| A kép az internetről származik |
Azért az kissé különös, hogy a nyájas ragaszkodását főleg Dr. Gyök Huba személye felé nyilvánítja ki, mivel rettentően szimpatikus neki a polihisztor, és ezt még csak nem is rejti véka alá. Persze nem kell izíben mindenféle ferde hajlamot feltételezni róla, hiszen a vonzalma a doki iránt csupán plátói, mindössze arról van szó, hogy őt gyakrabban kínálja étellel és itallal, mintahogy általában a többiekkel tenné... de ne csűrjük-csavarjuk tovább a szót, hanem beszéljünk nyíltan. Az enni és innivaló kínálgatásának valódi oka abból fakad, hogy a Doki a két legszebb anyajuhát gyakorlatilag meggyilkolta. Ezért aztán ha törik ha szakad, valahogy be kell vasalnia rajta a tetemes kárt, s ha már fizetni nem tud, legalább a hodály kitrágyázásával dolgozza le, amit a kéretlen tudálékoskodásával okozott a vajákos gazember.
Ez úgy hetvenkét órája történt, akkortájt, amikor a Doki a birkapásztor által felajánlott éjszakai szállásuk felé ballagva észrevett néhány, a többi juhtól jóval kerekebb hasú jószágot bandukolni, amelyek mintha nem is legelnének csak tétován bóklásznának, és ez a feltűnő furcsaság szöget ütött a fejébe. Gondolatban végigpörgette az alig hiányos négyjegyű függvénytáblázata még aránylag ép lapjait az orvosi táska rejtekén, de nem talált bennük idevonatkoztatható, vagy némiképp hasznosítható utalásokat. Ezután arra jutott, hogy felidézi a vidéken töltött szegényes gyermekkora gazdag tapasztalatait. A két bevésődés közül az egyik átélt eset hasonló volt mint a mostani, tudniillik akkor is felfúvódott állatok kínjaira kellett gyógyírt találni méghozzá hamarjában, olyannal, amivel a szenvedésüket lehet a leghatékonyabb módszerrel és tüstént enyhíteni. Lassanként felelevenedett előtte az a régi tanyasi vakáció, amikor szem- és fültanúja lehetett egy felfúvódott kecske gyógykezelésének, amely bor, pálinka, víz, cukor és élesztő összekeverésével, majd az elegy megitatásával történt, amit a kérődző gazdája helyett egy betérő, jóakaró ismerőse javasolt, majd a tulaj kelletlen beleegyezésével ugyan, de alkalmazott is a vemhesnek tűnő állatnál. Az igaz, hogy ő a kuruzslás végeredményét már nem várhatta meg, mert az ott kíváncsiskodó, útban lévő ebadta kölköket visszakergették a vetésbe madárijesztőnek, de biztosan ez lesz az! Mert azt rögtön leszögezte magában, hogy itt kérem sürgős beavatkozásra lesz szükség, ha nem akarja a birkapásztor, hogy az állománya rövid időn belül jelentős mértékben megcsappanjon. Megfigyelését azonmód tudatni is szerette volna a juhásszal, ezért mellé szegődött, mint ágrólszakadthoz a balszerencse, bár ez a hasonlat jelen szituációban nem éppen a legszerencsésebbek közé sorolható. Elég az hozzá, hogy csatlakozása után rögtön, szinte sértően bántó módon, behatóan fixírozni kezdte a bugrist arra az alkalmas percre vadászva, hogy szóba elegyedhessenek...
Kajla Ibrahim aránylag jókedvűen cammogott a nyája nyomában, és már előre dörzsölte a kezét az anyajuhok gömbölyödő hasát szemlélve. Örült nagyon, hogy legalább tucatnyi gödölyével fog bővülni az ingó vagyona létszáma, s ennek tiszteletére néha még kortyolt is egyet az oldalára általvetett tömlőből, amolyan áldomásként. Szinte madarat lehetett volna fogatni vele, az egész mindenség iránti túláradó szeretetében. Az sem volt ellenére, hogy szállást ad ennek a három hajléktalannak, legalább egy jót diskurálnak az esti tábortűz körül, és lesz mire visszaemlékeznie, ha másnap reggel továbbállnak a csavargók. Hiába, csodás a pásztorélet, ezt nem cserélné el még a... még a... szóval senkiével, legfeljebb az isztambuli müezzinnel, de vele is csak addig, amíg a mecset tornyából hálát mondhat Mohamednek. De jó lenne ott is világgá kürtölni a próféta kegyességét, azt a reá pazarolt bőkezűséget, amit valójában meg sem érdemel! Ám ez a vágyálom lehetetlen küldetés egyenlőre, mivel annyira méltatlan az egyetlen üdvözítő figyelmére ... Allah nyújtsa olyan hosszúra a szakállát, hogy betakarja vele kedvenc ágyasait, a hetedik paradicsombeli hurijait. Ekkor a boldog álmodozásaiba váratlanul belerondított az a hitetlen kutya, amelyik a talicskát tolja, és aki feltűnően abban mesterkedett, hogy melléfurakodva társalgásba kezdhessen. Vajon mi a láncos patvart akar a gyaur tőle? Legalább köpne egyet a tisztátalan disznó, de így, hogy csak mereszti rá a szemét és nem szól, kezd egyre kellemetlenebb lenni... Na mindegy, ha majd ráun a csöndre a csökevényes fajzat, egyszer talán csak kiböki végre a halaszthatatlan közölnivalóját. Addig csak hadd izegjen-mozogjon, ő bizony rá se bagózik addig erre a semmirekellőre, amíg a hodályhoz nem érnek... amúgyis, neki aztán bőven van türelme, s ideje is minimum annyi, mint a végtelenbe nyúló tenger. Belül ugyan rágta a méreg, de kifelé tüntetőleg unottan, jóformán komótos mozdulatokat mímelve előtapogatott egy szál cigarettát a zubbonya valamelyik zsebéből, aztán rágyújtott ...
Valahol elől a Félnótás is rágyújtott, méghozzá hangosan az: - "A juhásznak jól megy dolga, egyik dombról a másikra" - kezdetű nótára, de a többi strófát már csak magában dúdolgatta. Egészen addig a röpke másodpercig, amíg a Múmia lapockán nem dobta egy fügével, finoman arra hegyezve ki a hangsúlyt, hogy hagyja már abba az idióta kornyikálását, mert ez a nyekergés és refréndünnyögés sérti a kifinomult hallójáratait. Bizonyára úgy vélte, hogy ettől még a hiénába oltott veszett sakálok is fülbemászóbban nyüszítenek. Legalábbis szóban valami ilyesmivel egészítette ki a Félnótás zenei tehetségére vonatkozó fenntartásait, és akkor még úriasan szalonképessé tettük az általános véleményét. Szepi el is hallgatott, amint neszét vette az utas tapintatos célzásának a háta koppanásán - bár kissé zokon esett neki az az úgyszólván hányaveti eljárás -, ahogy a basáskodó testőr tudomására hozta a muzikalitásáról alkotott, meglehetősen egyoldalú aggályait. Lelkileg nagyon megviselte az ilyen fajta elfogultság spontán közlése, hiszen szólhatott volna bármikor az illető kényúr humánusabban is, hogy nem tetszik neki ez a népdal... és a későbbiekben elzárkózik az erre a dalra rögtönzött előadásmódja minden típusának a további befogadásától. Pedig minden részrehajlás nélkül bátran kijelenthetjük, a Félnótásnak igazán bő repertoárja van a hazai folklór megzenésített változataiból, hozzávetőleg az összest ismeri is, és ha időközben valamelyik slágergyanús dallam majd az eszébe jut, külön kérésre akár el is fütyülheti. Fájdalom, de eddig még senki sem kérte fel ilyesmire, és ebből a skandalumból arra lehet következtetni, hogy az emberiség zöme genetikailag kódolva előítéletes, ordas ragadozó. Azaz olyan magának-való, önző fráter, aki fütyül mások belső vívódásaira, és a külvilág felé kivetített érzelmi megnyilvánulásaira. Példának okáért itt van mindjárt Hé!, a Múmia, ő is csak saját kicsinyes érdekét helyezi másoké elébe, s bárkinek a gondja, öröme és búja csak addig érdekli, amíg hasznot húz belőle. Sajnálatos az efféle sztereotípia mindenféle formája, amikor ekkora méltatlanság éri az önérzetet. Mondjuk per-pillanat kölcsönös a haszonlesés a konvoj személyei között, mert az egy bátor főt számláló kísérő teljes ellátása fejében, két gyáva egyén is a rettenthetetlen teljes védelmét élvezheti... és ezen akkor sem kellene megütközni, ha a hazavándorlás költségeivel járó anyagi terhekbe kizárólag a védencek rokkannak bele, akármilyen méltánytalan is. Ezen nincs mit szépíteni, így szólt a megállapodás, és ha valamelyik fél szerződést szegne, annak beláthatatlan következményei lennének. Még belegondolni is félelmetes abba, hogy miképp fog családot alapítani úgy a Szepi, hogy teszem azt a hazafelé tartó útja közben egy martalóc, netán egy szökött fegyenc valami mondvacsinált ürügy folytán dühöngeni kezd, és minden kétségbeesett rimánkodása ellenére, hirtelen felindulásból megmiskárolja? Rémes, amikor egy kiszolgáltatott turistának az állandó halálfélelme miatt óvakodnia kell az útonállóktól, vagy legalább annyira kell rettegnie az ilyesmitől, mint ahogyan ő tart a saját testőre egyelőre még beváltatlan ígéreteitől ...
Hé!, a Múmia eközben azon spekulált a fekhelyén ringatódzva, hogy amikor az akolhoz érnek és letáboroznak, a vacsora elkészültéig kihasználja az időt, lajstromba veszi az ingóságait, egyszóval leltározni fog. Ez a számba vétel amúgy nagyképűségnek látszik az efféle dolgokban tájékozatlan szemében, de ha az illető olyan vakmerő, hogy becsmérlő megjegyzésekkel fitymálná le például a sajátosan kifinomult ízléssel berendezett koporsóját, hamar felvilágosítást kapna arról, hogy a közel- és távoli jövőben, vagy urambocsá' a lábadozása pár hetes időtartalma alatt, az ilyen becsületsértő megnyilvánulásoktól a legmesszebbmenőkig tartózkodjon. Mert milyen gyerekszobája volt annak, aki mondjuk a kényelmesre tömött szalmaderékaljat semmibe veszi, he? És akkor még szót sem ejtettünk a késgyűjteményéről, mivel tegyük fel, egy tudatlan kotnyeles korholása közben, egy szimpla alsó állkapocs, és baloldali teljes bordatörésnél rájuk semmi szükség, nélkülük is kiválóan meg fogja oldani a renitens rendreutasításával járó feladatot.
Legújabb szerzeménye is egy ilyen incidens során került hozzá hagyaték formájában egy helyi kalauztól, körülbelül fél hónapja, alighogy átlépték a török határt. A nevezetes ereklye egy gyalogsági szuronyhoz megszólalásig hasonlító bajonettnek tűnik első pillantásra, de ha tüzetesebben is módunkban áll szemrevételezni, azonnal megállapítható róla, hogy az is aminek látszik... egy mannlichter-puskához rendszeresített, egyedi kézjeggyel ellátott felcsatolható oldalfegyver. Az persze ezekután kézenfekvő, hogy a kisebb affér végül békésen zárult, mivel a viszonylag egészséges, ájult embercsempészt hordágyra rögzítve elszállították a cimborái. A rövid kézitusában elkobzott karabély-tartozék mint valami hadizsákmány, a zsiványok által nemzetközileg elterjedt úzus szerint, tehát hagyományosan a "győztes mindent visz" elve alapján a Múmiára maradt emlékül, bivalybőr-tokostól...
Ez a kis kitérő csupán az előzményeket hivatott úgy-ahogy prezentálni, most ott tartunk, hogy a Doki szorgalmasan hordja a birkaürüléket a hodály mögé, amit a nagyjából önként vállalkozó Szepi lapátol a talicskájára. Távolabb, az ezzel a tevékenységgel járó illatorgiától szélárnyékban, az itatókutat óvó évszázados fügefa alatt, egy odagurított hosszúkás ládán üldögélve, az a jól ismert lusta disznó uzsonnázik egy kosárból, aki a környéket pásztázza egy messzelátóval. Ő is az, aki csupa önzetlenségből magára vállalta azt, hogy hol fügét, hol egy díszes handzsárral lekanyarított vaskos szelet fűszeres kecskesajtot töm magába, sőt! Ezeket időnként rakival is leöblíti abból a célból, hogy az ánizsos ital, azaz az erjesztett alkohol elnyomja a sajt jellegzetes, fokhagymás ízét. Tehát valóban minden hátsó gondolat, és nyereségvágy nélkül vállalta fel az egyhangú őrséggel járó kényelmetlenségeket. A félkosárnyi elemózsiát és a bőrtömlőnyi nedűt a minap találta egy nyitott fészerben őrizetlenül, és mivel nem látott rajta azonosítószámot, a gyámsága alá helyezte, és azóta gyakorolja felettük a birtokjogokat. Olykor vet egy pillantást a trágyahordó rabszolgákra, vagy a szokásos esti rítushoz készülődő Aladdinra, aki épp egy szőnyeget terít Mekka felé, hogy ma is hálaimát mondjon az Üdvözítőnek a két idevetődő ingyenmunkásért.
Kajla Ibrahim nagyon is meg volt elégedve a vendégeivel kötött üzlettel, mivel a környéken nincs az a koldus, aki két vemhes birkáért cserébe kitrógerolná az akolban felhalmozódott birkatrágyát. Még afölött is szemet huny, hogy a harmadik hitetlen eb egy pofátlan tolvaj, aki minden gazdátlan tárgyat elemel, de megéri szó nélkül hagyni már csak azért is, mert jelentős fegyverarzenállal rendelkezik a kutya... Allah jutalmazza meg a tetteiért! Bár csak tudná, hogy miért hívja a bebugyolált fejű Aladdinnak! Hiszen a mesebeli olajlámpásról is, és a repülni képes szőnyegről is csak hallomásból értesült, neki ilyen csodatévő ereklyéi nincsenek. Még szerencse, különben az a bizalmatlan alak azokat is biztosan eltulajdonítaná... Allah világosítsa meg az elméjét!
A terebélyes fügefa alatt henyélő bizalmatlan alak, vagyis a bebugyolált fejű lusta disznó, amint délutáni szendergéséből felpillantva közeledni látja a két megfáradt védencét, kedves érdeklődéssel fogadja őket:
- Hogy vannak? Végeztek mindennel, vagy csak mára fejezték be?
- Múmia úr, igazán felhagyhatna azzal, hogy a mások kára felett örvendjen...
- Netene Doki! Örül a hóhér, csupán azt firtattam, hogy holnap reggel elindulhatunk-e végre?!
- Igen, végeztünk a dologgal! Bár meg kell jegyeznem, hogyha egy parányi emberség lenne önben, akkor besegített volna nekünk, és már ma javában úton lennénk Konstantinápoly felé...
- Segítsen magának a bizánci ítélet-végrehajtó, az segítsen! Azért jól átkuruzsolta a halálba azt a két szegény páriát, annyit mondhatok...
- Hiába is gúnyolódik, azok a jószágok igenis fel voltak fúvódva, erre akár meg is esküszöm! Az már nem az én hibám, hogy a kezelés után nem várt komplikáció lépett fel náluk, és amikor légmellre gyanakodva megcsapoltam őket, valósággal megkönnyebbültek! Hozzáteszem, az sem volt benne a pakliban, hogy ezután összeesik a tüdejük...
- Persze hogy megkönnyebbültek! Egyébként attól a gyanúsan zöld színű, penészes löttytől estek össze, amit először megitatott velük, és csak azután sóhajtottak fel, miután abbahagyta az újraélesztést!
- Érdekes, a vendéglátónk egyáltalán nem vette a lelkére, amikor az utolsókat lehelték!
- Naná hogy nem esett kétségbe, errefelé másképp viszonyulnak a birkapusztító vajákosokhoz! Ha nem figyelek oda éjszaka, már a maga feje is kopjára lenne tűzve vagy ha nem, akkor Aladdin minimum meglincseli!
- A Kajla Ibrahimot hagyjuk ki ebből, mert igazán
megértően viselte el a Gondviselő által reá mért sorozatos balszerencse-csapásait!
- Hm... mégiscsak hagynom kellett volna, hogy ez a pribék a fejét vegye... akkor majd egy póznára szúrva eltöprenghetett volna azon, hogy milyen balszerencsés üzenete van az itteni turbános gondviselőnek.
- Áááh, arról a jóemberről ilyen példátlan kegyetlenséget feltételezni is szörnyűség! Bátran kijelenthetem, hogy még a tekintélyesnek vehető praxisomban is ritkán találkoztam ennyire nyájas juhásszal! Most sem tűnik olyan birkapásztornak, akit valami előre nem látható malőr miatt, merő önzetlenségből vagyoni hátrány ér, bosszúból gonosz tervet forral magában...
- Nem hát, mert résen voltam, és lebeszéltem róla! Nem mondom, először akadékoskodott kicsit, de miután ismertettem vele az érveimet, belátta hogy jobb lesz megegyezésre jutni!
- Tényleg?! És hogyan győzte meg? Hiszen egy kukkot sem tud törökül...
- Mit érdekli ez magát?! Ha annyira tudni akarja, elmutogattam!
- Mégis, mit mutogatott neki?!
- Először csupán egy zergenyelű kést, de azon csak mosolygott a handzsárjával a kezében...
- És azután?!
- Azután megpillantotta a szuronyt is, és rögtön elkomolyodott. Elég az hozzá, hogy néhány rúgás után hajlandónak mutatkozott alkut kötni...
- Lárifári, csak azt ne akarja itt bemesélni, hogy magának köszönhetjük az életünket!
- Akarja az ördög, pedig de! Felőlem azt hisz amit akar, tőlem akár fel is kötheti magát, de ha még egyszer maga miatt kell napokig rostokolni valahol, hát azt megemlegeti!
- Nocsak nocsak, hát így állunk?! Mi az, talán ezt vegyem fenyegetésnek?!
- Ígéretnek vegye maga naiv tulok! És most aludjanak, majd én őrködöm...
