emlegetett sátánfajzat amúgy azért volt ennyire vidám, mert valahol talált két és fél gerezd fokhagymát, ami az ízletes rablóhús előállításához elengedhetetlenül szükséges. A sózott hering nem érdekelte, ezért azt visszalökte a doki táskájába, ám a fokhagymának megörült, mert torma és csilipaprika hozzáreszelésével már egész jó kis fűszerkeveréket tudott előállítani. Ahogy sült a messzire illatozó vacsorája, egyre több kíváncsiskodó gyűlt köréje, mert nem tudták mire vélni azt a bűzt, ami az egész környéket körbelengte. Aztán ezek a kíváncsi alakok eloldalogtak amikor előhúzott egy zergenyelű kést, és sokat sejtető mozdulatokkal élezni kezdte. Az acél és a kova idegtépő összecsendülése még a közelben ólálkodó korcsokat is tisztes távolba iszkoltatta, és csak onnan merték vicsorgó véleményüket kifejezésre juttatni. Ekkor sodródott oda a benga is, akit a soros jóslásából térített erre az eszelőssége. Kissé be volt gyulladva őkelme, hogy honnan szerez legalább egy fél gerezd fokhagymát, mert csak az hiányzott a listából, a többi hatot ekkora már beszerezte. Az idő is sürgette valamennyire, mert holnap holdtölte, és ha addig nem keríti elő valahonnan a hetedik alkotóelemet, akkor megette a fene az egészet. Van már farkasalmája, macskagyökere, lámatrágyája, zuzmója, csilipaprikája, és a keselyűtojást az imént hosszas alkudozások után, és némi ezüst árán kiválthatta egy struccéval, de vagy meg kell fejnie egy kengurut, vagy szereznie kell fokhagymát, különben holnap éjfélkor pokolra jut. Ez a jóslat annyira nyomta a vállát, mintha máris a nyakában ülne egy lidérc, aki már csak arra vár hogy sarkantyúit a bordájába vájja és meg sem álljon vele az ördögkatlanig. Ezért hát szinte az eszét veszti örömében, amikor az illatorgiából kiérzi a jellegzetes fokhagymaszagot, aminek a megszerzése érdekében kész bármilyen üzletet kötni még a... még az érinthetetlen kurafival is. Így hát a tőle telhető legalázatosabb tisztelettel a tűz közelébe somfordál, és félve megszólítja a nyársat forgató páriát:
- Múmia úr kérem, ha szabadna egy percre...
- Na mi van pupák?! Nyögjed, mert mindjárt kész a kajám, és olyankor morcos vagyok ha evés közben megzavarnak!
- Szeretnék a fokhagymájából vásárolni, amíg nem késő...
- Már késő! Nekem is csak ez a fél gerezd maradt!
- Éppen annyira lenne szükségem, bármit megteszek érte!
- Jó, akkor hozz két litert a maharadzsa legjobb pálinkájából!
- Mással fizetnék, ha lehetne...
- Tőlem... na mutasd, mid van?
- Adok érte kilenc ezüstrúpiát.
- Ennyire fontos neked?
- Igen!
- Akkor az kevés! Mid van még?
- Egy hétig moshat rád az apródom!
- Ez akkor is legfeljebb két cikk fokhagymát ér! És még akkor igen nagylelkű vagyok! Egyéb?
- Másom nincs... kérem, Múmia úr!
- Hiába könyörögsz, akkor is kevés... mi az ott a zubbonyodon?
- Az az amulettem, a fényességes maharadzsa jutalmazott meg vele, a maharáni óhajára!
- Hát akkor viseld egészséggel, szervusz!
- De Múmia úr!
- Mi van már megint?!
- Képes lenne megfosztani ettől a kitüntetéstől, amiért két hétig vért köptem?
- Köpök rá meddig köptél vért, ha kell a fokhagyma, akkor cserélhetünk... bár meg kell jegyeznem, hogy ilyen aljas kufárral is régen volt már dolgom, aki kiforgat minden vagyonomból!
- Dehát ez az érem sokkal többet ér, mint az a fokhagyma!
- Neked! Nekem csak egy semmitmondó tárgy, a hagyma viszont az egészséges táplálkozás alapvető feltétele. Na szervusz!
- Rendben van Múmia úr, odaadom azért a fél gerezdért!
- Mondd sügér, te engem teljesen idiótának nézel?!
- Miért???
- Akkor miből gondolod azt, hogy az összeset neked adom érte? Olyan érmét bármikor szerzek, de nekem gondolnom kell a holnapra is... honnan fogok keríteni fokhagymát ilyenkor?
- Akkor mennyit ad érte?
- Hogy lásd kivel van dolgod, kapsz érte három cikket, de akkor ide a kilenc rúpiával, és két hétig enyém az apródod!
- Ez rablás!
- Ez nem rablás, hanem üzlet! Na kell vagy nem kell, mert kész az ennivalóm, és ha sokáig feltartasz elhűl, de akkor itt helyben megátkozlak!
- Itt van, Síva legyen hozzád irgalmas!
- A hálálkodást csak hagyjuk te minden hájjal megkent lókötő, azt hiszem én jöttem ki rosszabbul ebből az egészből. Na szervusz!
Azzal a kifosztott rablóról tudomást se véve mellére tűzte az érmét, majd leült egy kőre, és jóízű falatozásba kezdett...
Ekkorára már jó ideje mindenki számára világos volt, hogy az idegen civilizáció elől bujkáló havasi ember öntudatra ébredt. Ezt csupán azért kell csak így, jóformán unottan kijelenteni, mert ezen nincs mit tovább cifrázni, tudomást kell róla venni, mintegy tényként kell kezelni. Nem mintha néhány bulvárlap nem kapva kapna az alkalmon, és nem hozná le címoldalon az egész sztorit öles betűkkel, a lapot népszerűsítő rikkancsok pedig rekedtre ordibálnák magukat az óriási szenzációt reklámozván, de valljuk be: - érdekel minket a kiadók eladási statisztikája? Legfeljebb csak akkor, ha a lap részvényeseinek a szűk körébe tartozunk, és jogos igényt tartunk mondjuk az osztalékra. De mivel ilyen tragédia talán még a távoli jövőben sem fenyeget bennünket, elégedjünk meg annyival, hogy az öntudatra ébredt Jeti magatartásában a helyes irány felé mutató változást üdvözöljük. Persze néhány tudós, a kétlábú emlősök osztályába tartozóak viselkedéstudományával foglalkozó kutató ezt évtizedekig tartó elemzés után merné csak ilyen egyértelműen kijelenteni, ám ha arra várunk amíg az eredményeiket publikálják, jó hosszú szakállat eresztenének a csecsemők is. Nem beszélve arról, hogy amíg ezerszer leellenőrzik az esetleges tévedések kizárása céljából, hát elég jó anyagi bázissal kell annak rendelkeznie, aki mindezt finanszírozza. Mi ne legyünk ennyire kákán is csomót kereső személyek, hanem kockáztassuk meg amit az egész zsiványtanya rebesget, azt hogy a Jeti szerelmes lett.
Igen, akármilyen meglepő, még az állati ösztönök vezérelte bárgyú emberszabásúakban is kialakulhat a környezetére kedvezően kiható változás, ha éppen a megfelelő időben toppan elébe egy vonzó nőstény, aki ráadásul még csodálatra méltóan gyönyörű is. Így volt ezzel Ye-Ti is, a Lándzsa-hegyi királyság trónvárományosa. A megtermett herceg száját először hagyta el értelmes szó amióta megszületett, mert a fura makogás ami az addigi kommunikációját jellemezte, na hát azt megfejthetetlen zagyvaságot éppenséggel nem lehetett beszédnek nevezni. Ebből is kitűnően látszik hogy a szerelem mindent legyőz, s egyetlen szempillantás alatt képes ledönteni akkora magasságokban végződő természeti korlátokat is, amelyeknek a csúcsát leküzdeni embert próbáló feladat még a legedzettebb sziklamászónak is. Ilyeténképpen az is hihető, hogy miss Andrea szépsége olyan szemmel látható változásokat okozott a hercegnél, ami eddig elképzelhetetlen volt, s ezek a pozitív irányba mutató jelek egyre erőteljesebben éreztették hatásukat. Először is rövid időn belül képes volt összefüggő szavakat mondani, leszokott a büfögésről sőt, már arra is rá lehetett venni, hogy nem neki muszáj elejteni az aznapi vacsorára-valót. Szóval egyre jobban kezdett a civilizált társadalomhoz méltó szokásokat elsajátítani. Ám az állati vonásaiból annyi még mindig maradt, hogy mindenfelé úgy kövesse az "úrnőjét" akár a kiskutya. Bár a jókora grizzlymedvéhez hasonlító ölebhez a kiskutya jelzőt illeszteni, még szerény megfogalmazásban is nemcsak bátorság, hanem egyenesen vakmerőség. Így hát nem is csoda, hogy az önkéntes testőr nagyobb biztonságot nyújtott mint a legjobban kiképzett elit szakasz, és az együtt barangolásaik során egészen szépen haladt előre a fejlődésben, mondhatni röpke pár hónap alatt kijárta az óvodát...
Eközben Bristolban, a belváros egyik fényűző palotájának egy kisebb alkalmazotti szobájában Mrs. Whitehause egy levelet olvasgat, amit a bátyjától, Mr. Joseph Sullivan-től kapott...
Kedves húgom, kedves Mrs. Whitehause!
Örömmel értesítelek kedves húgom, hogy expedíciónk sikerrel járt, és szíves tájékoztatásodra még azt is tudatnom kell, hogy élünk. Amint módodban áll kedves Mrs. Whitehause, légy szíves nyugtasd meg Earl of Burmingham házvezetőnőjét, hogy kezdjen el aggódni a gazdája jó híréért.
Az sem árt kedves húgom, ha felvilágosítod hogy varrasson neki Jetijelmezt, mert amint hazaérünk, Lord Andrew Fireburry fel fogja keresni Mr. Burmingham-et a golfklubjukban. Addig is jó lenne kedves Mrs. Whitehause, ha Mr. Earl gyakorolná a mezítlábas járást, ugyanis kissé nevetséges lenne, amikor az egész úri társaság figyelmének a középpontjában óhajtana először nekikezdeni. Nemkülönben arról is fel kell világosítsalak kedves húgom, hogy miss Andrea néhány fotón meg is örökítette Lord Andrew-t amint golfozik Mr. Ye-Tivel, és arra kér hogy a mellékelt illusztrációkat juttasd el a szerkesztőségébe.
Más.
Tartom szerencsémnek bejelenteni kedves Mrs. Whitehause, hogy hosszas tépelődés után elhatározásra jutottam Ms. Eastherrel kapcsolatban, és légy oly jó a tudomására hozni, hogy fellélegezhet, és hozzákezdhet az eljegyzési ceremónia előkészületeihez. Ám nagyon jól fontolja meg kedves húgom, hogy kinek nyújtja oda a kezét, ha már a folytonos sürgetése okán nekem le kellett róla mondanom.
Más.
Nincs kedves Mrs. Whitehause, hacsak az nem hogy az idő itt is olyan kellemesen hűs, akárcsak a ködös Albion egyik jellegzetes januári napján.
Kelt: Pitymallatkor, rögtön napfelkelte után reggel nyolc órakor.
U.i.: Lord Fireburry szerint mindjárt hamarosan hazatérünk kedves húgom, ám amíg addig eltelik négy hónap és beköszönt a május, innen a távolból is szeretettel ölellek.
Ugyanekkor Félnótás Szepi búsan könyökölt a karám egyik rúdján ami a vadasparkot zárta körül, és egy tapírt szemlélt amely lógatta az orrát. Szomorú látvány egy ilyen levert jószág, teljesen együtt is érzett vele, mert most éppen úgy néz ki akárcsak ő a minap, amikor a miss Andrea szíven döfte a hóvarjú felemlegetésével. Ráadásul még mosolygott is hozzá az a kedves teremtés, mintha tisztában lenne vele hogy ő a ludas az eltűnésében, pedig nála nincs és nem is látta, erre akár a bibliára is megesküdne! Milyen kár, hogy mindenki azt hiszi ő lopta el! Így is elég bűn terheli a lelkét, bárcsak visszacsinálhatná az egészet... ezért biztosan a pokolra jut, és ha valahogy addig jóvá nem teszi valamivel, hát megnézheti magát az hóttziher. Az igaz hogy egyszer eltévelyedett, de az már azért nem járja hogy még ezért is őt teszik felelőssé! Legalább azt tudná, hogy hogy néz ki az a csirke valójában! Az világos hogy fehér, de vajon mekkora lehet? Mindenesetre attól a strucctól biztosan kisebb, de egy ökörszemnél jóval testesebb lehet, mondjuk olyan méretű, mint az a páva... nini, de hiszen az fehér! Na most megvagy jómadár, hogy mit kellett nekem kiállnod miattad! El ne mozdulj innen amíg vissza nem jövök a hibbant angollal vagy a kisasszonnyal, mert másképp nem tudok kimászni abból a slamasztikából amibe belekeveredtem miattad! Azzal boldogan a keresésükre indul, és vidáman dúdolja a "Fölszállott a páva" kezdetű népdal első két strófáját...
Zulian Dark arra készül, hogy összehívja a betéti társaság alapító tagjait ahol közölni akarja velük az alábbiakat:
- együttműködésük hamarosan véget ér, és aki akar, ugyanolyan szívesen látott törzsvendég lesz a Hatujjú Pávián Fogadóiroda & Kártyaszalonban, mint korábban.
- Azonkívül tisztelettel felhívja az alulírottak figyelmét, hogy belépésük oda bármikor díjtalan lesz mint eddig, de a kilépésért már mindenki saját magának tartozik felelősséggel, szintén ugyanúgy mint eddig.
- Tájékoztatja az érintetteket hogy nemsokára megnősül, és az esketési szertartásról csak abban az esetben fogadhat el igazolt távollétet bárkitől, hogyha azt egy írástudó kőfaragó márványtáblába vési.
- Végezetül de nem utolsósorban, köszönet illet minden jelenlévőt, még azt is akit az expedíció során kizárólag csak a saját nyamvadt kis életét tartotta a legfontosabbnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése