Zulian... - 1 -

A kép az internetről származik

1. fejezet
    
     Csupán ha a szokatlanul enyhe időjárást vesszük figyelembe az esemény helyszínén, igazán nem lehet semmiféle okunk a panaszra. Főleg úgy nem, hogy az árnyékban mért 25 °C fok jóformán trópusi hőségnek számít errefelé a lakosság körében.
     Mondjuk az igaz, hogy van egy kis szépséghibája a dolognak, ugyanis a hőmérő mínuszban mutatja az értéket, de hát itt Indiában, Uttar Pradesh várostól észak-keletre, a nepáli hegyekbe vezető ösvény alján ez kánikulának számít, és hinnünk kell a helyismeretek birtokában lévő birkapásztor és karavánvezető valóságérzetében, meg a viszonylag helyesnek tartható józan ítélőképességében. Amúgy semmi különös incidens nem történt ezen a napon a málharakodás alatt, aminek illett volna bekerülnie az útinaplóba, mindössze egy hosszúkás ládán üldögélő alakot, a Múmiát korholta kitartóan az expedíció megbízott vezetője, a kissé fázós, ezért atlétát viselő Zulian Dark, mellesleg igényes kávéház-tulajdonos.
Hé!, te tróger! - fejtette ki a zaklatott állapotát okozó Múmiának bővebben a felettese - besegíthetnél ezeknek a kultúrembereknek rakodni, ahelyett hogy ott lazsálsz és tömöd a fejed! 
Az egyikük, Gregor Muzsikovics egy aránylag könnyűnek tartott, hozzávetőleg olyan 80 kilós bálát cipelő, derékig meztelen és a szakállát kulturáltan, két ujjal vakargató szibériai paraszt egyetértően bólogatott. Azután a jurtától távolodván - a félig megpakolt jószágához menet - a sietős munkáját egy másodpercre félbehagyta, hogy hevenyészve Hé, a Múmia felé köphessen. Ami után sajnálkozva vehesse tudomásul azt a nem várt tényt - ami az előtte haladó Félnótás Szepi spontán ötlete volt, de ő újratöltötte tartalommal - hogy sajnos nem talált, mert a levegőben diónyira fagyott jég nagyot koppant a hosszúkás faláda oldalán, majd a nyugodtan szalonnázgató lába elé gurult. Ott elvegyült a többi golyó között, amelyek tulajdonképpen a társaitól származtak, akik a jóízűen falatozgató alak előtti széles csapáson közlekedtek. Nemtetszésük egyenes arányban állt a halomnyi lövedék számával, minél dühödtebben hordták a batyukat a jakok és az öszvérek hátára, annál szaporábban küldözgették felé a darabos véleményüket, ahányszor csak el kellett a lógós előtt elhaladniuk.

     Nekem te hiába ugatsz! - hárította el kedvesen magától a szerinte érdemtelenül neki címzett feddést - Az orvosom utasításait követem, tudhatnád hogy a doki bosszús lesz, ha nem tartják be az előírásait! Azzal lekanyarított egy vaskos karikát a tormából - amit az egyik őrizetlen kosárban talált még tegnap délután, és előrelátóan a korábban szerzett füstölt húsáru mellé rejtett a ládájába - majd a hüvelyknyi darabot a szájába, a félig megrágott szalonna mellé tömte. A deszkaalkotmány egyébként több funkcióra is remekül használható volt, mivel éjszakai hálóhelye is volt egyúttal. Még az ősszel bukkant rá a gazdátlan koporsóra Uttar Pradesh egyik elnéptelenedett sikátorában, s mivel nem látta sehol a tulajdonosát, jóhiszeműen a birtokába vette. Azután egy madzag hathatós támogatásával elvonszolta a külvárosi "Hatujjú Pávián Fogadóiroda & Kártyaszalon" italraktárába, és azóta ebben lakott, megspórolva ezzel az albérleti költségeket. Ami ugyan nem volt, mert Zulian Dark lebujának afféle tiszteletbeli és állandó törzsvendégeként mentesült az ilyen kiadások alól, de ha felmerült volna valaha is ehhez hasonló rendkívüli teher, akkor most dupla annyit megspórolt volna rajta. Jó szándékát mi sem bizonyítja jobban mint az, hogy akármilyen munkára szegődött is el, mindig magával vitte de csak azért, hogyha jelentkezne az eredeti használója, és ezt minden kétséget kizáróan bizonyítani is tudja, akkor annak visszaadja. Arról aztán végképp nem tehet, hogy eddig még senki nem reklamált nála, pedig lelkiismeretesen, szinte heti rendszerességgel takarította, hogyha netán úgy hozná a sors, akkor jóformán steril állapotban, aránylag tisztán és épségben visszaszolgáltassa. Ide is magával hozta hát, és nemrég a hóhatár elérésénél leszerelte alóla a kerekeket, hogy a helyére két széles sítalpat rögzítsen, amit a legutóbbi táborhelyük melletti falu egyik sátra mögött talált. Azonkívül kibélelte egy majdnem vadonatúj jakbőrrel is, ezt cserébe kapta a Lord egyik golfütőjéért, ami nagyon megtetszett az abban a sátorban lakó bennszülöttnek, amikor felajánlotta. Ezután már főleg ezen az egészen lakályossá tett, vízhatlan és kényelmes hálóhelyen tartózkodott az utazás alatt, csak akkor hagyta el egy időre, amikor a megcsappanó készleteit kívánta feljavítani. Azaz feltöltötte alkohollal a dokitól rablórömiben nyert korsót, vagy vételezett a közösből pár kiló füstölt sonkát, lekvárt, miegyebet, és ahhoz képest hogy napszúrást kapott, aránylag jó hangulatban és tűrhető étvággyal rendelkezett végig a kutatás alatt.   

     A fent említett specialista, Dr. Gyök Huba állandó ügyeletben tartózkodott a "Hatujjú Pávián Fogadóiroda & Kártyaszalon" emeletén, mindjárt a folyosó legvégén kialakított magánrendelőjében. Ami azt jelenti, hogy egy - addig felmosókat és egyéb vegyszereket tároló - mintegy öt négyzetméternyi hasznos területnél alig több, sötét lyukban rendezte be a praxisát. Csak délutánonként járt ki friss levegőt szívni, no meg azért, hogy a szabadon garázdálkodó klientúráját leellenőrizze. A műtőnek is kitűnően bevált keskeny helyiség berendezése fényűző volt a körülményekhez képest, hiszen az egyik fal hosszában futó modern lócán, a rajta elhelyezett - fejpárnának is kiválóan alkalmas - épp ezért viseltes orvosi táskán, egy középre állított hokedlin, és a mennyezetről lógó petróleumlámpán kívül még egy almás-rekesz, valamint egy, a sarokban álló fonott korsó is a leltárhoz tartozott. 
A fonott korsót és az orvosi táskát hálából kapta az egyik páciensétől, aki pár hónappal utána érkezett a városba kerékpáron, és közvetlenül a szomszéd szobában talált menedéket. A rekeszben mindenféle orvosi eszközök, szikék, kanalak, fogók és csipeszek, horgas tűk és hímzőcérnák hevertek logikai sorrendben, tehát ahogy a szükség kívánta, míg az orvosi táskában egy újságpapírba csomagolva egy alig megkezdett oldalast, mellette füstölt sajtot és sózott heringet tartott. Továbbá volt még benne két és fél gerezd fokhagyma, aztán egy régi kiadású matematikai függvénytáblázat, amiknek a társaságához lehetett számítani azt a majdnem tele laposüveget, aminek a tartalma nem nyilvános, de az oldalába gravírozott koponya sokat sejtető lehet a beavatottabbak számára. A sebtében kialakított, ezért még korántsem kész műtőben általában vágott sebesüléseket kellett varrni, ezért a rekeszben egy feléig elhasznált cérnaguriga és egy beleszúrt zsákvarrótű hevert legfelül. Persze előfordult már hogy foghúzásra is sor került, és olykor az is, hogy a netán szilánkosra tört végtagok sínbe rakása kívánta meg a sürgős és szakszerű beavatkozást. Ilyenkor ugyan egyetlen páciens sem firtatta a specialista múltját, holott ha két üvöltés között szántak volna rá némi időt, megtudhatták volna tőle. Hiszen sosem titkolta ha kérdezték, hogy eredeti foglalkozása néprajzkutató, tehát rokonszakmának is lehetne tekinteni. Végül is az orvosi gyakorlatát azokon a húsz év előtti halotti torokon fejlesztette tökélyre, amiken hagyomány volt a disznóölés és a gömböckészítés, s amelyekre mint ahogy a közeli falubelit vagy a hozzátartozó rokont illik, állandóan meghívták. De ha valamilyen ismeretlen okból mégsem üzentek érte, ő akkor is elment, mert minden apróhirdetésben naprakész tájékozottsággal bírt, már ami a gyászjelentések rovatát illeti. Ilyenkor felkereste a hozzá legközelebb utcában lakó gyászolókat, illendően bemutatkozott, aztán egy tükörrel szakszerűen leellenőrizte az eltávozottat, vagy tapintással a hullamerevségét. Azután hajnalig ott ragadt.

     Félnótás Szepi úgy került a kutató-expedíció állományába, hogy éppen nem volt munkája - mint általában a többinek -, tehát ráért. Nevét onnan kapta, hogy rengeteg slágert ismert de csak félig, ám ezeket meglehetős gyakorisággal dúdolta. Kicsit nagyot is hallott, ami Dr. Gyök szerint a korábbi foglalkozása ártalmaként rögződött, amiből rögtön levonta a tanulságot is, hogy bármilyen csapást mér rá a sors, ő bizony harangozást nem vállal. Ugyanis Szepi egyházi alkalmazott volt régen, de miután a felekezet kebelében végzett odaadó szolgálata kudarcot vallott, turista lett. Ez konkrétan úgy történt, hogy azon a sorfordító napon a sekrestyés kirúgta mert megitta az előkészített misebort, és az áldozati szertartáson nem tudták Krisztus vérével leöblíteni az ostyát, mire néhány méltatlankodó hívő más vallásra tért át. Ezért azon az ominózus estén az állástalanná vált templomszolga élt az adandó alkalommal, és magával vitte a már ismertetett fonott korsót, majd elhajtott a parókia kerítésének támasztott biciklivel, a kormányára akasztott orvosi táskával egyetemben. Amit afféle végkielégítésként fogott fel, akár egy istennek tetsző, eredendően tőle származó ajándékot. Így kerékpározott el egész Odesszáig körülbelül fél év alatt, mert azt hitte Milánó felé tart, ahol meg akarta kóstolni a sokszor hallott nemzeti ételt, a makarónit. Viszont fel sem merült benne közben a gyanú, hogy alkoholos mámorában eltéveszti valahol az útelágazást, és átkel pár folyam hídján, mert a tájékozódóképessége kritikán aluli volt már tapasztalt cserkészkorában is. Nagyjából további hat hónapig, nyugatról keleti irányba tartó útja során rengeteg elismerésben is részesült, városról-városra, kézről kézre adták tovább az őrültet, aki különös nyelven kér segítséget, állandóan valami Mi-lanóról meg Makar-óniról hadovál, megszállottan tekeri a pedált, de amúgy a légynek sem árt, csak meglehetősen furcsán dúdol, amikor épp nem valami innivalóért rimánkodik. A Dontól keletre már lovas futár járt előtte, hogy értesítse a következő tanyát a közeledő idiótáról aki a mongol rokonait, közöttük is főleg Makar Csudrát keresi, s akit lássanak el mindenféle ruhával, megfelelő mennyiségű étellel és szeszes-itallal, különben az odesszai pópa kiátkozza őket. Azt a néhány magányosan átvészelt napot leszámítva, amikor egy teremtett lélekkel sem találkozott addig, amíg kedélyesen átkelt az Urálon, vagy tolta a kerékpárt a végeláthatatlannak tűnő sztyeppéken, valóban büszke lehetett magára, és elégedett lehetett a teljesítményével.    

     Dr. Gyök, mint ezen az isten háta mögötti helyen az egyetlen élő, elismert sebész és belgyógyász, még a tegnap délután megállapította a Múmiáról, hogy napszúrást kapott. A Múmia először persze kiröhögte. Ám azután hirtelen észbe kapott és szomorúan belátta, hogy mégis csak lehet benne valami, mert dél óta szédült és hányingere is volt, és éppen azóta tűzött a nap, kápráztatta el a szemét és sütött rá hét ágra szikrázóan. Kézenfekvő gondolat, hogy mínusz 20°C-ban napszúrást lehet kapni, mert még a sztyeppe fölött keringő keselyűkön is látni hogy céltalanul kóvályognak, tehát helyes lehet a diagnózis. Feltehetőleg a szédüléssel járó hányingert az addig elfogyasztott kumisz is kiválthatta, de az a dokinál nem releváns, mert nem lépte át az általa kritikusnak vélt 2 és 5 liter közötti lélektani határt. Ezért nincs is helye a kórismében, mert ez a minimális mennyiség ebben az esetben teljességgel elhanyagolható. Mint fogadott kezelőorvos tehát kíméletlenül leszögezte, hogy a páciense vércukorszintje alacsony, és ha jót akar magának akkor két óránként eszik valamit, plusz gondoskodik a megfelelő folyadékmennyiség további beviteléről. Különben mire besötétedik - jelentette ki határozottan és összevont szemöldökökkel - attól kell tartania, hogy a koporsóban végzi. Ettől a rideg megállapítástól úgy megijedt az ápolt, hogy rájött a csuklás. Szerencsére ez sem tartott sokáig nála, mert egy bádogbögrényi alkohol és egy falat kovászos-uborka hamarosan elmulasztotta. Tulajdonképpen ha úgy vesszük - morfondírozott falatozás közben - végül is igazoltan tartja távol magától a munkát, mert első az egészsége! Hovatovább az is kijelenthető, hogy indokolatlanul illetik mindenféle jelzővel, ő nem simlis gazember hanem halálos beteg! És mint ilyen - szőtte tovább a gondolatmenetet - igenis jogos igényt formálhat a táppénzre, mert önhibáján kívül került abba a keresőképtelen állományba, amibe a szigorú Huba doki fenyegető jóslata kényszerítette. Az ilyenkor egyáltalán nem számít hogy nincs bejelentve, az a lényeg hogy a névsorban fel van tüntetve, és mint a felek között létrejött hallgatólagos egyezményben szerepel, a szokásos napidíj 75%-a is megilleti! Ezt kívánja az a tisztesség, ami minden olyan írott és íratlan szabályban benne van, ami egyúttal akár az alkalmi munkavállalók becsületkódexe is lehetne... 

     Zulian Dark az utóbb hallott mondatokra csak legyintett. Ha valaki, ő aztán ismerte a Múmia tisztességről és becsületről alkotott nézetét, hiszen valaha egy cellában tartották őket, természetesen alkotmányellenesen és ártatlanul. Négy évvel az előzetes letartóztatásuk után sem készült el a vádirat ellenük, mert még csak a nyolcadik kasszafúrás helyszínelésén voltak túl, így az előírásos lakhelyelhagyási tilalom mellett, kénytelenek voltak Palermóban szabadlábra helyezni mindkettőjüket. Hé, a Múmia nevet mellesleg a palermói vizsgálótiszt vezette rá az aktájára, mert eredeti nevét hosszas faggatások után sem volt hajlandó bevallani, a körözési listán pedig nem egyezett senkiével az ujjlenyomata. Mivel a gyakori verések alkalmával - mikor minden egyes pofon után csak annyit mondott hogy: Hé! - sem sikerült beazonosítani, a megjegyzési rovatban feltüntette a Hé!, a Múmia nevet, a különös ismertetőjeleknél pedig azt, hogy fején ismeretlen anyagból származó fáslit, afféle rétegelt burnuszt visel. Nem egészen tíz óra múlva a szabadulásuk után, másnap hajnalban már úton voltak az Orient-komp egyik mentőcsónakja alá hasalva Konstantinápoly felé, ahol egy indiai teherszállító rakományában elrejtőztek, és végül sok viszontagságos verekedés után, Kalkuttában kikötöttek. Itt a navigálásért és a fűtésért felszámított illetményüket kieszközölték, illetőleg szó szerint addig inzultálták a kapitányt és a hajópénztárost, amíg azok a jogos jussukat el nem ismerték, és kissé vonakodva bár, de a járandóságukat az utolsó rúpiáig kifizették. Azután könnyes búcsút vettek mindkettőjüktől, azaz amíg Dark és a Múmia zsebkendőt lobogtatva a kontinens belseje felé indult, addig a két hátramaradt tárgyalópartner sírt mint a záporeső, majd kiengedte a hajófenékbe zárt legénységet. Bizonyára afeletti bánatukban hullatták a könnyeiket, hogy úgy megszokták már a jelenlétüket, és ezután nagyon hiányozni fognak mindketten, és soha de soha, ezután soha többé már nem fogják elfelejteni őket...

     A "Hatujjú Pávián Fogadóiroda & Kártyaszalon" eleinte szatócsboltként működött Uttar Pradesh külső peremén a II. világégés után, amit egy tisztességes grúz háborús veterán üzemeltetett. Itt minden megtalálható volt a kor igényei szerint, a vasserpenyőtől kezdve a szamovárig, a cipőpertlitől a gatyamadzagig, a grúz teától az indiai fűszerekig. A különböző helyekről importált áruféleségeket az emeleti karzatról lelógó szőnyegek választották el, mintegy keskeny falat képezve teszem azt az illatszerek, a pékáru, vagy az italkínálat között. Amúgy ideiglenesen itt látták el a postaforgalmat is amíg az új hivatal fel nem épült a régi helyén, ugyanis az bombatalálat áldozatává vált, és ugye egy kráter mégsem láthatja el ezt a nélkülözhetetlen közfeladatot, mivel nem tud írni. Az igazsághoz tartozik még hogy a grúz kereskedő sem tudott, számolni viszont igen, mert azt villámgyorsan megtanulta a helyi elöljárótól, a demokratikusan, a Vének Tanácsa által újra megválasztott Govi Ömnö-től. Elsősorban arra számoljon - mondta neki - hogy vagy itt lesz a posta és távíróhivatal vagy itt, ezek közül a lehetőségek közül lehet választani, de rögtön. Természetesen kapásból az elsőt választotta, mert nem kívánta a bombatölcsérbe hurcolni a páraérzékeny áruféleségeit. 

     De ez már a múlt, a veterán váratlanul két éve felszámolta az érdekeltségét, és az időközben idetelepült szüleihez költözött. Ide mindjárt a dombokon túli ortodox temetőbe, hogy együtt szamovározhasson ősei szellemeivel. A lepusztult épület aztán sokáig üresen állt, a megmaradt készletet a hirtelen állásnélkülivé vált alkalmazott apránként hazahordta és értékesítette, majd a többi tennivalót az ügy érdekében, a városi elöljárókra hagyományozta. Azok hosszas töprengés után kifundálták hogy kiadják bérbe, hogy legalább a volt tulajdonos temetési költsége befolyjon a települési kasszába. Így is történt, a rozzant helyiségeket az ekkortájt a Múmiával, és a bengáli vándorlásuk során megismert, végül hozzájuk csapódó Gregor Muzsikoviccsal idevetődő Zulian meglátta, és mintegy háromhetes alkudozás után évi tíz rúpiáért, és az elöljárók számára biztosított havi egyszeres ingyenes belépőért kivette, majd a két hónapig tartó kemény felújítási munkák befejeztével megnyitotta. A kemény felújítási munkák jobbára azt jelentették, hogy pár újdonsült külvárosi cimborával kimeszelték, a Múmia szerzett valahonnan egy fél méter széles és három méter hosszú olajzöld lemezt, amit fehérre mázolt, és a száradása után viszonylag szabályosan, kékre festett betűkkel ellátott. Amikor Gregor a helyére erősítette az oromzatra, egy arra járó teherfuvarozó órákig csodálta, de nem merte szóvá tenni aggályait, hanem némi tűnődés után elhajtott. Fura, olajzöld színű járművel közlekedett, aminek a jobb oldali magasítóját valahol elvesztette, ezért a rakománya veszélyesen imbolygott. Bizonyára végigjárja az eddig megtett útvonalat, hátha feledékenységében valamelyik előző célállomásnál hagyta. 

     A fogadó tehát megnyitott, és hamarosan nagy népszerűségre tett szert, főképpen a hivatalos ügyekben járatlan nomádok, és az ezeket kalauzoló önkéntesek körében. Közülük is kitűnt Gregor, a megtermett paraszt azaz szibériai medvetáncoltató, aki különben civilben a szórakoztatás zenei műfajában is erősnek látszott, ezért Zulian végleg leszerződtette, elsősorban kidobónak. Amikor a kártyapartikat békés italozgatás kísérte, másodlagosan Muzsikovics szolgáltatta az ideillő tajgai melódiákat a gombos harmonikáján, de ha nézeteltérés adódott a felek között ő letette, és rendet teremtett. Magyarul úgy elhúzta a nótájukat, hogy Dr. Gyök kiélhette rajtuk az anatómiai ismereteinek a továbbfejlesztését, az időközben segédápolóvá avanzsált Félnótás Szepi közreműködésével. Így éldegéltek jóformán nyugodtan, valamint a nemzetközi körözési listák zaklatásaitól távol és biztonságban, amíg egyszer csak betoppant egy hibbant angol, Lord Andrew Fireburry, aki fejébe vette hogy megtalálja a Nepál hegyeiben rejtőzködő Jetit, és megtanítja golfozni. Először kiröhögték, de aztán az aggá vénült Govi Ömnö megesküdött, hogy a nagylábú igenis létezik. Ezután némi huzavonával megalakították a "Zulian & Társai Betéti Társaság"-ot a kutatóexpedíció idejére, mindenki beleadta amije volt, kibérelték a városi elöljáró nomád unokaöccsét, Govi Öngbo-t útikalauznak a teherhordó állataival együtt, a többit már tudjuk...
     Most ott tartunk, hogy a Múmia egy jak vonta koporsón ül és orvosi utasításra eszik, miközben a többiek a tábort bontják, hogy útra keljenek...