Zulian... - 2 -

A kép az internetről származik

2. fejezet

     Mr. Joseph Sullivan, a Lord komornyikja nyugtalanul matat a poggyászok között. Már háromszor nézte át a fél teherautónyi holmit, de egy golfütőnek nyoma veszett és sehol nem találja, pedig mindjárt fel kell ébresztenie a gazdáját, és még a pirítós is most van készülőben. Majd azzal a biztos tudattal hogy bizonyára az előző táborhelyen maradt, kezeiben a közben tálcára készített reggelit egyensúlyozva a kenyéradója sátrához siet, aztán megköszörüli a torkát, azaz bejelentkezik.

     Lord Andrew már fent van, és kiszól. - Bejöhet Mr. Sullivan, már vártam! - 
Joseph miután helyére igazította a ponyvát, az úr ágya melletti kempingasztalra helyezi az ételt, és köszön:
 - Jó reggelt Lord Fireburry! 
 - Önnek is Mr. Sullivan! Nos, hallgatom!
 - Lord Andrew, magam is meg vagyok döbbenve de kötelességem tájékoztatni, hogy történt egy kis malőr...
 - Ki vele Mr. Sullivan, ne kíméljen! Mi történt, talán még nem érkeztek meg a mai lapok?
 - ... Azaz helyesbítek, két malőr is történt... az újságokkal kapcsolatban már intézkedtem, viszont mélységes fájdalmamra a második rossz hírem az, hogy a hatos golfütője hiányzik a leltárból... szörnyen sajnálom a gondatlanságomat, ha megengedi a holnapi szabadnapomon visszamegyek, és felkutatom!

     A Lord elmosolyodott. Tizenöt éve viseli gondját Mr. Joseph, de alig tudna rá példát mondani, amikor ennyire zavartnak látta. Inkább barátjának tekinti vagy idősebb rokonának mintsem inasának, de a szó jó értelmében vett bizalmasabb kapcsolatba nem sikerült bevonnia, pedig már többször éreztette vele, hogy benne tökéletesen megbízik. Róla nyugodtan mintát lehetne venni, hogyan kell viselkedni kínos helyzetekben, hiszen legendába illő hidegvére bámulatos. Még a rokonai temetésére is mindössze egy-két órás kimenőt kért, miután meggyőződött arról, hogy neki ezzel semmiféle kellemetlenséget nem okoz. A mindig szabatosan elegáns, távolságtartó viselkedése, hűsége vitathatatlan, ízig-vérig született úriember, bár ez egy komornyiknál amúgy is alapvető feltétel. A faarcú, idős agglegényt már többször próbálta átcsábítani az elit társasága valamelyik tagja, de ő ezeket a felkéréseket minden esetben kimérten, ugyanakkor nem sértően, ámde kereken visszautasította. Mondjuk néha a megfogalmazásai kissé kétértelműek, amiken a Lord jókat szokott derülni magában, de az vesse rá az első követ, aki minden hibától mentes a mai világban. A mostani hóbortját is ugyanolyan hűvösen vette tudomásul, mintha csak egy hétvégi kiruccanásra mentek volna a skóciai felvidékre. Ahol majd kellemesen eltöltenek néhány napot, és a birtokai szemrevételezése után visszatérnek a londoni kényelembe, s nem ide jöttek volna, ilyen távol az otthonuktól. Azonkívül sosem vette ki még egyetlen szabadnapját sem, bizonyára nagyon kétségbe lehet esve, ha ilyen lelkiállapotba került. Mindenesetre kissé komikus látvány ahogy tőle két lépésnyire az egyik lábáról a másikra áll, szemeit az egyik sátortartó rúdon pihenteti, fülei pirulnak a szégyenérzetétől és attól, hogy vele ilyesmi egyáltalán előfordulhatott.
 - Erre majd később visszatérünk Mr. Sullivan! Mondja barátom, milyen időre számíthatunk ma?
 - Üdítően friss, kissé szeles, csapadékmentes napot jelzett mára a meteorológiai szolgálat Lord Fireburry - gördült le az inasról a nyomasztó teher -, ezért bátorkodtam az esernyőjét elcsomagolni. Két öltözet ruhát előkészítettem, attól függően hogy lovon vagy gyalogszerrel óhajt felfelé közlekedni, továbbá elcsomagoltam néhány szendvicset ha út közben étkezni kíván, valamint közölnöm kell azt is, hogy a nepáli vezetőnk, Rukum Palpa mintegy fél órája megérkezett... 

     Eközben odakint a meteorológiai szolgálat, Govi Öngbo émelygett. Az előbb látta a reggelivel foglalatoskodó komornyikot hogy előbb tejet, majd arra rá gőzölgő teát tölt egy csészébe, és ettől felkavarodott a gyomra. Még a kezeiben tartott, zöld-teát tartalmazó edényke tetején úszkáló jakvaj is remegve olvadozott, mintha hallatlanul bántaná ez a szentségtörés, amit a hagyományuk ellen elkövettek. Fura ízlése van az ütődött mágnásnak ez már biztos, amikor majd hazatér, lesz mit mesélnie róla a gyerekeinek! S miközben a rá- rátörő hányingerrel küszködve gondolt az idegenek undorító gusztusára a teázási szokásukkal kapcsolatban, néha-néha beleszürcsölt a sajátjába, és figyelte ahogy a nepáli kollégája mindenkihez odamegy, úgy négy lépésnyivel megtorpan az illető előtt, aztán szívélyesen üdvözli. Először ahhoz az alakhoz sétált oda, akit a többiek elég gyakran lusta disznónak neveztek, de a szóban forgó személy mindig lerázta magáról a súlyos vádakat, leginkább rokonértelmű kifejezések még sűrűbb felemlegetésével.

     Hé!, a Múmia látta a közeledő hegyi-vezetőt, azt is hogy tisztes távolságban megáll, türelmesen nézi ahogy eszik, s már éppen meg akarta kínálni egy kanál lekvárral, amikor az az ágrólszakadt koldus váratlanul ráöltötte a nyelvét. Meghökkent. Ilyen csúnya és hosszú nyelvet rég nem látott, ez betegebb mint ő! Gyorsan a háta mögé pillantott hogy nincs-e ott a doki, mert biztosan hozzá jött csak összetéveszti vele, de ott nem volt senki. Erre megnyugodott. Ja, ha csak őt kóstolgatja, az egészen más! Mindjárt végez az előírt gyógymód végrehajtásával és befejezi a kalóriabevitelt, aztán nem bánja, tőle verekedhetnek. Legalább megmozgatja egy kicsit az elgémberedett tagjait. Csak azt nem érti...  miért pontosan mindig őt pécézik ki egyből ezek a szánalmas csibészek? Intett neki hogy látta a manduláját, most már nyugodtan visszahúzhatja a szájába azt a  rusnya gyíkját, hamarosan a rendelkezésére is áll, csak előbb még iszik valamit. Mire a viseltes prémruhába bújt fakír pislogott vagy hármat, aztán megint kicsúfolta, végül tenyérbemászó arccal, pimasz nézéssel bámulta tovább. Most már határozottan kezdett idegesítő lenni a bitang -  Na megállj csak te senkiházi kurafi! - borult el az agya -. Adok én neked olyan csúfolódást hogy megemlegeted! - Azzal letette a fonott korsót a láda mellé, hogy most úgy állon vágja ezt a nagyképű birkát, hogy el fogja harapni azt a randa nyelvét. Ha sokat akadékoskodik, a nyakára tekeri mint egy sálat és görcsre köti, majd akkor legyen ilyen nagy mellénye! Már éppen lendíteni akarta a lábát hogy mielőtt alaposan elagyabugyálja, előtte majd jól hasba rúgja hogy belegebed, mikor ebbéli előkészületeiben az odasiető Zulian megakadályozta: 
 - Hé!, megállj! Nem látod hogy csak köszön? 
 - Igen??? Akkor mondja azt hogy adj'isten jó napot vagy valami hasonlót, de nekem ne idétlenkedjen itt ez a kretén, mert megjárja! Aztán elhűlve, szoborrá dermedve nézte ahogy Zulian a fakírhoz lép, barátságosan viszonozza annak a köszöntését. Nézzenek oda! Dark igazán kíméletlenül hozza tudomására hogy mi a véleménye róla, mert látja ahogy a nemzetközi jelzéssel párszor elhúzza a saját homloka előtt a bal tenyerét, míg a jobbjával feléje mutogat. Még jó, hogy a koldus nem hitte el hogy ő megőrült, mert azt is észrevette ahogy tagadóan megrázza a fejét. Aztán szó nélkül faképnél hagyták, mire vállat vont és visszatelepedett a járműve szélére...

     Dr. Gyök éppen egy csontfűrészt igazított a szikéi alá az egyik öszvérre kötözött rekeszében, mikor Zulian Dark a hegyi ember társaságában megállt mellette, aztán mint aki jól végezte a dolgát, egyedül hagyta vele és azután továbbsietett. Amint megpillantotta a hozzá képest hórihorgas fickót, azonnal eszébe villant az expedíció célja, és már épp kiáltani akart a többieknek hogy itt a Jeti, de meglátva a csizmáját gyorsan lemondott a tervéről. Mert igaz hogy egészen nagy lába volt, de ha összeveti a Muzsikovicséval, a szibériai paraszté ránézésre simán kenterbe veri. A hegylakó neki is bemutatkozott, az itteni bennszülöttekre jellemző udvariassággal. Amint kiöltötte rá a nyelvét, a doki vérében azonnal buzogni kezdett a hivatásával járó felelősségérzet, ezért szivarzsebéből elővett egy nagyítót, tüzetesen megvizsgálta minden oldalról, aztán ismertette a diagnózisát:
 - Önnek duzzadt és lepedékes a nyelve, ami minden valószínűség szerint maláriára utal, a kóros elváltozásokból ítélve, valamint az arcának a sápadtságát is figyelembe véve, lehet hogy hepatitisze is van. Még nem biztos hogy májbeteg, de a szembetűnő sárgasága nagyon is árulkodó. Ha holnap hajnalra nem esik kómába nyert ügyünk van, írok fel kinint és hashajtót, addig is sokat tartózkodjon a szabadban, és egyen rendszeresen. A dohányzástól egy ideig eltiltom, továbbá napi két, kivételes alkalmakkor legfeljebb három kávét ihat, azt is szimpla adagot. Megértette?

     Rukum Palpa eddig engedelmesen tűrte a vizsgálatot, miközben minden idegszálával azt igyekezte kibogozni, hogy mit zagyvál össze neki ez a turista, de akármilyen figyelmesen is próbálta megfejteni, egy árva kukkot sem értett az egészből. Ezért neki is megrázta a fejét, és újra üdvözölte. A doktor méltatlankodva ráförmedt: - Mit képzel mi vagyok én, talán kezdő?! Egyszer már megvizsgáltam, és az orvosi diplomámra esküszöm, hogy a megállapításaim helytállóak! Hát nem érti jóember?! Én próbálom megmenteni az életét, de ha ilyesmivel tesszük próbára egymás türelmét, kifutunk az időből! Ezt azonnal vegye be, különben magára vessen a következményekért! Azzal a tenyerébe szórt néhány szem fehér tablettát, és addig erőszakoskodott az értetlenkedő hullajelölttel, amíg le nem nyelette vele az összest valami büdös és keserű korttyal egy gyanús üvegből, amin egy rémisztő halálfej domborodott. Aztán két- vagy háromszor jóindulatúan meglapogatta a hátát, majd otthagyta. Az idegenvezető magában meg volt győződve róla, hogy azzal az undorító löttyel most megmérgezték, és kész, itt a vége, hamarosan megboldogul. Tanácstalanul körbenézett, majd meglátva a legnagyobb jurtából kilépő, ránézésre gazdag és előkelő urat, üdvözlésére elébe sietett...

     Lord Fireburry kilépett a sátorból, és majdnem hanyatt esett az üdítően friss, metszően lengedező szellőtől, amely fogadta. De lehet hogy csak az előtte felbukkanó havasi ember lepte meg egy kissé, netán a felőle áradó illatorgia, ez ma már nem érdekes. Viszont a Lordot kísérő személyi titkár tájékozottsága igen, mikor is felvilágosította hogy már ismeri:
 - Ő az uram, az új kísérőnk, aki reményeink szerint az egész környéken járatos!      
 - ... Ááá... Mr. Rukum Palpa! ... How are you? - érdeklődött Lord Andrew a közérzete felől...
     A sátor mellé érkező, azt bontogatni akaró Félnótás Szepiben nyomban megállt az ütő. Még dúdolni is elfelejtett, annyira meglepte ahogy megütötte a fülét ez az újbóli, sürgetőnek tűnő kinyilatkoztatás a Lord részéről... Hóvarjúúú?... Hol??? Mert ő itt nem látja sehol, a keselyűkön, meg ezeken a szegény párákon kívül nincs semmi más csak fagyos hó és jég, magas hegyek, meg ez néhány válogatott haramia, hiába is mereszti a szemét szanaszét mindenfelé! Már legalább tucatszor megkérdezte tőle is az úr amióta útra keltek, hogy nem látta-e valamerre, szinte minden reggel ezzel idegesíti amint belebotlik. Bizony isten már valósággal fél tőle és inkább kerüli, szinte menekül a zaklató szemrehányásai elől! Könyörgöm mondja már meg neki valaki, hogy nem ő lopta el, nála nincs az hétszentség, mert ha valaki, ő csak tudna róla, vagy talán nem?! ... Hogy pont Zuliannak is éppen őt kellett kiszúrnia és ideküldenie... kétségbeejtő! És a többieknél sem lehet, mert arról tudna... hacsak az a minden hájjal megkent Múmia nem rejtegeti a ládájában, mert az arra is képes hogy letagadja, és másra húzza a vizes-lepedőt! A dokinál biztos nincs, erre akár mérget is venne, mert akármilyen kicsi is legyen az a szárnyas, nála azért feltűnő lenne, ha csipogna! Különben hópárducról és hóbagolyról már hallott, sőt! Egyszer mintha már mutattak is volna róluk képeket valahol... talán a természettanára, az a kedves öreg tanító bácsi még gyermekkorában... de hóvarjúúú??? A vetésit ismeri, de azok százával nyüzsögnek a barázdákban, amikor megjelennek a friss szántás után, de hóvarjú??? Ritka egy madár lehet, biztosan legalább annyira ritka, mint akár a fehér holló! Na mindegy, majd ezután jobban nyitva tartja a szemét, mert ő is roppant kíváncsi rá, hogy vajon hogy néz ki, és melyik elvetemült dugdossa el az úr elől a saját beszélő papagáját... Mert csakis az lehet, most hirtelen más énekesmadár nem jut az eszébe... mindenesetre kölcsön fogja kérni a lakájtól a gukkert, azt amelyikkel éjjel is lehet látni, hátha ő fogja legelőször észrevenni, amikor valamelyik útonálló megröpteti a Lord tulajdonát! Mondjuk arról a tajgai parasztról fel lehet tételezni az ilyesmit, mert még a szeme sem áll jól... Gyanús egy alak, na majd alkalomadtán figyelmezteti is a dokit, hogy legyenek résen és tartsák szemmel az a jómadarat, mert olyan akár a szarka! Erről az eszébe ötlött egy másik nóta, és dúdolni kezdte az első két sorát amelyet megjegyzett: Darumadár fenn az égen, Hazafelé szálldogál...

     A hóvarjú, azaz a nepáli idegenvezető arcán először átsuhant egy árnyék, mintha befelé figyelne... de aztán erőt vett magán, és illendően köszönt. Kicsit ugyan savanyú volt a kinézete mint aki az imént birsalmába harapott, de egyébként egész kellemes látvány volt ahogy meghajlott, példát vehetne róla egynémely etikát még hírből sem ismerő himpellér. Igaz először mindkét kezét a hasa elé kapta, s ahogy felemelte a fejét, úgy nézett ki az ábrázata mint akin átrohant az Európa-expressz, de végül is ha csak a zord körülményeket tekintjük mérvadónak, nincs ebben semmi kivetnivaló. Azért mondhatott volna pár szót mielőtt az egyik hasadék felé rohan, hogy legalább mindenki tudja mire számítson. Ámbár lehet hogy oda pányvázta ki az állatait, és most azért tipeg ilyen szapora lépésekkel, mert attól tart hogy elszabadultak.

     Összességében véve jó benyomást keltett a szívélyes bemutatkozása, kár hogy a végét elrontotta. No majd ha előkerül, kifaggatjuk hogy miféle sürgős dolga akadt, ami nem tűr el egy másodpercnyi halasztást sem...