Felvillanások -11-

    - Szeretlek testvérem! - 

Emlékszel Bercikém? Ezt mondtam neked, mintegy búcsúzóul, alig egy hete amikor meglátogattalak az intenzív osztályon...

Akkor még tudatodnál voltál, s ahogy lesimogattam a hideg verítéket a homlokodról, a szemeinkből a könny kicsordult...

Tudtam, mindketten tudtuk hogy eljő a vég... és mégis hálás vagyok az Égieknek, Anyunknak, Apunknak, ifjabb Bátyámnak Mikinek de Neked Öcsédnek, hogy Magukhoz édesgettek... Öleld meg Őket addig is, amíg csatlakozom Hozzátok! Szerettelek és szeretlek Benneteket!

Emlékezem...

Emlékszem arra a napra, amikor Te alig 16 évesen vártad a zöldre festett kerítés előtt, hogy a Csepel teherautó, ami a szegényes holmijainkat költöztette a szülőfalunkból az ígéret mezővárosába, a Széchenyi utca 6 szám alá, hogy leemelj bennünket anyu öléből, engem az ötévest, és a hároméves kishugunkat... Micsoda gondtalan boldogsággal barangoltuk be azt a csodás háromszobás palotát 1968-ban!

És emlékszem a 70-es nagy árvízre is, amikor napokig nem láttunk Benneteket, Téged és Aput, mert mentettétek az életeket... rokont és idegent számolatlanul, s amikor néha elcsigázottan hazaérkeztetek néhány órára hogy tisztát váltsatok és kissé lepihenjetek, boldogok voltunk hogy Ti még éltek...

Arra is emlékszem, hogy lemondtál a saját családalapításodról értünk, miattunk, hogy mi tanulhassunk, lemondtál a szerelemről értünk, a kistestvéreidért, hogy nekünk szebb jövő adasson meg mint Neked, az elsőszülöttnek, az örök agglegénynek... ma sem tudom, hogy megízlelhetted-e a testi szerelem és édes csók mámorító ízét... csak reménykedem benne hogy valamikor megtörtént!

Emlékezem...

Emlékszem arra, hogy családostól befogadtál a másfélszobás panellakásodba, hogy amíg építkezünk, ne kelljen albérletet fizetnünk a szinte semmi jövedelmünkből, s ott voltál az utolsó malterkeverésig velem, velünk! 

Arra is emlékszem, amikor napszámba jártál permetezni, nem kímélve saját egészségedet azért, hogy legalább itthon kenyér legyen... Emlékszem rád Testvérem!

Emlékszem arra, amikor egy ágyban aludtam Veled, én az alig ötéves, és Te gondosan betakargattál, mert álmomban lerugtam a dunyhát... és emlékszem az örvénylő álmaimra, amikor egy galaxis csillagmiriárdjai között zuhantam spiràlisan az óvó testvéri karjaidba, hogy ott, a mellkasodon megnyugvást találjak...  

Szeretlek testvérem!

Lehettél volna önzőbb, egy kicsit magadnak való, de Te, talán az őseink által beléd nevelt önzetlen szeretet miatt másképp döntöttél, s családomat családodnak érezted, s miattunk lemondtál mindenről, ami az úgynevezett nagybetűs ÉLET! Nem kellett volna, de szívem utolsó dobbanásáig hálás leszek érte! 

Sok megpróbáltatást mért rád a gondviselés...   Volt szívműtéted, két sztrókod, de amint felépültél, erődön felül is fát vágtál, biciklit szereltél, mosogattál vagy kávét főztél, ami dolog éppen adódott a családom, vagyis a Családod és a ház körül... emlékszem és nem felejtem!

Berti, Anyunk szerint Berci, öleld meg Őket Odaát a viszontlátásig! Anyunkat, Apunkat, Mikinket, s valamennyi rokonunkat, s bár pogány vagyok, mégis hiszem hogy lelkem valamikor találkozik Veletek a Végtelen szeretetben, mert valaminek azért lennie kell...