Visszapillantás -2-

A kép az internetről származik

Tudod kozák Testvér... miattad nem merek temetésekre járni! Hogyan kísérjem végső útjára a közös ismerősöket, ha te láthatatlanul is ott állsz közvetlen mellettem, és közvetve belekuncogod a fülembe azt a mondatot, ami miatt véresre harapom a számat, csak nehogy hangosan felröhögjek?
A tagbaszakadt, mackós járású víz-gáz és központifűtés szerelő Taxi-Gyuri ma is úgy jelenik meg előttem, mint mikor utoljára láttuk élve, csuklóig olajos kezekkel. Becsületes neve György volt, de mi csak Taxi-nak hívtuk, mert mindenki így szólította annál a kis cégnél, ahol együtt dolgozhattunk. Szó szerint áldottuk a keze nyomát valahányszor csak megjelent, mert minden fehér falon rajtahagyta gépzsíros ujjlenyomatait, amit aztán órákba tellett nekünk eltüntetni. Általában mindig az átadás előtti napokban érkezett egy csőfogóval a jobbjában, míg a ballal végigtapogatódzott a fal mellett egészen a legközelebbi radiátorig, azzal a mondva csinált ürüggyel, hogy a nyomáspróbát jött elvégezni. Szerintünk kizárólag kitolásból aminek piszkosul nem örültünk, mert piszkosul leverte a tagok éleiről a zománcot, aztán vigyorogva a következő helyiségbe támolygott, imitt-amott végigtapogatva, néhol leütögetve a tiszta falakat. Ki gondolta volna akkor, hogy az imbolygó járása nem a mindenkori alkoholfogyasztásának tudható be, de még csak nem is vérnyomásproblémákkal küszködik, hanem egyéb, mondhatni prózai oka van különös közlekedési szokásainak?  
A rossz nyelvek szerint a felesége tette el láb alól a megboldogultat, s majdnem a közös fiúgyermekük életébe is került az, hogy főzőtudománya köztünk szólva is hagyott maga után némi kívánnivalót. Legalábbis az a hír járta be futótűzként azt a városrészt ahol lakott, hogy apránként mérgezte meg hímnemű hozzátartozóit az ételükbe kevert mákonnyal. A kislányuknak külön főzött, mert ő volt a mindene, reá akarta iratni a házat és az autót, szóval egyetlen és kizárólagos örökössé akarta tenni a szemefényét. Mindenesetre elhalálozott párja temetése után nem sokkal ez a kedves méregkeverő jó pár évig egy pszichiátriai intézmény vendégszeretetét élvezte, ahol aztán árgus szemek figyelték minden mozdulatát. Arra akár mérget is lehetne venni, hogy a konyha közelébe sem engedték... 
Szóval, hogy visszakanyarodjak a mondandóm elejére, ott állunk valahol a hátsó sorok mögött, és figyeljük a gyász-szertartást, ahol is a Taxi-Gyurit búcsúztatják. Az özvegybe egy kislány kapaszkodik, úgy nyolc éves lehet, és anyja helyett is sír, kiapadhatatlannak tűnnek a könnyei. Talán bátyja életéért is aggódik aki nem lehet jelen, mert akkor kórházban próbálják az ételmérgezéses tüneteit orvosolni. A körülöttük álldogáló rokonok lapos pillantásai sokat sejtetőek, de ezek valahogy mégis leperegnek egy márványhideg arcról, már ami a szoborszerűvé merevedett hites társat illeti. Gondolatai valahol máshol járnak, olybá tűnik mintha nem tudja mire vélni ezt a felhajtást, és szeretne már mielőbb túl lenni az egészen. Ahogy a tiszteletes felsorolja az elhunyt érdemeit, a volt élettárs szája dacos vonallá keskenyedik, miszerint épp az ellenkezőjéről volna meggyőződve mint amit hall. Szinte lerí róla a megkönnyebbült közöny, amint az első rögök döngve csapódnak a koporsó tetejéhez. 
A barátom hümmög... Ez még nem is volna baj, mert valamennyien így érzünk, akik látjuk ezt az egyáltalán nem felemelő közjátékot. A sírhalmot lassan beborítja a temérdek koszorú és virágcsokor, és a részvétnyilvánításra kialakul egy hosszú, a különböző formájú és nagyságú sírkövek között kígyózó sor, melybe illene nekünk is becsatlakozni. Már-már éppen lépnék egyet közelebb, mikor a Tesókám szája elé emelt tenyere mögül az alábbi szavak ütik meg az amúgy kissé elálló füleimet. - Zollika, megyünk mi is gratulázni???
Ha szándékosan tévesztetted össze a kondoleál szót a gratulációval, gratulálok! Egyetlen szemvillanással sikerült paródiává átalakítanod ezeket a komor pillanatokat! Másodpercek alatt végigcikázott agyamon a morbid helyzet, ahogy megfelelő komolysággal ábrázatunkon kezet rázunk a gyászoló özveggyel, és biztosítjuk együttérző gratulációnkról! Mármint arról, hogy milyen ügyesen szabadult meg a gyermekei atyjától. Eszembe jutott a szegedi boszorkányok pere, a méregkeverő asszonyoké, és bizony simán közéjük tudtam volna sorolni az illető hölgyet. Aztán még az is, amit emlékezetem szerint Rejtő Jenőről olvastam, aki viszonylag egészséges állapotban tért haza külföldről, hogy még véletlenül se maradjon le a saját temetéséről, amit lehoztak az ottani lapok. Mondanom sem kell, hogy természetesen azonnal a temető kijárata felé vettem az irányt kollégáimmal egyetemben, Pistát pedig hazáig korholtam, azaz nyomdafestéket nem tűrő szavakkal szidalmaztam, amin ő jót mulatott, és jellegzetes kuncogásával vett tudomásul. 
Tesókám! Igenis miattad nem járok csak elvétve gyász-szertartásokra, kizárólag csakis a rokonaiméra, mivel attól tartok hogy kitörne a botrány. Mert az ismerősök részvétnyilvánításánál biztosan eszembe villannál Te megátalkodott szókiforgató, Te gratulázó csibész!