| A kép az internetről származik |
- Következőőő... a következőket jól vésse az agyába Bubu!
- Éspedig mit jegyezzek meg nagyon jól Matild drágám?!
- Azt, hogy én most nem a drágája vagyok a tánckarból, és nem mint a főpincér hálátlan feleségeként kerestem fel a lakosztályában, hanem mint egy civilben pszichoterápiai végzettséggel rendelkező szakember, aki a Főnök visszautasíthatatlan ajánlata miatt kereste fel most magát!
- Engem meg volna szíve visszautasítani?
- Nem volna, van! Azt mondta, ha megteszem hogy eljövök önhöz, akkor ő búsásan megfizet!
- És ha nem?
- Akkor kirúg!
- A Főnöknek mindig jó üzleti érzéke volt. De akkor sem értem, mégis mit jelentsen ez?!
- Leginkább azt, hogy ne úgy nézzen rám, mint egy táncosnőre, hanem mint a lélekgyógyászára! Úgyhogy feküdjön le szépen arra pamlagra, és hunyja be a szemét!
- Miért hunyjam be?! Akkor nem látom magácskából a lélekgyógyászt!
- Behuny! Nem akarom hogy sokkot kapjon!
- Olyan lassan vetkőzik?
- Eszembe se jutott!
- Kár... pedig már kezdtem megörülni annak, hogy meredtre sokkol a látványa!
- Hiába sóvárog, önnek most egészen más kúrára van szüksége!
- De hiszen én is kúrára gondoltam!
- Ez hipnoterápiás kúra lesz!
- Ezt a figurát nem ismerem. Hiába, mindig tanul az ember...
- Maga most szépen összpontosít egy tárgyra, én visszaszámolok tíztől, és hatra, de legkésőbb ötre elalszik!
- Inkább számoljon egytől fölfelé...
- Miért?!
- Úgy tizenegy körül magamtól elalszom.
- Rendben, koncentráljon valamire!
- Csukott szemmel nem tudok koncentrálni.
- De nehéz egy ember! Akkor nyitott szemmel próbálja!
- Előbb gombolja be nyakig a blúzát!
- Miért?!
- Mert ha így marad, akkor kettőre koncentrálok...
- Jól van, ne folytassa! Szegezze a tekintetét a mennyezet egy pontjára, és én közben számolok! Egy... ellazul... kettő... kiürülnek a gondolatai... három... visszautazik az időben négy... öt... hat... hét... nyolc... meg kilenc és tíz évet, tizenegyre már alszik és a gyermekkorában ébred...hány éves most?
- Féj négy mújt öt pejccel!
- Tudom a pontos időt, Bubuka korára vagyok kíváncsi!
- Akkoj szüjetett Bubuka, fej is síjt a bába!
- A báábaaa? Felsírt a bába?!
- Medejőzött... ő ejőbb játott med endem!
- Hm...Inkább ugorjunk előre az időben... most hány éves Bubu?
- Hájom éves és kétszáz napos Bubu, és köjüjbejüj féj négy mújt öt pejccej...
- Kicsit késel... óvodás vagy?
- Iden.
- Mit csinálsz most?
- Jásszom a micsodámmaj...
- Egy órácskát menjünk előre... most mit csinálsz?
- Jásszom a micsodámmaj...
- Muszáj neked egész nap a micsodáddal játszani?!
- Iden, a Matijd nem jásszik veje, mejt fáj a feje.
- Biztos beütötte szegény...de mit csináltok ti ketten?
- Papás-mamást jásszunk, én dódozok mint ájjat, a Matijd med csak szójja a pénzt med szójja, med midjénje van...
- Mije van?Migrénje?
- Iden, mint a mamájának, amikoj apukája is papás-mamást akajt jásszani..
- Ezt inkább hagyjuk, ugorjunk ismét előre pár évet... nos, most mennyi vagy?
- Pontosan hájomnegyednyojc!
- Ez lefordítva hét éves és kilenc hónapos?!
- Jefojdítva akkojja kejjett odaéjni a jogopédushoz!
- Meddig jájt... azaz meddig jártál oda?
- Hájom évig...
- Akkor folytasd onnan, amikor már nem selypítettél! Mire emlékszel abból az időből?
- Megrázó élményeim vannak, nem is szívesen emlékszem rájuk, annyira borzasztóak.
- Csak beszélj bátran, érzem itt lesz a kulcs a lelkedhez.
- A papám egyszer megmutatta hogyan kell, és utána minden hétvégén ki kellett vernem.
- Úristen... csak nem egyre gondolunk?!
- Nem, mert egyre kész kellett lennem, különben nem kaptam ebédet.
- És nem volt senki aki megvédjen, aki melléd álljon?
- Senki, a szomszédok még dícsértek is milyen ügyes vagyok. A barátaim meg gúnyoltak, és dühösek voltak rám, mert kapus nélkül kellett focizniuk. A tenyerem annyira föl volt törve, nem tudtam védeni.
- Szegény gyermek, és meddig tartott ez a megalázás?
- Amíg nem rakatott apám új parkettát.
- Nem értem...
- Akkortól nem raktunk le szőnyeget, nem volt mit kiverni.
- Bubu maga hülyébb hipnózisban, mint ébren! De én vagyok a marha, én, amikor beadtam a derekam. Ugorjunk Bubu, hol ismerted meg álmaid első hercegnőjét?
- Középiskolás életem legreménytelibb, és legkiábrándítóbb napján, amikor találkoztam Matilddal...
- Milyen alkalomból?
- A jelmezbálon... őt választották meg a leggyönyörűbb Királykisasszonynak! Aztán megválasztották az udvarhölgyeit, az udvari költőjét, az udvari szakácsát... szóval lett neki szinte mindene!
- És téged minek választottak meg?
- Az udvari bolondjának.
- Talán csörgősipkát viseltél?!
- Dehogy, én voltam a hősszerelmes Don Quijóte.
- Volt páncélod, kardod meg lovad is?
- Inkább csak pechem.
- Miért?
- Mert azt hittem hogy egy angyal, aki majd megmutatja nekem a mennyországot, ahol a földöntúli szerelem lakozik. De keserűen csalódnom kellett. Egy másik mázlista kísérhette haza, és nekem nem maradt más, csak a pokol. Azóta tudom, hogy boszorkányok márpedig léteznek, és...
- Elég-elég! Azért ennyire sokat nem fizet a Főnök! Azok az alakok meg csak legendákban vannak, mint ahogy a varázserejű tündérek és a gonosz gnómok, az óriások és a törpék is! Azt hiszem eleget tudok magáról, háromra térjen vissza a valóságba... egy... kettő... három! ... Hogy érzi magát?
- Mint aki már megebédelt, de nem kapott desszertet!
- Miféle desszertre gondolt?!
- Magára!
- Nahát Bubu, ön tényleg peches!
- Miért?!
- Mert tőlem legfeljebb csak szellemi táplálékot kaphat, azt is receptre!
- Ezt hogy értsem?!
- Csak úgy, hogy mielőtt elmegy a könyvtárba, felírok magának néhány romantikus művet, a címük a következőőő...
- Éspedig mit jegyezzek meg nagyon jól Matild drágám?!
- Azt, hogy én most nem a drágája vagyok a tánckarból, és nem mint a főpincér hálátlan feleségeként kerestem fel a lakosztályában, hanem mint egy civilben pszichoterápiai végzettséggel rendelkező szakember, aki a Főnök visszautasíthatatlan ajánlata miatt kereste fel most magát!
- Engem meg volna szíve visszautasítani?
- Nem volna, van! Azt mondta, ha megteszem hogy eljövök önhöz, akkor ő búsásan megfizet!
- És ha nem?
- Akkor kirúg!
- A Főnöknek mindig jó üzleti érzéke volt. De akkor sem értem, mégis mit jelentsen ez?!
- Leginkább azt, hogy ne úgy nézzen rám, mint egy táncosnőre, hanem mint a lélekgyógyászára! Úgyhogy feküdjön le szépen arra pamlagra, és hunyja be a szemét!
- Miért hunyjam be?! Akkor nem látom magácskából a lélekgyógyászt!
- Behuny! Nem akarom hogy sokkot kapjon!
- Olyan lassan vetkőzik?
- Eszembe se jutott!
- Kár... pedig már kezdtem megörülni annak, hogy meredtre sokkol a látványa!
- Hiába sóvárog, önnek most egészen más kúrára van szüksége!
- De hiszen én is kúrára gondoltam!
- Ez hipnoterápiás kúra lesz!
- Ezt a figurát nem ismerem. Hiába, mindig tanul az ember...
- Maga most szépen összpontosít egy tárgyra, én visszaszámolok tíztől, és hatra, de legkésőbb ötre elalszik!
- Inkább számoljon egytől fölfelé...
- Miért?!
- Úgy tizenegy körül magamtól elalszom.
- Rendben, koncentráljon valamire!
- Csukott szemmel nem tudok koncentrálni.
- De nehéz egy ember! Akkor nyitott szemmel próbálja!
- Előbb gombolja be nyakig a blúzát!
- Miért?!
- Mert ha így marad, akkor kettőre koncentrálok...
- Jól van, ne folytassa! Szegezze a tekintetét a mennyezet egy pontjára, és én közben számolok! Egy... ellazul... kettő... kiürülnek a gondolatai... három... visszautazik az időben négy... öt... hat... hét... nyolc... meg kilenc és tíz évet, tizenegyre már alszik és a gyermekkorában ébred...hány éves most?
- Féj négy mújt öt pejccel!
- Tudom a pontos időt, Bubuka korára vagyok kíváncsi!
- Akkoj szüjetett Bubuka, fej is síjt a bába!
- A báábaaa? Felsírt a bába?!
- Medejőzött... ő ejőbb játott med endem!
- Hm...Inkább ugorjunk előre az időben... most hány éves Bubu?
- Hájom éves és kétszáz napos Bubu, és köjüjbejüj féj négy mújt öt pejccej...
- Kicsit késel... óvodás vagy?
- Iden.
- Mit csinálsz most?
- Jásszom a micsodámmaj...
- Egy órácskát menjünk előre... most mit csinálsz?
- Jásszom a micsodámmaj...
- Muszáj neked egész nap a micsodáddal játszani?!
- Iden, a Matijd nem jásszik veje, mejt fáj a feje.
- Biztos beütötte szegény...de mit csináltok ti ketten?
- Papás-mamást jásszunk, én dódozok mint ájjat, a Matijd med csak szójja a pénzt med szójja, med midjénje van...
- Mije van?Migrénje?
- Iden, mint a mamájának, amikoj apukája is papás-mamást akajt jásszani..
- Ezt inkább hagyjuk, ugorjunk ismét előre pár évet... nos, most mennyi vagy?
- Pontosan hájomnegyednyojc!
- Ez lefordítva hét éves és kilenc hónapos?!
- Jefojdítva akkojja kejjett odaéjni a jogopédushoz!
- Meddig jájt... azaz meddig jártál oda?
- Hájom évig...
- Akkor folytasd onnan, amikor már nem selypítettél! Mire emlékszel abból az időből?
- Megrázó élményeim vannak, nem is szívesen emlékszem rájuk, annyira borzasztóak.
- Csak beszélj bátran, érzem itt lesz a kulcs a lelkedhez.
- A papám egyszer megmutatta hogyan kell, és utána minden hétvégén ki kellett vernem.
- Úristen... csak nem egyre gondolunk?!
- Nem, mert egyre kész kellett lennem, különben nem kaptam ebédet.
- És nem volt senki aki megvédjen, aki melléd álljon?
- Senki, a szomszédok még dícsértek is milyen ügyes vagyok. A barátaim meg gúnyoltak, és dühösek voltak rám, mert kapus nélkül kellett focizniuk. A tenyerem annyira föl volt törve, nem tudtam védeni.
- Szegény gyermek, és meddig tartott ez a megalázás?
- Amíg nem rakatott apám új parkettát.
- Nem értem...
- Akkortól nem raktunk le szőnyeget, nem volt mit kiverni.
- Bubu maga hülyébb hipnózisban, mint ébren! De én vagyok a marha, én, amikor beadtam a derekam. Ugorjunk Bubu, hol ismerted meg álmaid első hercegnőjét?
- Középiskolás életem legreménytelibb, és legkiábrándítóbb napján, amikor találkoztam Matilddal...
- Milyen alkalomból?
- A jelmezbálon... őt választották meg a leggyönyörűbb Királykisasszonynak! Aztán megválasztották az udvarhölgyeit, az udvari költőjét, az udvari szakácsát... szóval lett neki szinte mindene!
- És téged minek választottak meg?
- Az udvari bolondjának.
- Talán csörgősipkát viseltél?!
- Dehogy, én voltam a hősszerelmes Don Quijóte.
- Volt páncélod, kardod meg lovad is?
- Inkább csak pechem.
- Miért?
- Mert azt hittem hogy egy angyal, aki majd megmutatja nekem a mennyországot, ahol a földöntúli szerelem lakozik. De keserűen csalódnom kellett. Egy másik mázlista kísérhette haza, és nekem nem maradt más, csak a pokol. Azóta tudom, hogy boszorkányok márpedig léteznek, és...
- Elég-elég! Azért ennyire sokat nem fizet a Főnök! Azok az alakok meg csak legendákban vannak, mint ahogy a varázserejű tündérek és a gonosz gnómok, az óriások és a törpék is! Azt hiszem eleget tudok magáról, háromra térjen vissza a valóságba... egy... kettő... három! ... Hogy érzi magát?
- Mint aki már megebédelt, de nem kapott desszertet!
- Miféle desszertre gondolt?!
- Magára!
- Nahát Bubu, ön tényleg peches!
- Miért?!
- Mert tőlem legfeljebb csak szellemi táplálékot kaphat, azt is receptre!
- Ezt hogy értsem?!
- Csak úgy, hogy mielőtt elmegy a könyvtárba, felírok magának néhány romantikus művet, a címük a következőőő...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése