| A kép az internetről származik |
Tulajdonképpen nem is lehet csodálkozni azon, ha mindannyian arra az elhatározásra jutottak, hogy inkább a megváltó halált válasszák, mint még egyszer szembenézzenek ezzel a rémisztő szörnyűséggel... hogyha már van módjuk a két lehetőség közül válogatni. Erről fölösleges is tovább elmélkedni, majd egy hozzáértő lélekbúvár bizonyára analizálni fogja, amint lesz hozzá elegendő ideje és kedve... Mindenesetre így utólag megemlítve, azt még egy rutinos bérgyilkos is beláthatja, hogy egy körülbelül két napja halottnak nyilvánított rokonhoz ez a magatartásforma méltatlan, sőt mi több, az ehhez hasonló megnyilvánulás is, valójában botrányosnak minősíthető tőle. Ezért a babonás matrózok fejvesztett riadalmát, pláne abban az esetben, amikor jószerével még alig múlt el éjfél, és csak a sápadt csillagok, meg egy rúdon lógó viharlámpa imbolygó fénye világítja az elhunyt hozzátartozó sziluettjét, egyáltalán nem illő merő gyávaságnak nevezni... Elég az hozzá, hogy később arról a néhány sokkot kapott, majd a hullámokba menekült többszörös elítéltről, aki a rendkívüli feketefuvart bevállalta, az a híresztelés kapott lángra, hogy valamennyi a partra evickélt ugyan, de ezután karitatív szervezeteknél vállaltak önkéntes munkát, szigorúan a szárazföld belsejében. Bár az a koholmány is elterjedt egyes külvárosi körzetekben, hogy az egyik visszaeső orgazdának még évek múlva is remegett a keze, és sűrű csuklás gyötörte ha erre a felejthetetlen éjszakára gondolt, de ezt bizonyára csak a haragosai terjesztik róla, tehát az üres pletyka kategóriájába tartozik. De hogyan fajulhatott idáig a történet? Talán a legjobban úgy járhatunk utána, ha felkutatjuk az okokat, a feltárt tényekből megkíséreljük időrendbe rakni az eseményeket, ezért vissza kell kanyarodnunk az elejére...
Mintegy negyven órája, úgy tegnapelőtt délután ezt megelőzően, két felvilágosított vándor tűnt fel Isztambul északi részén, a kikötői forgatagban, egy szimpatikus kávéházat vagy egy teaszalont keresve, ahol csupa megnyerő külsejű, becsületes, állástalan gentleman várakozik. Esetünkben a megnyerő külső alatt az értendő, hogy az illető első látásra türelmesen csapja agyon az időt addig a másodpercig, amíg valamelyik divatlap képes mellékletében jól fizető, könnyen elsajátítható betanított munkára bukkanhat. Ez valahol érthető is a részéről, hiszen nem könnyű finanszírozni azt a számlát, amiket a bizalmatlan italpincér, általában a csapos helyettese nyújt be minden felszolgálás után, nem bízva az alkalmilag becsöppenő úriember fizetőképességében, és az elfogyasztott mennyiség maradéktalan kiegyenlítésében. Ilyen kulturált intézmény - emeletén kuplerájjal - jóformán minden partközeli utcában fellelhető, az a lényeg, hogy a hátsó kijáratán egy elhagyatott sikátorra lehessen jutni. Az efféle bizalomkeltő adottságokkal rendelkező épület ilyentájt zsúfolásig tele van pihenőt tartó hordárral, sziesztázó rikkanccsal, hivatásos idegenvezetővel, szóval hasonló kaliberű, szabadlábon védekező, ártatlanul megvádolt köztörvényessel.
Tehát kézenfekvő, hogy az a lebuj is pontosan beleillik azokba a követelményekbe ahová a két turista benyitott, és amit Hé!, a Múmia rágott a védencei szájába kora délelőtt, még mielőtt útnak eresztette őket. Az oltalmazottakhoz intézett mondanivalójának főbb szempontjai lényegében így hangzott: - én itt, a domb mögött letáborozok, mert a városi hatóság főügyésze egy korrupt disznó, aki szerint mintegy százhúsz évig még nemkívánatos a jelenlétem. Ezért vigyázok a holminkra addig, amíg sötétedés után önök visszatérnek. Eddig stimmt? Na szóval... maguk menjenek tovább a többi füge vagy datolyaárus léhűtővel a város északi kikötőnegyedébe, kutassák fel a "Szemet szemért, fogat fogért" cégtáblájú mulatót, és ha megtalálták, bátran lépjenek be egy-két frissítőre. Ott érdeklődjenek a csapostól némi készpénz, pontosan ötven piaszter ellenében a tulajdonos "Madam" felől, aki az emeleti bordélyházat is üzemelteti, majd ha megkapták az információt és rátaláltak a hölgyre, adják át neki az "Ájtatos Manó" üdvözletét. Különben nem lesz nehéz felismerni, mert "Sztambul Rózsája" igazán filigrán teremtés a korához képest, és általában a zenekartól jobbra szokott ülni a lépcsősor melletti törzsasztalánál. Abból lehet a leghamarabb azonosítani, hogy feltűnően közvetlen a modora, na meg arról is, hogy olykor pipázik. Tehát amint bemutatkoztak, mutassák meg neki ezt az "imádkozó sáska" figurát, amire úgy vigyázzanak mint a négy szemükre, ha látni akarják még valaha is a hazájukat, világos?! A Madam biztosan érteni fogja, és tapintatosan segíteni fog abban is, hogy néhány csibészt felbéreljenek, akik hajlandónak mutatkoznak egy kis éjszakai kiruccanásra... megértették?! - azzal a bólogató Doki kezébe nyomott egy faragott állatfigurát, majd a többi, a kikötőváros felé tartó, vidékről bejáró zöldség- és gyümölcsárus kordéi közé terelte, úgyszólván szélnek eresztette őket.
A "Szemet szemért, fogat fogért" hangulatos szórakozóhely gyakorlatilag óriási népszerűségnek örvendett a gyakorló kórboncnokok körében, mivel alig múlt el olyan nap, hogy - kiváltképp a hátsó sikátorából összegyűjtött, és tüstént az illetékes proszektúrára beszállított néhai vendégek tetemeinek a jóvoltából - ne legyen alkalmuk az anatómiai ismereteiket tökélyre fejleszteni. Hogy milyen rejtélyes úton kerültek a lokál mögé a páciensek, az már egészen más kérdéskörbe tartozik, mert azt még egyetlen valamirevaló nyomozó sem tudta hitelt érdemlően dokumentálni, akit a felderítéssel megbíztak. Noha némelyikükben egyes kirívó eseteknél felmerült ugyan némi halvány gyanú, amit kissé fellengzősen akár intuíciónak is nevezhetnénk. Ámbátor élő vallomástévőt eddig még soha, senkinek sem sikerült a hirtelen elhalálozások koronatanújaként felkutatni, így az ezekről készült jelentéseknek már a beazonosításra vonatkozó fejlécei is meglehetősen homályosnak, úgyszólván hiányosnak tekinthetőek.
Ezért mi sem firtatjuk a váratlan szívmegállások és egyéb létfontosságú szervek, mint például a tüdő akut összeomlását, hanem inkább bekukkantunk a két betérő turista válla fölött, egyenesen a bárba, a hosszú italpultig.
Ott, a söntésasztalnál Juszuf, a tagbaszakadt csapos az általános mindenes, elsősorban neki érdemes szólni, ha az ember megszomjazik. Az igaz, hogy idegenek előtt eleinte nagyothall, de ötven piaszter átnyújtása képessé teszi a szájról olvasásra. További készpénz ellenében még információt is hajlandó adni, persze feltéve csak akkor, hogyha az rá nézve nem jár semmiféle hátrányos megkülönböztetéssel. Arra vonatkozóan viszont egy jól látható, megkülönböztető jelzéssel, öles betűkkel ellátott tábla is nyomatékosan felhívja a figyelmet, hogy fizetőeszköz nélkül ne próbáljanak tőle hitelt eszközölni sem italra, sem másféle adatszolgáltatásra vonatkozóan, mert egyrészt nincs a munkaköri leírásában, másrészt akkor sem tenné ingyen, ha a főnöki utasítások valamelyik passzusa felhatalmazná mindezekre. A megkülönböztető jelzést amúgy egy jókora, kétélű mészárosbárd prezentálja, amely a tábla szélének van támasztva közvetlenül a csapos mögött karnyújtásnyira, ezzel is demonstrálva azt, hogy egészségre ártalmas dolog lenne vele szemben garasoskodni. Tehát a doki is azonnal felismerte a taglót, és mint amikor egy hasonszőrű foglalkozást űzővel tenné, illendően megszólította a rokonszakmában fontos gyilok- és bontóeszköz birtokosát:
- Szálem alejkum kolléga, hogysmint?
Azzal előhúzott egy húszas bankjegyet, és a pultra helyezte. A "kolléga" csak fürkészően nézett...
-Doktor úr - húzgálta meg Szepi a kabátját - tegyen még hozzá pár tízest, mert anélkül itt rostokolhatunk záróráig!
- Ehhh, mit okoskodik bele maga, a szakmabeliek jutányos áron is megértik egymást, nem így van kaszab úr?
Kaszab úr, a kolléga erre megértően bólintott, majd elkezdett hátrafelé, maga mögé tapogatózni, mire a Doki sürgősen kiegészítette a hiányzó összeggel, majd folytatta:
- Ne vegye sértésnek az előbbieket, de mi egy filigrán hölgyet keresünk, akinek egy régi, jó ismerőse üzenetét hoztuk... a neve madame Rózsa, meg tudja mondani, hol találjuk?
A csapos eltette a pénzt, aztán tenyerét fölfelé fordítva a pulton, továbbra is csak várakozóan nézett...
- Doktor úr, szerintem adjon át neki még egy ötvenest, hátha megered a nyelve...
- Mondhatom szép dolog pont tőlem hálapénzt várni, egy egyszerű, semmi különösebb képzettséget igénylő konzultációért cserébe...
De azért odacsúsztatta, mire Juszuf az emeleti feljáró melletti asztalnál ülő, láthatólag elfoglalt hölgy felé intett...
A korához képest filigrán hölgy, a telt idomú Madam éppen a társaságában lévő úrral veres-pecsenyézett, amihez az ő sajátos módján közvetlenül, tehát minden sikeres találata után, úgy percenként úgy ötször-hatszor sikamlós megjegyzéseket is fűzött. Ezt úgy kell elképzelni, hogy míg egyik kezével az úriember csuklóját fogta, addig a másikban tartott, rózsafából faragott pipa kiöblösödő részével, a partnere asztalra feszített kézfejét ütlegelte. A fülig vörösödött játszótárs minél jobban sziszegett, Sztambul Rózsája annál gyakrabban korholta meg, mintha mondjuk egy közelálló pajkos rosszcsont lenne, akit valami bocsánatos csintalanságon kapott rajta, ilyenképpen:
- Idefigyelj te piszkos tróger! (ütés) Ha még egyszer meglátlak (kopp) valamelyik bájos leánykám mellett sündörögni (piff), hogy a fenekébe markolj te bájgúnár (ütés), úgy ellátom a bajodat (kopp), hogy az édes jó (paff) keresztanyád sem ismer fel (ütés) egykönnyen, csak ha felépültél a gipszágyból! (kopp) Ide ne told a képedet (puff), amíg nincs elég pénzed (ütés) a drágáim kedvességét illendően honorálni (kopp), és addig az én türelmemet (piff) se merészeld próbára tenni (ütés), vagy az időmet rabolni (kopp), amíg nem szerzel jövedelmet! (paff) Te hibbant csirkefogó paraszt! (ütés) Kotródj innen te strici (kopp), és mars vissza a kikötőbe (puff) a többi naplopó hiénaszökevényhez zsákolni! (piffpaffpuff)
Ezután az utolsó rendreutasító sorozat után, a renitens nebulót még szóbeli, díjmentes továbbképzésben is részesítette, a jó erkölcsösségre ösztönzés önzetlen céljából. A pszichológiai esszé bevezetőjét azzal nyitotta meg, hogy nála ő illemtanból kritikán aluli eredményre vizsgázott, ezért őt azonnali pótvizsgára utasítja, ismételten felhíva az analfabéta kuncsaft figyelmét a jövőbeni morális viselkedés alaptéziseire. A filozófiai eszmefuttatás tárgyalásában főleg azon volt a hangsúly, hogy a génhibás zebucsökevény elsődleges női felmenője - szerinte - addig járt a kútra, amíg össze nem szűrte a levet egy identitászavarral küszködő rozzant tevével, akitől természetellenes módon, természetesen megesett. Ebből az erkölcstelen fertőből pedig nem is születhet más, mint egy ilyen korcs ivadék, aki legjobban egy dögevő sivatagi nőstény, és a fent említett girhes dromedár elfajzott keveréke, azaz egy tetves sakálba oltott idétlen púpostulokra hasonlít. Ehhez még hozzátett néhány tapintatos összefüggést, amely a közeli rokonok közötti ivaros szaporodást és a hozzá nélkülözhetetlen nemi szerveket taglalta, utóbbiak hímtag részét alaposan elemezve, cifra jelzőkkel találóan ellátva. Végül a rögtönzött tanulmány zárásaként pár ordenáré gondolattal útjára bocsátotta a megszeppent feketézőt, és az így kioktatott degenerált fattyút a lépcső aljától egy könnyed mozdulattal, dühösen a kijáratig penderítette. Igazság szerint jogszerű is a vehemens kifakadása, hiszen az ingyenes, szemléltető oktatás alatt kiesett a pipájából a dohánykeverék, és újra kellett tömnie, ami felháborítóan időpocsékoló tényező. Az ilyen semmirekellő haramiák szokták elrontani a kedvét, mint például ez az együgyű anyaszomorító, na meg olyanok is, mint az a két ágrólszakadt leprás, aki tisztes távolságból ácsingózik elképedve valamire, de majd jól megdorgálja őket is, ha sokáig tátják ott a sültgalambra váró lepcsest! Az egyik bámész koldus végül bátortalanul megszólal:
- Madame Rózsa?
- Az vagyok, mit akartok?! De ha ti is arra pályáztok, hogy potom áron örülhettek, hát jobban jártok, ha nyomban kiveritek a fejetekből, és sürgősen elkerülitek ezt a szolid, disztingvált vendégeknek fenntartott helyet! De nagyon messzire ám! Hogy az a kalapos potyaleső kolduló tanyasi nekrofil farizeus húzza bele valamennyi retkes ingyenélő kontyosba azt a véreres, szivárványosra duzzadt bájtagj...
- ... Khm! Erről szó sincs Madmaselle Sztambul, egy közös ismerősünk ajánlását szeretnénk tolmácsolni, aki ezt az "imádkozó sáska" figurát küldi... mond ez az üzenet kegyednek valamit?
- ... Adja csak ide az a bábut?!... Hát hogy a manóba ne mondana, csak várjanak egy pillanatra! JUSZUF!
- Parancsol nagysád?
- Ezek a kedves, jólszituált urak most felkísérnek a fogadószobámba, s amíg másképp nem döntök, addig itt állsz, és egy teremtett lelket sem eresztesz fel se hozzám, se a leánykáimhoz, még az ügyfél élete árán sem! Addig a helyettesed kiszolgálhat, de tartsd rajta is az egyik szemed, mert nem bízom abban a részeges suttyóban, értve?!
- Természetesen asszonyom!
- Helyes! Kérem az urakat, kövessenek a szalonomba ... és foglaljanak helyet. Ne zavartassák magukat, töltsenek bátran konyakot vagy frissítőt, vegyenek aprósüteményt. Közben meséljék el, hol a viharban tekergett idáig az a gézengúz, és mi a nyilallás történt vele, hogy még csak nem is írt...?
Innentől már nem nehéz az eseményeket nyomon követni. Azalatt az idő alatt, amíg a Múmia velük töltött éveinek és aránylag kalandmentes életrajzának ismertetése tartott, a figyelmesen hallgató Madam csupán néha szaladt le pár percre, hogy megnézze odalent, minden rendben zajlik-e? A razziaszerű ellenőrzései után mindig hozott magával valakit, hol egy hivatásos okirat-hamisító hivatalsegédet, hol egy kikötői vámtisztet, hol egy torpedónaszád-parancsnokot, akiket az itt megszokott törvényes eljárás szerint bőséges baksissal látott el, majd az így lefizetett mázlista köztisztviselőket a legrutinosabb kegyenc konzumhölgyeire bízta, akik a VIP-szobák intim szférájában, válogatott mutatványokkal mulattatták őkorruptságukat pirkadatig. Utoljára Juszuf segítségével kiválasztotta azt a négy ráérő ópiumcsempészt a bárból, akik kaphatóak voltak arra, hogy egy pár napja tífuszban elhalálozott, de bolgár származású hittestvért egy koporsóban hazajuttassanak, az elhunytat kísérő gyóntatójával és a kezelőorvosával, valamint azok tárgyi ingóságaikkal egyetemben, a két földrészt elválasztó tengerszoroson, a elkövetkező nap éjszakáján...
Nagyjából ennyit sikerült kihámozni a kikötőmunkások között elburjánzott szóbeszédből, meg azokból az elejtett töredékekből, amiket a parti mulatókban lehetett hallani, és amikkel úgy-ahogy össze lehetett ragasztani a nyájas birkapásztor, és a gyámoltalan kalózok szökéséig
tartó időintervallum szélszaggatta mozaikdarabkáit.
Jelenleg ott tartunk, hogy az elgémberedett Múmia váratlan felülése miatt, két evezősre korlátozódott az átkelés. Az egyik csónakhajtó egy hivatásos kuruzsló, míg a másik gályázó feltűnő ismertetője az, hogy a buzgó lapátolásai közben a "Kiscsónakom leng a Duna vízén" kezdetű félnótát dúdolgatja...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése