 |
| A kép az internetről származik |
 |
Ugye emlékszel arra a jó tucatnyi évre, amit együtt röhögtünk át 80'as évek elejétől a rendszerváltás utáni időkig? A munkahelyünk elvesztéséig? Amit mellesleg ezeknek a dilettáns és hazudozó hiénáknak köszönhetünk?
Tesókám, azok voltak ám a szép idők! Igaz hogy keményen kellett akkor is dolgozni, de legalább volt értelme az egésznek. Akkoriban még a becsületes alkoholista piktoroknak mint mi is, nem volt gond új cipőt vagy ruhát vetetni a gyereknek, mert tellett a maszekból. De most biztosan rájuk rogyasztanád az eget, és magadból kikelve szidnád Te is ezt a demokráciának csúfolt valamit, ami lenullázta a részvényeinket, és nemcsak családok ezreit tette földönfutóvá, hanem a felnövekvő nemzedék jövőjét is sötétre pingálta! Milyen óriási mázlid van, hogy 93-ban' egy nyári éjszakán megütött a guta! Legalább Neked már nem kell agyvérzésig dühöngened azokon a módszereken, amikkel ezt a szegény népet vezetik az orránál fogva, és etetik meg őket napról-napra.
Emlékszel? Mennyi mindenen keresztülbicikliztünk mi ketten a fehérre festett záróvonalon át, aztán az útpadkára felugratva, keresztül gurulva az azt szegélyező gyér sövényen, egészen a legközelebbi kocsmáig? Mert ugye inni kellett egymás egészségére egy áldomást, ha nemcsak a házigazda, hanem a mi megelégedésünkre is befejeztük aznapra a tisztességes fusit. De szívesen fogadtak a szeretteink késő este, amikor vacsorára hazaérkeztünk! Mert tudták, hogy holnap is lesz kenyér a házban, s nem kell attól tartani, hogy utcára kerül az ember időnap előtt.
Ej Te csibész pocakos kozák, vajon most is ugyanúgy káromkodnál rám a harcsabajuszod alól mint annak idején, amikor felbosszantottalak? Mi is volt a szavajárásod? Ahhá, megvan! Azt mondtad, hogy: - Zollika ez nem is így volt, hogy az isten nem húzza tán beléd azt a kurtára nyírt kóchengeres fa..át a kurva fa..omba! Hasamat fogtam a röhögéstől, valahányszor csak ránéztem a tömzsi, vitamingolyó termetedre, ahogy mamuszcipős lábaidon villámgyorsan odébbgurultál. Hogyan is felejthetném el azokat a bemondásaidat, amelyeket közös munkáink során szürkeállományom magnószalagára rögzítettem és másnap, igaz kissé elferdítve, a brigádunknak visszajátszottam!
Teszem azt mint például akkor, amikor előző nap elszóltad magad, és díszharmónikának nevezted a háziasszonyunk előtt az egyébként harmonizáló színekkel díszített szobát. Még a nap is vigyorogva nyugodott le a kertek alatt, miután visszakacsintott a fali képmásáról, az aranylabdára hasonlító hengermintákról. Emlékszel hogyan adtak kézről-kézre, házról-házra bennünket a kuncsaftok? Mindenkinek éppen ugyanolyan fásni-sarkos, vékony vonalakkal bekeretezett szobát kellett rittyentenünk, mint a szomszédjáé! A kereteken belül kétszínű márványozással, tüdőszínű alapon előbb a fehér, aztán pár milliméterrel elcsúsztatva az aranyszínű napsugár mintával lehengerelve. Amelyeket mindig előbb a saját portánkon próbáltunk ki, és onnan terjedt át egyre táguló, szélesebb körökre.
Hát arra emlékszel-e, amikor a Csőszt vitted a szemészhez, Dienes főorvoshoz? Ugyehogyugye ez volt a neve annak a kőművesnek, akinek a szemébe fröccsent a meszes-malter, amivel a házadhoz ragasztott toldaléképület vályogtégláit házasította össze. Hiszen ott voltam én is, mint a brigádunkból minden helybéli, hogy a keze alá dolgozhassunk a mesternek, kalákában. Ez így működött, egymás nélkül még lélegzetet sem vettünk, egy szalmaszálat is ketten tettünk arrébb, akármelyikünknél is akadt valamilyen dolog. Hej, hogy robogtál a 250-es eMZé-den hátad mögött a Csősszel, hogy mielőbb lássa a megyeszerte híres specialista, a főorvos úr? Akihez mehetett bárki bármikor, mint Te akkor szombat délután. Hogy rettegett a Csősz a szigorú doktortól! Akinek a háza építésénél mellesleg ő is részt vett előző évben, tehát személyesen is ismerte. Akinek, hogy lehetőleg kíméletesen bánjon a szeme világával, úgy próbált a kegyeibe férkőzni már bent ülve a magánrendelőjében, hogy botor módon megemlítette: - emlékszik rám főorvos úr? Mi építettük tavaly a házát, ugye meg volt velünk elégedve?
- Hát hogyne emlékeznék rátok gazemberek, ti loptátok el a benzineskannámat! - azzal már fordította is ki a szemét a baleknak, miközben rád parancsolt, hogy egy kancsó vízzel segíts az öblögetésben. Dehogy mert ezek után még jajgatni is a Csősz! Alig várta, hogy visszakerüljön a kocsányon lógó szeme az üregébe, és visszatérhessen hozzánk mint Jumurdzsák, fél szemén kötéssel. Még a maradék vályogtéglák is féloldalra dőltek a röhögéstől, amikor ezt a kis közjátékot elmesélted. Az esti vacsora igen jó kedéllyel vette kezdetét, és erre még az a parányi üröm sem tudott hervasztóilag hatni, mikor már csillagfénynél, az utolsó korty sörökkel az üvegekben valahol megmoccant egy árnyék... először egy halk sóhaj, amit robajjá erősített a felélénkülő szél, majd döngve hozta a tudomásunkra, hogy leborította a hátsó falat, holnap ismét jöhetünk egy kis utólagos reparálásra, de már a Kőműves Kelemen nélkül.
És az megvan, amikor bedűtöttél engem is az utat szegélyező sövénybe, mert azon a novemberi késő délután hátulról belémszaladtál a kerékpároddal? Éppen a sörgyárból tekertünk kacskaringózva hazafelé kissé illuminált állapotban, de azért kivilágítva. Ne tagadd, hiába is fogtad rám a Mucikád előtt, hogy én borítottalak fel, hiszen Te jöttél hátul! Nem tudod kinek az első kereke törte le a hátsó lámpámról a borítást? Hűűű, hogy próbáltuk a nejemmel eltüntetni az orrodról a véres horzsolást, mielőtt hazakísértelek! És amikor az egyik estére bedagadt a bokád, hogy le kellett vágni róla a mamuszt? Azt is úgy adtad otthon elő, mintha én rúgtam volna szét az alkalmi focimeccsen, holott egy csapatban játszottunk! Ma is látom, ahogy sziszegve-kuncogva besántikálsz a konyhátokba, és próbálod magad tisztára mosni az asszonyod előtt, rám hárítva a felelősséget, valahogy emígyen... - képzeld Mucikám, ez a kurva Zollika szétrúgta a bokámat, az isten kóchengeres kurva fa..omba! - Aztán persze behúzod füledet-farkadat, mert Katica tudja hogy hány pénzt érsz!
Hej, de szívesen hallanám Tőled ezeket a számomra mai napig kedves szavakat! Barátom, istenemre mondom még most is vigyorgok, valahányszor eszembe jutsz... Testvér!
