Zulian... - 8 -

A kép az internetről származik

8. fejezet 

      Az átelleni sziklák mögül ugyancsak fürkész ragadozószemek röntgenezik a lenti tábort, csak az illető a kétlábú emlősök osztályába, azaz a csúcsragadozók díszes kategóriájába tartozik, azaz leginkább tarkítja. Amúgy ha egy rövid és találó jelzővel szeretnénk illetni, akkor ő egy közönséges díszpinty.

      Most ne a nepáli vadrezervátumok szárnyasaira gondoljunk, hanem egy olyan jóravaló haramiára akarom mondani jómadárra, aki megérett már egy jó erős pányva hurkára, vagyis pontosabban fogalmazva egy vastag ágon átvetett és lengedező kötél jó erős hurkára, szóval kötélhurkára. Őkelme a közeli, másfél napi kapaszkodásra lévő Lándzsa-hegyi barlangban tanyát verő martalócvezér, Sanda Ha-landzsa tiszteletbeli maharadzsa és a maharánija , a hatalmas Ma Ha-Ráni egyetemes parancsára, jóformán kiküldetésben leskelődik a karaván felé, mint zsákmányszerzés céljából kiküldött felderítő. Neki most azt kell kikémlelnie fura ura nógatására, hogy van-e az utazók között olyan "áru", akiért elég tetemes összegű váltságdíjra lehetne számítani. Ugyanis az összekuszált szemű, de naiv rablófőnök ártatlan emberrablásokra specializálta magát, és főleg ezekből a gyermekded bevételekből fedezte azokat az anyagi kiadásokat, amelyekhez ingyen és mindenféle ellenszolgáltatás nélkül, potyán és térítésmentesen semmiképpen sem juthatott volna hozzá. 

Ilyen mondjuk kevés volt, de azért kellett néha fegyvert és lőszert is beszereznie, és az emberveszteségei nyomán is merültek fel némi temetési költségek. Amik ugyan nem voltak túlzottan nagyok, mert igen előrelátó módon, humanitárius szemlélettel oldotta meg az ilyenkor esedékes szertartások zömét, és csak azokat a megboldogult banditáit nem égettette el, akiket a dögevők már széthurcoltak. Tehát a vállalkozó szellemű úri zsiványról elmondhatjuk, hogy gondoskodó tulajdonsággal ruházta fel a természet, mert minden elhullott beosztottja családját anyagi végkielégítéssel vigasztalta. A gyászoló özvegy igényt tarthatott egy agg jakra, amelynek már megváltás lenne a szakadékba zuhanás, vagy netán egy vén kecskére is, amelyből szinte már csak hosszas imádkozás után lehetett kipréselni egy kis tejet. Ugyan mindkét választási lehetőség sovány vigasz az igaz, de azért az. Ezeknek a halál utáni rítusoknak a betartásában és a betartatásában igen nagy segítségére volt a neje őméltósága, Ma Ha-Ráni maharáni, akit nagyjából húsz éve sózott a nyakába a karmája egy rögtönzött, uszkve balszerencsés portya máig is kiható alkalmából.

Ez úgy történt, hogy az akkor még nőtlen, de tucatnyi ágyassal rendelkező útonálló lecsapott egy gyönge kísérettel vonuló csoportra, akik a zarándokúton bandukoltak a lámakolostor irányába. A látszólag tehetősebbnek ítélteket túszul ejtette, a katonáikat lemészároltatta, a szolgáikat pedig arra utasította, hogy postafordultával és lóhalálában hozzák el az uruk vagy úrnőjük szabadon bocsátásáért járó váltságdíjat. A sarc mértékét a helyszínen állapította meg az árú súlyának megfelelően, tehát a kövérekre zsírosabbat, a soványabbak után pedig lájtosabbat vetett ki. Ez a meggondolatlan húzása végül rajta csattant, mert minden foglyát hetek alatt kiváltották, csupán egyetlen vendége után nem akart megérkezni a tetemes összeg, még hónapok múlva sem. A következő évi olvadás lezajlását követően megérkezett a régóta esedékes váltságdíj duplája, és az a félénk szolga hozta, akit életben hagyott a kézbesítés lebonyolítása okán. A rémült inas halálsápadt arccal és reszkető kézzel nyújtotta át a ládikát a benne lévő összeggel, és a tetején azzal a kis levélkével együtt, amely az tartalmazta, hogy: - és most itt a rablóhorda krónikását idézem, aki jelen volt az egész közjáték alatt, s jóformán betű szerint emlékszik az üzenetre... -

 Nagyrabecsült Lókötő Úr és Hatalmas Maharadzsa!

     Bocsánatodért esedezünk a némi késedelem okozásáért, de tudatnunk kell haramiaságoddal, hogy jogos váltságdíjigényed meghaladja az egész évi jövedelmünk felét. Ezért időbe telt amíg a kívánt összeget összekoldultuk a rokonoktól, akik több feltételt is szabtak a zsiványságodhoz eljuttatandó és vissza nem térítendő kölcsön folyósításának az elindítására, soroljuk:

1. évente ugyanekkora fájdalomdíjat utalunk,
2. ötévente megduplázzuk,
3. tízévente megtriplázzuk,
4. a jubileumi huszonötödik évben pedig megötszörözzük, ha

a túszul ejtett nőszemélyt, a Maha nevű hárpiát örökre megtartod. Megértésed előre is hálásan köszönjük, alázatos tisztelettel stb... stb. 

Kelt: Itt, ekkor és ekkor 

rokonság

----------

aláírás 

Utóirat: Reméljük levelünk meleg fogadtatásban részesül, és nem veszed fejét annak a szerencsétlennek, akire hosszas rimánkodások árán a kézbesítést rábíztuk, és a további szankcióidat elkerülendő hárítottuk...

Ebből azt lehet gyanítani, hogy a csóró szolgálót úgy kellett a kanyon bejáratáig elrugdosni, és többször megígérni neki Buddhára, hogyha mégsem térne vissza, az esetegesen kenyérkereset nélkül maradó porontyairól az életük végéig bőkezűen gondoskodnak... 

Így tehát az elfekvő készletét ezentúl jócskán gyarapító bestia nála ragadt, és fokozatosan átvette az egész bagázs fölött az irányítást. Először is az ágyába és aztán apránként a bizalmába férkőzött, a hurijait pedig egyenként kitúrta onnan - öngyilkosságnak álcázott mérgezés, szakadékba ugrás, vízbefúlás, a többit hadd ne részletezzem -, és az akkor még a H. Al. Andja névre hallgató angolszász származású imposztornak az ekképpen üressé tett lelkét teljes egészében kitöltötte a jelenlétével, mondhatni teste valódi teljes terjedelmével betakarta. Végezetül túszul ejtette, de azt aztán végérvényesen és megmásíthatatlanul örökre. Nemsokára férjül vette a pernahajdert.

Egyébként már akkor szemet vetett a teste és a szíve rabul ejtőjére, amikor az a kurafi azon az emlékezetes rajtaütésnek a végén megpillantotta, és úgy megbámulta, hogy csodálkozásában még a tenyerét is összecsapkodta. Maha úgy vélte hogy örömében tapsikol, mintha azt sugallta volna hogy ez igen! Ez a bámulatos nő kell nekem! Pedig csak azt akarta kifejezni vele hogy: - te szent tehén! - vagy valami ilyesmit, mert ekkora böhöm leányzót még életében nem látott. Ellenben a vágytól sugárzó mátkajelöltben ez úgy tudatosult és nyilvánult meg, mint a szerelem első látásra, és úgy is csapódott benne le, mintha Cupidó a szíve kellős közepébe lőtte volna a szerelemnyilát. 

Szóval beleesett az ördögfattyába mint vak ló a gödörbe, és kissé durcásan konstatálta, hogy szerelmét a sátánfajzat nem hajlandó viszonozni csupán a testét kihasználni, pedig olthatatlan vágya majd' kiüti a szemét. És megtette. Szó szerint kiütötte a bal szemét, mert észrevette hogy az imádottja egy új nőstényre, egy friss portyán zsákmányolt jövevény takaros alakjára veti, és meglehetősen gusztustalan, amolyan malackodó pillantásokkal méregeti, amilyet csak abban az esetben lehetne megérteni, ha az ő keblét gusztálná emígyen. Ezért a további félreértések elkerülésére, és a feltételezhető félresandítások megelőzésére, kénytelen volt ezt a drasztikus figyelmeztetést finoman a tudomására hozni. Persze kicsit sírt is, mert nagy fájdalmat okozott neki a csibész tette, de a hüppögésén hamar túl tette magát, és a félvakon üvöltöző szoknyapecér szemtelenségét megbocsájtva ápolásába vette. Anyáskodó mozdulattal az ölébe fektette a fejét, s mialatt egy spongyával tisztogatta az odúvá változott szemüregéből az idegmaradványokat, meg a belőlük szivárgó vércsöppeket, szemrehányóan korholni kezdte, akár egy csősz a rajtakapott és fülön csípett gyümölcstolvajt...

Látod látod kicsikém, hát kellett ez neked?! Miért akarsz te más kertjében garázdálkodni, nem elég neked az én szamócásomat megdézsmálni te kis mohó?! Hisz tudod hogy nem szabad szemet vetni a máséra, most nézd meg mit csináltál magaddal! De ne aggódj, én úgy fogok rád vigyázni akár a szemem fényére, és amint összeházasodunk - és itt jól megtekergette a szemüregbe gyűrt rongyot, hogy a kicsikéje torka szakadtából, de sűrűn bólogatva vonított - kerítek neked egy olyan csodaszép üvegszemet, hogy párját fogja ritkítani! Meglásd, hogy tejben-vajban foglak füröszteni, csak soha többé ne kacsints más epresére, mert Sívá-ra mondom nem lesz mivel! És a csintalankodásaidnak ezennel vége, punktum!  - ordítás - Mert kinek kell majd egy vak koldus, megmondanád? Tehát nyugodj bele, hogy nem tűröm el a rakoncátlankodást, a szemezgetést pláne nem, hogy a félrelépést már ne is említsem! Azonkívül minden óhajod számomra parancs, akarod hogy azonnal bebizonyítsam?! 

Azzal a kézzel lábbal tiltakozó, félszemével az embereinek rimánkodó gazfickót a megszeppent martalócok, a válogatott csecsemőgyilkosok- és tömegmészárosok sorfala közt a barlang mélyére, az ugyancsak válogatott irhákból álló fekhelyükre cipelte, és ott alaposan, úgy istenigazában jól meg... ide kéne valami hasonlatot találni arra az eseményre, amikor egy fájdalommal küszködő, ennek ellenére makrancoskodó illetőt gyöngéden rendreutasítanak, mondjuk diótörés... neeem, ez nem jó... mogyoróhámozás... ááá, ez sem az igazi. Olyasmi kellene, mint amikor egy csontkovács minden porcikát alaposan megroppantgat többször is, és jól esik ugyan, de akkor lesz a legjobb amikor már abbahagyta. De amíg dolgozik rajtad addig úgy megizzadsz mint a csatamén, hogy még a könnyeid is tojáshab keménységűre verődnek a fájdalomgyönyörtől... megvan! Szóval ott hagytuk abba, hogy istenigazában jól megdögönyözte. Hogy a barlang szájáig hallatszott a jóízű nyögdécselése...

A bevezetésben említett díszpéldány, a zsiványivadék jómadár közben már a rajtaütésre készül, és arra vár, hogy a cimborái a völgy minden menekülési útját hermetikusan lezárják, a gyanútlanul szunyókáló tábort körülkerítsék, és adott jelre lecsapjanak. Vele átellenben, a túloldali ragadozó már az észlelésüket követően magasabbra húzódott, és egy más számára megközelíthetetlen, biztos fedezékből szemlélte az alant zajló eseményeket. Az ő érzékeny fülének hangos lopakodással felbukkanó banda tagjait jórészt ismerte, közöttük azt az eszelős bengát is, aki alatta irányította kézjelekkel és pisszegésekkel az osztagát, miközben szúrós szemmel fenyegette az egyik értetlenkedőt, egy kajla bérencet, hogyha még egyszer zajt csap, odamegy és letöri a derekát. Egy másik gnómnak szintén az értésére adta hogy ne tolja ki azt a rusnya képét az árnyékból, mert amint szerét ejti tüstént átharapja a torkát. A harmadik szerencsétlenkedővel pedig majd akkor számol le, ha a tanyájukra érnek, mert mára elege van az idiótákból. Ám ott bizton számíthat legalább egy szemkitolásra, és akkor még hálás is lehet. S közben türelmetlenül várt legalább egy felhőfoszlányt hogy betakarja ezt az átkozott holdat, hogy pont most jut az eszébe ennek is kerekre gömbölyödni. Nem tartotta magát egyáltalán babonásnak, de megette a fene az egészet, rossz ómen teleholdkor túszokat ejteni, mert később biztosan ráfáznak. A maharánit is olyankor fogták el, és most ő dirigál az egész haramiabandának. Rémes ez a fojtogató balsejtelem, ennek még megisszák a levét. Ezért háromszor a válla fölött hátraköpött, egyenesen a mögötte kuporgó sánta kollégája homlokára, nem babonából hanem csak a biztonság kedvéért, mert ugye sose lehet tudni...

Gregor, a muzsik hortyogását a kedvence finom harapdálása szakította félbe. Puma ösztönösen fel akarta kelteni a gazdit, ezért a fogait a hüvelykujjába mélyesztette, és addig-addig fogta mind szorosabb satuba, amíg a paraszt felszisszent. Mosolya pillanatok alatt torz vigyorba ugrott, mert mire felfogta volna hogy mi történik, valaki hálót dobott rá és egy puskatussal a tarkóját ütlegelte. A mesterséges kómából gúzsba kötve, sajgó izmokkal ébredt fel késő pitymallatkor, s ahogy körülötte testet öltöttek az árnyak, a betéti társaság megkötözött alakjai rajzolódtak ki előtte. Mindenfelé marcona őrök vigyáztak rájuk, és ha valamelyikük megpisszent, egy rúgással vagy egy jól irányzott dárdabökéssel elhallgattatták. Csak Mr. Joseph köhécselhetett, aki szabadon ácsoroghatott a lord sátra előtt, az úr bebocsátó engedélyére várakozva. Őt azért nem gyűjtötték a hosszúkás láda köré a többiekhez, mert az alvezérré lefokozott Sanda Ha-landzsa, a tiszteletbeli maharadzsa megtiltotta. Régen látott már komornyikot, és a pingvinére hasonlító ruhát viselő személy megmosolyogtatta. Azonkívül kíváncsi volt arra is, hogyan jelenti be a foglyul ejtésüket annak az őrültnek, aki ilyen szedett-vetett kísérettel idemerészkedik. Ezért közvetlenül ott állt ő is mellette, és a faarcú inas krahácsoló kopogtatásán élvezkedett, amíg csak ki nem szólt egy álmos hang a jurta takarásából...

 - Jó reggelt Mr. Sullivan, fáradjon beljebb! Mi ez a korai vircsaft? És hol a reggelim???

 - Jó reggelt Lord Andrew! Lord Fireburry, sajnálattal kell közölnöm, hogy a mai reggelit mély fájdalmamra nem áll módomban szervírozni!

 - Nocsak! És miért Mr. Joseph, talán igénybe óhajtja venni a szabadnapját?

 - Ilyen arcátlanságot soha nem tennék az ön előzetes jóváhagyása nélkül Lord Andrew!
 - Folytassa!
 - Csupán némi kivédhetetlen malőr miatt bátorkodtam idő előtt zavarni, ugyanis egy korai látogató megszakította a napi rutinom teljesítését. Lord Fireburry, az illető önnel szeretne beszélni.
 - Csakugyan? Hát akkor ne várakoztassuk odakint a vendéget, amint szalonképessé tettem magam kísérje be, és ha nem esik nehezére kedves barátom, akkor két személyre terítsen!
 - Remélhetőleg megbirkózom a feladattal Lord Andrew, feltéve ha annak az ismeretlen úrnak mindez nincs ellenére!
 - Ismeretlen úúúr? Ezek szerint még be sem mutatkozott?
 - Sajnos nem, és igencsak kényelmetlen helyzetbe hozott vele. Uram, tisztelettel fel kell hívnom a figyelmét, hogy a vizitálónak még a szeme sem áll jól! 
 - Úgy véli? Hát akkor majd kissé távolságtartóan bánunk vele nemigaz Mr Joseph? Kérem, bocsássa be!
 - Good morning Lord Andrew! ( Jó reggelt Lord ... )
 - You can also... Mr... Mr... ( Önnek is Mr... )
 - Sanda Ha-landzsa!
 - Azt látom, mondania sem kellett volna!
 - A kinézetem megtévesztő lehet Lord Fireburry, mentségemre szolgáljon, hogy a karmám tette ezt velem.
 - Nos... Mr. Sanda, mindenesetre elég sok minden száradhat a lelkén...
 - A valódi nevem H. Al. Andja, de szólítson csak Al-nak, ha ez nem okoz önnek különösebb gondot.
 - Nem hinném... szóval, Mr Al, mi járatban? De mielőtt belekezdene, vendégül láthatom egy kis könnyű reggelire? Mr. Joseph, legyen szíves...
 - Fölösleges ilyesmivel terhelni a pingvint, éppen azért vagyok itt, hogy vendégül lássam önöket egy kiadós week-endre!
 - És milyen alkalomnak köszönhetjük ezt a szíves invitálást?
 - Majd út közben elmesélem, de most készülődjenek, a maharáni már várja önöket!
 - Maharáániii? Kit tisztelhetünk az úrnőben?
 - A feleségemet! Üdvözletét küldi, és egy visszautasíthatatlan ajánlatot óhajt önnek tenni, de csak személyesen, a rezidenciájában kívánja megtenni. 
 - Valóban? Kíváncsivá tett!
 - Reméltem is hogy érdekelni fogja! Azonkívül szavát kell adnia, hogy amíg odaérkezünk, ön és a kísérete nem tesz semmiféle meggondolatlan lépést, ami megtorlást vonna maga után!
 - Megtorlááást? Miféle megtorlást, és tulajdonképpen ki az ördög maga?
 - Én a Lándzsa-hegyi maharadzsa vagyok, de errefelé csak simán haramiavezérnek titulálnak. Nos, ha becsukták a szájukat, akár indulhatunk is! Ugye nem kell megkötöztetnem önöket?
 - Becsületszavamra nem próbálunk addig megszökni, amíg nem beszéltünk a neje őméltóságával!
 - Ez elég nekem, ön igazi gentleman! kérem, kövessenek...

     Félnótás Szepivel madarat lehetett volna fogatni, ahogy a morc martalócok gyűrűjében letértek egy mellékösvényre, és a távoli zsiványtanya fellegvára felé igyekeztek, ahol tele van a vidék hóvarjúval. Legalább végre megpillantja azt a rejtélyes csirkét, mert itt mindenki minden reggel lát olyat csak éppen ő nem, és ezért jókedvűen dúdolgatott. Nincs szebb madár a fecskénél, Balatoni menyecskénél...