Zulian... - 6 -

A kép az internetről származik

6. fejezet

     A karaván déli sziesztája alatt, amíg lehúzódtak az útról, hogy egy kis lélegzetvételnyi időre megpihenjenek és egyenek, egy  ismerős sziluettje tűnt fel váratlanul az egyik kanyarban. Már messziről örvendezve integetett, és harsány csodálkozással üdvözölte a betéti társaság korlátlanul prominens létrehozóit...
 - Dicsakmá'! Na végre a nyomotokra akadtam, most megvagytok ti átkozott jómadarak! Tudjátok, hogy még a kénköves pokolban is kerestelek benneteket?! Hát hol a sunyiban bujkáltatok eddig ördögfattyak?!    

     Dicsakmá' A. Stefi - mert ő volt az aki olyan lelkesen, s nem mellékesen hívatlanul csatlakozott a társasághoz - családi nevének a kezdőbetűje Angelló, vagyis Angyal, és annyit kell róla megjegyezni, hogy egy jóravaló bankárcsalád jeles képviselője, afféle szamaritánus hitelintézet ügyvezető igazgatója. Bár a jóravalót idézőjelbe kellene tenni, mert azok a hiteligénylők, akiknek a feje alól rövid időn belül kihúzta az utolsó párnát is, egy jó magas fa legvastagabb ágára valónak találná a legméltóbb helyen tudni. S leginkább olyan függőleges pozícióban tartózkodva, hogy nyakát egy meglehetősen gondosan csomózott hurok fojtogassa tartósan amíg bele nem szorul a szusz, és a bokájáról lelógó és drótfonatokkal megerősített, őt alanyi jogon megillető vasnehezék alatt, akár még viszonylag zavartalanul, vidáman kosarazni is lehessen. Ugyanis az uzsorások diszkrét foglalkozását űzte, valamint azokat az adósait is, amelyek elmaradtak az aktuális törlesztőrészletekkel. Ide most a behajtási körútja során jutott el, magával hozva a számlakivonatokat valamint kísérőnek két, diófából faragott öltözőszekrényre hasonlító morcos gorillát is, annak prezentálására miszerint Hé!, a Múmia, egy jelentéktelennek mondható összeggel tartozik neki. Körülbelül mindössze annyival, mint a szaúdi koronaherceg éves költségvetése. 

     Ugyanis még a szicíliai közös üdülésük alatt kölcsönzött neki egy csipet sót - hogy megfűszerezze vele az ehetetlen börtönkosztot -, és ennek fedezetére később gyanútlanul elfogadta Róma egyik impozáns kerületében lévő, az ott igen régóta elfekvő ingatlanát. Stefi először meglepődött a kérésén, de amint belekóstolt az ízetlen ételbe, ő is kijelentette hogy dicsakmá', ez tényleg sótlan. Így hát adott neki a rejtett kincséből, azzal a feltétellel hogy másnap egy kilót szolgáltat vissza belőle. Ám ez a járandósága különböző okok miatt - jórészt készpénz hiánya - hogyhogynem elmaradt, ezért a béke megőrzése érdekében kreáltak egy átruházó elismervényt, ami a fentebb említett lakóépület pontos címét és fellehető koordinátáit tartalmazta, a lábjegyzetben a tanúkat is feltüntetve, melyeknek egyike Zulian. Szabadulása után Dicsakmá' A. Stefi azonnal a helyszínre sietett, hogy birtokba vegye a tulajdonába került szerzeményét, és érvényre juttassa a jogos igényét, de a vatikánvárosi testőrparancsnok mondhatni szabályosan és igénytelenül, ám ennek ellenére valóságos kéjes örömmel röhögte körbe. Hiába lobogtatott az orra előtt egy - az alvilági közjegyzők által módosított, ámde hitelesített és elismerő - kötelezvényt, a lelketlen bürokrata rövid úton kipenderítette, az izomagyú bútorszállítóit pedig az egyik nyeszlett alabárdosa, az irodája várójában alaposan rendreutasította. Érthető ezek után a csalódottsága valamint az is, hogy időt és pénzt nem kímélve a Múmia után eredjen, és számon kérje rajta az elmaradt kamatokat, nem beszélve arról a hamis tulajdoni lapról, amivel kicsalta a sótartójából az aranytartalékát képező vagyona mintegy egy százalékát, tehát hozzávetőleg a tetemes részét. Most, hogy rálelt ahogy a nyitott ládája peremén üldögél és a fogát piszkálja, azonnal a közelébe loholt, és tőle telhető legközvetlenebb barátsággal megszólította...

   - Dicsakmá', hát szevasz te piszkos kurafi! Mondhatom jól átvertél engem azzal a tanúsítvánnyal, és vedd tudomásul, hogy most jössz nekem egy hajórakománnyi pénzzel! 
  - Most mit háborogsz itt te patkány? Különben is az anyád térgye kalácsát megyek én neked valamivel is! Te erősködtél hogy adjak valami olyat amit a magaménak vallok, úgyhogy hagyjál lógva, amíg türelmes és finom vagyok!
 - Dehát aláírtad te senkiházi aljadék!
 - Na és, most mit vagy úgy oda??? A Pápa is kihirdette hogy az isten háza mindenkié, úgyhogy eredj hozzá, és nála reklamálj!
 - Dicsakmá'! Azt hiszed te söpredék, hogy nem próbáltam meg kiköltöztetni a rezidenciájából???    
 - És sikerült???
 - Szerinted???
 - Mert biztos vele is olyan erőszakosan akartál tárgyalni mint ahogy másokkal is, te rohadék gazember! Miért nem kértél tőle időpontot a fogadónapján?
 - De hiszen akartam!
 - És???
 - És a személyi titkára elutasított, így el sem juthattam az ajtajáig!
 - Na látod így jártál, az már a te bajod te hájas uzsorás disznó!
 - Dicsakmá'! Nézzenek oda, nem is vagyok hájas, igaz-e fiúk?!
 - Nem hát Főnök! Akarja hogy fizetésre bírjuk?
 - Azt hiszitek félek tőletek??? Na gyertek ti rozzant hentesáruk, ma még úgysem szeleteltem élve lomha orrszarvúakat!
 - Állj állj állj, abbahagyni a civakodást! Hátrébb a késekkel meg a bikacsökökkel! Mi ez a vircsaft???
 - Jó hogy jössz Zulian! Éppen a becsületes fizetési morálról csevegünk, de ezzel a mocskos kasszafúróval nem lehet a kultúra szabályai szerint zöld ágra vergődni! 
 - Nekem hiába ugatsz hájpacni, tőlem legfeljebb csak egy keskeny vasat kapsz, és aztán mehetsz a sóhivatalba!
 - És az ígéret az már smafu??? Szegény édesanyám azóta hüppögve eszi a kaviárt, mert csalódnia kellett egy olyan fegyencben, akinek a szavában addig mélységesen megbízott!
 - Na most lebuktál fukar kufár!
 - Dicsakmá', hát mivel???
 - Most vallottad be a saját csúf pofáddal hogy a tisztelt téns'asszony a legjobban a fiacskájában csalódott... úgyhogy nekem te ne szájalj te elfuserált zsírpacni, te minden hájjal megkent cellatöltelék!
 - Mi ez a személyeskedés kérem???
 - Zulian mondd már meg neki, hogy ismerje el a bűnösségét! 
 - Gondolod nekem menni fog, ha egy profi vizsgálótiszt gyengéd faggatásai, és a gyakorlott pribékjei hosszas ráhatásai sem győzték meg???
 - A fegyőrökre gondolsz?
 - Kire másokra? Szerinted kik voltak azok a rutinos vallatók, akik heti rendszerességgel és sorozatos testi fenyítésekkel próbálták kicsikarni a beismerő vallomását, és mégsem sikerült nekik rábeszélniük? Ezért csodálkozom azon, hogy szerinted rám hallgatni fog!
 - De ez akkor is felháborító! Hová lett a tisztesség és a szavahihetőség?
 - Te csak ne papolj itt becsületről, szemét uzsorakölcsönző!
 - Most nem az én foglalkozásom a téma, hanem az adott szó betartása!
 - Újabb ígéretet akarsz te moslékosdézsa?
 - Igen!
 - Rendben van, legyen!
 - Na halljuk, mikor törlesztesz?
 - Már most megígérhetem, ha még egyszer idejössz hozzám követelőzni, azt a sóhajt fogod utoljára hallani amikor a késem kihúzom a bordáid közül! Na, akkor hát mivel is tartozom még???
 - Zulian, te ehhez nem szólsz semmit??? Pedig te voltál az egyik tanú!
 - Azt csak azért írtam alá, hogy meglegyen az örömöd!
 - De akkor most mit adjak át a kedves mamának, ha hazamegyünk? 
 - Add át neki mélységes hódolatunkat!
 - Dehát az kevés!
 - Jó, akkor a szívélyes üdvözletünket is!
 - Ez azért már akkor is pofátlanság!
 - Az a pofátlan dolog, hogy még ezeket is kevesled! Na csak azért hogy lásd kivel van dolgod, add át neki a jókívánságainkat is! 
 - Miféle jókat kívánhattok ti neki???
 - Mondjuk azt, hogy reméljük hamarosan visszatér a jó étvágya, és ürítsetek az egészségünkre egy pohárkával a legjobb ánizslikőrjéből! 
 - Mindjárt elhányom magam!
 - Ha ennyire utálod, akkor te ne igyál belőle!
 - Tőletek van okádhatnékom!
 - Úgy próbálj az ágyamba rókázni hülye-gyerek, hogy az volt az utolsó kívánságod!
 - Dicsakmá'! Nini... hát az egy koporsó!
 - Igen, és ha még sokat akadékoskodsz itt nekem, szólok a Félnótásnak, hogy húzza meg a harangokat!
 - Miért???
 - Mert ma még temetni fogunk!
 - Kiket?
 - Van itt három jellemtelen hullajelölt, azokat kell majd elásni!
 - Azért még nem kell mindjárt idegesen a zsebed felé nyúlkálni!
 - Akkor utasítsd a kis ölebeidet, hogy hátrább az agarakkal! 
 - Miért, már viccelni sem lehet?
 - Azt lehet! Viszont akkor ne csodálkozzanak azon ha olyan tréfás kedvemben találnak, hogy csípőből sütök el nekik egy-egy magvas poént, aminek a nehézkes megértése után kiül az arcukra a döbbent halálvigyor! Az lesz aztán igazán a morbid humor! 
 - Jól van na, értik ők a mókát!
 - ... Hogy mi van Főnök?! 
 - ... Azaz többnyire értik! Menjetek és készítsetek valami harapnivalót barmok! Képletesen azt akarja mondani a Múmia, hogy pisztoly van nála...
 - Sőt, kések is!
 - Na! Így már értitek???
 - .... Ahha...
 - Na kotródjatok bunkók, ma már eleget csacsogtatok! 
 - Honnan szedted ezt a két idétlen árvát? Az egyik olyan mint egy bánatos rinocérosz, a másik meg az ikertestvére, csak valamennyivel randább! 
 - Dicsakmá', tényleg! Most hogy jobban megnézem őket oldalról, valóban úgy is néznek ki!
 - Na ülj le, és igyál velünk a boldog viszontlátás örömére te bárgyú víziló!
 - Azért ez már kissé erős!
 - Micsoda?... Talán a víziló? 
 - Dicsakmá', hát dehogy! Csak nem érzem magam maradéktalanul boldognak!
 - Várj Stefi, mindjárt sajnálkozunk a sanyarú lelkivilágodon! Jut eszembe... tulajdonképpen az meg melyik cinikus parasztot érdekli??? Az a lényeg hogy mi boldogok vagyunk, és ezzel a legteljesebb mértékben elégedettek lehetünk!
Azzal összeültek, és kedélyes szórakozásba kezdtek. 

      Ami náluk tulajdonképpen azt jelentette, hogy töméntelen mennyiségű és alkoholtartalmú szesz gyakori fogyasztása fog történni, és főleg ez lesz a napirend fő témája ennek a rögtönzött palávernek. Vagyis a tanácskozást a magasröptű eszmecsere által kiváltott nagyfokú izgalmi állapot fogja jellemezni, ami maga után vonja az azzal járó folyadékvesztés pótlását. Így hát bátran kijelenthetjük, hogy az úgyszólván elengedhetetlenül fontos, folyamatos biztosítása a folyékony kalóriabevitelnek, csupán az egészséges életmódjuk megóvása érdekében tett áldozatos erőfeszítéseik végeredménye. Persze ezt Dr. Gyök spontán alkoholizmusnak diagnosztizálná, külön taglalva a különleges megjegyzések rovatában az egyes páciensek előrehaladott szellemi leépülését, a rohamos emlékezetvesztését, valamint az indokolatlanul akut ámokfutásaikat és a heveny pánikrohamaikat. Nem mintha ez az előnytelen jellemzés sértené a fent említett urak magukról kialakult helyes értékítéletét, hiszen tisztában voltak a sarlatán sivár lelkivilágával vagy a sótalan humorérzékével. Ezért jobbára ügyet sem vetettek az intelmeire, sőt ha sokat tudálékoskodott, akkor egyszerűen leintették. Kicsivel később aztán, mikor órák múlva magához tért a sátrában, úgy tett mintha csak váratlan emlékezetkihagyása lett volna, és az okozta nála az idült és tartós eszméletvesztést...

     Ez alatt az idő alatt Lord Fireburry a nepáli kalauz, Rukum Palpa társaságában mulatott, és élénken érdeklődött a big foot felbukkanási helyei felől.  A vezető elmesélte, hogy a nagylábú nyomát már igen sokfelé látták, egyes hiedelmek szerint egy letűnt kor utolsó túlélői, akik vastag szőrbundát viselnek akár a medvék, és gyakran rabolják meg a nomádok állatállományát. Állítólag az egyik serpa unokafivére látta is, ahogy a sziklák közé hurcol egy birkát, de az az alak annyi mindent látott már, az is csoda hogy még nem verték agyon az állandó víziói miatt. Egyszer járt itt egy angol zsurnaliszta, hogy riportot készítsen a Jetit látó bennszülöttel, és meg is látogatták azt a helyet ahol a havasi embert utoljára látni vélte. Le is fényképezett egy jókora lábnyomot, amely mellé egy hegymászó csákányt fektetett, hogy érzékeltesse a köztük lévő különbséget. Talán még Lord Andrew is látta valamelyik lapban a fotóját, amelyiknek az újságíró dolgozott. Igen láttam - bólogatott hevesen a lord - éppen amiatt vagyok most itt. Ugyanis fogadtam az egyik partneremmel a golfklubban, hogyha valóban létezik a big foot, akkor én megtanítom golfozni. Mire ő kételkedett az épelméjűségemben, ezért hogy megleckéztessem azt a sznobot, fogadást ajánlottam neki. Ha sikerül rábukkannom és erről hitelt érdemlő bizonyítékot is felmutatnom, akkor nyerek, viszont ellenkező esetben vállalnom kell a következményeket. Mégpedig azt, hogy amelyikünk veszít, egy évig köteles bárki ellen játszani Jetijelmezben és mezítláb, s hagyni hogy minden alkalommal köznevetség tárgya legyen... 

     Távolabb tőlük Govi Öngbo fordított hátat nekik, mert nem bírta nézni, amint a frakkos lakáj ünnepélyes komolysággal tesz-vesz körülöttük, és helyezi a kezük ügyébe, a kempingasztalra a teát. Mintha valami olyan ritka ínyencséggel szolgálhatna nekik, ami máshol csak kivételes ünnepkor kerülhet terítékre, és ebből az alkalomból olyan fennhéjázó módon töltötte a fehér folyadékot a csészéjük aljába, akárha egy hiánycikk utolsó cseppjeiből szervírozna... Fújj ... tej! Brrr... a hideg futkosott a hátán ahogy belegondolt, ha neki minden nap így kellene meginnia, inkább alkoholista lenne. Undorító az egész, úgy ahogy van! Azzal beletört még egy darab jakvajat a bögréjébe, és várta hogy felolvadjon. Gyomra tiltakozását valamelyest csökkentette az a családi idill, ahogy a szibériai medve babusgatta a bocsát. Azaz a kis vadóc leopárdját etette, pépesre rágva minden falatot azelőtt, mielőtt az ölében fickándozó árva tűhegyes fogai közé dugja. És bárgyún röhög azon, ha az ujjai véresre horzsolva kerülnek elő a fűrészes satuból, mintha büszke lenne a kis gyámolítottja életrevalóságára. Mivel ma már nem kapaszkodnak tovább a kolostor irányába, a muzsik hozzálát, hogy csinos pórázzal és meleg öltözék varrásával kedveskedjen dédelgetett kicsikéjének...