Pályamódosítás

A kép az internetről származik

 - Következőőő!
 - Jóóónapot kííívánok!
 - Jónapot... foglaljon helyet!
 - Inkább állnék ha szabad...
 - Miért?
 - Mert ha leülök, azonnal elalszom!
 - ???
 - Tetszik tudni, ez amolyan foglalkozási ártalom!
 - Kérem, ahogy óhajtja ööö... hogyishívják... izé úr...
 - Nem ismer meg ugye?
 - Valami rémlik, de most nem ugrik be...
 - Pedig minden nap úgy tetszik rám pillantani a tekintetes szerkesztő úrnak, mintha ablak lennék...
 - Ezt hogy érti?
 - Úgy keresztülnéz rajtam a nagyságos úr, akár az üvegen!
 - Már elnézést, de nem ismerhetek fel minden jöttment... khm... azaz szembejövőt... különben is csapnivaló az arcmemóriám!
 - Várjon, segítek... mond magának valamit az a név, hogy Hannibál?
 - Jézusom! Csak nem maga a Lecter???
 - Az ki???
 - Egy film főszereplője, Sir Anthony Hopkins alakította. Képzelje, emberhúst evett...
 - Uramatyám, hogy mik vannak??? Álmomban sem gondoltam volna, hogy a druszám ilyesmire adja a fejét... Hannibál, a kannibál... bizisten röstellem magam miatta... hát nem lejáratja a nevünket???
 - Csak nem maga is Sir Anthony...?
 - Csak Anti, szőr nélkül... Hannibál Anti...
 - ???
 - .... a portás!
 - Jééé, a Hannibal ante portas! Mi újság Rómában?
 - Rómábaaan? Hogy jön ide Róma?
 - Nem úgy hívták azt a punt, aki ott ácsorgott Róma kapui előtt egy elefánton? Gondoltam az atyja tréfás kedvében magára testálta...
 - Jaj de vicces az úr! Emlékeim szerint az egy másik történelmi cerberus volt valaha, ám én jelenleg is itt ácsorgok legalább tizenöt éve...
 - És mire vár?
 - Arra, hogy felismerjék a tehetségemet!
 - Maga is színész?
 - Nem!
 - Akkor nem ismerem...
 - Pedig nap mint nap találkozunk a szerkesztő úrral a kapunál, még biccenteni is szokott néha a fülkének...
 - Ohó, várjunk csak? Hát persze, maga az itteni kapus! Hol a kitűzője?
 - Levettem, mert most civilben vagyok! Nem akarok jogtalan előnyt kovácsolni abból, hogy itteni alkalmazott vagyok...
 - Nálam nincs protekció!
 - Az az izé nálam is luxus, a pro... a produkció!
 - Azt látom!
 - Mondja méltóságos uram, olvasta már a kéziratomat? Tudja az a bizonyos kockás spirálfüzet, amelyet hónapokkal ezelőtt méltóztatott átvenni tőlem, hogy majd később átnézi... még meg is dicsérte rajta azt az öt kerek foltot amit a pohár alja hagyott, hogy milyen szépen illeszkednek egymáshoz... megjegyzem,  még azt is megjegyezte, hogy mintha az olimpiai ötkarikát látná sötétbarnában, csak kissé elmosódva!
 - Ja??? Azt átadtam a biztonsági főnökének, hiszen az ő reszortja a ki- és beléptetés ellenőrzése...
 - Tehát még fel sem ütötte... mert ha belelapozott volna, azonnal a szemébe ötlött volna az a rettenetes tragédia!
 - Csak nem átütött a fedelén a kávéfolt, és elmaszatolta a bejegyzéseit?
 - Gúnyolódjon csak, az ismeretlen szerzők pályázataival bármit megtehetnek az ítész urak...
 - Álljunk csak meg... pályázaaat? Maga szerző is? Na jól van na, ne lógassa már az orrát! Tudja mit? Mégis elnéző leszek magával ha mond valamit róla, de csak azért, mert a mi kutyánk kölyke... azaz az alkalmazottunk... aztán majd meglátjuk...
 - Tudtam én, hogy a direktor úr nem egy kőszívű kretén, mint azt sokan állítják!
 - Hm... hálásan köszönöm!
 - Nagyon szívesen máskor is! Na szóval a címe: Anti, a romantikus alkoholista... én írtam, alias nomen est omen, a Hannibál Antal! Így sem tetszik emlékezni?
 - Miért ezt a nevet adta neki?
 - Mert erről az egy nevemről tudom hogy benne van a végzet!
 - ???
 - Tudniillik ezt biztosan nem felejtem el az életem végéig!
 - Hm... romantikus... ráadásul alkoholista... sajnálom, de nem tetszem emlékezni! Ez egy szerelmi történet?
 - Igen, méghozzá halálosan végzetes kimenetelű!
 - Úgy érti, a végén meghal a főhős?
 - Naná, de majd csak a tizenharmadik kötet végén!
 - És miben hal meg?
 - Drámába illő végelgyengülésben!
 - Szklerózis multiplex-ben???
 - Valami hasonló tréningalsóban, deli... dena... denaturált tréningben!
 - Talán delirium trémens?
 - Jaja, denaturált szeszben áztatott tré... szóval abban! Úgy látom, az igazgató úr igencsak otthon van a lebujokban... akarom mondani az orvostudományban! ... Szóval ott tartottunk, hogy nem bírja felemelni a...
 - Kezét?
 - Igen, a keze nem bírja a szájáig emelni a korsót, mert valamelyik agyalágyult haverja színültig öntötte szamorodnival, ezért idegességében sztrókot kap!
 - Mi ebben az idegesítő?
 - Hát az, hogy kilötyöghet!
 - És hány oldal van belőle már kész?
 - Sacperká nyolvankilenc, de ha nagyobb szóközöket eszközölünk, lehet belőle akár százharminc is, ami testvérek között is kitesz úgy hét fejezetet.
- Csak azt ne akarja nekem itt bemesélni, hogy ez a blődség is olyan akar lenni, mint a nagy sikert aratott, Oscar-díjas Love story...
 - Végül is igen, ha úgy vesszük tulajdonképpen ez egy drámaian szomorú lóvé sztori!
 - És mi benne a tragédia?
 - Hát az, hogy a főhősnek elfogyott a pénze, de még pokolian szomjas!
 - És ekkor mit tesz? Csak nem munkába áll?
 - Tyűűű! Hogy maga mekkora egy ... fenomén! Ön valóságos Várnai Zseni! Csak azt tudnám, hogy nekem ez miért nem jutott az eszembe!? Na mindegy, legfeljebb majd a folytatásban beleveszem! Mondjuk ez a köztiszteletnek örvendő, szimpatikus alak az ötödik kötetben tróger lesz az ecserin...
 - Mitől örvend köztiszteletnek ez a szimpatikus alak?
 - Hát annak, hogy amint meglátják az ismerősei, örömükben azonnal lesütik előtte a szemüket, és áttérnek az utca túloldalára!
 - Nem hinném, hogy jó ötlet lenne folytatnia... manapság az ilyen történetek nem kelendőek, senki nem hat meg egy olyan lump tragédiája, akinek nincs mit innia...
 - Pedig ő csak az egyike a sors balkezére jutott kocsmatöltelékének a sok közül, ha ismerné a többit, belesajdulna a szíve!
 - Hány szereplője van?
 - Amennyit csak akar! Különben a másik főhős egy kissé éltes, ámde jóravaló kisállat-tenyésztő, aki még az egészségi állapotát is képes kockára tenni azért, hogy megajándékozhassa újdonsült szerelmét a szülinapjára...
 - Milyen megható!
 - Ugye?
 - És milyen kisállattal ajándékozza meg?
 - Lapostetűvel!
 - Na neee!
 - Mindenre megesküszöm hogy ez olyan komoly, mint a politikusok választási ígérete! Valóban abból él az illető hölgy hogy disztingvált körülmények között ugyan, de lapostetűt tenyészt, és eladja egy kutatólaboratóriumnak!
 - Hogy mit ki nem talál!?
 - Hiába hüledezik, ez még mind semmi! Mert amikor már napok óta gyűjtik a megfelelő mennyiséget a környező csehókban, és a mintával a tarsolyukban odaérnek a laborhoz, beüt a krach!
 - Csak nem zárva van?
 - Hoppá! Egy pillanat türelmét kérem mert ezt is fel kell jegyeznem, jó lesz máskorra... nem, most véletlenül nincs zárva, de a delikvens annyira ki van merülve, hogy elejti az üvegtégelyt... na, itt a következő kivédhetetlen tragédia!
 - Fogadni mernék, hogy ripittyára töri!
 - Nahát, ön gondolatolvasó!
 - Ezt a pechet!
 - Minimum azt az izét! Ugyanis az árából két napig ihattak volna úgy, hogy még harmadnap reggelére is jutott volna valamennyi belőle... de nem akarom lelőni a poént, legyen elég annyi hogy ezen két bekezdést siránkoznak, amíg egyszercsak újabb trauma éri őket!
 - Miféle?
 - Mert alig kezdtek bele a második bekezdés első sorába, máris jön a tárgyalás!
 - Tárgyalááás?
 - Igen, egy két lábon járó trampli a sárga földig kitárgyalja őket!
 - Ő ki?
 - Ő az ajtóban álló egyszemélyes takarítószemélyzet, és végigmosatja velük az egész folyosót faltól falig!
 - Meg kell a szívnek szakadni!
 - Ugyehogy ugye? Most képzeljen el két másnapos, amúgy jobb sorsra érdemes karaktert, amint reszkető kézzel tolják a felmosót fel- és alá négy bekezdésen keresztül, és közben rettenetesen zokognak, mert egy debella egyre csak szemrehányóan korholja, és egzecíroztatja őket!
 - Úgy kell nekik, vigyázhattak volna jobban!
 - Vigyázhattak volna jobban, vigyázhattak volna.... lehet is vigyázni egy olyan kis üvegcsére, ami állandóan ki akar csúszni a fáradtságtól legyengült, remegő ujjak közül!
 - Hááát, én ebben nem látok semmi romantikát!
 - Tessék majd olvasni a sorok között!
 - Például melyik résznél?
 - Mondjuk a negyvenhetedik oldal közepén, ahol elmaszatolódott az írásom, mert a cigarettám hamuja rákenődött a könnyeimre! Ott az áll  - és most itt idézem - hogy mindannyiszor fátyolossá válik a szemük, ahányszor csak az első hajnali kisüstire gondolnak! Ugyehogyugye nincs is annál romantikusabb, mint kéz a kézben, hajnalok hajnalán várakozni a legközelebbi büfé előtt?
 - A napfelkeltére?
 - Inkább arra, hogy az a lajhár végre kinyisson! Vagy ahhoz mit szól, ahogy minden áldott este felemlegetik úgy három liter kannásbor után, amíg a városszéli lakásukhoz botorkálnak esőben és fagyban, a villanyfény alatt andalogva?
 - Hm...
 - Ha akarja, a következő bekezdésben szövök bele még házról házra átterjedő...
 - Tűzvészt?
 - Hűűű, ezt is lopom, de én kutyaugatásra gondoltam...
 - Áááh! Idefigyeljen, ez egy hétköznapi történet, ami tucatjával esik meg percenként bárhol a világon! Ebben nincs semmi olyan extra, ami pikáns ízt varázsolna bele.
 - Mert ez még csak a sorozat első fejezete, afféle bevezetés, hogy felkeltse az érdeklődést. Ezt azzal zárom le, hogy végül önfeledt álomba zuhannak, amiből kakasszóra felriadnak, és amelyet aztán reggel jól kiveséznek!
 - A kakast?
 - Hálásan köszönöm a tippet, maga egy isteni tehetséggel megáldott irodalmár, pro és rekontra géniusz! Elvégre kissé át is írhatom, így már biztosan elég pikáns íze lesz, ha nem csak az álmaikat, hanem azt a szemét hajnali kakast is amúgy jól, istenigazában kivesézik...
 - Úgy értem amolyan extravagáns dolog kellene, valami szokatlan, ami nem mindennapi!
 - Ha gondolja, kapásból főzhetnek belőle egy szokatlanul extravagány adag kakaspörköltet bő hagymával és erőspistával fűszerezve, az úgysem kerül náluk minden nap az asztalra...
 - Másnál sem, de nem arra értettem!
 - Hanem?
 - Hanem például arra, hogy jártasak-e esetleg valami extrém sportban, van-e különleges hobbijuk, ilyesmi...
 - A hatvankilencedik oldalon azt a rémes exét csak úgy, hajdanán rendszerint megszokásból, ma már úgyszólván szinte spontán hobbiból pofánveri!
 - Speciel olyan extrém hobbira céloztam mint a sárkányrepülés, vagy búvárkodás!
 - És ha teszem azt beszúrok egy bekezdést valahová, ahol káromkodik is?
 - Miért?
 - Mert mondjuk egyszer talált egy érvényes vonaljegyet egy szmokingzsebben az aluljáróban, és hogy nehogy lejárjon, gyanútlanul várakozni kezdett a megállóban, mire ...
 - Mire???
 - Mire-mire... a piros tizenhetesre, mire egyszercsak lefékezett egy furgon, és kiszállt belőle egy kétes múltú alak, kezében egy jókora táblával.
 - Minek?
 - Hogy felcsavarozza az oszlopra, közvetlenül a menetrend alá! Na, ekkor kezdett el éktelenül káromkodni!
 - Felismerte?
 - Igen, hirtelen felismerte, hogy ő tulajdonképpen el tudja olvasni az angol szavakat, sőt, még meg is érti! Akut felindulásában még rá is gyújtott!
 - Miért, mi volt ráírva?
 - NO SMOKING!
 - Ez hevenyészve annyit tesz, hogy a buszváróban nem lehet dohányozni!
 - Na látja, neki is hevenyészve, úgy is mondhatnám kutyafuttában sikerült rágyújtania! Igaz, előtte megeresztett egy kacifántos miatyánkot!
 - Mit?
 - Hogy teszem azt: hinnye, az ángyod térgyekalácsa!
 - ???
 - Ja, meg még azt is, hogy a macska rúgja meg! De ekkor már igencsak bosszús volt...
 - Ez akkor is kevés... jobb alanyt nem tudott kitalálni?
 - Sajnos nem, a legtöbb ismerősöm ilyen...
 - Kreáljon egy olyan főhőst, aki mondjuk ötödik generációs bélyeggyűjtő volt, de egy rúdtáncosnő hajlékonysága megzavarta az elmeállapotát, és esztelenségében ráherdálta a vagyonát, de aztán kijózanodott. Vagy írjon egy drogfüggő régensről, aki egy időre lecsúszott az aljanép közé, de tíz év alatt visszamosogatta magát az elitbe...  ilyesmi kellene, ami afféle sikertörténet, a végén a jellegzetes heppienddel és pont!
 - Na pfff! Jellemző, hogy pont nekem nincs olyan ismerősöm, aki efféle extrém származással bírna, vagy sportot űzne... Akkor most írjam át az egészet? Pedig már olyan jól kiterveltem, hogy ez az Anti végső elkeseredésében milyen megpróbáltatásokat képes még elviselni, mire a tihanyi-révbe ér...
 - Például?
 - Például felvállalja hogy megborotválják, különben már sehol sem kap...
 - Állást?
 - Nem, annyira azért még nincs kétségbeesve, hanem hitelt. Sőt, még a haját is levágják, hogy fel ne ismerjék!
 - Kicsodák?
 - A környékbeli korcsmárosok. De aztán rámosolyog a...
 - Szerencse?
 - ... a Maca!
 - Ki az a Maca???
 - Azt hittem ez már világos... hát a legújabb barátnője! Tudja, az a helyre kis úrihölgy, aki megajándékozta!
 - Miért?
 - Mert a Maca a minap örökölt egy majdnem tökéletesen éles szabászollót, így két hosszúlépés között elég pofásra alakíthatná vele az Antit!
 - Más értéket is örökölt?
 - Mire gondol?
 - Mittudomén, valamire ami egyedi, ami felbecsülhetetlenül fontos, szinte pótolhatatlan. Mondjuk valamit, ami előkelő...
 - Megvan! Örökölhet még egy hamisítatlan, igazi strucctollból készült...
 - Belépőt?
  - ... tollseprűt!
 - ???
 - ... Valódi bambusznád nyéllel, amivel legendába illően, szinte sikkes bájjal tud bánni ha elő kell őt venni, és bárhonnan le tudja szedni vele teszem azt a pókhálót! Pótolhatatlanul nagy kár érné, ha elvesztené! Ez elég előkelőnek hangzik?
 - Nem mondhatnám...
 - De kár! Olyan kilenc oldalt tudott volna pedig vele portörölni, hogy csodájára járt volna az országos áentéesz...
 - Hááát, ezen még jócskán dolgoznia kell... olyat írjon, ami lebilencseli az olvasót, legyen benne mondjuk némi ármány, vagy akciódús jelenetek... esetleg kibékíthetetlen viszály, ami a végén talán még jóra fordulhat... mondja, maga nős?
 - Huszonöt évig éltem boldogan és kiegyensúlyozottan...
 - Nocsak, házasságban?
 - No nem, hanem csak egyedül!
 - Aztán?
 - Aztán megismertem a feleségem, és megkezdődött a viszály. A trójai háború ehhez képest játszótéri civakodás volt, mert ez az odüsszeia már majd harminc éve tart...
 - Ön és a kedves neje között?
 - Nem, hanem köztem és az anyósom között!
 - Miért nem erről ír?
 - Ááá, ezt a csontot Hümérisz már alaposan lerágta, a kutya sem törődik egy olyan matrónával, aki megkeseríti a veje életét...
 - Hümériiisz? Az ki?
 - Látszik, hogy a kritikus úr nem járatos az ókori japán mitológiában! Hát az, aki megírta az Íjászt!
 - Japán mitológia??? És Íjász??? Ahha, vagy úgy! Tudtommal az Iliászt a görög Homérosz írta!
 - Ezt mondom én is! A japánul Hümérisz, de görögül Homárosz...
 - Homérosz!
 - ... Homérosz életét is megkeserítette az anyósa, aki ezért emigrált Japánból, és hogy ne szekálja tovább, inkább megírta az Íj... az Éliás... az Iliászt a buszon!
 - Úgy érti a vizibuszon?
 - Ha jól tudom Leszboszon, egy jókora köteg bambuszon!
 - Mivel?
 - Mivel nem volt ott vele más, az Erikával!
 - Erikávaaal??? Ja értem... azaz mégse...  akkor még nem létezhetett táskaírógép!
 - De gyorsíró titkárnő létezhetett, vagy talán nem? És ha úgy hívták hogy Tiro, de neki csak leszboszi Erika, és neki diktálta le? Na ebbe kössön bele majd valamelyik nagyokos!
 - Hm... És maga szerint mivel szekálta Homéroszt az anyósa?
 - Bizonyára azzal, hogy Hümérisznek hívta!
 - Magát minek hívja az anyósa?
 - Leginkább gyáva féregnek, aki nem képes kiállni...
 - Az igazságért?
 - ...  igazság szerint igazából egy meredek szikla kiálló szélére. Hogyisne! Hogy az az őrült némber váratlanul a tátongó mélységbe taszítson!
 - Honnan?
 - Mondom a szikláról!
 - Miféle szikláról?
 - Egy magasról le oda alá a háborgó tengerbe bele! Brrr! Felháborító, hogy a kedves mama, az az amatőr sziklaugró fúria a fejébe vette, hogy addig nem hal meg, amíg meg nem tanít fejest ugrani egy háborgó kanál vízbe, de istenuccse majd egyszer annyit iszom hogy megteszem.
 - Miért?
 - Hogy meglegyen az utolsó kívánsága!
 - Nem lehet nagy kunszt onnan leugrani...
 - Annak nem, aki tud úszni, és nincs tériszonya!
 - Magának tériszonya van?
 - Az nem kifejezés! Drága uram, ha én ráállok a küszöbre már szédülök, és ejtőernyőért rimánkodok.
 - Hány éves a maga anyósa, hogy ennyire fitt?
 - Cirka kilencven, de legalább huszat letagad! Különben tizenhat éve tartja a sziklaugrás világrekordját, de engem ez hidegen hagy! Képzelje, most készül egy Északi-sarki expedícióra kutyaszánon, és váltig erősködik, hogy tartsak vele. Nem ettem meszet! Hogy megegyenek a pingvinek, vagy agyonrúgjanak a kenguruk!
 - Azok a Déli-sarkkörön, illetve Ausztráliában élnek! Az északin legfeljebb jegesmedvével, vagy sarki rókával találkozhat...
 - Akkor meg pláne nem megyek! Úgy hallottam, a sarki róka fia amilyen apróka, olyan veszett!
 - Méghogy nincs olyan ismerőse, akinek extrém hóbortjai vannak... Pedig erről kellene írnia, az izgalmas kalandtúrák iránt egyre nagyobb az érdeklődés...
 - Köszönöm szépen! És majd posztomusz íróként az ítéletnapig leshetem a kéziratom megjelenését!
 - Akkor írja meg az anyósa életét! Biztosan szívesen mesél magának róla!
 - Még hogy mesél? Egyenesen zengedez! Legalább ezerszer hallottam már tőle azt a kész cirkuszt! Herótom van az egésztől, a könyökömön jön ki az az unalomig lejárt lemez!
 - Miről szól?
 - Ááá, semmi különös!
 - Gyerünk, ki vele!
 - Muszáj?
 - Akarja hogy elolvassam a kéziratát?
 - Anno úgy hatvanöt-hetven éve kötélakrobata volt egy utazó cirkusznál, de alig ötszáz világkörüli előadás után feloszlatták a társulatot.
 - Hol?
 - Tényleg muszáj?
 - Mondom hol?!
 - Hol máshol... természetesen Mexikóvárosban!
 - Kicsoda?
 - A helyi titkosszolgálat bevetési alakulata.
 - Miért?
 - Miért-miért... egy apró affér miatt, szinte szóra sem érdemes!
 - Azért én kíváncsian hallgatom!
 - Hááát, ha már ennyire erőszakos... röviden annyi, hogy a kardnyelő ok nélkül féltékeny volt az állatidomárra, aki állítólag jóval később, hovatovább közvetlenül másnap közvetve a halálát okozta. De ezt nem lehetett rábizonyítani...
 - Mert?
 - Mert a mama szerint először nem is vele került meghittebb kapcsolatba...
 - Hanem?
 - Hanem a késdobálóval, és az cserélte ki a preparált kardot igazira. De mondom, nem tudták rájuk verni az előre megfontolt gyilkosságot, mindössze a kábítószer-csempészést...
 - A kedves mamája megjárta a mexikói börtönt?
 - Hová gondol? Ő egy tisztes úrinő volt már abban az időben is! Még a korabeli újságok is lehozták, hogy egy különálló apartmanban volt elszállásolva a vizsgálati fogság két hete alatt, ahol végül a legfőbb ügyész is meglátogatta, aztán elejtette ellene a vádat.
 - Hogyan?
 - Kiderült, hogy minden kellemetlenség mögött a zsonglőr áll!
 - Részletesebben!
 - De fúrja az oldalát egy fúria, de fúrja!
 - Gyerünk!
 - Szóval a többiek addig dorgálták az illetőt, amíg a lelkére beszéltek, és az a gazember alá nem írta a beismerő vallomást. De az csak rosszindulatú pletyka, hogy mindenkit kétszáz évre leültettek...
 - Ezt hogy érti?
 - Mert például a bűvész csak száznegyvenet kapott, a nyomozati szakaszban nyújtott hathatós segítségéért!
 - ???
 - Azt mondják, állítólag ő nógatta a legvehemensebben azt a csibészt!
 - Úgy érti verte??? Hogyan?
 - Felváltva!
 - Meddig???
 - Kábé tizenkét napig sürgette tetőtől-talpig délelőttönként, úgy reggel nyolctól tizenegyig...
 - Mivel sürgette?
 - A varázspálcájával! Olykor, amikor ráért, még ebéd után is hókuszpókuszolt körülötte, néha még az összecsukott cilinderével is megsimogatta háromtól vacsoráig, amíg végre bevallotta.
 - Elképesztő!
 - Állítólag a többi tag is így ámuldozott! Talán ők sem hitték volna, hogy végül mégiscsak sikerül neki rábírnia... biztos bevetett valami új trükköt, amit eddig még nem ismertek.
 - Finoman fogalmazva is tág ismeretségi köre lehetett annak a bárc... vagyis a tisztelt anyósának fiatalkorában, ha ennyien szerelmesek voltak belé!
 - Ez meglehetősen sarkos fogalmazás, amely egyúttal súlyosan alpári feltételezés is, mert nem mindenki volt belé szerelmes! Ezerszázalékig bizonyítottan volt egy, aki kizárólag a férfiakat kedvelte!
 - Kicsoda?
 - A zsonglőr.
 - Aztán mi történt?
 - Bagatell dolog, említésre se méltó...
 - Szóval???
 - Ne firtassuk...
 - De firtassuk!
 - Jólvanna! ... Visszatoloncolták Kubába.
 - Az egész társulatot?
 - Ááá dehogy, csak az alaptalanul hírbe hozott mamát! Sovány vigasz, hogy a repülőtéren kézcsókkal kért tőle elnézést a kísérete...
 - Kik?
 - A latin-amerikai országok akkreditált nagykövetei.
 - Miért, talán karibi származású?
 - Nem, hanem az úgy volt, hogy a harmadik férje révén kubai állampolgár lett, aki különben egy cukornád-ültetvényes egyetlen örököse volt, ám egy sajnálatos balesetben fiatalon elhunyt.
 - Hogy történt?
 - Egy vudu pap adta össze őket pontosan hatszáztizennyolc felnőtt, és kettőszázötvenhét gyermek előtt. Amúgy ebben nincsenek benne az állapotos hölgyek, mert akkor lehet hogy valamivel többen voltak...  a meghívott vendégek neveire is kíváncsi?
 - Nem, a balesetről beszéljen!
 - Hát az úgy volt, hogy a mézesheteket egy jómódú közös ismerősük, egy gyöngyhalász hajóján töltötték, ahol az a szegény aranyifjú, aki immár a férje, egy valódi gyöngysorban fogadott a tulajjal, hogy összekötött kézzel és lábbal átúszik a hajófenék alatt. De amikor már jó fél óra is eltelt és nem akart felbukkanni, gyanakodni kezdtek. Fájdalom, de valószínűleg felfalta egy cápa!
 - Ezt miből gondolták?
 - Abból, hogy sürgősen le kellett sikálni a hajó oldalára kenődött vért...
 - Miért?
 - Nehogy rászáradjon!
 - Hm... különös...
 - Nincs ebben semmi különös! Ha szennyezett, akkor esetleg nehezebb lesz túladni rajta!
 - Velük mi lett?
 - Mit tehettek volna kilenc láda pezsgővel ketten? Bánatukban felszedték a horgonyt, s amíg áthajóztak Oranba, megitták. Megérkezésük estéjén ugyan történt egy kis malőr, de ez a későbbi eseményeket már egyáltalán nem befolyásolta.
 - Miért, ott mi történt?
 - A gyöngyhalász őrjöngeni kezdett, mert valaki értesítette a hatóságokat, hogy a hajókabinban még maradt négy üveg pezsgő...
 - És?
 - Elvesztette a fejét!
 - Csak nem bántalmazta a kur... kurtizánját... akarom mondani az özveggyé lett útitársát?
 - Annyira azért nem volt elvetemült, de a pezsgő tényleg ott volt, ezért letartóztatták... aztán a főbíró, az egyik kiállhatatlanul kegyetlen arab sejk vendégül látta a mamát, akivel a rózsakertjében üldögélve hallgatták a müezzin esti énekét, majd ...
 - Majd?
 - Majd másnap hajnalban lefejeztette az őrjöngő gyöngyhalászt az az undok szatír.
 - Ez borzalmas!
 - Igen az! Pedig egész előző este mondogatta a mama a sejknek, hogy elegendő lenne neki tizenkét év kényszermunka is az illegális alkoholbehozatalért, de a sejk hajthatatlan lett, hiába legyezgette a...
 - A hiúságát?
 - Mi mást?
 - Azután?
 - Azután még azon a héten valamilyen ismeretlen okból kifolyólag zendülés történt, a sejk ellen fellázadt a palotaőrsége, ezért a testőrparancsnok megszöktette a háremből egy tevén, nehogy baja essen. Sajnos ő a sivatagban belehalt egy skorpiócsípésbe, így a mama kénytelen volt egy karavánhoz szegődni...
 - Tevekaravánhoz?
 - Nem, hanem ahhoz a cirkuszihoz, akikkel Marokkó előtt összefutott. Akkor állt be közéjük kötéltáncosnak, mert az elődjét egy beduin kecskepásztor elrabolta. Innen a többit már tudja.
 - Apropó, velük mi lett Mexikóban?
 - Azok még most is ülnek. Jut eszembe nem is mindegyiket ültették le, mert például az orkesztert szökés közben agyonlőtték.
 - A zenekar is benne volt?
 - A korabeli újságok szerint nem mind, csak az a hét tag, akik aztán később mindenen testvériesen megosztoztak.
 - Min osztoztak meg? A hangszereken?
 - Nem, hanem a nyolcszáznegyven éven. Különben is, az csak az ottani kormánypárti média propagandája, hogy kétszáz évet kaptak volna fejenként. Még az utolsó istállófiú is tudta a cirkusznál, hogy abban az időben a hasis kilója Mexikóban húsz év, és náluk mindössze negyvenkettő volt. A további hatvanhetet a zsonglőr labdáiba rejtették valakik.
 - Kik?
 - Már pontosan nem emlékszem a két tettesre, de az egyik talán a bohóc lehetett.
 - Bámulatos!
 - Ezen én is csodálkoztam először, de aztán megtudtam hogy jó magaviselettel már csak röpke hatvan év, és kiszabadul!
 - Úgy értem, bámulatos az életútja az anyósának! Mit csinált Kubában?
 - Hírét vette, hogy egy vidéki kaszinó krupiét keres, így elvállalta amíg ki nem tört a válság...
 - A gazdasági?
 - Nem, hanem a rakétaválság. Szerencsére el tudott menekülni egy brit tengeralattjárón a busmanokhoz, mielőtt még letartóztatták volna...
 - Miért?
 - Ez már tényleg jelentéktelen, hiszen annyira mondvacsinált, hogy még a busman törzsfőnök is megmosolyogta...
 - Miért?!
 - Hazaárulásért!
 - ???
 - A KGB szerint fényképeket készített a Disznó-öbölről a CIA részére. De ez szemenszedett becsületsértés, aljas indokból elkövetett alávaló rágalom!
 - Valóban?
 - Valóban! Honnan lett volna fényképezőgépe? Egyszer hallottam, hogy még a hetedik férje életére is megesküdött!
 - Mire?
 - Arra, hogy kézzel rajzolta le az egészet hozzávetőleg öt nap alatt, milliméter pontossággal lekicsinyítve egy A4-es ívre, felülnézetből. Egy reprodukció ma is ott függ a dolgozószobájában, mert az eredetit a mögötte lévő széfben tartja elővigyázatossági okokból.
 - Hááát, mit mondjak, az ön anyósa valóságos Mata Hari!
 - Hűha, a lektor úr beválna Kojak-nak azzal a vállig érő kopasz fejével! Eredeti neve tényleg Háta Mária, de a nógrádiak csak úgy mondták ha történt valami megmagyarázhatatlan, hogy: - Haaat a Mari! Miből jött rá?
 - Abból, hogy ő egy Kékharisnya!
 - Az kizárt! A mama minden körülmények között, kizárólag testszínű harisnyát hajlandó viselni, a vele járó apró kiegészítésekkel.
 - Azok mik?
 - Harisnyakötő csőre töltött pisztollyal, és a hozzávaló hat darab 9 mm-es tárral.
 - Miért nem erről ír egy regényt?
 - Ááá, ebben nincs annyi, még egy egyperces novellát se lehetne belőle összegereblyézni!
 - Akkor írja meg villámtréfának ami itt elhangzott!
 - Óóó, hát az teljességgel lehetetlen!
 - Miért?
 - Mert ebben nincs semmi fantázia, és ami nem ragadja meg egy magamfajta író képzelőerejét, arról nem tud írni!
 - Nos, ha netán mégis eszébe jutna valami érdekes, akkor csak nyugodtan jelentkezzen. A viszontlátásra kedves ööö... izé... hogyishívják úr...
 - Antal alázatos tisztelettel, Hannibál Antal a portás... Tudja... az Anti, a romantikus alkoholista leendő sorozatírója... ajánlom magamat!
 - Hm...Még hogy leendő sorozatíró... egy aluliskolázott portásból... még ha szőr lenne... de ilyen névvel az is kizárt! Következőőő!!!