Mutyipályázat

A kép az internetről származik

 - Következőőő!
 - Jóóónapot kííívánok!
 - Kezeit csókolom hölgyem! Miben állhatok rendelkezésére?
 - Úgy hallottam, hogy önök pályázatírással is foglalkoznak. Ez igaz?
 - Valóban így van, bár szabadjon megjegyeznem, hogy ez csak az egyik pillére a szolgáltatásainknak!
 - Remek! És mondja, sikeresek is azok, amiket elkészítenek?
 - Hogyne! Csak időben a megfelelő helyre kell benyújtani, és szinte garantálni lehet az elnyerését!
 - Bármilyen típusnál is?
 - Természetesen! Hadd említsem meg azt is, hogy akárhová is kell címezni a példányt, mindenütt vannak lekötelezettjeink... így az is nyilvánvaló, hogy az elsők között lesz az az anyagunk, amelyik biztosan nyerni fog!
 - Hát ezt igazán örömmel hallom! Akkor talán lássunk is neki!
 - Néhány alapvető információra azért szükségem lenne, mielőtt belefogunk...
 - Mire kíváncsi?
 - Például a személyes adataira és arra is, hogy milyen projektben gondolkodik! 
 - Miért, az nem mindegy???
 - Tulajdonképpen mindegy, de azért nem árt nagyjából lepapírozni, hogy a gazdaság melyik ágában kíván tevékenykedni!
 - Ezt hogy érti?
 - Ipar, kereskedelem, szolgáltatás, mezőgazdaság stb...
 - Jaaa? Hát azt hiszem leginkább az utóbbihoz kötődöm valamennyire...
 - És azon belül melyikhez? 
 - ???
 - Az állattenyésztéshez, vagy a növénytermesztéshez?
 - Ott mindkettőhöz!
 - Éspedig hogyan, ha nem titok?
 - Nincs ebben semmi titok! Nálunk a faluban mindenki tudja, hogy amikor pár éve hozzámentem ahhoz az ökörhöz, az csak azért történt, mert az egész környéken nem volt más olyan birka, vagy akkora nagy marha, aki állapotosan elvegyen. 
 - Ezzel azt akarja hangsúlyozni, hogy a kedves férje egy paraszt?
 - Hogy paraszt-eee??? Az nem kifejezés! Képzelheti milyen csődület lett hirtelen az utcában, amikor egy jeles napon az a bunkó befordult a kombájnnal... 
 - Melyik volt ez a jeles nap?
 - Amelyiken megkérte a kezemet!
 - Kombájnaaal? Hát ez igazán pompás hír, nagyon örülök neki!
 - Hát én mindenesetre nem voltam ennyire elragadtatva! Jobban örültem volna annak, ha a leendő gyermekünket az igazi apja ismerte volna el, és vállalta volna el a felnevelését, valamint hogy nevet ad neki!
 - Mármint annak örülök, hogy mezőgazdasági géppel is rendelkeznek, amiből arra következtetek hogy földjeik is vannak! 
 - Rosszul következtet! Hacsak nem számít bele az a néhány kerámiacserép, amit még hozományba vittem egy zsák virágfölddel együtt!
 - Attól függ mit termeszt benne! Mert ha valami kultúrnövény, akkor a területi támogatást arra le lehet zsírozni...
 - Az anyósnyelv annak számít?
 - Az dísznövény! De ha virágkertészetet üzemeltet, a bővítési és a fejlesztési költségekre lehet igényt benyújtani...
 - Hát nem is tudom! Mennyit kapnék, ha szétültetném azt a két cserépnyit mondjuk hatfelé???
 - Azt hiszem nem érné meg a fáradtságot!
 - Úgy véli?
 - Ezer százalékig! Még letörne a körme, és többe lenne a pedikűröse óradíja, mint a várható haszon!
 - Hm... igaza lehet! Akkor most mit tegyek?
 - Mennyire kötődik a mezőgazdasághoz?
 - Körülbelül annyira mint az olyanok, akiknek az anyósa a tősgyökeres kapások nemzetségéhez tartozik!
 - Miért, ki ő?
 - Leánykori neve Kukor Ica, ő hozta világra azt a málét, aki miatt most itt vagyok! 
 - Máálééé?
 - Igen! Mi más lenne a férjem, ha még egy kis mutyipályázatot se tud benyújtani, hogy egy kicsit jobban éljünk?
 - Ezt úgy értsem, hogy a kedves naccságos asszony most az ő nevében intézkedik?
 - Igen, pontosan! 
 - Akkor kérem a pályázó nevét, születési helyét és dátumát, jelenlegi állandó tartózkodási helyét, valamint az is szükséges, hogy milyen jogcímen akar jövedelemre szert tenni az adózók befizetéseiből?
 - Teng Erik, született helyben, bizonyos viharos körülmények között odakint a határban, úgy hozták be este egy rozzant batárban. 
 - Konkrétan?
 - Konkrétan a dohányültetvény és a napraforgótábla közötti Rózsa-dűlőben egy bokor alatt.
 - Értem, tehát ez volt az a bizonyos viharos körülmény...
 - Inkább az, hogy akkor még a nap is jókora fellegek mögé bújt, mert szégyellte hallgatni azt az átkozódást, amíg világra hozta azt a randán üvöltöző csúf porontyát az anyja! Még a kocsis lovai is lehorgasztott fejjel poroszkáltak be vele, arra alá Baranyában az ivó elé, mert rettenetesen restellték magukat! 
 - Mikor történt ez?
 - Pontosan harminc éve, piros pünkösd napján, augusztus 20.-án!
 - Pünkösd általában májusra esik, augusztusban az államalapító Szent István királyunkat, és az új kenyeret ünnepeljük!
 - Azt nem tudtam, nem káptalan az én fejem...
 - Khm... hát ugye ezt fel sem mertem volna tételezni kiskegyedről... tehát ott tartottunk, hogy ön Teng Erik hitvese! Ki lesz a kedvezményezett, ha önökkel valami történik?
 - Természetesen a leánykánk, a kis Eri! Azért neveztem el a kis szentemet Erikának, hogy örömet okozzak annak a maflának! Így egyből elhitte az a mamlasz hogy az övé! Ha látta volna azt a bárgyú nézést ahogy két hónappal az esküvőnk után megszültem a kis gyámoltalanomat?! Esküszöm sok férfi olyan együgyű, hogy szinte már sokszor nekem fáj, mennyire védtelenek... apropó, maga nős?
 - Nem hinném, hogy jelen esetben ezt is csatolnunk kellene a pályázati anyagukhoz... egyébként igen!
 - Kár... ha ön egyedülálló lenne, megismertetném a húgommal... habár talán még így is, ugyanis ő egyáltalán nem finnyás a partnere családi állapotára nézve, ha férfiról van szó... 
 - Igazán megtisztelő a figyelme, de sajnálattal kell közölnöm, hogy hűséges típus vagyok! Ezt vállalkozást sem véletlenül kaptam, hanem az érdemeim elismeréseként!
 - Miért, mit tud ön amit más nem?
 - Azt az egyet biztosan nagyon, hogy hogyan kell érvényesülni!
 - És hogyan?
 - Elsősorban nagyon-nagyon mélyre kell hajolni, és úgy becsókolni! 
 - Milyen mélyre?
 - Maga szerint?
 - És hová?
 - Bárhová, ahová csak a döntéshozók akarják!
 - Ahhá, vagy úgy! És nem fáradt még bele a gerince?
 - Milyen gerinc???
 - Tehát azt akarja mondani, hogy a mutyipályázat valójában nem más, mint a rokonoknak és ismerősöknek juttatott konc, és annak arányában jutnak a zsíros ingyen-milliókhoz, hogy milyen mélyen tudnak becsókolni? 
 - Tulajdonképpen... igen!
 - Elképesztő! És mit kívánnak mindezért cserébe?
 - Szinte semmit! Mindössze annyit kérnek, hogy az országos képviselő-választásokon a megfelelő helyre ikszeljenek, párszor részt vegyenek a birka... khm azaz a békemeneten, 10-20 százaléknyit visszajuttassanak a pártkasszába mint elkötelezett támogatók, és még egy-két hasonló dolog...
 - Csak ennyi??? Tudja mit? Dugja föl magának a pályázati anyagot!
 - Miért???
 - Csak azért, mert az én párom bármilyen tökkelütött paraszt is, azért még van gerince, s nem fogom hagyni, hogy akármennyiért valakinek a lekötelezettje, utána meg a lába kapcája legyen! 
 - Dehát így soha nem fogja vinni semmire!
 - Nem számít! Az viszont igen, hogy ő maradjon meg csak a szememben egy tisztességes embernek!
 - Miért, én talán nem az vagyok?
 - A nejének talán igen... de nekem?! Mifelénk azt mondják az ilyenre hogy giliszta!
 - Gilisztaaa?
 - Tudja, a gyűrűs férgek osztályából... amelyiket ha kettétépik szaporodik, mert két ugyanolyan hányadék fejlődik ki belőle!
 - Na de asszonyom! Kikérem magamnak!
 - Rendben, a magáé! Viszontlátásra kis mohó puszilkodós!
 - Kézcsókom... vagyis hogy mi van??? ... Következőőő!   

Zulian... - 3 -

A kép az internetről származik

3. fejezet



     Rukum Palpa származását tekintve bízvást kijelenthetjük, hogy előkelő nepáli családból származott. Ugyanis egyetlen várományosa volt annak a magát szerencsésnek valló házaspár örökségének, akik a nepáli nép elenyésző kisebbségéhez, a mindössze 3,4 százaléknyi magar nemzetséghez tartoztak. Közülük is azoknak az ágához, akik csakis nomád állattenyésztéssel foglalkoztak, így ők voltak azok a  kiválasztottak is, akik körülbelül negyven évvel ezelőtt, az éhesen ordítozó csecsemőre rábukkanhattak.

     Ez a rájuk nézve boldog esemény Rapti tartománynak a Rukum körzetében, a napi rutinlegeltetés közben történt, és azért örvendeztek Brahma, a Teremtő ajándékának, mivel évek óta kétségbe voltak esve, hogy ki vigye tovább a családi hagyományt. Még a helyszínen áldozatot mutattak be a hálájuk kifejezéseként, aminek a befejeztével nevet is adtak neki, s ezentúl a saját nyelvükön Palpának, azaz magarul ajándéknak szólították. Ezután azonnal a gondjaikba vették, a gyermekükként bántak vele, annak is fogadták, örökre annak is tekintették. Amúgy ők az itteni viszonyokhoz képest vagyonosnak számítottak, mert rajtuk kívül csak kevesen mondhatták el, hogy több jószág fölött rendelkezhetnek. Persze az is igaz, hogy ezen az isten háta mögötti helyen mindössze ők laktak, tehát a leggazdagabbnak számítottak, de akkor is! Csupán a gerinc túloldali völgyében élő népesebb kaszt egy-egy elvetemültebb tagja mondhatta volna reájuk, hogy ágrólszakadt koldusok errefelé a tucatnyi birkájukkal, a két öszvérükkel meg a hat jakjukkal, ám ők nem törődtek az irigy szomszédok mendemondáival. Hanem minden igyekezetükkel azon fáradoztak, hogy a kis Rukum Palpából idővel derék parbatiyát, hegyi embert faragjanak. Megtanítottak neki mindent amit itt tudni kell a túléléshez, viszont a világirodalom remekeivel nem fárasztották az idegrendszerét, bizonyára abból az alapos indokból kifolyólag, mert ők sem ismerhették. Előrelátóan még szakmát is adtak a kezébe, azért hogy ha minden kötél szakad, vagy ha velük történik valami kivédhetetlen tragédia, akkor megálljon a saját lábán, és nélkülük is tudjon az ötről a hatra jutni. 

       Ezért amikor felcseperedett, szívfacsaró könnyek között ugyan, de beíratták a jobbára tantermen kívül, gyakorlatilag csak természetes úton elsajátítható foglalkozásra, a jobbára két hágó közötti útvonalon zajló, serpaképző iskolába. Ezt afféle ókori mintájú oktatásnak is nevezhetnénk, amit a helyi sajátosságokhoz igazítva végeznek el, és amiben a hasonlósága szembetűnő az az, hogy mindkettő séta közben történik. A különbsége is kétségtelenül kidomborodik, mivel itt különös figyelmet fordítanak a hallgatók fizikai erőnlétére, az edzettségi szintjük továbbfejlesztésére, és ezt súlyos batyuk emelkedőre hordásával, általuk való feljuttatásával érik el. Azon a szép napon, amikor egy erre tévedt karavánvezető gondjaira bízták a csemetéjüket, meghatottan elbúcsúztak tőle, és Visnu, a Megtartó kegyelmébe ajánlották. Mondjuk nem ők zokogtak olyan keservesen hanem a kamasz Palpa, de ez a történet szempontjából teljesen fölösleges megjegyzés, igazából említésre sem méltó, inkább mellékvágányra terelő körülmény. Ám az nem, hogy mire a szülői házba, vagyis a jurtába vissza tudott volna menni mintegy három év múlva, a kámforrá vált családi fészeknek csak a hűlt helyét találta, mert elsodorta Síva, a Pusztító egyik fegyvere, jelen esetben egy gyors lefolyású lavina. Így visszatért az időközben megszeretett foglalkozásához, és ezen a kézenfekvő ötleten még az sem ronthat jelentősen, ha tisztában vagyunk is vele hogy a rengeteg választása közül, tulajdonképpen ez volt az egyetlen épkézláb lehetősége.

     Azóta sok gleccser leolvadt a hágókról és lefolyt azon a vízmosáson, amelyiknek az egyik hasadéka mögül előbukkan az előbb említett úr, bár a mostani viselkedése azért hagy maga után némi kívánnivalót. Igazán megigazíthatta volna az öltözékét a szurdokban is, mert így mindenki megtudta hogy miért időzik ott már jó fertályórája, viszont egy szempillantás alatt az is kiderült róla hogy őszinte ember, neki aztán tényleg nincs semmi takargatnivalója. Persze az már messziről lesír róla hogy volt gyerekszobája, és igenis ad a testi higiénére, ugyanis már harmadszor mossa meg a kezeit hóval a röpke idő alatt, miután a szükségleteit kielégítette. Ezt minden esetben olyan elánnal teszi, mintha valami ősi rítus kényszerítené a bemutatására. Valamint arra is, hogy ennyiszer megismételje, ahányszor csak errefelé közeledve félúton hirtelen megtorpan, egy ideig kővé meredten maga elé bámul, majd hanyatt-homlok visszasiet. Na de minden jó ha vége jó, hiszen ezúttal kötőféken maga után vonja a teherhordó lovát is, amelyet a serpái is követnek a rájuk bízott, felmálházott állataikkal. Őket olyan dallamos és egyedülálló nyelven irányítja ami furcsa mód ismerős Félnótás Szepinek, s bár ezt a nyelvjárást korántsem ismeri olyan jól mint mondjuk a palócot, de azért egy-egy szó rég áhított csengése nagyon is érthetőnek tűnik. - Nini, ezek Magyarok! - robban a tudatába, azzal legott melléjük is csapódik, hogy legalább tőlük halljon valami olyat, ami megdobogtatóan kedves az ő mellében lüktető szívének is. Ezért mindjárt vidámabbá válik, és ahogy a közelükbe ér, már köszönti is valamennyiüket, mintha legalábbis közös ügyvédjük lett volna valamelyik tárgyalásukon:

      - Hahó fegyencek, hogysmint? - örvendezik lelkesen, és az egyik serpaarcot a másik után tanulmányozva, érdeklődve várja a feleletüket. Azok meglepetten rákapják a tekintetüket, azután összenéznek. Az első szót mindannyian ismerik, mert amikor az állataikat terelik ők is gyakran szokták mondani hogy hóhhahhééj, főként akkor, ha valamelyik jószág "zabba menne", azaz szándékában állna elbitangolni valamerre. De a fegyenc meg a hogysmint jelentése egyáltalán nem világos előttük, mentségükre szolgálhat az a tény is, hogy még egyikük sem volt elítélve. Mindenesetre hogy barátságukat és tiszteletüket kifejezzék a szemmel láthatóan elmeháborodott jövevénynek, békésen és hosszan ráöltik a nyelvüket. Ennek ő roppant módon megörül, mert ha csúfolódnak, akkor az azt jelenti hogy az elevenükbe talált, ezért boldogan folytatja: 
- Szóval ide rejtőztetek el a hatóságok elől ugye? Ti kis huncut maffiózók! Na ki vele, most mit követtetek el? Ne is mondjátok, kitalálom! Fogadjunk hogy megléptetek az árváknak gyűjtött adományokkal ti pernahajderek! De tőlem ne féljetek, én tudom tartani a számat, hiszen egy hajóban evezünk! Gyertek a keblemre ti piszkos csibészek, hadd öleljelek meg benneteket! - Azzal mindegyikükhöz odamegy, alaposan meglapogatja őket, kezet ráz velük, mindegyikük szemébe kacsint, és általában véve odáig van a boldogságtól, hogy üdvözölheti a atyafiait. Végül két cuppanós csókot Rukum Palpa képére is nyom, aztán bizalmasan félrevonja az értetlenkedő karavánvezetőt, majd azt mondja neki:
 - Ne aggódj te tróger, ha valamit nem tudsz, majd én tolmácsolok! Itt van ni mindjárt ez a hibbant angol, na ezzel vigyázz mert ez minden tisztességes útonállót meggyanúsít! Ott is jön, fogadjunk hogy tőletek is majd a hóvarjúját követeli! De semmi pánik, majd szerzünk neki valahonnan egy fehér jércét vagy valami hasonló háziállatot! Az sem baj ha más színű csak repüljön, legfeljebb majd lefestjük, hogy olyan legyen mint a papagája! - Közben a közeledő Lord felé mutogat, aki a lovaglóbotjával visszaint, és amint hozzájuk ér, mosolyogva köszön, aztán aggódva megkérdi előbb Rukum Palpát, majd a társait:
      
     - Good day everyone! How are you? Is everyone all right? 
Erre a Félnótás jelentőségteljesen megszorítja Palpa karját, alattomban jól oldalba böki, mintha erőteljesen nyomatékosítaná benne azt amit már úgy is tud, hogy... na ugye megmondtam te zsivány?! Megint mindenkin a nyeszlett csirkéjét keresi! Viszont ami ezután történik, attól tátva marad a szája, mert az általa hegyi martalócnak vélt Palpa válaszol, méghozzá számára tökéletesen idegen nyelven és rejtélyes angolsággal:
 - Thank you Lord Fireburry, all fine ! 
Ami annyit tesz körülbelül hogy: - köszönjük uram, mindannyian remekül! Hát még hogy álmélkodna, ha az utána következőkről is sejtené hogy mi az értelmük?!
- Gorgeous! And what news of the Hills man? Do you think that we can find? (Pompás! És mi hír a havasi emberről? Gondolja hogy megtaláljuk?)
 - Oh yes, at least do everything! (Ó igen, legalábbis mindent elkövetünk!) 
Szepi ebből annyit tudott kihámozni, hogyha megtalálják azt a gazembert aki meglovasította a papagájt, az első dolguk lesz hogy úgy meg fogják nyúzni, mint egy közönséges lókötőt, és erre a gondolatra kiverte a hideg veríték. Miközben félreoldalgott hogy bevárja a felfelé kapaszkodó karaván hátsó alakzatát, azon tűnődött, hogy hogyan fogja ezeknek bebizonyítani az ártatlanságát? Meg kell találnia az igazi bűnöst! Különben rajta fog csattani az ostor, és jól fog megnyúzva kinézni itt ebben a szörnyű hidegben! A végén még tüdőgyulladást kap, és akkor megüti a guta a dokit! Jó kis slamasztikába került az már biztos, hogy fog ő ebből ép bőrrel kimászni???
  
     Zulian Dark a hosszúra nyúlt menetoszlop végét felügyelte, és hallgatta az előtte haladó serpák beszélgetését. Ők közvetlen a Múmiát szállító jármű mögött mendegéltek, és arról társalogtak miközben felfelé mutogattak, hogy vajon előbb a környéket fésülik át a havasi ember után, vagy megcélozzák a magasabban fekvő Darchula-fennsíkot? Élénk taglejtéseik közben kíváncsi pillantásokat vetettek a különös ládára, bizonyára ebben a zárt, nedvességtől mentes dobozban tartják azokat az ismeretlen tárgyakat, amelyeknek a létezéséről nem kell mindenkinek tudni. Bár az is meglehet, hogy a fennsíkon lévő Brahmanista-kolostor papjainak szánt ajándék lapul benne, és mint ilyen akkor az szent, számukra egyenesen érinthetetlen. Dark csak vigyorgott ezeken a feltételezéseken, s türelmesen várta mikor következik be az a fejlemény, ami minden ilyen esetben előre elképzelhető annak, aki ismeri az előzményeket. Mivel egyetlen élelmiszer-szállító öszvér mellett sem látta a Múmiát ténferegni, arra jutott hogy a helyén döglik és alszik, és hogy senki ne tudja az álmát megzavarni, magára csukta a fedelét. Az mindenképpen várható, hogy előbb-utóbb ki fog bújni a vackából már csak az evés miatt is, és ha mindeközben a szeme megakad egy használható holmin, amit valami csoda folytán őrizetlenül hagytak, ő biztosan a gondjaiba veszi... 

     Zulian majd egy évtizede, még egy korzikai kikötőben  ismerkedett meg a Múmiával, amikor észrevette hogy a csomagjai körül ólálkodik. Magához intette a gyanús alakot, egyenként felnyitotta előtte a táskáit, és megkérdezte tőle: - mire van mindezek közül szüksége? Az némi tűnődés után kijelentette hogy semmire, ilyenek neki is vannak, és a fúróhegyekre mutatott. Szóba elegyedtek, és arra jutottak hogy sürgősen levegőváltozásra van szükségük, ezért elhatározták hogy mindketten Szicíliába mennek és ott, Palermóban találkoznak. Néhány hónap elteltével csakugyan összefutottak az egyik előkelőbb utcában, ahol az is kiderült hogy mindketten ugyanazt a villát szemelték ki, azzal az alapos indokkal alátámasztva, hogy égető anyagi gondjaikon enyhítsenek. Ilyenkor legfőképpen azok a - hanyag biztonsági felszereléssel ellátott - páncélszekrények kerültek látóterük elébe, amelyek könnyedén megfúrhatóak és kinyithatóak voltak, s azokból is leginkább a készpénz iránt mutattak módfelett érdeklődést. Ugyanis mint tudjuk a készpénznek nincs szaga, ezt a velős mondást bárki magára veheti, és mivel ők nem voltak akárkik, hát magukra nézve kötelezőnek tekintették a népszerűsítését. Ezután sokáig így éldegéltek egy vidéki panzió viszonylagos biztonságában, látszólag szerényen és takarékosan, mígnem egyszer álmukban meglepte, aztán őrizetbe vette őket a palermói csendőrség betörési csoportja. Hosszú éveket töltöttek vizsgálati fogságban a rács mögött, ahol a Múmia még azt sem vallotta be hogy őt ismeri, a szembesítésüknél kiderült hogy ő sem a Múmiát, így a nyomozás zsákutcába tévedt, a felderítés megfeneklett. A többit már tudjuk... most itt vannak és arra szegődtek el, hogy egy előkelő angol úrnak a legújabb hóbortja kiélésében segédkezet nyújtsanak, urambocsá' ezen talán még egy jót is szórakozzanak.

     Hé!, a Múmia fekszik az ágyában, és rémisztő dolgokról álmodik. Valami szörnyen félelmetes kinézetű, ádáz és ördögi tekintetű denevéremberek röpködnek körülötte, mindenfelé iszonyatos mennyiségű vér folyik a mennyezeti gerendák közötti deszkák eresztékeiből, a falakon át a nyílászárókig, még az ajtó kulcslyukán is dől befelé a vörös folyadék, halálsikolyok és sátáni kacajok borzolják az idegeit, valamelyik ajtó mögött meg mintha a borzalmas hírű Drakula grófot hallaná emlegetni. Látja magát ahogy gúzsba kötve, kötelek között vergődik és moccanni is alig bír, a háta mögötti szobából pedig egyre közelebbről hallja egy rém lépteit, aki azért jön hogy átharapja a torkát és vámpírrá változtassa. Minden erejét megfeszítve próbálna kiszabadulni ebből a kelepcéből de nem megy, már a tarkóján érzi a vérszívó forró leheletét, pillanatokon belül a nyakába mélyeszti a szemfogait, ő meg zihálva levegőért kapkod, rúgkapál, torkában dobog a szíve. Agyába hirtelen belezúdul egy jókora adrenalinfröccs, erejét megsokszorozza, eltépi a köteleit, elrohan a tetőre vezető létráig és felkúszik rajta mint egy macska, a feje fölött lévő csapóajtót kivágja hogy nagyot döndül, és ő végre kint van a szabadban, és végre teljes tüdőből nagyokat lélegezhet, valósággal beleharaphat, belehabzsolhat a finom levegőbe...                   
    A serpák meglepetve figyelik az előttük ide-oda csúszkáló ládát, hallják a belőle kiszökő zajos mocorgást, míg mögöttük Zulian jókat mulat. Érdeklődve nézi, ahogy a koporsó teteje hirtelen felpattan és oldalra csapódik, ugyanakkor a Múmia felül benne és nagyokat lélegzik, a serpák pedig merevre döbbennek a látványától...                 


           

Zulian... - 2 -

A kép az internetről származik

2. fejezet

     Mr. Joseph Sullivan, a Lord komornyikja nyugtalanul matat a poggyászok között. Már háromszor nézte át a fél teherautónyi holmit, de egy golfütőnek nyoma veszett és sehol nem találja, pedig mindjárt fel kell ébresztenie a gazdáját, és még a pirítós is most van készülőben. Majd azzal a biztos tudattal hogy bizonyára az előző táborhelyen maradt, kezeiben a közben tálcára készített reggelit egyensúlyozva a kenyéradója sátrához siet, aztán megköszörüli a torkát, azaz bejelentkezik.

     Lord Andrew már fent van, és kiszól. - Bejöhet Mr. Sullivan, már vártam! - 
Joseph miután helyére igazította a ponyvát, az úr ágya melletti kempingasztalra helyezi az ételt, és köszön:
 - Jó reggelt Lord Fireburry! 
 - Önnek is Mr. Sullivan! Nos, hallgatom!
 - Lord Andrew, magam is meg vagyok döbbenve de kötelességem tájékoztatni, hogy történt egy kis malőr...
 - Ki vele Mr. Sullivan, ne kíméljen! Mi történt, talán még nem érkeztek meg a mai lapok?
 - ... Azaz helyesbítek, két malőr is történt... az újságokkal kapcsolatban már intézkedtem, viszont mélységes fájdalmamra a második rossz hírem az, hogy a hatos golfütője hiányzik a leltárból... szörnyen sajnálom a gondatlanságomat, ha megengedi a holnapi szabadnapomon visszamegyek, és felkutatom!

     A Lord elmosolyodott. Tizenöt éve viseli gondját Mr. Joseph, de alig tudna rá példát mondani, amikor ennyire zavartnak látta. Inkább barátjának tekinti vagy idősebb rokonának mintsem inasának, de a szó jó értelmében vett bizalmasabb kapcsolatba nem sikerült bevonnia, pedig már többször éreztette vele, hogy benne tökéletesen megbízik. Róla nyugodtan mintát lehetne venni, hogyan kell viselkedni kínos helyzetekben, hiszen legendába illő hidegvére bámulatos. Még a rokonai temetésére is mindössze egy-két órás kimenőt kért, miután meggyőződött arról, hogy neki ezzel semmiféle kellemetlenséget nem okoz. A mindig szabatosan elegáns, távolságtartó viselkedése, hűsége vitathatatlan, ízig-vérig született úriember, bár ez egy komornyiknál amúgy is alapvető feltétel. A faarcú, idős agglegényt már többször próbálta átcsábítani az elit társasága valamelyik tagja, de ő ezeket a felkéréseket minden esetben kimérten, ugyanakkor nem sértően, ámde kereken visszautasította. Mondjuk néha a megfogalmazásai kissé kétértelműek, amiken a Lord jókat szokott derülni magában, de az vesse rá az első követ, aki minden hibától mentes a mai világban. A mostani hóbortját is ugyanolyan hűvösen vette tudomásul, mintha csak egy hétvégi kiruccanásra mentek volna a skóciai felvidékre. Ahol majd kellemesen eltöltenek néhány napot, és a birtokai szemrevételezése után visszatérnek a londoni kényelembe, s nem ide jöttek volna, ilyen távol az otthonuktól. Azonkívül sosem vette ki még egyetlen szabadnapját sem, bizonyára nagyon kétségbe lehet esve, ha ilyen lelkiállapotba került. Mindenesetre kissé komikus látvány ahogy tőle két lépésnyire az egyik lábáról a másikra áll, szemeit az egyik sátortartó rúdon pihenteti, fülei pirulnak a szégyenérzetétől és attól, hogy vele ilyesmi egyáltalán előfordulhatott.
 - Erre majd később visszatérünk Mr. Sullivan! Mondja barátom, milyen időre számíthatunk ma?
 - Üdítően friss, kissé szeles, csapadékmentes napot jelzett mára a meteorológiai szolgálat Lord Fireburry - gördült le az inasról a nyomasztó teher -, ezért bátorkodtam az esernyőjét elcsomagolni. Két öltözet ruhát előkészítettem, attól függően hogy lovon vagy gyalogszerrel óhajt felfelé közlekedni, továbbá elcsomagoltam néhány szendvicset ha út közben étkezni kíván, valamint közölnöm kell azt is, hogy a nepáli vezetőnk, Rukum Palpa mintegy fél órája megérkezett... 

     Eközben odakint a meteorológiai szolgálat, Govi Öngbo émelygett. Az előbb látta a reggelivel foglalatoskodó komornyikot hogy előbb tejet, majd arra rá gőzölgő teát tölt egy csészébe, és ettől felkavarodott a gyomra. Még a kezeiben tartott, zöld-teát tartalmazó edényke tetején úszkáló jakvaj is remegve olvadozott, mintha hallatlanul bántaná ez a szentségtörés, amit a hagyományuk ellen elkövettek. Fura ízlése van az ütődött mágnásnak ez már biztos, amikor majd hazatér, lesz mit mesélnie róla a gyerekeinek! S miközben a rá- rátörő hányingerrel küszködve gondolt az idegenek undorító gusztusára a teázási szokásukkal kapcsolatban, néha-néha beleszürcsölt a sajátjába, és figyelte ahogy a nepáli kollégája mindenkihez odamegy, úgy négy lépésnyivel megtorpan az illető előtt, aztán szívélyesen üdvözli. Először ahhoz az alakhoz sétált oda, akit a többiek elég gyakran lusta disznónak neveztek, de a szóban forgó személy mindig lerázta magáról a súlyos vádakat, leginkább rokonértelmű kifejezések még sűrűbb felemlegetésével.

     Hé!, a Múmia látta a közeledő hegyi-vezetőt, azt is hogy tisztes távolságban megáll, türelmesen nézi ahogy eszik, s már éppen meg akarta kínálni egy kanál lekvárral, amikor az az ágrólszakadt koldus váratlanul ráöltötte a nyelvét. Meghökkent. Ilyen csúnya és hosszú nyelvet rég nem látott, ez betegebb mint ő! Gyorsan a háta mögé pillantott hogy nincs-e ott a doki, mert biztosan hozzá jött csak összetéveszti vele, de ott nem volt senki. Erre megnyugodott. Ja, ha csak őt kóstolgatja, az egészen más! Mindjárt végez az előírt gyógymód végrehajtásával és befejezi a kalóriabevitelt, aztán nem bánja, tőle verekedhetnek. Legalább megmozgatja egy kicsit az elgémberedett tagjait. Csak azt nem érti...  miért pontosan mindig őt pécézik ki egyből ezek a szánalmas csibészek? Intett neki hogy látta a manduláját, most már nyugodtan visszahúzhatja a szájába azt a  rusnya gyíkját, hamarosan a rendelkezésére is áll, csak előbb még iszik valamit. Mire a viseltes prémruhába bújt fakír pislogott vagy hármat, aztán megint kicsúfolta, végül tenyérbemászó arccal, pimasz nézéssel bámulta tovább. Most már határozottan kezdett idegesítő lenni a bitang -  Na megállj csak te senkiházi kurafi! - borult el az agya -. Adok én neked olyan csúfolódást hogy megemlegeted! - Azzal letette a fonott korsót a láda mellé, hogy most úgy állon vágja ezt a nagyképű birkát, hogy el fogja harapni azt a randa nyelvét. Ha sokat akadékoskodik, a nyakára tekeri mint egy sálat és görcsre köti, majd akkor legyen ilyen nagy mellénye! Már éppen lendíteni akarta a lábát hogy mielőtt alaposan elagyabugyálja, előtte majd jól hasba rúgja hogy belegebed, mikor ebbéli előkészületeiben az odasiető Zulian megakadályozta: 
 - Hé!, megállj! Nem látod hogy csak köszön? 
 - Igen??? Akkor mondja azt hogy adj'isten jó napot vagy valami hasonlót, de nekem ne idétlenkedjen itt ez a kretén, mert megjárja! Aztán elhűlve, szoborrá dermedve nézte ahogy Zulian a fakírhoz lép, barátságosan viszonozza annak a köszöntését. Nézzenek oda! Dark igazán kíméletlenül hozza tudomására hogy mi a véleménye róla, mert látja ahogy a nemzetközi jelzéssel párszor elhúzza a saját homloka előtt a bal tenyerét, míg a jobbjával feléje mutogat. Még jó, hogy a koldus nem hitte el hogy ő megőrült, mert azt is észrevette ahogy tagadóan megrázza a fejét. Aztán szó nélkül faképnél hagyták, mire vállat vont és visszatelepedett a járműve szélére...

     Dr. Gyök éppen egy csontfűrészt igazított a szikéi alá az egyik öszvérre kötözött rekeszében, mikor Zulian Dark a hegyi ember társaságában megállt mellette, aztán mint aki jól végezte a dolgát, egyedül hagyta vele és azután továbbsietett. Amint megpillantotta a hozzá képest hórihorgas fickót, azonnal eszébe villant az expedíció célja, és már épp kiáltani akart a többieknek hogy itt a Jeti, de meglátva a csizmáját gyorsan lemondott a tervéről. Mert igaz hogy egészen nagy lába volt, de ha összeveti a Muzsikovicséval, a szibériai paraszté ránézésre simán kenterbe veri. A hegylakó neki is bemutatkozott, az itteni bennszülöttekre jellemző udvariassággal. Amint kiöltötte rá a nyelvét, a doki vérében azonnal buzogni kezdett a hivatásával járó felelősségérzet, ezért szivarzsebéből elővett egy nagyítót, tüzetesen megvizsgálta minden oldalról, aztán ismertette a diagnózisát:
 - Önnek duzzadt és lepedékes a nyelve, ami minden valószínűség szerint maláriára utal, a kóros elváltozásokból ítélve, valamint az arcának a sápadtságát is figyelembe véve, lehet hogy hepatitisze is van. Még nem biztos hogy májbeteg, de a szembetűnő sárgasága nagyon is árulkodó. Ha holnap hajnalra nem esik kómába nyert ügyünk van, írok fel kinint és hashajtót, addig is sokat tartózkodjon a szabadban, és egyen rendszeresen. A dohányzástól egy ideig eltiltom, továbbá napi két, kivételes alkalmakkor legfeljebb három kávét ihat, azt is szimpla adagot. Megértette?

     Rukum Palpa eddig engedelmesen tűrte a vizsgálatot, miközben minden idegszálával azt igyekezte kibogozni, hogy mit zagyvál össze neki ez a turista, de akármilyen figyelmesen is próbálta megfejteni, egy árva kukkot sem értett az egészből. Ezért neki is megrázta a fejét, és újra üdvözölte. A doktor méltatlankodva ráförmedt: - Mit képzel mi vagyok én, talán kezdő?! Egyszer már megvizsgáltam, és az orvosi diplomámra esküszöm, hogy a megállapításaim helytállóak! Hát nem érti jóember?! Én próbálom megmenteni az életét, de ha ilyesmivel tesszük próbára egymás türelmét, kifutunk az időből! Ezt azonnal vegye be, különben magára vessen a következményekért! Azzal a tenyerébe szórt néhány szem fehér tablettát, és addig erőszakoskodott az értetlenkedő hullajelölttel, amíg le nem nyelette vele az összest valami büdös és keserű korttyal egy gyanús üvegből, amin egy rémisztő halálfej domborodott. Aztán két- vagy háromszor jóindulatúan meglapogatta a hátát, majd otthagyta. Az idegenvezető magában meg volt győződve róla, hogy azzal az undorító löttyel most megmérgezték, és kész, itt a vége, hamarosan megboldogul. Tanácstalanul körbenézett, majd meglátva a legnagyobb jurtából kilépő, ránézésre gazdag és előkelő urat, üdvözlésére elébe sietett...

     Lord Fireburry kilépett a sátorból, és majdnem hanyatt esett az üdítően friss, metszően lengedező szellőtől, amely fogadta. De lehet hogy csak az előtte felbukkanó havasi ember lepte meg egy kissé, netán a felőle áradó illatorgia, ez ma már nem érdekes. Viszont a Lordot kísérő személyi titkár tájékozottsága igen, mikor is felvilágosította hogy már ismeri:
 - Ő az uram, az új kísérőnk, aki reményeink szerint az egész környéken járatos!      
 - ... Ááá... Mr. Rukum Palpa! ... How are you? - érdeklődött Lord Andrew a közérzete felől...
     A sátor mellé érkező, azt bontogatni akaró Félnótás Szepiben nyomban megállt az ütő. Még dúdolni is elfelejtett, annyira meglepte ahogy megütötte a fülét ez az újbóli, sürgetőnek tűnő kinyilatkoztatás a Lord részéről... Hóvarjúúú?... Hol??? Mert ő itt nem látja sehol, a keselyűkön, meg ezeken a szegény párákon kívül nincs semmi más csak fagyos hó és jég, magas hegyek, meg ez néhány válogatott haramia, hiába is mereszti a szemét szanaszét mindenfelé! Már legalább tucatszor megkérdezte tőle is az úr amióta útra keltek, hogy nem látta-e valamerre, szinte minden reggel ezzel idegesíti amint belebotlik. Bizony isten már valósággal fél tőle és inkább kerüli, szinte menekül a zaklató szemrehányásai elől! Könyörgöm mondja már meg neki valaki, hogy nem ő lopta el, nála nincs az hétszentség, mert ha valaki, ő csak tudna róla, vagy talán nem?! ... Hogy pont Zuliannak is éppen őt kellett kiszúrnia és ideküldenie... kétségbeejtő! És a többieknél sem lehet, mert arról tudna... hacsak az a minden hájjal megkent Múmia nem rejtegeti a ládájában, mert az arra is képes hogy letagadja, és másra húzza a vizes-lepedőt! A dokinál biztos nincs, erre akár mérget is venne, mert akármilyen kicsi is legyen az a szárnyas, nála azért feltűnő lenne, ha csipogna! Különben hópárducról és hóbagolyról már hallott, sőt! Egyszer mintha már mutattak is volna róluk képeket valahol... talán a természettanára, az a kedves öreg tanító bácsi még gyermekkorában... de hóvarjúúú??? A vetésit ismeri, de azok százával nyüzsögnek a barázdákban, amikor megjelennek a friss szántás után, de hóvarjú??? Ritka egy madár lehet, biztosan legalább annyira ritka, mint akár a fehér holló! Na mindegy, majd ezután jobban nyitva tartja a szemét, mert ő is roppant kíváncsi rá, hogy vajon hogy néz ki, és melyik elvetemült dugdossa el az úr elől a saját beszélő papagáját... Mert csakis az lehet, most hirtelen más énekesmadár nem jut az eszébe... mindenesetre kölcsön fogja kérni a lakájtól a gukkert, azt amelyikkel éjjel is lehet látni, hátha ő fogja legelőször észrevenni, amikor valamelyik útonálló megröpteti a Lord tulajdonát! Mondjuk arról a tajgai parasztról fel lehet tételezni az ilyesmit, mert még a szeme sem áll jól... Gyanús egy alak, na majd alkalomadtán figyelmezteti is a dokit, hogy legyenek résen és tartsák szemmel az a jómadarat, mert olyan akár a szarka! Erről az eszébe ötlött egy másik nóta, és dúdolni kezdte az első két sorát amelyet megjegyzett: Darumadár fenn az égen, Hazafelé szálldogál...

     A hóvarjú, azaz a nepáli idegenvezető arcán először átsuhant egy árnyék, mintha befelé figyelne... de aztán erőt vett magán, és illendően köszönt. Kicsit ugyan savanyú volt a kinézete mint aki az imént birsalmába harapott, de egyébként egész kellemes látvány volt ahogy meghajlott, példát vehetne róla egynémely etikát még hírből sem ismerő himpellér. Igaz először mindkét kezét a hasa elé kapta, s ahogy felemelte a fejét, úgy nézett ki az ábrázata mint akin átrohant az Európa-expressz, de végül is ha csak a zord körülményeket tekintjük mérvadónak, nincs ebben semmi kivetnivaló. Azért mondhatott volna pár szót mielőtt az egyik hasadék felé rohan, hogy legalább mindenki tudja mire számítson. Ámbár lehet hogy oda pányvázta ki az állatait, és most azért tipeg ilyen szapora lépésekkel, mert attól tart hogy elszabadultak.

     Összességében véve jó benyomást keltett a szívélyes bemutatkozása, kár hogy a végét elrontotta. No majd ha előkerül, kifaggatjuk hogy miféle sürgős dolga akadt, ami nem tűr el egy másodpercnyi halasztást sem...



                                      

Zulian... - 1 -

A kép az internetről származik

1. fejezet
    
     Csupán ha a szokatlanul enyhe időjárást vesszük figyelembe az esemény helyszínén, igazán nem lehet semmiféle okunk a panaszra. Főleg úgy nem, hogy az árnyékban mért 25 °C fok jóformán trópusi hőségnek számít errefelé a lakosság körében.
     Mondjuk az igaz, hogy van egy kis szépséghibája a dolognak, ugyanis a hőmérő mínuszban mutatja az értéket, de hát itt Indiában, Uttar Pradesh várostól észak-keletre, a nepáli hegyekbe vezető ösvény alján ez kánikulának számít, és hinnünk kell a helyismeretek birtokában lévő birkapásztor és karavánvezető valóságérzetében, meg a viszonylag helyesnek tartható józan ítélőképességében. Amúgy semmi különös incidens nem történt ezen a napon a málharakodás alatt, aminek illett volna bekerülnie az útinaplóba, mindössze egy hosszúkás ládán üldögélő alakot, a Múmiát korholta kitartóan az expedíció megbízott vezetője, a kissé fázós, ezért atlétát viselő Zulian Dark, mellesleg igényes kávéház-tulajdonos.
Hé!, te tróger! - fejtette ki a zaklatott állapotát okozó Múmiának bővebben a felettese - besegíthetnél ezeknek a kultúrembereknek rakodni, ahelyett hogy ott lazsálsz és tömöd a fejed! 
Az egyikük, Gregor Muzsikovics egy aránylag könnyűnek tartott, hozzávetőleg olyan 80 kilós bálát cipelő, derékig meztelen és a szakállát kulturáltan, két ujjal vakargató szibériai paraszt egyetértően bólogatott. Azután a jurtától távolodván - a félig megpakolt jószágához menet - a sietős munkáját egy másodpercre félbehagyta, hogy hevenyészve Hé, a Múmia felé köphessen. Ami után sajnálkozva vehesse tudomásul azt a nem várt tényt - ami az előtte haladó Félnótás Szepi spontán ötlete volt, de ő újratöltötte tartalommal - hogy sajnos nem talált, mert a levegőben diónyira fagyott jég nagyot koppant a hosszúkás faláda oldalán, majd a nyugodtan szalonnázgató lába elé gurult. Ott elvegyült a többi golyó között, amelyek tulajdonképpen a társaitól származtak, akik a jóízűen falatozgató alak előtti széles csapáson közlekedtek. Nemtetszésük egyenes arányban állt a halomnyi lövedék számával, minél dühödtebben hordták a batyukat a jakok és az öszvérek hátára, annál szaporábban küldözgették felé a darabos véleményüket, ahányszor csak el kellett a lógós előtt elhaladniuk.

     Nekem te hiába ugatsz! - hárította el kedvesen magától a szerinte érdemtelenül neki címzett feddést - Az orvosom utasításait követem, tudhatnád hogy a doki bosszús lesz, ha nem tartják be az előírásait! Azzal lekanyarított egy vaskos karikát a tormából - amit az egyik őrizetlen kosárban talált még tegnap délután, és előrelátóan a korábban szerzett füstölt húsáru mellé rejtett a ládájába - majd a hüvelyknyi darabot a szájába, a félig megrágott szalonna mellé tömte. A deszkaalkotmány egyébként több funkcióra is remekül használható volt, mivel éjszakai hálóhelye is volt egyúttal. Még az ősszel bukkant rá a gazdátlan koporsóra Uttar Pradesh egyik elnéptelenedett sikátorában, s mivel nem látta sehol a tulajdonosát, jóhiszeműen a birtokába vette. Azután egy madzag hathatós támogatásával elvonszolta a külvárosi "Hatujjú Pávián Fogadóiroda & Kártyaszalon" italraktárába, és azóta ebben lakott, megspórolva ezzel az albérleti költségeket. Ami ugyan nem volt, mert Zulian Dark lebujának afféle tiszteletbeli és állandó törzsvendégeként mentesült az ilyen kiadások alól, de ha felmerült volna valaha is ehhez hasonló rendkívüli teher, akkor most dupla annyit megspórolt volna rajta. Jó szándékát mi sem bizonyítja jobban mint az, hogy akármilyen munkára szegődött is el, mindig magával vitte de csak azért, hogyha jelentkezne az eredeti használója, és ezt minden kétséget kizáróan bizonyítani is tudja, akkor annak visszaadja. Arról aztán végképp nem tehet, hogy eddig még senki nem reklamált nála, pedig lelkiismeretesen, szinte heti rendszerességgel takarította, hogyha netán úgy hozná a sors, akkor jóformán steril állapotban, aránylag tisztán és épségben visszaszolgáltassa. Ide is magával hozta hát, és nemrég a hóhatár elérésénél leszerelte alóla a kerekeket, hogy a helyére két széles sítalpat rögzítsen, amit a legutóbbi táborhelyük melletti falu egyik sátra mögött talált. Azonkívül kibélelte egy majdnem vadonatúj jakbőrrel is, ezt cserébe kapta a Lord egyik golfütőjéért, ami nagyon megtetszett az abban a sátorban lakó bennszülöttnek, amikor felajánlotta. Ezután már főleg ezen az egészen lakályossá tett, vízhatlan és kényelmes hálóhelyen tartózkodott az utazás alatt, csak akkor hagyta el egy időre, amikor a megcsappanó készleteit kívánta feljavítani. Azaz feltöltötte alkohollal a dokitól rablórömiben nyert korsót, vagy vételezett a közösből pár kiló füstölt sonkát, lekvárt, miegyebet, és ahhoz képest hogy napszúrást kapott, aránylag jó hangulatban és tűrhető étvággyal rendelkezett végig a kutatás alatt.   

     A fent említett specialista, Dr. Gyök Huba állandó ügyeletben tartózkodott a "Hatujjú Pávián Fogadóiroda & Kártyaszalon" emeletén, mindjárt a folyosó legvégén kialakított magánrendelőjében. Ami azt jelenti, hogy egy - addig felmosókat és egyéb vegyszereket tároló - mintegy öt négyzetméternyi hasznos területnél alig több, sötét lyukban rendezte be a praxisát. Csak délutánonként járt ki friss levegőt szívni, no meg azért, hogy a szabadon garázdálkodó klientúráját leellenőrizze. A műtőnek is kitűnően bevált keskeny helyiség berendezése fényűző volt a körülményekhez képest, hiszen az egyik fal hosszában futó modern lócán, a rajta elhelyezett - fejpárnának is kiválóan alkalmas - épp ezért viseltes orvosi táskán, egy középre állított hokedlin, és a mennyezetről lógó petróleumlámpán kívül még egy almás-rekesz, valamint egy, a sarokban álló fonott korsó is a leltárhoz tartozott. 
A fonott korsót és az orvosi táskát hálából kapta az egyik páciensétől, aki pár hónappal utána érkezett a városba kerékpáron, és közvetlenül a szomszéd szobában talált menedéket. A rekeszben mindenféle orvosi eszközök, szikék, kanalak, fogók és csipeszek, horgas tűk és hímzőcérnák hevertek logikai sorrendben, tehát ahogy a szükség kívánta, míg az orvosi táskában egy újságpapírba csomagolva egy alig megkezdett oldalast, mellette füstölt sajtot és sózott heringet tartott. Továbbá volt még benne két és fél gerezd fokhagyma, aztán egy régi kiadású matematikai függvénytáblázat, amiknek a társaságához lehetett számítani azt a majdnem tele laposüveget, aminek a tartalma nem nyilvános, de az oldalába gravírozott koponya sokat sejtető lehet a beavatottabbak számára. A sebtében kialakított, ezért még korántsem kész műtőben általában vágott sebesüléseket kellett varrni, ezért a rekeszben egy feléig elhasznált cérnaguriga és egy beleszúrt zsákvarrótű hevert legfelül. Persze előfordult már hogy foghúzásra is sor került, és olykor az is, hogy a netán szilánkosra tört végtagok sínbe rakása kívánta meg a sürgős és szakszerű beavatkozást. Ilyenkor ugyan egyetlen páciens sem firtatta a specialista múltját, holott ha két üvöltés között szántak volna rá némi időt, megtudhatták volna tőle. Hiszen sosem titkolta ha kérdezték, hogy eredeti foglalkozása néprajzkutató, tehát rokonszakmának is lehetne tekinteni. Végül is az orvosi gyakorlatát azokon a húsz év előtti halotti torokon fejlesztette tökélyre, amiken hagyomány volt a disznóölés és a gömböckészítés, s amelyekre mint ahogy a közeli falubelit vagy a hozzátartozó rokont illik, állandóan meghívták. De ha valamilyen ismeretlen okból mégsem üzentek érte, ő akkor is elment, mert minden apróhirdetésben naprakész tájékozottsággal bírt, már ami a gyászjelentések rovatát illeti. Ilyenkor felkereste a hozzá legközelebb utcában lakó gyászolókat, illendően bemutatkozott, aztán egy tükörrel szakszerűen leellenőrizte az eltávozottat, vagy tapintással a hullamerevségét. Azután hajnalig ott ragadt.

     Félnótás Szepi úgy került a kutató-expedíció állományába, hogy éppen nem volt munkája - mint általában a többinek -, tehát ráért. Nevét onnan kapta, hogy rengeteg slágert ismert de csak félig, ám ezeket meglehetős gyakorisággal dúdolta. Kicsit nagyot is hallott, ami Dr. Gyök szerint a korábbi foglalkozása ártalmaként rögződött, amiből rögtön levonta a tanulságot is, hogy bármilyen csapást mér rá a sors, ő bizony harangozást nem vállal. Ugyanis Szepi egyházi alkalmazott volt régen, de miután a felekezet kebelében végzett odaadó szolgálata kudarcot vallott, turista lett. Ez konkrétan úgy történt, hogy azon a sorfordító napon a sekrestyés kirúgta mert megitta az előkészített misebort, és az áldozati szertartáson nem tudták Krisztus vérével leöblíteni az ostyát, mire néhány méltatlankodó hívő más vallásra tért át. Ezért azon az ominózus estén az állástalanná vált templomszolga élt az adandó alkalommal, és magával vitte a már ismertetett fonott korsót, majd elhajtott a parókia kerítésének támasztott biciklivel, a kormányára akasztott orvosi táskával egyetemben. Amit afféle végkielégítésként fogott fel, akár egy istennek tetsző, eredendően tőle származó ajándékot. Így kerékpározott el egész Odesszáig körülbelül fél év alatt, mert azt hitte Milánó felé tart, ahol meg akarta kóstolni a sokszor hallott nemzeti ételt, a makarónit. Viszont fel sem merült benne közben a gyanú, hogy alkoholos mámorában eltéveszti valahol az útelágazást, és átkel pár folyam hídján, mert a tájékozódóképessége kritikán aluli volt már tapasztalt cserkészkorában is. Nagyjából további hat hónapig, nyugatról keleti irányba tartó útja során rengeteg elismerésben is részesült, városról-városra, kézről kézre adták tovább az őrültet, aki különös nyelven kér segítséget, állandóan valami Mi-lanóról meg Makar-óniról hadovál, megszállottan tekeri a pedált, de amúgy a légynek sem árt, csak meglehetősen furcsán dúdol, amikor épp nem valami innivalóért rimánkodik. A Dontól keletre már lovas futár járt előtte, hogy értesítse a következő tanyát a közeledő idiótáról aki a mongol rokonait, közöttük is főleg Makar Csudrát keresi, s akit lássanak el mindenféle ruhával, megfelelő mennyiségű étellel és szeszes-itallal, különben az odesszai pópa kiátkozza őket. Azt a néhány magányosan átvészelt napot leszámítva, amikor egy teremtett lélekkel sem találkozott addig, amíg kedélyesen átkelt az Urálon, vagy tolta a kerékpárt a végeláthatatlannak tűnő sztyeppéken, valóban büszke lehetett magára, és elégedett lehetett a teljesítményével.    

     Dr. Gyök, mint ezen az isten háta mögötti helyen az egyetlen élő, elismert sebész és belgyógyász, még a tegnap délután megállapította a Múmiáról, hogy napszúrást kapott. A Múmia először persze kiröhögte. Ám azután hirtelen észbe kapott és szomorúan belátta, hogy mégis csak lehet benne valami, mert dél óta szédült és hányingere is volt, és éppen azóta tűzött a nap, kápráztatta el a szemét és sütött rá hét ágra szikrázóan. Kézenfekvő gondolat, hogy mínusz 20°C-ban napszúrást lehet kapni, mert még a sztyeppe fölött keringő keselyűkön is látni hogy céltalanul kóvályognak, tehát helyes lehet a diagnózis. Feltehetőleg a szédüléssel járó hányingert az addig elfogyasztott kumisz is kiválthatta, de az a dokinál nem releváns, mert nem lépte át az általa kritikusnak vélt 2 és 5 liter közötti lélektani határt. Ezért nincs is helye a kórismében, mert ez a minimális mennyiség ebben az esetben teljességgel elhanyagolható. Mint fogadott kezelőorvos tehát kíméletlenül leszögezte, hogy a páciense vércukorszintje alacsony, és ha jót akar magának akkor két óránként eszik valamit, plusz gondoskodik a megfelelő folyadékmennyiség további beviteléről. Különben mire besötétedik - jelentette ki határozottan és összevont szemöldökökkel - attól kell tartania, hogy a koporsóban végzi. Ettől a rideg megállapítástól úgy megijedt az ápolt, hogy rájött a csuklás. Szerencsére ez sem tartott sokáig nála, mert egy bádogbögrényi alkohol és egy falat kovászos-uborka hamarosan elmulasztotta. Tulajdonképpen ha úgy vesszük - morfondírozott falatozás közben - végül is igazoltan tartja távol magától a munkát, mert első az egészsége! Hovatovább az is kijelenthető, hogy indokolatlanul illetik mindenféle jelzővel, ő nem simlis gazember hanem halálos beteg! És mint ilyen - szőtte tovább a gondolatmenetet - igenis jogos igényt formálhat a táppénzre, mert önhibáján kívül került abba a keresőképtelen állományba, amibe a szigorú Huba doki fenyegető jóslata kényszerítette. Az ilyenkor egyáltalán nem számít hogy nincs bejelentve, az a lényeg hogy a névsorban fel van tüntetve, és mint a felek között létrejött hallgatólagos egyezményben szerepel, a szokásos napidíj 75%-a is megilleti! Ezt kívánja az a tisztesség, ami minden olyan írott és íratlan szabályban benne van, ami egyúttal akár az alkalmi munkavállalók becsületkódexe is lehetne... 

     Zulian Dark az utóbb hallott mondatokra csak legyintett. Ha valaki, ő aztán ismerte a Múmia tisztességről és becsületről alkotott nézetét, hiszen valaha egy cellában tartották őket, természetesen alkotmányellenesen és ártatlanul. Négy évvel az előzetes letartóztatásuk után sem készült el a vádirat ellenük, mert még csak a nyolcadik kasszafúrás helyszínelésén voltak túl, így az előírásos lakhelyelhagyási tilalom mellett, kénytelenek voltak Palermóban szabadlábra helyezni mindkettőjüket. Hé, a Múmia nevet mellesleg a palermói vizsgálótiszt vezette rá az aktájára, mert eredeti nevét hosszas faggatások után sem volt hajlandó bevallani, a körözési listán pedig nem egyezett senkiével az ujjlenyomata. Mivel a gyakori verések alkalmával - mikor minden egyes pofon után csak annyit mondott hogy: Hé! - sem sikerült beazonosítani, a megjegyzési rovatban feltüntette a Hé!, a Múmia nevet, a különös ismertetőjeleknél pedig azt, hogy fején ismeretlen anyagból származó fáslit, afféle rétegelt burnuszt visel. Nem egészen tíz óra múlva a szabadulásuk után, másnap hajnalban már úton voltak az Orient-komp egyik mentőcsónakja alá hasalva Konstantinápoly felé, ahol egy indiai teherszállító rakományában elrejtőztek, és végül sok viszontagságos verekedés után, Kalkuttában kikötöttek. Itt a navigálásért és a fűtésért felszámított illetményüket kieszközölték, illetőleg szó szerint addig inzultálták a kapitányt és a hajópénztárost, amíg azok a jogos jussukat el nem ismerték, és kissé vonakodva bár, de a járandóságukat az utolsó rúpiáig kifizették. Azután könnyes búcsút vettek mindkettőjüktől, azaz amíg Dark és a Múmia zsebkendőt lobogtatva a kontinens belseje felé indult, addig a két hátramaradt tárgyalópartner sírt mint a záporeső, majd kiengedte a hajófenékbe zárt legénységet. Bizonyára afeletti bánatukban hullatták a könnyeiket, hogy úgy megszokták már a jelenlétüket, és ezután nagyon hiányozni fognak mindketten, és soha de soha, ezután soha többé már nem fogják elfelejteni őket...

     A "Hatujjú Pávián Fogadóiroda & Kártyaszalon" eleinte szatócsboltként működött Uttar Pradesh külső peremén a II. világégés után, amit egy tisztességes grúz háborús veterán üzemeltetett. Itt minden megtalálható volt a kor igényei szerint, a vasserpenyőtől kezdve a szamovárig, a cipőpertlitől a gatyamadzagig, a grúz teától az indiai fűszerekig. A különböző helyekről importált áruféleségeket az emeleti karzatról lelógó szőnyegek választották el, mintegy keskeny falat képezve teszem azt az illatszerek, a pékáru, vagy az italkínálat között. Amúgy ideiglenesen itt látták el a postaforgalmat is amíg az új hivatal fel nem épült a régi helyén, ugyanis az bombatalálat áldozatává vált, és ugye egy kráter mégsem láthatja el ezt a nélkülözhetetlen közfeladatot, mivel nem tud írni. Az igazsághoz tartozik még hogy a grúz kereskedő sem tudott, számolni viszont igen, mert azt villámgyorsan megtanulta a helyi elöljárótól, a demokratikusan, a Vének Tanácsa által újra megválasztott Govi Ömnö-től. Elsősorban arra számoljon - mondta neki - hogy vagy itt lesz a posta és távíróhivatal vagy itt, ezek közül a lehetőségek közül lehet választani, de rögtön. Természetesen kapásból az elsőt választotta, mert nem kívánta a bombatölcsérbe hurcolni a páraérzékeny áruféleségeit. 

     De ez már a múlt, a veterán váratlanul két éve felszámolta az érdekeltségét, és az időközben idetelepült szüleihez költözött. Ide mindjárt a dombokon túli ortodox temetőbe, hogy együtt szamovározhasson ősei szellemeivel. A lepusztult épület aztán sokáig üresen állt, a megmaradt készletet a hirtelen állásnélkülivé vált alkalmazott apránként hazahordta és értékesítette, majd a többi tennivalót az ügy érdekében, a városi elöljárókra hagyományozta. Azok hosszas töprengés után kifundálták hogy kiadják bérbe, hogy legalább a volt tulajdonos temetési költsége befolyjon a települési kasszába. Így is történt, a rozzant helyiségeket az ekkortájt a Múmiával, és a bengáli vándorlásuk során megismert, végül hozzájuk csapódó Gregor Muzsikoviccsal idevetődő Zulian meglátta, és mintegy háromhetes alkudozás után évi tíz rúpiáért, és az elöljárók számára biztosított havi egyszeres ingyenes belépőért kivette, majd a két hónapig tartó kemény felújítási munkák befejeztével megnyitotta. A kemény felújítási munkák jobbára azt jelentették, hogy pár újdonsült külvárosi cimborával kimeszelték, a Múmia szerzett valahonnan egy fél méter széles és három méter hosszú olajzöld lemezt, amit fehérre mázolt, és a száradása után viszonylag szabályosan, kékre festett betűkkel ellátott. Amikor Gregor a helyére erősítette az oromzatra, egy arra járó teherfuvarozó órákig csodálta, de nem merte szóvá tenni aggályait, hanem némi tűnődés után elhajtott. Fura, olajzöld színű járművel közlekedett, aminek a jobb oldali magasítóját valahol elvesztette, ezért a rakománya veszélyesen imbolygott. Bizonyára végigjárja az eddig megtett útvonalat, hátha feledékenységében valamelyik előző célállomásnál hagyta. 

     A fogadó tehát megnyitott, és hamarosan nagy népszerűségre tett szert, főképpen a hivatalos ügyekben járatlan nomádok, és az ezeket kalauzoló önkéntesek körében. Közülük is kitűnt Gregor, a megtermett paraszt azaz szibériai medvetáncoltató, aki különben civilben a szórakoztatás zenei műfajában is erősnek látszott, ezért Zulian végleg leszerződtette, elsősorban kidobónak. Amikor a kártyapartikat békés italozgatás kísérte, másodlagosan Muzsikovics szolgáltatta az ideillő tajgai melódiákat a gombos harmonikáján, de ha nézeteltérés adódott a felek között ő letette, és rendet teremtett. Magyarul úgy elhúzta a nótájukat, hogy Dr. Gyök kiélhette rajtuk az anatómiai ismereteinek a továbbfejlesztését, az időközben segédápolóvá avanzsált Félnótás Szepi közreműködésével. Így éldegéltek jóformán nyugodtan, valamint a nemzetközi körözési listák zaklatásaitól távol és biztonságban, amíg egyszer csak betoppant egy hibbant angol, Lord Andrew Fireburry, aki fejébe vette hogy megtalálja a Nepál hegyeiben rejtőzködő Jetit, és megtanítja golfozni. Először kiröhögték, de aztán az aggá vénült Govi Ömnö megesküdött, hogy a nagylábú igenis létezik. Ezután némi huzavonával megalakították a "Zulian & Társai Betéti Társaság"-ot a kutatóexpedíció idejére, mindenki beleadta amije volt, kibérelték a városi elöljáró nomád unokaöccsét, Govi Öngbo-t útikalauznak a teherhordó állataival együtt, a többit már tudjuk...
     Most ott tartunk, hogy a Múmia egy jak vonta koporsón ül és orvosi utasításra eszik, miközben a többiek a tábort bontják, hogy útra keljenek... 
                            

Visszatérés - 2 -

A kép az internetről származik

     Ahogy a kovácsivadék kinyitotta a műhelyük ajtaját és belépett rajta, maga is meglepődött azon a takaros renden, amely ott várta. Csupán a zsanért kell majd megolajoznia a bejáraton mert kissé nyikorog, de amúgy szinte minden ugyanúgy néz ki, mint ahogy jó negyedszázada abbahagyta.
     Meg sem álmodta volna, hogy a felesége így rendben tartja a dolgait, hiszen azóta sem tette be a lábát ide. A munkaasztalon katonásan sorakoznak a szerszámai, különböző fogók és kalapácsok, lyukasztók és egyéb nélkülözhetetlen holmik. A viseltes és öreg üllő a helyén, a jókora tűzhely is, na meg a kávája szélénél a lábbal működtethető fújtató szintén. A kosár tele koksszal, már csak arra vár, hogy a végső helyére kerüljön és alágyújtsanak. Amíg nekilát az előkészületeknek, hogy egy egyedi, rá jellemző dolgot kovácsoljon, visszamereng a múltjába, a vele történt eseményekre...
Évek óta nógatja a hitvese hogy térjen vissza ide, ne hagyja parlagon a tehetségét, kezdjen hozzá valami maradandóhoz, ami az utódaik példaképéül szolgálhat. Ám valahogy hiányzott a kezdő löket, mondhatni szabadságra ment a múzsája, mert nem sugallt neki semmi olyat amit elkészíthetne, amit talán a maga alkotásának vallhatna. Ám a minap, jártában-keltében megütötte a fülét a penge szó... A "penge", aminek az öt betűjét napok óta forgatja a szájában és ízlelgeti a nyelvével, ezzel kel és ezzel fekszik, még éjszaka sem hagyja nyugodtan pihenni. Ma reggelre aztán körvonalazódott benne valami, a kard, azaz a penge, ami már készen lebegett a lelki szemei előtt. Ez az! Ezt fogja elkészíteni, annyi tucatpatkó, kapudísz és számtalan más vasból kovácsolt tárgy után, jólesik majd ezzel egy kicsit elbíbelődni! 
A tűzhelyen már sárgásan parázslik a koksz. Mellette egy karnyújtásnyira öblös edény áll majdnem színültig tele vízzel, incselkedik vele hogy mártson meg benne egy izzó vasdarabot. Kiemel hát egy jó félméteres hüvelykujj vastagságút a többi közül, és a zsarátnok közé döfi. Amíg a kékes füstje tekergőzve száll a kürtőn át a szabadság felé, belebújik a bőrkötényébe, bal markában egy fogóval, a jobban egy kalapáccsal nézi a vörösödő vasat, és lelkileg erőt gyűjt, felkészül arra, hogy a maga harcát itt, a kovácsműhelyben megvívja.
Elméje friss. Igaz, az ízületei már kopottak és az izmaiban sem uralkodik már az az erő és ruganyosság, ami fiatalkorában természetesnek tűnt, de ezeket a hiányosságokat a kitartásával fogja pótolni. Hiszen nincs új a nap alatt, a fogót fogónak, és a serpenyőt is serpenyőnek nevezik ma is, nincs mitől tartania hogy az egyiket összetévesztené a másikkal. Persze a lehetőségeihez mérten pallérozta tudását is az eltelt időben, már ha annak lehet nevezni az innen-onnan ellesett fogásokat, vagy a saját kárából leszűrt tapasztalatokat. S bár szürkeállománya jelentősen megcsappant, de azért akad még raktáron valamennyi, még ha némely részük porosan is hever a labirintusa címkézetlen polcain. Rég nem volt már rájuk szüksége, de most előkeresi őket, s ha nincs más választása, legfeljebb majd mindet a fújtatója csőre elé helyezi. 
A kovács dolgozik. Ütemesen veri a vasat, lapítja és nyújtja, forgatja és üti, nem érdekli a fáradtság, a sajgó izmok és a fojtó levegő, a szertepattanó szikrák, ő egyre csak kalapál, felemel, forgat és lesújt, nem érzékeli a külvilágot, nem éhes és nem is szomjas, most csak dolgozik. Talán az Édestől örökölte ezt a megszállottságot, mivel anyja Kovács-lány volt, hát sose bocsátaná meg magának, ha szégyent hozna a jó hírére. Most nemcsak magáért, érte is el fogja készíteni a becsületkardot, a pengét, és meg van győződve arról, hogy az Édes a túlvilágról is segíti. Vezeti a kezét ahogy valaha, amikor az első ügyetlen ákombákomokat vetette a papírra, s vele örült amikor az első csálé betűk ma is rettenetesen hiányzó szóvá alakultak... M...A...M...A. Ferdén, csúfan és idétlenül görbén, de Neki, az Édesnek szebb volt akkor tán még a Feszty-körképnél is. Hát ki más érdemelné meg jobban ezt a kis fáradtságot mint Ő, aki világra hozta? Igenis véghez viszi, el fogja készíteni a kardot, a becsületpengét, ezt most elemi kötelességének érzi.      
A jó fegyver nem tömegáru, hogy bárhol hozzá lehessen jutni. Idő kell az elkészítéséhez, mint bármi máshoz, aminek a későbbiek során hasznát lehet venni. Ráadásul ez nem egy dísztárgy, amit majd szögre akaszt a nappali falára, hanem a saját gyönyörűségére kovácsolt mű, amire büszkén fog gondolni még akkor is, amikor már sehol sem fog vele vagdalkozni. Ez a penge kétélű. El lehet vele hárítani egy orvul jött támadást, de sújtásra is nagyszerűen alkalmas, ha úgy hozza szükség. A becsületkardnak más jelentése is van, többek között az, hogy aki a birtokosa, saját verítékével formálta olyanná, amilyenné akarta. Azt is jelenti, hogy a kovácsolásánál vissza kell térni a gyökerekhez, és onnan kell kiindulni újra, bele kell szőni, kötelessége belekalligrafálni az ősök emlékét. Általuk lett az ami, hát ez a legkevesebb amit még értük tehet. Nem számít mennyi időbe telik mire elkészíti, az elhatározás megvan, már csak végig kell vinni.
     A kovácsivadék kinyitotta a tanterem ajtaját, hogy erőt és tudást merítsen a becsületkardja elkészítéséhez. Visszatért az iskolapadba hogy jóval túl az élete delén, de megszerezze, megkovácsolja a saját pengéjét, az érettségijét...

Fagyasztóvédelem

A kép az internetről származik

Elégedetlenkedő Honfitársaim, Hölgyeim & Uraim, Valamint Jobb Sorsra Érdemes Felmenők & Leszármazottak FIGYELEM!
Örömmel tájékoztatom Önöket, hogy a forradalmian új találmányunk megérkezett, és türelmetlenül arra vár, hogy Önök, Kedves Hölgyek és Urak, minden kockázat nélkül kipróbálhassák!
Ehhez mindössze annyi kell, hogy pár pillanatig hagyják abba a nassolást és idefigyeljenek, de csak azért, hogy aztán hálásan megtörölhessék a szemeiket! IGEN, IGEN! Hiába hitetlenkednek, akkor is jól látják, hogy ez a semmihez sem fogható új és világmegváltó fejlesztés meg fogja változtatni eddigi életüket sőt, azt a sivár valamit amit teljes életnek gondoltak, boldogan fogják a hátuk mögött hagyni! Kérem ne gyűrjék össze a mellékelt megrendelőszelvényt, és ne is dobják ki a szemétbe, mert ha ezt az utolsó utáni lehetőséget kihagyják hogy megismerjék termékünket, bánni fogják az egész hátralévő perceikben! Dőreség lenne elszalasztani ezt az alkalmat, hiszen semmiféle hátránya nem származhat belőle, ennek csupán és kizárólag csak előnyei vannak! Bizonyítékul tekintsék meg néhány örökké hálás, magát lekötelezett  valló fogyasztónk véleményét, íme! 
( Mrs. Very, azaz Thanks Youlianna háztartásbeli ) : - Amióta ezt az update terméket kipróbáltam, megváltozott az egész életem. Ehhez mindössze annyit kellett tennem, hogy kitöltöttem a mellékelt megrendelőszelvényt, és postafordultával visszaküldtem. Aztán remegő szívvel, izgatottan vártam azt a pillanatot hogy megérkezzen a küldönc, aki házhoz fogja hozni a hőn áhított, kivételesen kedvezményes áron leszállított árut! Mondanom sem kell, hogy napokig sem aludni, sem enni nem mertem! És egyszer csak megjött, mint a rendszeres ciklus! Amikor a futár nyolc napon belül megérkezett, és kiszállt az autóból úgy, mintha maga a messiás lenne, és aztán kezembe adta ezt a csodálatos, semmi máshoz nem hasonlítható terméket a kiegészítőivel, valamint a hozzátartozó kulccsal együtt, hát én majdnem elolvadtam a gyönyörűségtől, ugye drágám?
( Mr. Very Good, Thanks Youlianna háztartásbeli élettársa ) : - Valóban így volt, úgy kellett felmosni a szépségemet a parkettáról! Emlékszem, ahogy odaalélt a gyönyörű testével a kandalló elé, és úgy hevert ott akár egy frissen odaterített medvebőr, hát ilyen látvány szinte csak egyszer adódik az ember életében! Felejthetetlen élmény volt, az már szentigaz! Nem is tudom hogy köszönjem meg a feltalálónak azt, hogy annyi áldozatot hozott amíg végre elkészült ezzel a csodálatos termékkel, hiszen nem vagyok a szavak embere, ugye fiam?
( Jr. Very-Thanks Boy, a fentiek fiatalabb csemetéje ) : - Valóban így van, ugyanis a Father eredetileg pantomimes! A családi legenda szerint mire elmutogatta a Muthernek, hogy menjen hozzá feleségül, divatba jött az ízesített óvszer! És mint minden ilyen kétbalkezes művész, nem ért a barkácsoláshoz! Ezért nekem kellett elővenni a fúrót hogy felszereljem a terméket, mondanom sem kell hogy az egész nem tartott tovább öt percnél! De megérte a ráfordított időt, mert amióta üzembe helyeztük ezt az utánozhatatlan árut és hibátlanul funkcionál, nem kell többé attól tartanunk hogy valami kellemetlenség ér, igaz nővérkém?
(Ms. Very-Thanks Nurse, Boy nővére és a fentiek idősebb gyermeke ) :- Valóban így történt, hogy a Father mutogatott a Muthernek, de aztán eszébe jutott az a nemzetközi jelzés, amit ma már minden tinédzser kedvtelve használ a partikon! Nincs ebben semmi titok, hiszen nagyon könnyű egyik kezünk mutató- és hüvelykujjával O betűt formázni, ugyanakkor a másik kéz mutatóujját ki-és be tologatni benne! Az öcsém viszont túloz, mert ez a szerény kölyök három perc alatt helyezte üzembe ezt az bámulatos készletet, az összes kiegészítőjével egyetemben, igaz nagypapa?
( Sr. Very-Very Grand, Very Good apja, gyakorlott hosszútávnéző ) : - Valóban így van kicsikém, már a mi időnkben sem kellett a szomszédba menni egy kis huncutságért! Akkor még divat volt úgy égetni a kalóriát, hogy közös összejöveteleket szerveztünk, amelyen nem volt szükségünk semmiféle szintetikus drogra, csak egy kis rugalmas szimpátiára! Természetesen itt főleg a testedzés volt napirenden, mondhatni szakítottunk a merev hagyományokkal, sutba dobtuk a rideg külsőséget, és mindenki azzal a szimpatikus illetővel ment el, akivel módjában állt közös nevezőre jutni! Egyébként most az egyszer ebben tévedsz kicsikém, mert a junior unokám három perc és tizenkét másodperc alatt szerelte össze az egészet cakompakk, ennyi ideig néztem a stopperórámat, igaz nászasszony?
( Mrs. Wedding, Thanks Youlianna édesanyja, rutinos recept- és tapasztalatszerző ) : - Valóban így volt kedves szenior Grand, azokon a zsúrokon gyűjtöttem be az első trófeáimat, mármint a diétás teasütemények receptjeit. De most ezeket különösebb hiányérzet nélkül fogom megsemmisíteni, hiszen ez a semmihez sem hasonlító káprázatos készítmény megkímél attól, hogy olyan hiábavalóságra fecséreljem a szabadidőmet, mint mondjuk a rendszeres főzés, a rendszertelen torna, vagy az alkalmi zsírégetés! Ez a csodás találmány annyira forradalmian új, hogy csak ajánlani tudom mindenkinek, aki nincs megelégedve a külsejével!
Köszönjük a kedves és hálás fogyasztóink rövid véleményét! Tehát ne feledjék Tisztelt leendő vásárlóink, hogy amennyiben nyolc napon belül visszaküldik a megrendelőszelvényt, a forradalmian új találmány mellé még ajándékot is kapnak, mindössze 19.999 HU FT-ért! A csomag tartalmazni fogja a következőket:

1. 2 db. acélpánt, amely bármilyen típusú hűtőgép ajtajára felfúrható
2. 4 db. csavar, amellyel a pántot felerősíti
3. 4 m bikalánc, amellyel a hűtőt körbe lehet tekerni, majd a megerősített pántba lehet fűzni
4. 1 db forradalmian új TUTO lakat, kulccsal együtt
5. 2 db pótkulcs, ha az elsőt elvesztené
6. ezenkívül ajándéksorsjegy, amelynek a kódját ha telefonon bediktálja a +3690/987-654-3210-es számra, akkor kihagyhatatlan sorsoláson vesz részt, ahol a fődíj egy forradalmian új KÉZI HEGESZTŐGÉP

NE FELEDJE!
Amennyiben felkeltettük érdeklődését, ne habozzon, azonnal küldje vissza a kitöltött megrendelőszelvényt, és mi nyolc napon belül vállaljuk a házhoz szállítást! 
FIGYELEM! 
Ha két készüléket rendel, mert esetleg hűtőládája is van, ne essen pánikba! Mindössze annyi a dolga, hogy jelzi a szelvény megfelelő jelölőnégyzetében, és mi azonnal küldjük potom 29.999 HU FT-ért! 
MÉG VALAMI!
A csodás, forradalmian új kézi hegesztőgép is hozzáférhető csak most, és csak ÖNÖKNEK, feltéve ha a megrendelőszelvény alján található négyzetet bejelöli! A plazmával működő flakon ára CSAK és mindössze potom 39.999 HU FT!  
       
U.i.: Ne halassza el ezt a sohasem visszatérő alkalmat, rendelje meg MOST! KÖSZÖNJÜK A FIGYELMÜKET!    

Visszatérés

A kép az internetről származik

      

     Hall, az örök világcsavargó visszatért. Nagyon rég járt már itt, de ide olyan sietősen jött, mintha félrevert harangok elhalkuló segélyjajdulásai parancsolták volna haza tüzet oltani, hogy segítségével meg tudják akadályozni az elharapódzását és elhárítsák a katasztrófát, azt a kertek alatt osonó végzetet amely mindent lángba borít és elsöpör, s halálosan komolyan beváltja fenyegető ígéretét.

     Ám ez csak a látszat. Látott ő már nem egy olyan földi égést, amit néhány elvakult diktátor robbantott ki, javarészt mohó kufárok hathatós támogatásával. Akik mellesleg tisztátalanul szerzett vagyonuk gyarapodásáért nem kíméltek semmit és senkit, és arcátlanul közönyösen küldték az emberek millióit a megsemmisítő, biztos halálba. Ilyenkor szívén a jégburok megolvadt, szinte azt akarta sugallni neki, hogy egy pillanatnyi habozás nélkül tekerje ki a felelősök nyakát, s rögtön megtorlásban részesítse valamennyit. Olyan emlékezetesbe, hogy a bűnösökön azonnal és könyörtelenül végrehajtott kíméletlen példa láttára mindenkinek, akinek csak ehhez kicsit is hasonlító, ilyen előre megfontolt aljasságra támadna kedve, még a gondolatát is verje ki a fejéből, s fülét-farkát behúzza, majd rémülten visszariadjon. 
     Fájdalom, de sohasem avatkozhatott bele a világ folyásába, nagyobb hatalom táplálta génjeibe azokat a tulajdonságokat, amelyek arra utasították hogy nem tépheti szét a láncait. Hiszen neki egészen más a küldetése, és nincs egyéb dolga mint hogy megfigyeljen, és időnként egy-egy helyszínre visszatérjen. Tanúja volt rengeteg változásnak. Látta az embereket ahogyan büszkén felegyenesedtek, és apró lépésekkel ugyan, de meghódították a természetet. Belelátott a szívükbe. Tudta róluk amikor félnek és féltenek, de látta arcukon a céljaikért mindent tudásukat előkaparó konok eltökéltséget. S ugyanolyan földöntúli boldogság járta át az egész lényét mint nekik, amikor megpillantotta szemeikben azt a szerelemszikrát, amely fényes fáklyát lobbantott majd máglyává alakult bensőikben. S a perzselő fényüknél látta azokat a szent ígéreteiket amiket egymásnak tettek, amelyek bűvös jövőképet vetítettek lelkeik patyolatvászonjára, s azokon varázslatosan tündököltek. 

     Látta bánatukban keservesen zokogni, és látta vígan örömtáncot ropni őket. Nézte azt is, ahogyan családot alapítottak és gyermekeket nemzettek, látta pokoli kínok között megszületni és küzdelmesen élni, s látta nyugodt beletörődéssel meghalni őket. Figyelte amint lecsapolták a mocsarakat és áthidalták a folyókat, alagutakat vágtak a hegyekbe, vagy ahogy vitorlát bontottak a tengereken. Ismerte a vágyaikat és az ünnepeiket, látta vétkeket elkövetni, és látta lelkiismeretesen meg is gyónni mindet. Velük volt, amikor színházat emeltek. Akkor is, mikor eljátszottak benne egy élet írta igaz történetet, s látta valósággá válni benne a meséjüket. Hallotta a szívbemarkoló melódiáikat, vagy velük mulatott ahogyan előadták a komédiáikat, látta becsületből párbajozni, gyáván megfutamodni, de látta egyenes derékkal, hősökhöz méltóan vérpadra lépni, és ott a sorsukon győzni őket. 
     Látta a pajzsra emelt vezéreiket, királlyá és császárrá koronázva trónra lépni, majd onnan iszonyú véráldozatok árán letaszítani őket. Látott ájtatos manóbőrbe bújt ordas szatírokat, angyalszárnyakat viselő vérengző fenevadakat, látott bibliára görnyedő buzgó szerzeteseket, verejtékező napszámosokat, híres művészeket és országokat kormányzó hazaárulókat. Látott ledőlni bálványokat, eget karistoló betontornyokat, de látott szegényes szalmaviskókat, s kacsalábon forgó luxuspalotákat. Ismert fej- és trófeavadászokat, oltárképfestőket és kolduló barátokat, mitikus lényeket és játékbarlangokat. Látott pusztító erdőtüzet, tomboló orkánt és lávakitörést, özönvízzé duzzadni csordogáló patakot, apályt és dagályt, és szikkadt földet öntöző szelíd felhőkönnyeket. Látott jégbörtönbe zárt gejzíreket, fátyolvízesést és mesterséges cseppköveket. 
     De itt volt akkor is, amikor úgy érezte mintha a tündérkert kellős közepébe csöppent volna, és ámultan bámulta annak az idilli báját, azt az utánozhatatlan meghittséget, amiben csak keveseknek sikerült rövidke életükben gyönyörködhetni. Ezeket a csodálatos alkalmakat kedvelte a legjobban, mert ilyenkor az a benyomása támadt mintha szabadságon lenne egy trópusi szigeten, ahol a paradicsomi madarak életvidám trillája elixírként töltődne az ereibe, és minden sajgó porcikáját valódi balzsam simogatása gyógyítgatná. Amely kitörölné azokat a fájó emlékeket a kőkönyvtára polcairól, amiket mint valami rosszcsont nebuló, parittyával lődöztek oda a vásott emberek. Vajon lesz-e alkalma még ide visszatérni? Hiszen a parancsa úgy szól, hogy a földi létet számítva, vagyis az ember átlagos életkorát alapul véve úgy hetvenhat évenként egyszer látogasson erre, és figyelje meg azokat a változásokat, amelyek a bolygót érték amióta eltávolodott innen. 
     Halley, az örök csavargó és üstökös csak megfigyel. És vár. Várja, hogy a génjeibe zárt parancskód feloldódjon, és ha kell, az univerzum érdekében beavatkozhasson.        

     

Evolúció-elmélet

A kép az internetről származik

 - Következőőő!
 - Jóóónapot kííívánok!
 - Na végre megjött! Hol az ördögben mászkált eddig?
 - Elnézést Főnök, de nem kapta meg az üzenetemet?!
 - Miféle üzenetet???
 - Amelyben az áll, hogy lemegyek a folyópartra anyagot gyűjteni!
 - Mihez is?
 - Amire utasítást kaptunk a Vezértől... vagy nem emlékszik?
 - Azt sem tudom hol áll a fejem... 
 - Ezek szerint megint betoppant a tisztelt anyósa...
 - Honnan tudja???
 - A kijáratnál találkoztunk, és vele üzentem... nem adta át?
 - Lehet hogy arról is beszélt mellékesen, de most valami más üggyel volt elfoglalva az a non grata persona...
 - És mivel volt elfoglalva a Kedves Mama?
 - Ha a magáé lenne, egészen más jelzőket aggatna rá!
 - Mégis milyeneket? 
 - Legyen annyi elég, hogy egyetlen szótárban sem találna ehhez megfelelő kifejezéseket... talán még rokon értelmű szavakat sem!
 - Csak nem megint kifundált valamit?
 - Most mondja meg! Újabban azt eszelte ki az a savanyú matróna, hogy velünk tölti az ünnepeket... Borzasztóan idegesítő tud lenni néha ez az őskövület!
 - Milyen időközönként?
 - Minden egyes alkalommal, valahányszor ilyen bizarr dolgokat vesz a fejébe!
 - Pedig olyan szép hagyomány, amikor együtt van a család apraja és nagyja, és kellemesen érzi magát mindenki a szeretet ünnepén...
 - Mondja ezt egy olyan agglegény, akit még sohasem kényszerített arra valamiféle vén szipirtyó, hogy jópofát vágjon a mindenféle légből kapott, spontán jött ötletéhez! 
 - Részvétem... hopp, Főnök! Nekem is van egy olyanom!
 - Mije, vasorrú bábája???
 - Nem, hanem spontán ötletem!
 - És mi lenne az? Talán meghívja magukhoz? Jól van áldásom rá, felőlem máris magával viheti, akár örökre is!
 - Hol van most?
 - Felkereste az adatrögzítőt ha már éppen erre járt, és belepillant nála a szerkesztőségi frissítésekbe... 
 - Milyenekbe?
 - Leginkább az alkalmazottak névsorát böngészi...
 - Kikét?
 - Az egyedülállókét! Azt is elhatározta, hogy mindenképpen udvarlót talál a lánya számára karácsonyra, úgyhogy csak ne nagyon bízza el magát!
 - Miért, hány éves az ifjú hölgy???
 - Legyen elég annyi, hogy amióta ismerem, még sohasem gyújtottak huszonkilencnél több gyertyát a születésnapi tortáján...
 - És mióta ismeri?
 - Amióta kijelentette, hogy addig nem tölti be a harmincat amíg férjhez nem megy!
 - Mikor történt ez?
 - Úgy tíz-tizenkét éve, de lehet hogy cirka egy-két hónapot tévedek... jobban teszi, ha már régóta elkötelezettnek vallja magát, amikor majd a családi állapotát firtatja!
 - Mert különben? 
 - Mert különben akár mérget is veszek rá, hogy az önére is rábukkan! ... De fancsali lett az ábrázata?! Mi van, talán farkasalmát evett? Na, meghívja hát magukhoz? 
 - Nem ettem meszet, annyira könnyelmű azért még nem vagyok... de mi lenne, ha fölhasználnánk a prezentációhoz?
 - Melyikre gondol?
 - Amelyet az evolúciós-elméletről kell készíteni... itt a határidő a nyakunkon a benyújtáshoz, de alig sikerült valamennyi anyagot összeállítani!
 - Hm... nem bánom, de van egy kikötésem!
 - Éspedig?
 - Amikor meginterjúvolja azt a boszorkányba oltott sárkányt, egy szóval sem említ engem sem előtte, sem utána, ez legyen a saját magánakciója!
 - Miért?
 - Mert amilyen mázlista vagyok, biztosan balul fog elsülni, és akkor jól nézek ki!
 - Mitől fél?
 - Csupán attól hogy el fogja baltázni nekem, és akkor képes lesz az egész hátralévő életemben az orrom alá dörgölni, aztán az őrületbe kergetni vele az az agyafúrt áspiskígyó!
 - Csak semmi pánik, tudja hogy bennem megbízhat...
 - Hol az idegnyugtatóm?
 - Miért keresi?
 - Mert máris aggódom! Mellesleg elég furcsa elképzelése van a Mamának az emberiség kialakulásáról...
 - Hogyan vélekedik róla?
 - Szerinte Darwin fajelmélete ostobaság, mert a természetes kiválasztást mindig az adott körülmények döntik el!
 - Melyek?
 - Főleg azok a gondolatok, amelyek a nemzés létrejötte előtt ösztönösen felvetődnek egy-két előrelátó nőstény fejecskéjében!
 - Ezt hogy érti?
 - Természetesen úgy, hogy mindig ő dönti el, hogy kivel kerül intim kapcsolatba, és ezt halálosan komolyan is veszi! A többiről aztán majd ő maga gondoskodik!
 - Pontosabban?
 - Kiválasztja magának azt a hímet a számtalan lehetséges partner közül amelyik majd az utódjai atyja lesz, és addig mesterkedik, amíg ezt a tervét végre nem hajtja! De van ám ebben egy kis bökkenő!
 - Hol ebben a bökkenő?
 - Mindössze ott, hogy akár tetszik az illetőnek akár nem, a végén úgyis megemlegeti! Nála ezt jelenti a természetes kiválasztódás...
 - Rémes! Mit lehet ez ellen tenni?
 - Szinte semmit... bár voltak már néhányan, akik inkább beálltak az idegenlégióba...
 - Miért? 
 - Mert ott nagyobb biztonságban érezték magukat az efféléktől! 
 - Őrület! Remélem nem eszi ide a fene azt a lényt, inkább mégis valaki mástól szerzem be a még hiányzó információkat!
 - Szép jó napot fiacskám, és magának is! 
 - Jézus Mária ne hagyj el!
 - Az nem én vagyok! De az ilyen megállapítások megvitatására most nem érek rá, úgyhogy csukd be a szádat! Éppen most hallottam fiatalember, hogy ön még magányos! Helyesek az információim? 
 - Hát ööö... úgyszólván... tulajdonképpen így nem mondhatnám, ugyanis van valakim!
 - Jó jó, tudom hogy van két macskája, de azonkívül?
 - Hát izé, azonkívül van még aranyhalam is...
 - Most tréfál?
 - Eszemben sincs... egyébként a húgom is megígérte, hogy meglátogat... családostól!
 - Ez csak mellébeszélés! Jobb mentséget nem tud kitalálni?
 - De! Most éppen azon morfondírozom, hogy jelentkezem az idegenlégióba!
 - Fölösleges! Ha fegyelmezési gondjai vannak, arra a legjobb megoldás a randevú!
 - Mégis, kivel?
 - Hogyhogy kivel? Természetesen a kisebbik lányommal!
 - Nem hinném, hogy ez jó ötlet lenne... biztosan nem egy olyan magamfajtára vágyakozik a vénkis... khm...  a kisasszony, aki szereti az önállóságot! 
 - Azt csak bízza rá, majd ő személyesen eldönti!
 - De Mama, ez nem közönséges kerítés? Az ilyet a törvény is bünteti!
 - Megbolondultál gyermekem? Két magányos felnőtt összeismertetését hogyan lehet kerítésnek nevezni? Különben is te csak a diétáddal törődj és hallgass, ha rajtad múlik a másik lányom még mindig a stafírungját hímezgeti! Még jó hogy kezembe vettem akkor a dolgokat! ... Istenem, de csodaszép unokáim lettek! ...Te mulya!
 - Sajnálom hölgyem, most nem érek rá ismerkedni... sürgős munkám van, az állásommal játszom ha nem tudom időben elkészíteni!
 - Mit kell megcsinálnia?
 - Prezentációt az evolúció-elméletről...
 - Nosza akkor lássunk neki, amíg ki nem futunk az időből!
 - Az enyémből???
 - A lányoméból! Nem sok ideje van már rá hogy unokával ajándékozzon meg, de ehhez előbb férjet kell neki találni!
 - És az örökbefogadás?
 - Az szóba sem jöhet! Mi vagyok én, talán Teréz anya???
 - Ezt egy percig sem hittem... 
 - Na ki vele, hol akadt el? 
 - A Szivacsoknál!
 - Nyugodjon meg, én elvezetem akár a papucsállatkákig, vagy akár a csimpánzokig is!
 - Akkor miért engem fixíroz a Mama? Talán én juttattam az eszébe?
 - Hadd ne mondjam ki mi jut rólad az eszembe, te őshüllő! De inkább mégis... írja le azt, hogy a Szivacsok után van a Csalánozók törzse, aztán jön az Ősszájúak főtörzse, amiben benne van a Laposférgek, Fonálférgek törzse, majd következik a Gyűrűsféreg!
 - Ahha, és az utóbbi egyik osztálya a pióca!
 - Téged senki se kérdezett! ... Puhatestű!
 - Ezt nekem mondta? Mi történt, talán panaszkodott a lánya?
 - Nem! ... Viszont csak rád kell nézni! ... Leírta azt hogy Puhatestűek törzse?
 - Pillanat... igen!
 - Helyes! ... Akkor írja még alá hogy ... Ízeltlábúak, és ezzel akkor meg is volnánk, ezek után jön egy új főtörzs!
 - Jééé, csak nem előléptették a sógort húsz évnyi szolgálat után?
 - Az legalább teljesíti a kötelességét, nem úgy mint valami puhányra tunyult fotelforradalmár! Különben pedig velem te ne feleselj pimasz fráter, te önmagadba roskadt dromedár! ... Újszájúak!
 - És még én szájalok...
 - Hallgass te rozzantra tespedt orangután!
 - ... Rozzantra tespedt orangután...
 - Ezt is leírta??? Akkor húzza ki, és írja be az Újszájúakat... úgy ni, helyes... tehát ez alá tartozik a Tüskésbőrűek, az Előgerinchúrosok, a Fejgerinchúrosok, majd elérkeztünk a Gerincesek törzséhez! A Gerincesek osztályai: - Porcos halak, Csontos halak, Kétéltűek, Hüllők, Madarak, Emlősök! ... Végül is mindannyiunkat közös ősre lehet visszavezetni, amit a DNS vizsgálatok már számtalanszor bebizonyítottak... megvan? 
 - Meg! De honnan tudja mindezeket?
 - Ezeket az örökítőanyagokat valamennyiünk génjei hordozzák, és a megtermékenyülés utáni osztódás során dől el, hogy mivé is fejlődünk! Vegyük például a vejemet! Látszólag úgy néz ki mint egy elfuserált ember, de legbelül nem más, mint egy velejéig romlott gerinctelen féreg!
 - Akkor a Mama meg egy... meg egy...
 - Agyafúrt áspiskígyó? Vagy esetleg boszorkányba oltott sárkány?
 - Ahhá, szóval így nevezel a hátam mögött te megátalkodott anyaszomorító! Pofátlan pávián, hazug tapír... Hogy nem sül le arról az önhitt bölényképedről a bőr...
 - Gonosz mostoha, égetnivaló vén szip...
 - Főnök, még azt is emlegette korábban, hogy vasorrú bába! De ilyenek csak a mesében léteznek, nemdebár?
 - Pszt... pofa be!
 - Jellemző! Ebből is látszik, hogy hogyan mutálódik át a házassága során valaki a szeretni való kis majomból, és lesz belőle a végén csak a saját fajtájához hű aljas söpredék, s végül hogyan hízik dagadtra, mint valami falánk disznó! 
 - Tudtam hogy el fogja baltázni! De ezt nem ússza meg szárazon, most már én is azon vagyok, hogy igenis randevúzzon csak a sógornőmmel! Az a fúria úgyis a pókok családjába tartozik!
  - Ezt hogy érted fiacskám???
 - Már most úgy néz ki, mint a fekete özvegy! Akkor mivé fog válni később az a hárpia?
 - Szemtelen görény, senkiházi aljas tróger! Átkozott ördögfattyú, konok sátánivadék!
 - Azt hiszem eleget dicsért mára a Mama...
 - Miért akar nekem rosszat a Főnök??? 
 - Még maga méltatlankodik??? Amiért elárult, és ami miatt meg is érdemli! Amúgy roppant kíváncsi vagyok arra is, hogy vajon minek fogja becézni a mézeshetei alatt az a bestia?
 - Hűha, ilyen belevaló a nő? Mittudomén! Ha odáig fajul a viszonyunk, akkor remélem vad bikácskámnak!
 - Igen??? És aztán melyik jelzője lesz majd a következőőő?