Hé!, A Múmia - 2 -

A kép az internetről származik

      A furcsa konvoj egyenletesen araszolt Isztambul felé, hogy átkeljen az Ázsiát Európából elválasztó Boszporuszon. Az elnyúló szerelvény hernyómozgása amúgy annak is köszönhető, hogy a hátsó alakzat lassúságát nem lehetett összhangba harmonizálni az élcsapat gyors előretörésével, s mivel azt jórészt visszatartotta, így jobbára csigatempóban haladtak, óránként úgy négy-öt kilométeres átlagsebességgel.
     A hátsó alakzatot kizárólag a talicskát toló Dr Gyök képezte, akinek ráadásul baj lehetett az üzemanyag-tartályával, mert gyakran kifogyott belőle az a keverék, amely a motorját hajtotta. Ezt nevezetesen főleg annak a harmadrendű útnak a rovására kellene terhelni, amely nem átallott emelkedőkre felkapaszkodni vagy azokról legördülni, s amelyiknek a poros burkolatát a járműoszlop is igénybe vette a céljának elérésére. Köznyelvre lefordítva ez azt jelenti, hogy a Doki sokszor lemaradozott a Múmia mögött, ugyanis kifogyott belőle a szusz, ezért félreállt a talicskájával, pihegve ráült, s miközben nagy kortyokban ivott hogy feltöltse a belső tankját, egy zsebkendőnek látszó kapcával a homlokát törölgette. Mondjuk a szélsőséges időjárást is lehetne okolni a konvoj vánszorgása miatt, de ezt ne tegyük, mert igazán kellemesen hűvös szél enyhítette azt a tavasz közepét idéző  36 °C-ot, amely a tenger felől lengedezett, s ami legalább négy fokkal csökkentette a hőérzetet. Ezért maradjunk annál a realitásnál, hogy a Doki tehertoló képessége kritikán aluli teljesítményt mutatna mindenféle összegzésben, ha a Félnótás lelkes tekeréséhez kellene hasonlítani. 

A teher zömét a talicska egyharmadát kitevő almásláda alkotta, amelyben egymás hegyén-hátán hevertek azok a speciális orvosi eszközök, amelyek egy előre nem látható sürgős műtétnél nélkülözhetetlennek tekinthetők. Viszont a sterilitásukkal adódhat egy kisebb nüansz, ugyanis némelyikükön szembetűnő rozsdafoltok észlelhetők, de ezt simán a hajnalonta leszálló harmat nyakába lehet varrni. Így az sem lenne igazságos az adott operációt felvállaló sebésszel szemben, hogy az esetlegesen utólagosan fellépő vérmérgezést nem kalkulálta bele a következményekbe, egyenesen felháborító lenne még a feltételezés is, hogy az eljárás alatt nem volt eléggé körültekintő. A szakmai büszkeség nem tűr efféle laikus megközelítést, a felkészültségében kételkedni pedig már-már az istenkáromlás kategóriájába tartozik. Úgyhogy csak ne nagyon firtassuk azt, hogy mit keres a csontfűrész mellett egy véres csipesz vagy egy nemrég használt, de nagyjából letörölt szike, mert ez sem a műtött személy, sem a hozzátartozók, sem a később fellépő heveny gyulladás várhatóan akut rohamokat kiváltó kialakulásáért, vagy más, jobbára létfunkciót betöltő szerv elfertőződésért semmi felelősséget nem vállaló Dr Huba számára sem lenne ildomos.

Azért viszont már lehetne faggatni a Dokit, hogy hogyan került a birtokába a talicska, alig három nappal az elindulásuk után. A vasalt fakerékkel rendelkező hordozóeszközt még a Múmia találta egy trágyadomb mellett gazdátlanul szomorkodni, bizonyára egy ebéd utáni sziesztát tartó hindu falu végében. Ezért megsajnálta ott egyedül árválkodni, lerugdosta róla azt a pár darab bivalyürüléket amit észrevett rajta, majd a Dokinak ajándékozta. Ez a szembetűnő nagylelkűsége abból fakadt, hogy amióta útra keltek nem tudta rendesen kinyújtani a lábát alvás közben, mert a koporsó végében heverő rekesz jelentősen meggátolta. Ezért hogy a kecske is jóllakjon meg a káposzta is megmaradjon, Dr Gyök kezébe nyomta az előbb említett szerzemény szarvát, kikapta a ládát a fekhelyéből, és a műszerek méltatlankodó csörömpölésére rá sem hederítve a körülbelül kétméteres hosszúságú kordé tetejére dobta. Még egy szívélyesen odavetett NE! szót is csatolt hozzá, hogy világosságot gyújtson az értetlenkedő kezelőorvosa agyában. Ebből is látszik hogy nem csak a társaság védelmére, hanem a kényelmes utazására is kiterjedt a figyelme. Arra meg különösen ügyel, hogy nehogy szem elől tévessze a szerelvényben hátul kullogó alakot, ezért úgy óránként hátrapillant, és ha a nyakában lógó messzelátóval sem tudja beazonosítani a második védencét, akkor hozzávág egy almacsutkát vagy efféle háztartási hulladéknak minősített, például lerágott csontot a tákolmányát vontató kuli hátához. A kuli, jelen esetben a Félnótás Szepi ilyenkor megáll, mert szóból ért az ember, és együtt bevárják hogy mikor bukkan fel a látóhatáron a jellegzetes mozgású doki, mikor tűnik elő egy kanyarulat mögül, s mikor cammog végre a közvetlen közelükbe, hogy mintegy öt percig ő is megpihenhessen. 

Szepi egyébként azért nem méltatlankodik az időnkénti figyelmeztetéseken, mert egyszer véletlenül eltévedt amikor a testőre aludt, és amint úgy négy óra múlva elfogyott a bicikli alól az a mellékút amely egy szakadékba torkolt, kénytelen volt bevallani az éppen ébredező Múmiának az óvatlanságát. Ez már olyan régen volt, hogy mások bizton elfelejtették volna az időpontját, de Félnótás emlékeiben úgy él mintha még a minap történt volna. Pedig nem. A fatális tévedés közvetlenül nyolc nappal a talicska megtalálása után volt, az indiai Amritsar város közelében, amely a Pakisztánba vezető útra terpeszkedett, eképpen is megnehezítve a hazafelé tartók előrejutását. Hiába esküdözött sírva a közönséges közlegény státuszt viselő felderítő az elöljárójának, azaz a szegény Félnótás a legalább kapitányi rangot viselő Múmiának hogy ő csak a nap járását követte, az nem hatotta meg a morc felettest. Az sem lágyította meg a szívét, hogy a volt kiscserkész ezért választotta az észak és dél felé kettényíló, a határvárost elkerülő út északi elágazását, mert az égitest őt is megtévesztette. A mulasztás büntetendő, ezért tíz százalékot rátéve a kialkudott járandóságra a félnapi késlekedés miatt, még azt is kilátásba helyezte, hogy a legközelebb megállapítható függelemsértésért megmiskárolja. Azóta az ominózus eset óta Szepi minden útelágazásnál automatikusan megáll, és kikéri az érintettek tanácsát, s természetesen a testőre véleményét tartja elsődlegesen iránymutatónak. 

Nincs is ebben semmi kivetnivaló, hiszen az ő belső iránytűje már serdülő korában végleg csődöt mondott, azt meg pláne nem lehet a szemére vetni, hogy meglett kora ellenére mégis félti a nemzőképességét. Sose lehet tudni, hátha őt is utoléri a szerelem, vagy Ámor nem elég körültekintő, és olyan hölgy szívébe lövi a nyilát akinek egy ilyen ágrólszakadt is megfelel. Hja kérem, ha véletlen éppen egy régóta társtalan özvegyasszonyt trafál telibe az a bolondos kópé, kit izgat az? Ami számít az az érzelem. Sőt ha azt vesszük, a társadalom által elvárt normáknak eleget tenni sem egy utolsó szempont, mégha csupán egy hamu alatt parázsló félcsaládi tűzhelyben kell a vágyat felszítani, és a lobogó lángjánál egész családdá kovácsolni, az özvegyi státuszt a múltba áttranszformálni. De ez csak mint alig egy-két százalékkal bíró lehetőség van jelen a Félnótás gondolataiban, még nagyobb zűrzavart okozva ezzel az időnként feltörő tiszta pillanatok hiábavalóságát becsmérlően. A gondolatok döntő többségét a hazafias érzelmek kötik le, a honvágy mind erőteljesebb megnyilvánulása csak a sivár és lélektelen belső tulajdonsággal rendelkezők előtt lehet értéktelen, mint belbecs. 

Ilyen lelketlenséget feltételezni mondjuk még a Múmiáról is képtelenség, hiszen a mindenkori érzelmeit sem rejti véka alá, miközben a fogát piszkálja egy zergenyelű késsel. Van neki több is, mert egész gyűjteményt sikerült felhalmoznia, de ennek majd máskor szentelünk helyet a történetben, hogy tüzetesebben kielemezzük. Most az az elsődleges, hogy egy döccenőnél felsértette az ínyét, és ez egyáltalán nem volt ínyére sőt mi több, még hangos nemtetszését is kifejezésre juttatta. Egyszóval káromkodott mint a hegyibetyár, mindenféle ilyen-olyan jelzőkkel illetve a megbízóját, s ebben nagy szókincsről tett tanúbizonyságot. Itt leginkább a vaksi szemeit dicsérgette, hogy nem tud normálisan közlekedni a kátyúk között, ezzel is szándékos merényletet elkövetve a védelmezője testi épségét illetően. Ám ahogy az ínye vérzése kezdett lecsillapodni, olyan ütemben is halkult el a torkából előtörő korholás erőssége. Az is meglehet hogy egy út mentén bandukoló alak vonta el a figyelmét, nem is ez benne az érdekes, hanem az, hogy az ösztönei veszélyt szimatoltak. Ezért ösztönösen hátba vágta a kormányosát egy fél citrommal, hogy gyorsabb tempóra ösztökélje és utolérjék a veszély forrását a beazonosítása céljából. Első pillantásra kiderült hogy félelem alaptalan, valamint az is hogy az illető maga a mesebeli igazmondó juhász török megszemélyesítője. 

Ez elsősorban abból derült ki villámgyorsan, hogy egyedül gyújtott rá, meg sem kérdezve az országát átszelő idegenektől a dohányzásra való hajlamukat, meg sem kínálta őket, holott ez minden kultúra alapvető hagyományai közé tartozott. Másodsorban az a nyájnyi birka is elárulta foglalkozását, amelyeket az út melletti füves rónán terelt, de ez akkor is csak megerősíti az elsődleges benyomás tökéletes helytállását. Igazmondása pedig nyilvánvaló, hisz minden kérdésükre csak a fejét rázza, egy árva kukkot sem értve belőle. Vagy csak nagyothall. Végül a megérkező, és legalább hét nyelven beszélő Doki oldja fel a feszültséget a Múmiában, aki csöndesen szitkozódik a fogai között, mert napok óta nem látott egy kretént se, aki el tudna mutogatni Konstantinápoly felé. Azaz egyszerűen csak megkérdezte a birkapásztortól, hogy merre van Isztambul? mire az rögvest elmutogatott nyugatra, s még azt is leírta az út porába, hogy három, majd a Doki talicskáját meglátva és a botjával lefirkantott jelet négy napra kijavítva, szóval annyi idő múlva akár meg is érkezhetnek oda. Aztán elmutogatott a közeli hodály felé is, hogy ott éjszakára megpihenhetnek, s szíves vendéglátójuk lesz egy esti tábortűznél eltöltött vacsora erejéig. Ezt az invitálást illetlen dolog visszautasítani még errefelé is, más nemzetek önzetlen vendégszeretetét ócsárolni, vagy példaként felhozni egyenesen otrombaság lenne még a szerzőtől is. 
       Most nem is teszi ezt, mert Pannónia másfélszázados török megszállása több kötetnyi könyvet is megérdemelne, ám itt ekkora terjedelemnek helyet adni szinte a lehetetlennel egyenlő vállalkozásnak tűnik, többszöri nekiveselkedésre is. Ami legfőképp abból derülne ki a leghamarabb, hogy ilyetén történelmi ismeretei még jócskán bővülésre szorulnának...